47. Inside...

Sziasztok,

Augusztus 29... Ezen a napon született Liam Payne, kerek 22 évvel ezelőtt. Elég hihetetlen, hogy már ő is ilyen "nagy fiú"... Ilyenkor előjönnek a régi emlékek, a kanalas időszak, daddy direction stb, és rájövünk, hogy a mi nagyot álmodó Liam-unk végleg felnőtt. (Habár ezek a képek nem ezt igazolják :D)

Ezzel a résszel szeretnénk Liam-nek Boldog Születésnapot kívánni, és megköszönni a szüleinek, hogy ilyen csodát alkottak 22 évvel ezelőtt!:) #HappyBirthdayLiam

Jó olvasást!

Harry Styles:

- Menj csak előre, azonnal jövök, csak benn hagytam a telóm!- pusziltam meg Chloe homlokát, majd vissza mentem a szobába. Természetesen nem hagytam itt a mobilom, erre mindig figyelek, és még azt sem mondhatom,nehogy a hírnév miatt. Inkább, mert mindig használom. Gyorsan bedugtam egy-két zsinórt ide meg oda, majd a fiókból elő vettem egy üres Pendrive-ot és feltöltöttem rá a hangfelvételt. Így hamarabb letudják majd játszani a fiúk és Chloe sem gyanakszik majd, hisz tényleg letöröltem a telómról. 

Liam Payne:

-Szia Deb!- vigyorogtam rá a recepciós hölgyre, majd bevártam a barátnőm, aki elejtette a táskáját. Felhúzott szemöldökkel vigyorogtam, amint közelebb ért de ő annyira nem tartotta viccesnek. 

- Meg ne szólalj!- mutatott rám a frissen lakkozott körmével, majd mosolyogva köszönt ő is. Nevetve húztam magamhoz közelebb, majd puszit nyomtam az arcára. Csupán ma, kétszer neki ment az ajtónak, lefejelte a kocsiban a napellenzőt és leejtette a táskáját. Nem a szerencse napja, az is biztos. Csendben vártuk amíg megérkezik a lift, majd amint kinyílt, Soph megnyomta a 6-os gombot. 

- Meddig maradunk?- nézett rám nagy szemekkel én pedig válasz helyett közelebb léptem és megcsókoltam. Belemosolygott a csókunkba, és szinte azonnal átkarolta a nyakam és közelebb húzott magához. Neki toltam a falnak, kevesebb mozgásteret adva neki. Nevetve eltolt magától, épp annyira, hogy meg tudjon szólalni. 

-Liam, egy liftben vagyunk!- mondta kuncogva, én meg csak hümmögtem. Majd miután megint le akart állítani, inkább vissza tértem az ajkaninak csókolgatásához, így abba hagyta a mocorgást. A liftnek kinyílt az ajtaja, de egyikünket sem zavarta különösebben. Úgy voltam vele, hogy ha az van, inkább liftezek még egy kicsit, minthogy kiszálljak. A szemem sarkából egy árnyékot láttam közeledni, de nem fektettem rá különösebb figyelmet. A hangok alapján valaki belépett a liftbe, mire Soph ismét mozgolódni kezdett. 

- Jesszus, bocsánat nem láttam, hogy van bent valaki!- szólalt meg egy ismerős hang hirtelen, mire mindketten oda néztünk. Chloe volt az, kezében a telefonja, ami azt jelezte eddig annak szentelte a figyelmét, ezért ijedt meg tőlünk. Vörös fejjel vágott egy hátra arcot, de pont rosszkor, mert bele ment a csukódó fém ajtóba. A homloka nagyot koppant, én pedig ijedten kaptam utána, nehogy elessen. Szerencsére megtalálta az egyensúlyát, majd a fejét fogva ismét felénk fordult és elnevette magát. 

- Ezt nem így terveztem!- mondta, mire mi is felnevettünk. Soph a vállamba fúrta az arcát, onnan pislogott a láthatóan zavarba levő lányra, aki ettől még kínosabban érezte magát. Csak azt nem értettem miért, hisz látott már minket együtt. 

- Megvárom kinn Hazzt, ti csak... Öhmm... Nyugodtan... Inkább megyek!- mutogatott össze vissza, miközben hátrált én pedig alig tudtam vissza tartani a nevetésem. 

- Chloe az ajt...- szólalt meg hirtelen Soph, de késő volt, a lány ismét bele sétált a csukódó lift ajtóba. Sziszegve kapott a fejéhez, belőlem meg hangosan kirobbant a nevetés. Sophia szorított egyet a csuklómon, miszerint ne legyek bunkó, de neki is remegett a válla a nevetéstől. 

- Hogy az a...- kezdett el szitkozódni a lány, még mindig kicsit sokkolva az ütközéstől.- Ezen nincs mozgás érzékelő?!- motyogta inkább csak magának, de mi akkor már hangosan nevettünk. 

- Nagyon megütött?!- ért oda Harry, miközben igyekezett nevetés helyett, "gondoskodó" barátnak tűnni. 

- Nem jobban mint az előző!- legyintett Chloe, és ő is elnevette magát. Harry értetlenül nézett ránk, hisz nem látta az elsőt, majd inkább ránk hagyta. Óvatosan kihúzta Chloet az ajtó vonalából, mert valahogy megint sikerült oda állnia.- Mi járatban?- nézett ránk, pár pillanat után. 

- Hívtak, hogy valamit meg kell beszélni egy számmal. Azt mondták nem tart soká...- mondtam, mire bólintott egyet.- Akkor mi megyünk is!- kaptam észbe, miszerint még mindig a liftben vagyunk.- Chloe nagyon figyelj, még egyszer lent is ki fog nyílni az ajtó!- kacsintottam rá, mire egy szemforgatással elnevette magát. Harry felemelte a kezét, mire belecsaptam, de még mielőtt elhúzhattam volna, megéreztem valamit benne. Óvatosan ráfogtam az ujjammal, majd a kis tárgy a zsebembe landolt. Kérdőn néztem Harryre aki csak intett egyet. Sophival kiléptünk a liftből, annak meg azonnal csukódni kezdett az ajtaja. 

- Hogy tudtál kétszer neki menni az ajtónak?!- kérdezte Harry nevetve Chloetól, aki a piros arcát a barátja nyakába fúrta. Hazz a másik kezével a telefonján pötyögött valamit, majd az ajtó bezárult, én meg nem láttam többet. Érdeklődve vettem elő a zsebemből a kis tárgyat. Egy Pendrive volt. A telefon megrezzent a zsebemben mire elengedve Soph kezét, elővettem. 

"Mutasd meg nekik, szólj ha van valami!" -Harrytől jött én pedig magamban bólintva tettem el mindkét tárgyat. Akkor lássuk mi van rajta...

- Viszlát!- köszöntünk el pár óra múlva, majd elhagytuk az épületet. Írtam egy üzenetet Hazznak, hogy majd együtt hallgatjuk meg a Pendrivon levő számot, majd eltettem a telefonom. Soph kezét megfogva, elindultunk a viszonylag zsúfolt járdán. A kocsik mellettünk, LA-hez híven lassan és hangosan haladtak, de ez a járókelőket nem igen foglalkoztatta. Az utca két oldalán drágábbnál drágább boltok nyíltak, a turisták pedig kíváncsian és csodálkozva néztek be egy-egy kirakatba. Gucci, Dolce&Gabbana, Louis Vuitton, Dior és ehhez hasonló üzleteket hagytunk magunk mögött, néha meg-megállva egy próbababánál. Hiába kérdeztem, Soph most nem akart bemenni, így inkább ráhagytam. 

- Inkább együnk valamit, éhen halok!- nevette el magát, mire mosolyogva bólintottam. Pár üzlet után megláttam egy éttermet az utca túloldalán. Ránézésre megmondta az ember, hogy előkelő hely, de mondjuk ezt már a környékből is le lehetett szűrni. Soph derekára csúsztattam a kezem, majd elindultam az étterem felé. Hiába siettünk, így is legalább három autós dudált ránk. Nem értettem miért, egyértelmű volt, hogy nem fogunk megállni az út közepén, csak pár másodperc volt. De persze ha ettől jobban érzik magukat... Vigyorogva megálltam az étterem előtt és rámutattam. Soph nevetve megrázta a fejét. 

-Nem ilyen helyre gondoltam Liam.-mondta- Mennyünk inkább egy KFC-be vagy hasonló. Az is pont jó, te is tudod.-mosolygott rám kedvesen, és amiatt a mosoly miatt döntöttem úgy, miszerint mi itt eszünk. A pénz szerencsére nem akadály, akkor meg miért ne?!

- Azért gondold át!-mondtam, majd elkezdtem az étterem bejárata felé hátrálni. 

- Te meg miért hátrálsz?- nézett rám csodálkozva. 

- Helyet adok, hogy nyugodtan dönthess! Semmi nyomás!-vigyorogtam rá, mire elnevette magát.-Na, döntöttél már?- kérdeztem mosolyogva, már szinte elérve a bejárati ajtót. 

- Nem, de te megtetted helyettem is!- nevetett, majd megfogta a felé tartott kezem. Az ajtóban álló férfi egy mosolyt elfolytva nyitotta ki nekünk az ajtót, miközben üdvözölt. Illedelmesen megköszöntük, majd a barátnőm után én is beléptem az étterembe. 

- Louis sem veszi fel...- forgattam meg a szemem, majd megvártam amíg Soph szintén sikertelenül teszi le a mobilját. Sehol nem találjuk a többieket és természetesen nem veszik fel a mobilt. Miért is tennék?! Hirtelen megrezzent a zsebemben az enyém, én pedig kapkodva húztam elő. Niall tweetelt ki valamit, ha jól láttam ismét valami sporthoz kapcsolódót. Nevetve pötyögtem be a jelkódot; ezzel még egyszer az őrületbe kergeti majd a Directionereket. El tudom képzelni, hogy mennyire örülnek egy tweetnek, hisz valljuk be a hivatalos profilunkat nem használjuk annyit, erre Niall csak a sportról beszél. 

De most nem ez volt a legfontosabb dolgom, hisz Niall használta a telefonját, így azonnal hívtam is a szöszit. Pár csengés után végre beleszólt én pedig vigyorogva tartottam fel a hüvelykujjam Sophnak. Siker.

- Haver hol vagytok?!- kérdeztem meg azonnal, mert félő volt, hogy egy szendvics elveszi az eszét és kinyom még mielőtt válaszolna. 

- Louis, mondtam, hogy nem találják meg!- ordította el magát, mire eltartottam a készüléket a fülemtől. Már fel sem veszem az ilyeneket, a szöszinél általános az adrenalin kitörés. Dulakodás hallatszódott a vonal túloldaláról, majd valószínűleg Louis megkaparintotta a telefont, mert Niall duzzogva közölte, hogy őt hívtam. 

- Keresd a jeleket Wattson, keresd a jeleket!- mondta, miközben biztosra vettem volna, hogy gonoszul vigyorgott. Majd fogta és kinyomott. Egyszerűen kinyomott. Értetlenül pislogtam az iPhonomra, és hiába hívtam újra a szöszit, Lou ismét és ismét kinyomott. Hát akkor nincs más hátra, játszani kell a játékát. Tomlinsont csak így lehet megközelíteni. 

- Ha Louis lennél, hova dugnál el dolgokat?- néztem Sophra, aki értetlenül pislogott rám, de végül nem mondott semmit. 

- Hát... Nem akarok Louis lenni, de biztos hogy a kanalaknál kell kezdeni!- mondta nevetve, mire én néztem rá értetlenül. Válasz helyett csak odasétált a fiókhoz, kotorászott egy kicsit, majd egy győztes mosollyal elő húzott egy kis cetlit.- Mondtam!

Hitetlenkedve elnevettem magam, majd a válla fölött én is ránéztem a lapra. 

"Ha megeszel, garantálom, hogy holnap már nem ébredsz fel. Egy szőke leprikorn tulajdona vagyok, a helyedben nem is próbálkoznék!" 

- A szőke leprikorn egyértelműen Niall!- mondtam egy elfolytott mosollyal. Céltudatosan kinyitottam a jobb alsó fiókot, majd Niall édességei között turkálva igyekeztem valami nyomot találni. Ha viszont nem tudod mit keress, nem is olyan egyszerű. A fiók méllyén észrevettem valamit, majd azonnal ki is húztam. Egy fénykép volt még az első közös éneklésünkről. Torn. Ezt a számot adtuk elő. 

- Hazznak van egy ilyen pólója nem?- nézett fel rám Soph kérdőn, mire vigyorogva bólintottam. Mind a ketten az emelet felé kezdtünk el rohanni, és bármennyire is vicces, kezdtem élvezni a "kincskeresést".

A póló viszonylag hamar meg lett, és a hátán az öntapadó matrica is gyorsan a látókörünkbe került. 

" Sokan azt mondják, elrontom az életüket, pedig én csak a valóságot mutatom. De szerencsére Zayn tudja mi a jó és gyakran látogat..." Csak pislogtunk mind a ketten. Louis itt úgy döntött, valami mélyebb értelmet is keres a dolgoknak, bár bevallom az egyszerűbb feladványok jobbat tetszettek. 

- Na jó, nézzük csak...-kezdte a barátnőm- Zayn mit csinál gyakran?

- Cigizik...De az nem jó. Nem mutatja a valóságot... Habár, ha nagyon bele akarunk menni...- filóztam, de Soph leintett, miszerint nem az lesz. 

- Elrontom az életüket, pedig csak a valóságot mutatom... Nem tudom!-nevetett Soph.- Tedd ki Tweeterre, hátha valamelyik Directioner okosabb mint mi!- mondta, én pedig azonnal elő is vettem a telefonom. Felhúztam a jobb sarkát, ezzel megjelenítve a kamerám, majd elvettem a lapot Sophtól. Épp fotóztam volna, amikor feltűnt, hogy az elől-kamera van üzemben. 

- Ezaz! Tükör!-kiálltott fel Soph, talán kicsit túl lelkesen is, majd kinevette saját magát.-A tükör az!- ismételte meg mégegyszer, immár normál hangerőn. A kérdő tekintetem miatt pedig még el is magyarázta.- Sok ember kövérebbnek vagy csúnyábbnak látja magát a tükörben, mint amilyen valójában. Nekik rontja el az életüket, pedig tényleg csak a valóságot mutatja. Ráadásul Zayn egyfolytában a haját igazítja, úgyhogy még stimmel is!- mosolyodott el a végére. Mind a ketten a fürdőbe vonultunk, ahol a tükrön egy sárga dolog lógott. Közelebbről megnézve, egy karúszó volt. 

- A medence!- mondtuk egyszerre, majd nevetve elhagytuk a helységet. Louis tényleg idióta. Szegény biztos nagyon unatkozhatott egész nap, ha ezt mind kitervelte... Bár ahogy ismerem, valószínűleg spontán jött az ihlet...

- Soph vedd el a telefonját!- ordította Niall, amint a látókörükbe értünk. Nem értettük miért, de ismerve Niallt, Soph gondolkodás nélkül húzta ki a kezemből. Pár másodperc múlva, hátulról két kar karolta át a derekam, és lendületből belelökött a medencébe. Éreztem ahogy egy test rögtön az enyém után csapódik a vízbe, ezzel maga alá gyűrve engem. Levegőért kapkodva emeltem ki a fejem a vízből, majd röhögve nyomtam le Louist újra. Természetesen ő lökött a vízbe, ki más lett volna?! Köhögve jött fel a víz alól, majd ugrott rám miközben azt ordibálta, hogy ő a világ ura. 

Pár perce birkózhattunk a vízben, és épp én voltam felül, amikor megéreztem még egy testet rám ugrani. Louis a jobb karomon, míg az újonnan érkezett Niall a balomon csüngött. Nem láttam az arcukat, de biztos voltam benne, hogy épp gonoszan összevigyorognak, a következő pillanatban pedig már a víz alá rántottak le. Niall azonnal rámászott a hátamra, míg Louis ismét valami idióta mondókát ismételgetett, ami biztosította, hogy az egész medence minket figyeljen. Röhögve dobtam le a szöszit a hátamról, aki visítva esett be a vízbe, majd ráugrottam a még mindig megállás nélkül kántáló Louisra. 

- Jövök már Leyum!- ordította Harry a partról, majd ott hagyva Chloet, lekapta a felsőjét és mint egy őrült kezdett el rohanni felénk. Pár lépésre volt már csak a medence szélétől, amikor hirtelen ott termett mellette Zayn, és kitette a lábát. Hazz természetesen nem látta, így megbotlott benne, majd elvesztette az egyensúlyát. Még pont volt annyi ideje, hogy megragadja Zayn karját, aki erre természetesen nem volt felkészülve, így ketten estek be a vízbe. Harry egy óriási hasast dobott, míg Zaynnek a hátán csattant a víz. Óriási hullámokat keltettek, és szinte mindenki egy emberként szisszent fel. Nem épp kellemes pózban értek a vízbe... Nem kellett sokat várni, pár másodperc múlva már mind a ketten levegőért kapkodva fájlalták a testüket. Nekünk meg nem kellett sok, kitört belőlünk a röhögés. Sőt Niall, még véletlenül a vizet is felszívta, emiatt pedig hangos köhögésbe kezdett. Persze mi Louival csak még jobban nevettünk. 

- Haver ezt miért kellett?!- nyögte fájdalmasan a szavakat Zayn, miközben a hátát dörzsölte. 

- Mi?! Miért kellett kigáncsolj?!- szólt vissza Harry, de ő sem figyelt nagyon Zaynre, helyette a felsőtestét locsolta hideg vízzel. Meg kell hagyni, mind a ketten elég pirosak voltak. 

- Chloe!- másztam oda a medence szélére, a lány pedig mosolyogva felém kapta a fejét. Épp a lányokkal beszélgetett, miközben koktélt szürcsölgettek. Legalább egy órája, hogy megérkeztünk mi is, és azóta háborúzunk a vízben. Elméletileg Zaynel vagyok egy csapatban, de őszintén már nem tudom. Úgy kezdődött, hogy Louis hadat üzent nekem. Mármint szó szerint... Kaptam tőle egy SMSt, amiben az állt, hogy had. Aztán közölte, hogy Niall vele van. Akkor még volt Zayn és Harry, akik kijelentették, hogy ők nem lesznek együtt. Még nem heverték ki a romantikus esésüket. Ezért Louis lecsapott "Hazza babára", így Zayn és én igyekeztünk leverni az őrülteket. Ebből természetesen az lett, hogy Zayn és Hazz egymás ellen voltak, elmondásuk szerint épp azért harcoltak, hogy ki hibája volt az esés. Így nekem maradt Louis és Niall. De ők nemrég össze kaptak azon, hogy mi legyen a csapat nevük. Háromnegyed órán keresztül "Potatos" néven harcoltak, aztán Louis kijelentette, hogy a "Carrots" sokkal jobb lenne. Így ők most egymást ölik, én meg pihenhetek kicsit. 

- Segíts!- nyújtottam felé a kezem, mire letette a kezéből a poharat, majd kivette az öléből a törölközőt és felállt. Hamar előttem termett, majd nyújtotta a kezét amit el is fogadtam. Becsületemre szóljon, hogy nem azért hívtam őt, hogy aztán berántsam a vízbe, de a szituáció szinte csak úgy könyörgött, hogy tegyem meg. Így hát nem volt más választásom, rántottam egyet a vékony lányon, aki egy sikítás után már mellettem is volt a vízben. Összehúzott szemöldökkel nézett rám, miután feljött a felszínre, de nem bírta tovább. Elnevette magát, de csak hogy megmutassa nem tetszett neki a megoldások, elkezdett fröcskölni. Gondolkodás nélkül nyomtam le a víz alá, majd pár pillanat múlva, engedtem hogy feljöjjön. 

- Megnyugodtál már?!- kérdeztem tőle nevet, mire rám ugrott. Nem merültem el túlzottan, nem volt elég nehéz ahhoz, de neki ennyi is elég volt. 

- Liam ne terrorizáld a csajom!- jelent meg mellettünk Harry is, majd ő is rám ugrott. Na a göndör már elég súlyos volt, azonnal elmerültem és vártam, hogy végre fel engedjen. 

- Nem jöttök?- néztem a lányokra, akik azonnal fel is álltak, majd egymás után beugrottak. 

- Mel!- kiáltott fel Chloe, megnyújtva az e betűt. Mind a jakuzziban ültünk, miután meguntuk a medencében a hülyülést.- Hol voltál eddig?- nevetett fel megint, majd kipattant Harry karja alól. Miközben mászott ki a vízből, jobb kézzel elfordította Hazz arcát, gondolom hogy ne lássa amíg mászik. Nem kicsit nevettük ki a göndört, ő pedig durcásan nézett az immár halló távolságon kívül levő barátnője után. 

- Haver jó segge van a csajodnak!- mondta Niall és röhögve lepacsizott Louval. Én is elnevettem magam. Jól tudtam, hogy Niall ezzel csak húzni akarja Hazzt, hisz mégis; mi láttuk kimászni. Harry szúrósan nézett rá, Zayn pedig szintén mérgesen arcon fröcskölte a szöszit. Én ezen persze csak jobban nevettem. Aztán a tekintetem a két távol levő lányra vezettem. Épp nevettek valamin, majd Melissa megfogta a ruhájának az alját, majd egy gyors mozdulattal lehúzta magáról. 

- Aztak*rva!- szólalt meg Niall amint meglátta ő is. Na erre tényleg mindenkiből kitört a röhögés, a szöszi meg csak nagy szemekkel bámulta a lányt. Mintha nem látott volna még senkit bikiniben. 

- Haver, mondanám hogy jó teste van a csajodnak, de sajnos nem a csajod!- vonta meg Harry a vállát, amolyan "ilyen az élet" stílusban, Niall meg megforgatta a szemét. Na ezen ismét mindenki elnevette magát. Erre értek ide Chloe-ék, és természetesen nem értettek semmit. Elindultak be a medencébe, Mel elől, pontosan Niallel szemben. A szöszinek piros lett az arca és inkább gyorsan lebukott a víz alá. Mondanom sem kell, már szinte sírtunk a nevetéstől, a két lány pedig csak pislogott ránk. Bár ha jobban megnéztem, Chloe mintha kezdett volna sejteni valamit. 

- Mel, gyere ülj ide!- csúszott arrébb Lou, így helyet hagyva maga és Niall között. A szöszi pont akkor jött föl a víz alól, amikor Mel leült mellé. Mi csak röhögve néztük, ahogy másodszor sikeresen feláll, és elindul kifelé. 

- Ne tartson soká Niall!- röhögte Harry, mire Niall megjutalmazta a középső ujjával, és elhagyta a medencét. 

Épp a bárban ültünk körbe egy nagy asztalt, miközben beszélgettünk. Épp Louis mesélte a napját, ami megjegyezném abból állt, hogy otthon fetrengett a kanapén; miközben én gondolkodtam. Louis mellett ott volt Eleanor, aki a fejét fogva nevetett a barátja hülyeségein. Mellettük ült Zayn, Perrievel az oldalán és ha jól megnéztem, ők inkább egymásra figyeltek mintsem a móka mesterre. Zayn mellett jobb oldalt pedig Harry ült, aki átkarolta Chloet és onnan figyeltek mind a ketten. A lány néha felnevetett, Harry pedig mosolyogva kapta felé a fejét, minden egyes alkalommal. Csak úgy sugárzott a boldogságtól, akárhányszor Chloe a vállára hajtotta a fejét. Chloe mellett Mel foglalt helyett, az oldalán természetesen Niallel, aki le sem tagadhatná hogy tetszik neki a lány. Szinte csak őt nézte, és vigyorgott mint egy vadalma. Őszintén, nagyon jó volt látni, hogy van mellettük is egy-egy lány. Mindig segítettek nekünk, akárhányszor össze kaptunk a barátnőinkel, és most végre nekik is sikerült. Vagyis majdnem, hisz Niallék még nem járnak. Persze ha a fiún múlik, akkor nem sokáig kell várni. 

Chloe fél szemmel a legjobb barátnőjére sandított, majd megfogta Hazz kezét és felhúzta. 

- Mi elmegyünk sétálni!- mondta vigyorogva, majd Hazzt maga előtt tolva elindultak. Megpaskolta Niall hátát, ezzel mindenkinek a tudtára adva miben sántikál. 

- Jó ötlet, nézzünk mi is pár csillagot!- kapcsolt Perrie először, majd megfogva Zayn kezét ők is eltűntek. Láttam ahogy El és Soph egymásra kacsintanak, majd kitolják a széküket. Lou és én is azonnal vettük a lapot, majd szintén valami indokkal elköszöntünk. Soph azt mondta, nekünk van egy foglalásunk a tó közepén levő étterembe, míg Louiséknak valami dolguk akadt a városban. Együtt hagytuk ott a szöszit és a fejét fogva nevető lányt, majd az étterem bejáratánál mi is elköszöntünk egymástól. 

- Szerintem még ma összejönnek!- karoltam át Sophit vigyorogva, majd a kivilágított hídon elindultunk az étterem felé...

Kritika

Sziasztok Drágák,

Nem, nem résszel jövök, sajnálom. Egy kis szünetet tartunk, LovedYouFirst nyaral én pedig élvezem a nyár utolsó napjait. Egyszóval, bocsánat a kimaradásért és a legközelebbi rész Liam szülinapján, 29.-én lesz fenn. 

Most nem is ezért írok... Mint tudjátok van egy verseny amire jelentkeztünk, és hála nektek(!), a Legjobb Író kategóriában MÁSODIKAK lettünk *tapstapstaps*. Imádunk titeket, tényleg!!!<3

Díjként egy kritikát kértünk, amit meg is kaptunk... Arra szeretnénk kérni titeket, hogy ha van kedvetek és időtök, olvassátok el és mondjátok el a véleményeteket. Kíváncsiak vagyunk, hogy ti hogy gondoljátok. Teljesen őszintén, akár pár szóval is elég ha visszajeleztek... Sokat jelentene nekünk!:) 

Még egyszer: imádunk titeket és élvezzétek a nyarat, már nincs sok belőle!:) <3

KRITIKA

~Summer1D

46. I have to show it

Sziasztok,
Iszonyatosan fáradtan pötyögöm ezeket a sorokat... Summer1D megint utazik, és kevés az ideje, meg wifije, nekem meg az energiám. Nem lett meg a tervezett hossz, de azért nem akartunk titeket rész nélkül hagyni. Remélem azért tetszeni fog, annak ellenére, hogy ilyen rövidke.
Ezt a videót ajánlanám a rész mellé, de csak akkor nyissátok meg, mikor Chloe énekelni kezd. Addig legyen meglepi!:))

https://www.youtube.com/watch?v=TSVlmOIAvBk

~Harry szemszöge~

Leültem a Dj pult elé, és elkezdtem szemügyre venni a gombokat, csúszkákat. Chloe izgult, láttam, ahogy egy pillanatra felnéz, majd újra lesüti a szemét. Megnyomtam a mikrofon gombját, és közelebb hajoltam.

-Ne izgulj!-szinte suttogtam, magam sem tudom, miért.

Csak bólintott egyet, majd a hajába túrt.

Előkerestem a telefonom, mert rájöttem, hogy valamiről mennie kell a zenei alapnak.

-Nem veszed fel, ugye?-hallottam a lány hangját a hangszóróból.

-De felveszem. De ha nem tetszik, egy szavadba kerül, és letörlöm -küldtem felé egy biztató mosolyt, ami látszólag megnyugtatta.

Gyorsan megtaláltam, mit hova csatlakoztassak, és beállítottam mindent, már csak az hiányzott, hogy melyik dalt tegyem be.

-Mit akarsz énekelni?-mondtam a mikrofonba.

-Öhm... -habozott -Mit akarsz hallani?-félénken felnézett, mire elmosolyodtam.

Elgondolkodtam, mit mondjak. Nem tudtam, mire számít, valami gyors, bulis számra, vagy egy lassú depisre.

-Hmmm...-dörzsölgettem az állam -Ed Sheerant szereted?-kérdeztem. Tudtam, erre csak egy válasz lehet. Ed-et mindenki szereti. 

-Harold, nehogy valami olyat énekeltess velem, amiben lenyelem a nyelvem, olyan gyors!

-Nem, nyugi -mosolyogtam, és gyorsan bepötyögtem a telefonba, hogy "Ed Sheeran Thinking Out Loud". Bizonytalanul nyomtam meg az indítógombot. Úgy emlékeztem, ez a dal szinte rögtön énekkel kezd, de ebben a verzióban néhány sor instrumentállal kezdett, ami most kapóra is jött.

Chloe-ra néztem, és szinte ugyanabban a pillanatban nézett fel ő is. Arcán egy apró, mégis megnyugtató mosoly jelent meg. Talán mégsem szedi le a fejem.

-Harold, azt akarod, hogy egy dalban valljak neked szerelmet?-vigyorgott.

-Lépj be!-mondtam arra utalva, hogy elkezdődött az énekes rész.

Az első sorról lemaradt, de a másodikba pontosan sikerült belépnie.

-"...and I can't sweep you off of your feet"-a lábával puhán ütni kezdte az ütemet, és ahogy a sor végén belemosolygott a dalba, az csak még szebbé tette az eleve gyönyörű hangját. -"Will your mouth still remember the taste of my love?"

A szemembe nézett. Egy kicsit megbotlott a nyelve a következő sorban, de aztán láttam, összeszedte magát, és egy nagy levegőt vett a következő versszakhoz.

-"Darlin' I will be loving you 'til we're 70"-az üveg visszatükrözte a saját csillogó tekintetem, és mögötte Chloe mosolyát. Tökéletes volt a pillanat. Éreztem, ahogy a szavak az agyamat kihagyva egyből a szívembe áramlanak.

Már csak arra eszméltem fel, hogy Chloe az utolsó sort énekli.

-"Baby we found love right where we are..." -az utolsó kitartott hangja egy picit megremegett, amitől egész testemben libabőrös lettem. Chloe elsöpörte a haját az arcából, majd halkan rám nevetett.

-Nagyon rossz volt?-kérdezte, nekem pedig leesett, hogy le kéne állítanom a felvételt. Gyorsan meg is tettem, majd besiettem a fülkébe.
Chloe kíváncsian nézett rám, mire én a kezemet nyújtottam, hogy felhúzzam.
-Mondd már, milyen volt!-ölelte át a nyakam.
-Jó -húztam féloldalas mosolyra a szám. Picit húzni akartam.
-Jó? Két betűt kapok, mikor  a seggem is leéneklem neked?-láttam, hogy veszi a poént, és nem sértődik meg.
-Egy "K"-t is kaphattál volna, annál jobb nem?-vigyorogtam a homlokom az övének döntve.
Nevetve az oldalamba bökött,mire felkaptam, és megpörgettem. Vihogva ért földet, majd arca előbújt az elé hulló hajrengeteg mögül.
-Gyönyörű volt, Chloe!-mondtam, majd a szájához hajoltam, és adtam neki egy csókot.
-Meghallgathatom én is?-kérdezte a hajamat piszkálva.
-Persze gyere...

Chloe a fejét fogva nevetett azon, hogy kihagyta az első sort, majd a nyelvbotlásain. Én csak mosolyogtam, szerintem fele annyira sem ciki, mint ő gondolja.
-Miért nem kapcsoltad ki?-nevetett, mikor ahhoz a részhez értünk, hogy ő nevet, és megkérdi milyen volt.
-Későn esett le -vontam vállat -Nem a felvételt figyeltem, hanem téged.
Aranyosan lesütötte a szemét. De ez csak egy pillanatig tartott.
-Töröld le!-utasított.
 -Nem nem -ingattam a fejem -Ezzel a felvétellel még egy lemezkiadó is észrevenne.
Hitetlenül nevetett.
-Persze, Harold. Rögtön turnét is szerveznének...
-Ha nem hiszed, hagyd, hogy megmutassam itt valakinek. Ezek a srácok értik a dolgukat.
-Harry...-állított le -Ha jó is lenne a felvétel, én nem akarok énekes lenni!-mondta, és az arcáról eltűnt a derű.
-Miért? Tök jó vagy,és énekesnek lenni jó buli!-próbálkoztam, de nem biztos, hogy kellett volna.
-Kérlek hagyd abba! Nem akarok énekes lenni, és kész! Nekem ez nem kell! És főleg nem akarok azért híres  lenni, mert a barátom egy híres fiúbanda tagja -nagy lendülettel elfordult, de nem futott el, ahogy számítottam. Csak leült a kanapé szélére, és arcát a tenyerébe temette.
-Ne haragudj!-ültem le mellé.
-Te se, amiért így rád támadtam...-pillantott oldalra. Bólintottam, és átöleltem a derekát. A fejét a vállamra hajtotta.
-Ugye nem néztél fel twitterre?-mondtam ki, ami bennem motoszkált.
-Nem, persze, hogy nem-mondta, maga elé bámulva -Nem akarom, hogy tízévesek öngyilkosságba kergessenek.
Egy fáradt mosolyt megengedett magának, majd folytatta a padló fürkészését.
-Visszamegyünk?-kérdezte, mire bólintottam. Ő összeszedte a cuccait, én pedig a a telefonhoz léptem.
-Letörlöd, ugye?-mondta pakolászás közben.
-Persze...-mondtam, majd kihúztam a zsinórokat. -Meg is van -mosolyogtam a lányra.
Közben az ujjaim gyorsan jártak az érintőképernyőn. Nem töröltem le, titkosítottam. Meg kell mutatnom valakinek...

45. Your voice

Sziasztok,
Ééééés meghoztuk a részt vasárnap!! Tapsot nekünk :D
A szavazatokat köszönjük szépen, csodálatosak vagytok! (Még nincs vége a szavazásnak, szóval, aki nem szavazott, mindent bele ;))

Reméljük tetszeni fog!:) xx

Chloe Rivers:

- Harry, ha bámulsz nem tudok aludni!- mondtam rekedtesen, még nagyon reggel volt. Belefúrtam az arcom a mellkasába, ezzel megpróbálva kikerülni a tekintetét. Elnevette magát, majd közelebb húzott magához, feltéve ha ez még lehetséges volt. Teljesen össze voltunk gabalyodva, ráadásul félig még rajta is feküdtem, de semmi pénzért nem keltem volna fel. Olyan nyugodt volt minden, kiélveztem a csendet. Mondjuk az alattam fekvő fiú, vagy ahogy ő kérte, hogy szólítsam, férfi, sem nagyon akart megmozdulni. Lassan megemeltem a fejem, majd az államra támaszkodva felnéztem rá. A szemei az álmosságtól még össze voltak szűkülve, de a zöld színük még így is ragyogott. Vajon én mennyire nézhetek ki retardáltan? Mintha olvasott volna a gondolataimban, közelebb hajolt és adott egy puszit a számra. 

- Gyönyörű vagy, mint mindig!- igyekeztem nem elpirulni de az arcán az egyre szélesebb mosolyából következtetve nem sikerült. Miközben elhúzódott, a haja megcsikizte az orromat, és éreztem, hogy ebből tüsszentés lesz. Még idejében elfordultam és igyekeztem halkan csinálni, mint mondtam élveztem a csendet. 

- Fázol?- kérdezte, de az aggódó hangnemét megcáfolták a szemei, amiben a gonoszság csillant meg.  Leginkább Louiséba láttam ilyet, úgyhogy zavartan húztam össze a szemöldököm.- Meg ne fázz nekem!- mondta, majd az orromig húzta a takarót. Mosolyogva megforgattam a szemem. 

- Harry húzd le, meleg van!- motyogtam, de én lusta voltam megmozdítani a kezeim. 

- Dehogy, még a végén beteg leszel!- mondta nevetve, és elkezdte betűrni a takarót a hátam alá. Nevetve figyeltem ahogy igyekszik minél jobban beszorítani a paplan és saját maga közé. Ezt ő természetesen félmeztelenül tette, ami szintén azt bizonyította, hogy meleg van "kinn". De kezdtem egyre kevesebbet érzékelni a külvilági időjárásból. Még nyomott egyet a paplan csücskén, majd végre visszafeküdt alám, így újra elhelyezkedhettem. Igazából nem volt annyira rossz. Szó szerint csak Harryt éreztem magam mellett, semmi mást és ez valamiért megnyugtatott. Csendben voltunk, még mind ketten ébredeztünk. Lassan kiszabadítottam az egyik kezem a takaró fogságából, és feljebb csúsztam. A mutató ujjammal elkezdtem végig rajzolgatni a tetoválásai körvonalát. Az elején összerezzent a hirtelen érintésemtől, de aztán ugyan úgy lustálkodott tovább. Érdeklődve figyeltem minden fekete formát ami a felsőtestét borította. Mindegyik gyönyörűen ki volt dolgozva, minden vonal pontos volt, minden ív tökéletesen görbült. Teljesen elvesztem az ábrák tanulmányozásában, csak arra rezzentem össze, hogy a szoba ajtaja erőteljesen kicsapódik. Egy rohanó Louis csapódott be rajta, miközben ordibált. 

- Kelés van galambocskáim!- meztelen lábak, gyors csattogása hallatszódott a folyosóról, majd szinte azonnal Niall is megjelent. Ránk nézett, majd elkerekedett a szeme és lendületből a még mindig futó Louis hátára ugrott. 

- Louis, nem jöhetsz be, mi van ha este Azt csinálták?!- ordította közben. Azonnal eltakarta Lou szemét, de ez nem bizonyult jó ötletnek. A még mindig haladó Louis elvesztette az egyensúlyát és mind a ketten az ágyunkon, pontosabban rajtunk landoltak. A fejeik szinte egy vonalban voltak a mieinkkel. A kezem lezsibbadt mert oda szorították Harry mellkasához, és nem volt jó érzés így ébredni. Kicsit mérges is lettem, de aztán felnéztek, óriási, meglepődött szemekkel és azonnal elpárolgott minden idegességem. A nevetésem elfojtva húztam ki alóluk a karom, majd másztam ki a takaró alól. Azonnal rám néztek, így végre megláthatták Harry pólóját, ami pizsamaként funkcionált. De a lényeg, hogy VOLT rajtam ruha!

- Őszintén?!- kezdtem tettetett komolysággal.- Ha Azt csináltuk volna... Akkor is ezt csinálnátok?- mutattam végig rajtuk, ahogy még mindig a barátomon terpeszkednek. Ők is körülnéztek és szinte egyszerre tört ki belőlük a nevetés. Harry csak mosolyogva megforgatta a szemét és kimászott alóluk. Még mielőtt én is elnevettem volna magam, elmentem a fürdőbe. Nem láthatták meg, hogy igazából jól szórakoztam, nem szeretném ha hozzászoknának ehhez az ébresztéshez...

- Na, mit csinálunk ma?- léptem be a konyhába, amint készen voltam a reggeli teendőimmel. 

- Nekünk programunk van!- lépett be Harry is, és nyomott egy puszit az arcomra. 

- Honnan tudod, hogy szívesen megyek veled bárhova is?!- néztem rá vigyorogva. Nehogy már ne szóljon ha randira visz. 

- Hohó, Hazza az asszony zabos, a helyedben vigyáznék!- visított fel Louis a nevetéstől, de egy gyilkos pillantással elhallgattattam. 

- Jó akkor, Chloe lenne kedved velem tölteni az egész napot?!- kérdezte nevetve, én pedig egy elégedett mosollyal bólintottam. Így mindjárt jobb. 

Harry hiába bizonygatta, hogy az ő ruhájában is tökéletesen mehetek, mikor megkérdeztem, hogy kimegyünk e a szálloda területéről és igent felelt, nem érdekelt mit mond. Még gyorsan megigazítottam a nyakláncomat majd felkapva a már bepakolt táskám, lementem a lépcsőn. Egy lenge fekete pólót, egy vékony farmer inget és egy fehér csipkés gatyát viseltem, és biztos voltam benne, hogy legalább a ruháim miatt nem lesz katasztrófa cikk. El sem merem képzelni mi lett volna, ha a barátom pólójában megyek nyilvánosság elé.

- Belehaltál a várakozásba?!- léptem ki a kapun, mire Harry nevetve eltette a mobilját és a vállamon átdobva a kezét, közelebb húzott magához. 

- Igen, már épp halálra untam magam!- kacsintott játékosan én pedig visszakézből mellkason vágtam. Erre csak még jobban nevetni kezdett, mire nekem is mosoly került az arcomra. 

- Na és akkor hova is megyünk?- kérdeztem pár perc csend után,talán aznap már huszadjára. Hitetlenkedve elnevette magát és a derekamra tette a kezét. Éreztem ahogy megfeszül az egész karja ezért körül néztem. Nem feltűnően, de egy kirakati ablakban megláttam visszatükröződni egy vaku villanást. Hitetlenkedve néztem fel az ideges göndörre, nagyon hozzá lehetnek szokva, ha már ezt is kiszúrta. Alig lehetett észre venni a gépet, és szerintem én simán álldogáltam volna itt egy évig is, anélkül, hogy feltűnt volna bármi is. Mosolyogva fejtettem le a görcsösen belém kapaszkodó ujjait a derekamról, majd összefűztem az enyémekkel. Nem kell ideges legyen miattuk, hozzá vagyok szokva, és azzal hogy feszült, nem tűnnek el. Maximum a képek alapján az kerül az újságokba, hogy "Harry Styles ideges a barátnője közelében. Valyon álbarátnő van a láthatáron?!". Mivel jóval magasabb mint én, csak a vállára tudtam egy puszit adni, de vette a jelzést mert mostmár egy nyugodtabb mosollyal jutalmazott meg. 

- Megjöttünk!- mondta Hazz, és a kezemnél fogva vissza húzott, mert én természetesen tovább sétáltam volna ha nem szól. Mosolyogva felnéztem a "titkos" épületre és elröhögtem magam. Sony Studio. Ez állt nagy betűkkel az ajtó felett. Harry egy mosolyt elfojtva nyitotta ki az ajtót majd tuszkolt be maga előtt. Hiába szólongattam, nem reagált csak vigyorogva, céltudatosan haladt a lift felé. 

- Harold, komolyan stúdiózni hoztál?!- már szinte rajta csüngtem, miközben röhögve böködtem a felső testét, annak érdekében, hogy végre rám figyeljen. Ennek meglett a következménye is, bizonyítván, hogy majdnem meghúztak tesiből, a lábaim összeakadtak, és ha Harrynek nincsenek jobb koordinációs képességei és nem ragadja meg a kezem, a földön végzem. 

- Ne bénázz már Rivers!- állított röhögve a lábamra, majd ugyan úgy haladt tovább. Csak pislogtam rá. 

- Ne bénázzak?!-kiáltottam utána, igyekezve megütni a düh hangszínét, mire megrázkódtak a vállai a nevetéstől.- Na ide hallgass Styles!- kiáltottam és lendületből ráugrottam a hátára. Valószínűleg számított az érkezésemre, mert azonnal elkapta a lábam, ezzel elérve, hogy ne csússzak le.- Nem beszélhetsz így velem! Tudom hol laksz és levadászlak miközben alszol!- mondtam ijesztően mély hangon, de a végére én sem bírtam tovább és elnevettem magam. 

- Nem tennéd, mert szeretsz!- fordította oldalra a fejét, és így láthattam ahogy meglibegteti a szempilláit. Nevetve vágtam tarkón, de azonnal meg is bántam, mert elkezdtem csúszni. Persze ő még nevetés közben is tudott figyelni mindkettőnk testi épségére, így nem estem le. Lehet tanulnom kéne tőle. 

- Na jó Hazz, letehetsz.- kezdtem el bökdösni a hátát egy idő után, de a szavaim süket fülekre találtak. Beletörődve a sorsomba, nekidőltem a széles hátának és onnan nézelődtem. Igazából annyira nem is volt rossz dolgom. 

- Hello Deb!- engedte el Harry egy másodpercre az egyik lábam, amíg intett a recepciós pult mögött ülő hölgynek. 

- Jó napot!- emeltem meg én is a fejem és szégyenlősen rámosolyogtam. A hölgy nevetve üdvözölt mindkettőnk, majd újra a papírjainak szentelte a figyelmét. Idő közben a lift is megérkezett, és amint beléptünk Harry végre leeresztett a saját lábamra. 

Megnyomta a 6-os gombot, majd vártuk, hogy az ajtó bezáruljon. Már majdnem összeért az ajtó két szárnya, mikor egy kéz csapódott közéjük. Ijedten húzódtam hátrébb, míg egy fickó nyomult be mellénk a liftbe. Feltűnően magas, fiatal, fekete srác volt.

-Elnézést, ugye nem baj...?-intett az ajtó felé -Én nem akartam... zavarni

-Nyugi, haver -intett Harry.

-Jaj de laza vagy, haver-suttogtam kuncogva, mire az oldalamba bökött.

-Csak nem Styles?-mosolyodott el, ezzel kivillantva a tökéletesen fehér fogsorát.

-De -Hazz a tarkóját vakarta.

-Jake vagyok, gyakornok -nyújtotta a kezét, amit a barátom rögtön elfogadott.

-Örülök -mosolygott kedvesen.

-Egyébként -szóltam közbe -te is a hatodikra jössz?

-Óh Jézus, milyen szerencse pont oda... Nem is néztem, csak örültem, hogy elértem a liftet. Nem akartam késni, tudjátok ez az első napom -mosolygott idegesen.

Csak bólintottunk.

-Esetleg megtudhatom a hölgy nevét? Nagyon ismerős...-nagyon kedves volt a hangja. Volt egy olyan érzésem, hogy tudta, ki vagyok, csak tőlem akarta hallani.

-Chloe Rivers -ráztam meg a kezét én is. Éppen, hogy elengedtem a kezét, a lift csengetett, hogy megérkeztünk.

-Nos, Jake, nagyon örültünk -intett Harry, a másik kezét a derekamra téve.

-Részemről a szerencse, Styles-nevetett -Ms. Rivers -intett felém játékosan.

-Aztán ügyesen! El ne szúrd az első napod!-mosolyogtam.

Még egyszer visszafordult, és válaszul meglóbálta a karját, majd sietve eltűnt a folyosó végén.

Kuncogni kezdtem.

-Mi az?-nézett rám Harry miközben elindultunk a másik irányba.

-Semmi. Vicces srác...-mondtam elgondolkodva.

-Jó, hogy kezet nem csókolt -röhögött, a vállamat átkarolva.

Megálltunk egy ajtó előtt.

-Ide jöttünk?-néztem fel Harryre kíváncsian.

-Aha...meglátod, tetszeni fog-mosolyodott el. 

Bizakodva fogtam a kezét amíg ő előszedett valami kulcsot, majd megforgatta a zárban.

Az ajtó halkan nyílt ki. Egészen sötét volt, szinte semmit nem láttam.

-Egy pillanat -mondta a fiú, mintha csak a gondolataimban olvasott volna. Az ablakhoz lépett és elhúzta a rolót. Így sem lett fényár, de kellemes félhomály keletkezett, amiben szemügyre vehettem mindent. Kis helyiség volt, egy kanapéval, pár székkel, egy kis hűtővel, kávégéppel,  a stúdiófülkétől elválasztó üvegfallal, ajtóval, és természetesen a DJ pulttal.

A fiú kezét éreztem a derekamon, ahogy húzni kezdett. Leült a kanapéra, engem pedig az ölébe vont.

-Öhm... Harry-kezdtem -nyom a telód.

-Azt hiszem, az nem a telóm -vakarta meg a tarkóját, mire nekem kikerekedett a szemem, és az arcom elöntötte a pír.

-Csak viccelek -robbant ki belőle a nevetés, mire az én arcom még pirosabb színekben kezdett pompázni. A zsebébe nyúlt és kihúzta az ominózus készüléket, majd a kis hűtő tetejére tette.

Az arcom a kezembe temettem.

-Bocsi-ölelt magához nevetve.

Nem válaszoltam semmit.

-Tudom, gonosz vicc volt, ne haragudj -puszilt bele a nyakamba, mire én a mellkasára csaptam. Haragudni akartam rá, de a meglepődött fején muszáj volt elnevetnem magamat.

-Köcsög vagy, Harold -csóváltam a fejem nevetve.

-Uhm igen? És mondd, kislány, miért állsz szóba ilyen köcsögökkel,mint én?-kérdezte sunyin vigyorogva, majd csikizni kezdett.

Nevetve harcoltam Harry csikiző ujjai ellen, közben az ölében ficánkoltam, mint a partra vetett hal.

-Ha-Ha-Harry-y-y-próbáltam szóhoz jutni, de nem tudtam a nevetéstől.

Végül kicsúsztam a göndör karjai közül, és a fülke ajtajához szaladtam. Az üvegfalon keresztül láttam, hogy Harry nevetve a pulthoz sétál, és a mikrofonhoz hajol.

-Na, most pont ott vagy, ahová igazából hoztalak-hallottam a benti hangszórókból.

-Mégis miért hoznál engem ide?-néztem rá meglepetten, mire ő intett a mikrofon felé, hogy abba beszéljek. 

Csak megcsóváltam a fejem a saját bénaságomon, majd a mikrofonhoz léptem. Közelebb húztam a benti gitáros széket, és leültem.

-Miért akartál engem idehozni?-ismételtem meg a kérdést, és ezúttal Harry meg is hallotta.

-Hát... akkor azt hiszem itt az ideje, hogy elmeséljem -húzott ő is egy széket maga alá, hogy leüljön.

Összehúztam a szemem. Hogy mi? Kezdtem kényelmetlenül érezni magam.

-Szóval -vett egy nagy levegőt, amit a mikrofon miatt eléggé erősen hallani lehetett -két éve, mikor nálunk voltál, kicsit kidőltem a bulin. Elegem lett a zsúfolt szobából, és kimentem levegőzni. Leültem a teraszon, és fogtam a piától sajgó fejem, mikor zajt  hallottam a fejem fölül. Kinyílt egy ablak. Felpillantottam, és egy lány körvonalát láttam. Felálltam, és távolabb mentem a ház oldalától, hogy jobban belássak az ablakon. Ott álltál a tükör előtt, a hajadat fésülted, és közben énekeltél-Harry eddig a DJ pultra szegezte a tekintetét, de most felpillantott. Éreztem, hogy megint elvörösödök. Tényleg így volt, emlékszem. Persze, azt nem tudtam, hogy bárki is hallja. A fiú folytatta. -Hangos volt a zene, de mégis kihallottam a te hangod. Olyan gyönyörű volt, hogy másnap reggel azt hittem, csak álmodtam az egészet. Ezért dermedtem le annyira, mikor megláttalak. Akkor...reggel...

Azt hiszem, befejezte, mert elhallgatott, és egy félmosollyal az arcán a szemembe nézett. Nem tudtam, erre mit mondjak. A szemembe könnyek gyűltek. Igyekeztem elrejteni, de Harry mégis észrevette.

-Valami rosszat mondtam?-nézett aggódva.

-Nem, dehogy!-cáfoltam meg azonnal.

-Akkor miért sírsz?-állt fel. 

-Nem tudom -mosolyodtam el zavaromban, miközben a könnyeimet törölgettem -Talán az emlékek-legyintettem.

Harry eltűnt az üvegfal mögül, és nyílt a fülke ajtaja. Szó nélkül hozzám lépett, és megölelt. Szorosan hozzábújtam, miközben a könnyeim egyre csak potyogtak. Magam sem tudom miért.

-Minden rendben!-adott egy puszit a homlokomra, majd eltolt magától, és az ujjaival óvatosan megtörölte az arcom. 

Mosolyogva bólintottam. Hiszen igaza volt. Tényleg minden rendben volt.

-Na akkor, azt szeretném, ha énekelnél nekem egy picit-nézett rám kiskutya szemekkel.

-Rendben -mondtam, majd a mikrofonhoz léptem. -Nyomassuk!

44. Who's gonna make PopCorn?

Sziasztok,
Itt is van  a rész. Kicsit elkésve ugyan, de csak  most sikerült befejezni.
Ha tetszik a történet, még mindig szavazhattok a blogunkra: http://issydesignblogmagazin.blogspot.hu/ jobb oldalt a második szavazás.
Akik eddig szavaztak, azoknak nagyon köszönjük, imádunk titeket <33
Jó olvasást:) xx

Chloe Rivers:

A szobámba bezárkózva volt időm gondolkodni. Ez most rossz időszak lesz, és nem erre számítottam. Igazából nem számítottam semmire, nem tervezgettem, milyen lesz, ha ez összejön Harryvel. Ez csak úgy jött. 

Nem mertem elővenni a mobilom, se bekapcsolni a gépem. Közösségi oldalak...mire jók azok? Másokhoz hasonlítanak, elveszik az időnket az igazi barátainktól. Mit kapunk tőlük? Utálatot... Meg persze mások tökéletes életét figyelhetjük. De valóban az lenne? Aki a képeken mosolyog, lehet, hogy miután posztolta, sírva dőlt be az ágyába... 

Annyira csalóka, kétszínű és képmutató a világ. És érthetetlen is. Miért tölt például egy francia kislány órákat azzal, hogy elérje, rosszul érezzem magam? Hol ismer ő engem? Hol tudja, hogy mit élek én át? Lehet, hogy barátok lennénk, ha ismernénk egymást... De ő a világ másik feléről küldi az utálatot, mert látott egy képet rólam és egy fiúról, akivel valószínűleg egy fél szót sem beszélt még életében. Miért érdeke az neki, hogy én megutáljam magam? Miért?!

Sokszor éreztem már, hogy célpont vagyok a családom miatt, a hírnév miatt. "Túl sok rajtad a smink" "Dagadt vagy" "Anorexiás" "Ribanc" ezeket és még rengeteg dolgot megkaptam már. Az emberek mindig mindenkiben találnak kivetni valót. És őszintén... nem nehéz! Mindenkinek vannak hibái és ha valaki azt akarja észre venni, azt fogja! Annyi energiát pazarolnak az emberek az utálatra, arra hogy a másik rosszul érezze magát. Néha sikerül is megbántani az illetőt, néha nem. De egyet tapasztalatból tudok... Akár sikerül, akár nem, nem adják fel. Az utálat folytatódik. Megszokni meg lehet, olyan mint az időjárás a különböző kontinenseken. Van ahol mindig meleg van, van ahol mindig hideg, de az ember egy idő után megszokja.  De ezt az érzést, ami most elfogott, sosem tapasztaltam még. Nem öten vagy tízen, hanem milliók küldtek gyűlöletet. Már az is megfordult a fejemben, hogy letörlöm magam minden internetes oldalról. Bár Apa megölne, ha megtenném. Ez is a marketing része. Ha hetekig nem posztolok képet instagramra, már akkor is leszidás vár rám. Minden egyes oldalon minden egyes posztom ellenőrizve van. Talán mostmár annyira nem is tűnik álom életnek az enyém? Annyira nem jó egy sztárhoz közel lenni...

Mindennek ellenére úgy döntöttem, nem adom fel. Sokszor megfordult a fejemben, de végül döntöttem. Harry fontos nekem. Fontosabb annál, hogy az internetes gyűlölködők közénk álljanak. Nem fogok többé elbújni, fájjon, nem érdekel. Az emberek nem adnak egy esélyt sem? Jó. Nem is kértem az áldásukat!

Napok óta először hagytam el a biztonságot nyújtó házunkat. Nem voltam egyedül, vagy a fiúk vagy a lányok de mindig volt velem valaki, nem is beszélve Melissáról, aki úgy döntött beköltözik a vendégszobába amíg lecsillapodnak a kedélyek. Magamban nevettem is rajta, hogy akkor valószínűleg addig nálunk alszik amíg nyugdíjba nem vonulok, feltéve hogy a magazinok nem akarnak 80 éves nyanyákról írni... Most azonban mindenki a One Direction házban lazult én pedig unatkoztam. Természetesen nem számítottam semmi különösre amikor kilépek az ajtón. Nem vártam vaku villogásokat sem pedig újságírókat az ajtómban, és senki nem is várt arra hogy végre elhagyják a házat. A friss levegő késként kúszott végig a tüdőmben, mintha évek óta nem lettem volna a szabadban. Elindultam a házuk felé és minden egyes kis zajra felkaptam a fejem és ijedten néztem körbe. Épp egy madár repült el az egyik  fáról én pedig ijedten rezzentem össze, attól tartva, hogy egy firkász. Persze nem az volt. Idegesen nevettem el magam a saját hülyeségemen, majd dúdolgatva igyekeztem minden zajt kizárni. Amennyire hülyén hangzik, annyira nem tudtam mit tenni a félelmem ellen. Minden bokorban tinilányokat láttam akik újjal mutogattak rám miközben súgdolóztak. Az utolsó sarkot már futva tettem meg. Mint amikor este lekapcsolod lenn a villanyt, majd sprintelsz egyet a szobádba, nehogy elkapjanak a "szörnyek". A házuk előtt azért lassítottam, nehogy rajta kapjanak a rohanásomon. Vettem egy nagy levegőt, ezzel végleg helyreállítva a légzésemet, majd lenyomtam a kilincset. Természetesen nyitva volt, őszintén meglepődtem volna ha nem. Nyugodtan lerugtam a cipőm az előszobába, majd a hangokat követve bementem a nappaliba. Mindenki ott volt, Louis, Eleanor, Liam és Soph pedig épp az X-box-al táncoltak. Röhögve vetettem egy pillantást a pontokra, ami jelezte hogy a lányok mérföldekkel lehagyták a barátjaikat. Hangosan köszöntem, mire mindenki más felém kapta a fejét és vigyorogva köszöntöttek. Harry kinyújtotta felém a kezét, ezzel jelezve, hogy mellé kell üljek. A kanapén terpeszkedett Niall és Mel társaságában én pedig gondolkodás nélkül indultam el felé. Amint odaértem a kezemnél fogva az ölébe húzott és amikor lecsúsztam volna Niall és közé, mégjobban szétterült, hogy nekem már ne legyen hely. Nevetve csaptam mellkason mire mosolyogva puszit nyomott az arcomra. Igazából hivatalosan nem vagyunk együtt, de mégis mindenki körülöttünk egy párnak tekint minket. Őszintén, nem tudom mi van köztünk. Azonban még mielőtt elvesztem volna a gondolataimban, Louis megragadta a kezem és felrántott. 

- Chloe!- visította a fülembe mire nagyokat pislogva néztem rá. Épp csak annyira figyelt rám, hogy nem engedte el a kezem, amúgy nagyon koncentrált a táncra. Már épp ültem volna vissza, elkönyvelve, hogy csak rá jött az öt perc, amikor ismét megszólalt. 

- Pisilnem kell!- mondta mire mindenki elnevette magát. Ő durcásan ragadta meg a derekam és mozgatott ugyan arra amerre ő. Az más kérdés, hogy bár ő nagyon akart pontokat szerezni, mind a ketten teljesen mást csináltunk mint amit a képernyőn mutatott a csaj.- Szerezz nekem pontokat!- mondta nevetve, majd nyomott egy puszit az arcomra és ott hagyott Liam és Eleanor között. Nevetve vettem fel a ritmust és pár rossz lépés után teljesen belejöttem a táncolásba. Rohamosan kezdtem el felhozni a lemaradását, ezzel egyedül hagyva szegény Liamet. Nem ismertem a számot amire éppen mozogtunk, de éppen egy gyorsabb rész következett, ami ugye gyorsabb mozgást is igényelt. A kis képek amik előre mutatják milyen lépés jön, csípőrázást jeleztek. Fél szemmel láttam ahogy Liam kihúzza magát és mérgesen mered a képernyőre. Én ugyan úgy mint a másik két lány, hamar felvettem a ritmust és nyugodtan ingattam a csípőm jobbra-balra. Mindhárman maximum pontokat kaptunk, de szerencsétlen Liam akárhogy igyekezett nem kapott csak X-eket. Mondjuk ahogy a már kanapén ücsörgő Louis nevetéséből leszűrtem, nagyon viccesen csinálhatta. Egyszer csak egy könyököt éreztem meg a derekamra ahogy taszít egyet rajtam, így neki esve Eleanornak kiestünk a képből. Nagyokat pislogva fordultam meg a földről, épp időben, hogy lássam ahogy a Liam másik oldalán táncoló Sophia is beleesik egy fotelba. A barátja még őt sem kímélte. De amint a "zavaró tényezők" azaz mi, eltűntünk a képből Liam mintha új erőre kapott volna. A kezeit felemelte és a feje felett össze tette a két tenyerét. Majd vett egy nagy levegőt és a csipőjét iszonyatos gyorsasággal kezdte el mozgatni. A nevetés visítás szerűen robbant ki mindannyiunkból, de Liamet nem zavarta, komoly fejjel koncentrált és táncolt. Csak néztük és röhögtünk, egészen addig amíg majdnem utolért engem és Louist, ugyanis mi vezettünk. Ekkor esett le az éppen kanapén fetrengő répakirályfinak, hogy veszélyben a trónja. Ennyi kellett neki, azonnal felpattant és egy csatakiáltással rávetett magát Liamre. Mind a ketten elterültek a földön, Louis pedig tettetett nehézséggel odaszólt nekem. 

- Chloe, nyerd meg ezt... Értem!- és "meghalt", természetesen Liamen, aki így nem tudott felkelni. Röhögve pattantam fel, majd még pont elkaptam a végső beállást, így megkaptuk a pontot. Azonban látni már nem láttuk, hogy ezzel sikerült-e megelőzni Liamet. Síri csendben várta mindenki, hogy mutassák az eredményeket. Elkezdtek töltődni a pontok, majd a korona megjelent Louis neve felett. Amint meglátta, ordítva "újra éledt" majd felkapott a hátára és örömtáncot lejtett velem. Nevetve kapaszkodtam a nyakába, nehogy leejtsen a nagy ugrálásban és kinyújtottam a nyelvem a duzzogó Liamre. Lehet nem kellett volna, mert egy gonosz mosolyra húzta a száját és elindult felénk. Ijedten de mégis nevetve kezdtem el ütögetni Louis hátát, hogy forduljon meg. Liam már nem volt messze amikor végre ő is észre vette, majd egy lányos sikítást hallatva elkezdett futni. Görcsösen martam bele a vállába, nem voltam felkészülve a sebesség váltásra. Visítozva fordultam hátra és a lábammal rugdostam Louist, ezzel jelezve hogy alig vagyunk előrébb. Szegény "lovacskám" hiába akart gyorsítani, Liam nem viselt senkit a hátán. 

- Louis, tudd, hogy szerettelek!- ordítottam nevetve, mégis kétségbeesetten, amikor már láttam, hogy esélyünk sincs. 

- Neeeeeee!- ordított fel ő is reményveszetten, majd hirtelen megállt. Láttam ahogy Liam rohamosan közeledik ezért megfordultam, hogy megtudjam miért álltunk meg. A kanapé, rajta három emberrel foglalt helyet, tőlünk 10 centire. 

- Louis!- szóltam idegesen, de már késő volt. Liam hátulról belénk rohant és hárman dőltünk rá az eredetileg puha, most pedig emberekkel teli ülőalkalmatosságra. Éreztem ahogy a bordáimba fúródik egy lapocka és egy könyök, és innentől már nem volt annyira vicces a játék. A fejem Niall ölében foglalt helyet, Louisé Melissán, Harry pedig mindhármunk lábait tartotta. 

- Szét... nyomtok!- nyökögte Lou alulról. 

- Nekem mondod?!- motyogtam a hátába,de abban sem voltam biztos, hogy hallotta valaki. 

- Louis te tolvaj!- kiáltott fel Liam, amint észbe kapott miért is kergetőztünk. Éreztem ahogy megemeli a kezét majd engem kikerülve, Louis oldalába nyomta az ujjait. Az illető nem volt felkészülve ilyen támadásra, ezért visítva görnyedt össze, ezzel pedig mind a hárman elkezdtünk dőlni lefelé. A kezeim be voltak szorulva közéjük, így csak annyit tudtam tenni, hogy összeszorítottam a szemeim és vártam a fájdalmat. Csak vártam, de nem jött, majd miután a közelből egy puffanás hallatszott, kinyitottam. Még mindig az ágyon voltam, ugyanis a fiúk nem engedték, hogy leessek. Niall a karomat, míg Harry a lábamat tartotta. Óvatosan kicsúsztam a kanapé szélére és lenéztem. A két jómadár épp ott hempergett, miközben egyszer az egyik, egyszer a másik volt felül. Nem tűnt fel nekik, hogy én nem vagyok ott úgyhogy nyugodtan ültem fel és fészkeltem be magam a "megmentőim" közé.

Később, mikor mindenki megunta a verekedést, Eleanor indítványozására  úgy döntöttünk, csinálunk pop cornt, és megnézünk valami filmet. Eddig mindenki egyetértett az ötlettel, de mikor arra került a sor, hogy eldöntsük, mi legyen a film, a vélemények elváltak.
-Horrort nézünk és pont!-kiabált Louis, mindenkit túlharsogva.
-Mi ütött beléd?-nevetett a barátnője -A múltkor elkezdtük a Lazarus-hatást, de az öt perc után azt mondtad, kapcsoljuk ki, neked ez túl ijesztő.
Kuncogva bújtam Harry karja alá. Engem nem igazán érdekelt, mit nézünk, már Louis-n is jól szórakoztam.
-Az csak vicc volt, El! Igazából csak tudtam, hogy neked ijesztő lesz, és nem akartam, hogy félj!-magyarázta Lou, de mindenki csak nevetett rajta. A fiú inkább feladta, és durcásan leült a barátnője mellé, aki vigasztalásul nyomott egy puszit az arcára.
-Nézzünk valami rajzfilmet! -indítványozta Liam. Ugyan mi, lányok benne lettünk volna, a fiúk hamar lehurrogták.
-Valami normális ötlet?-kérdezte Zayn.
-Szerinted? Mi meg a normális ötletek...-vonta meg a vállát Niall.
-Nézzünk valami vígjátékot-mondta Melissa halkan, de mégis mindenki felfigyelt rá.
-Nekem nyolc -vont vállat Harry, majd rám nézett.
-Felőlem.
Már mindenki beleegyezett, csak Liam és Louis nem.
-Lilo, már csak ti vagytok!-sürgette őket Mel.
Liam csak megvonta a vállát, Lou pedig durcásan felhúzta a térdét.
-Meg fogjátok még bánni, hogy nem horrort nézünk -morogta.
-Ezt beleegyezésnek vesszük -mosolygott Eleanor.
-Valaki csinál kukoricát?-kérdezte Niall. Ő megint csak a hasára gondolt.
Mindenki csak a másikra nézett, úgy látszik egyikünk sem akart felállni a kényelmes pozícióból.
-Majd mi -mondta végül Harry, majd felállt, és felhúzott engem is. Mi. Ez az egy pici szócska többet jelentett most, mint bármi.
A többiek hamar napirendre tértek felette, hogy mi megcsináljuk a kaját, csak Louis pislogott laposakat felénk.
-Ohhó galambocskáim, aztán ne felejtsétek el a pop cornt!-szólt utánunk.
Harry csak nevetve megrázta a fejét, én viszont megfordultam, és kiöltöttem a nyelvem a vihogó fiúra.
Harry halkan csukta be utánunk az ajtót. Egy jóleső borzongás járta át a testem, ahogy a félhomályban a fiú felé fordultam.
Megéreztem a meleg tenyerét a csípőmön, amivel egyre közelebb húzott magához. Mosolyogva öleltem át a nyakát.
-Várakoztassuk őket?-kérdeztem suttogva.
-Egy picit tudnak várni -mosolyodott el, majd közelebb hajolva megcsókolt.
Nem tudom mennyi ideje jöhettünk ki, mikor Harryvel voltam, nem igazán volt időérzékem. A hátamat a falnak döntve bújtam a fiú karjai közé.
-Chloe?-szólalt meg halkan, szinte alig hallhatóan.
-Igen?-a hajával babrálva néztem fel.
-Hogy vagy?-kérdezte, és tudtam, hogy nem az egészségem felől érdeklődik. Nyilván látta a trendeket twitteren, a kommenteket a posztjaim alatt...hiszen az egész világ láthatta. De ez csak egy apró töredéke annak a rengeteg üzenetnek, amit kaptam amiatt az egy kép miatt.
-Nem igazán tudom...-vontam vállat, majd elengedtem a haját.
-Mondd, hogy nem olvasgatod őket!-nézett mélyen a szemembe. A tekintetéből aggódást  véltem felfedezni, ami jól esett.
-Nem, dehogy. Igyekszem nem foglalkozni ezzel az egésszel -sóhajtottam -De néha nehéz ennyi mindent ignorálni.
-Chloe?-Harry félénken lesütötte a szemét egy pillanatra, majd visszanézett rám.
-Igen, Hazz?-meglepett a hangneme, és egyben kíváncsivá is tett.
A fiú kiengedett az öleléséből, és két kezébe fogta az enyémeket. A kézfejeim szinte eltűntek a tenyerében. Láttam rajta, hogy erőt gyűjt, ezért kezdtem félni. Mi van, ha azt akarja mondani, hogy szakít velem?! Már ha egyáltalán együtt vagyunk. Belül vörösen kezdett villogni a vészjelzőm, és szaporábban vettem a levegőt. Harry mélyen a szemembe nézett, majd végre beszédre nyitotta a száját.
-Elmondhatom a világnak, hogy szeretlek?-kérdezte, nekem pedig leesett az állam. Rengeteg gondolat öntötte el a fejem. Szóval nem akar szakítani. Várjunk csak...azt mondta szeret! Szeret?? Te jó ég... Elmondani? Ez azt jelenti, hogy nyilvános lesz a kapcsolatunk? Ne... Mennyi utálatot kapok majd, ha ezt megteszi...
Nem tudtam megszólalni. Az agyam fogaskerekei vadul forogtak, és ezt Harry is észrevehette, mert mentegetőzni kezdett.
-Nem úgy értem, hogy muszáj,  ha nem akarod, persze nem kell. Mármint.... hogy is juthatott ilyen eszembe?Hiszen így  is eleget raktam már rád... Csak felejtsd el! Én...-itt nem bírtam tovább hallgatni. Magam sem igazán gondoltam át, mit csinálok. Már csak arra eszméltem fel, hogy az ajkaink egymáshoz érnek, ezáltal Harry elhallgat.
-Csináld!-nevettem fel,mikor elváltunk.
-Mi?-a szája hitetlen mosolyra húzódott.
-Mondd el! Akinek csak akarod! Írd ki twitterre, mit tudom én!-nevetve öleltem át a nyakát.
-Mármint...Komolyan?
-Persze!
-Mikor?-kérdezte kiskutya szemekkel.
-Amikor akarod-söpörtem ki egy belógó tincset az arcából.
-Akkor szaladok-adott egy gyors puszit. -Kukorica a felső polcon.
-Mi van máris ugráltatsz?-nevettem fel.
-Azt sosem lehet elég korán kezdeni-mosolygott, majd nyomott egy puszit a számra és elkocogott a szobája felé.

Összességében jól sikerült az este. Megnéztünk egy filmet, aztán Louis kérésére belekezdtünk egy másik akciófilmbe is, ami viszont nem nagyon szórakoztatott, és egyre nehezebb volt nyitva tartanom a szemem. Néha láttam, hogy egy-egy repcsi elzúg a képernyőn. Tompán lövöldözések hangját hallottam, de Harry mellkasa jó párnának bizonyult, mert hamar elnyomott rajta az álom.
Mikor legközelebb kinyitottam a szemem, már sötét volt. Egy ágyban feküdtem. Félálomban is éreztem a mellettem fekvő fiú egyenletes lélegzetvételét. Mintha csak megérezte volna, hogy fent vagyok, fél kezével átkarolt, és közelebb húzódott hozzám.
Nem sok idő kellett, hogy megint álomba merüljek.
Annyi év után először, egy mosollyal az arcomon...

Szavazás:)

Sziasztok,

A részről gyorsan annyit, hogy ha lesz, akkor vasárnap lesz kinn. Kicsit el vagyunk maradva, összejöttek a dolgok. Utólag is bocsánat a késésért...

Azonbaaaan! Már egyszer volt erről egy bejegyzés, mint valószínűleg tudjátok jelentkeztünk egy blogversenyre, ahol szavazni lehet néhány kategóriában. Már egyszer megmutattátok, hogy szeretitek a blogunk amikor is a Legjobb Író kategóriában 2.(!) helyezést értünk el, hála nektek. Még egyszer köszönjük szépen, nagyon örültünk neki!!!!<3

Ugyan abban a versenyben, most újra lehet szavazni, jobb oldalt(mint a múltkor). Jelenleg a Legjobb Történetben vagyunk jelöltek, úgyhogy, ha egy kicsit is tetszik Chloe története légyszíves szavazzatok. Sokat jelentene!!!:)<3

http://issydesignblogmagazin.blogspot.hu/2015/07/blogajanlo-56.html

A résszel pedig sietünk!!:D

~szerzők<3

43. Who's "that girl"?

- Nagyiiiii! Nagyiiiii! Nyisd ki az ajtót! Nagyiiiii!- nevetve álltam a kislányom mellett, aki éppen anya ajtaján dörömbölt. Szombat van, ezért biztos voltam benne, hogy itthon lesz. Pár perc után megfogtam a kislányom kezét, mert hallottam ahogy valaki a kulcsal babrál odabenn. 

- Papa!- mosolyodott el ahogy meglátta, majd a nyakába ugrott. Én is köszöntöttem, majd beléptem a házba. Ugyan olyan volt mint amikor kicsi voltam. Bevallom, nem gyakran jövök erre, a munkám miatt szinte csak kiteszem a kislányom és már rohanok is tovább. Az ünnepeken pedig nálunk találkozunk, hiszen nagyobb a házunk. 

- Mi szél hozott erre bogárkám?- guggolt le apa az unokájához, aki szemrebbenés nélkül mondta az arcába, hogy a nagyihoz jöttünk. A mosolyomat elfojtva igyekeztem lecsillapítani a lányomat. 

- Hol a nagyi?- apa mosolyogva a nappali felé mutatott és a kislányom már el is tűnt. 

- Szia drágám! Hát ti mit kerestek itt?- nézett ránk mosolyogva és eltette a kötőtűjét. Hát igen, anya eléggé... régimódi, mondjuk így. 

- Nagyi!- ült le mellé a kislányom a kanapéra.- Nem fejezted be anyunak a mesét amikor kicsi volt, így ő se tudta befejezni nekem. De én kíváncsi vagyok rá!- mondta, és meg sem próbáltam megértetni vele, hogy kicsit várjon még ezzel. 

- Ó igen?!- mosolyodott el anya és közelebb hajolt a szeplős unokájához.- És mégis melyik meseről van szó?

- A Chloesról. Tudod, Chloe és a One Direction!- mondta csillogó szemekkel, anya pedig megállt gondolkodni pár percet. 

- Emlékszem!- csapott egyet a térdére és mosolyogva rámnézett.- Édesanyád sosem kérdezte mi történt utána, így nem is mondtam el. Na de ha te tudni szeretnéd...

- Igen, igen, igen! Nagyi légyszi meséld el!- húzta fel a lábát izgatottan és majd kiugrott a bőréből. 

- Hát jó, de hol is hagytuk abba?- nézett rám, de esélyem sem volt válaszolni, a lányom ezt is megtette helyettem. 

- A végzős bálnál, amikor a gonosz lányok bocsánatot kértek és Chloe elvitte őket bemutatni a One Directionnak!- mondta vigyorogva és egy pillantást vetett rám, ezzel jelezve, hogy ő nagyon is figyelt. 

- Áá, igen, már emlékszem is. Na akkor lássuk csak...- kezdett el gondolkodni és én is leültem egy fotelba. Bármennyire is viccesen hangzik, én is kiváncsi voltam a folytatásra ráadásul most nem nekem kellett mesélnem. - Szóval Chloe...

- Ó, hát előkerült ez a mese is!- jött be apa, majd leült a másik fotelba. Elővette az újságot és elkezdte olvasni. De én tudtam, hogy igazából figyel. Mindig is figyelt...

Chloe Rivers:

A laptopomon nézegettem a végzős bálról készült képeket, és olyan érzés volt, mintha már évek teltek volna el azóta, holott csak pár nap volt. Miután hazaértünk, Olga kijelentette, hogy addig nem fekszik le senki amíg nincs mindenkivel kép. Így reggel nyolckor estünk be az ágyakba, ha jól emlékszem legalább öten aludtunk a szobámba, hisz ez van a legközelebb a lépcsőhöz. 

A képen épp Harry nyomott az arcomra egy puszit én pedig idegesen lecsuktam a gépet. Sikerült ismét felhúznom magam, még mindig nem tudtam eldönteni mi történik velem. Azóta nem beszéltünk erről, nincsenek is a szállodában, talán épp New Yorkban adnak interjút. De ez a kis távollétük kivételesen jól jött, mert tudtam gondolkodni. Nem tudtam hova tegyem az egész lényét, nem tudtam mit kezdjek a helyzettel. Az egyik felem mintha megkönnyebbült volna, hogy valamilyen szinten "együtt vagyok" vele, a másik részem viszont sikít a tudattól, hogy nem Max van mellettem. Egyszerűen nem értem magam és ez kezd megőrjíteni. 

Ijedten kaptam a telefonom után, a hirtelen csörgéstől majdnem leesve az ágyról. Túlságosan elkalandoztam... Megesik. Niall neve villogott a kijelzőn én pedig vigyorogva vettem fel. 

- Mizu csajszi?- nevetett bele azzal a Niallos nevetésével, mire én is elnevettem magam. 

- Semmi különös... Mikor kezdtek?- tudom, hogy említették már az időpontot, de teljesen kiment a fejemből, hiába próbáltam meg felidézni. 

- Pont ezért hívlak, tudtam hogy elfelejted!- nevetett ismét és tudtam, hogy egy idióta vigyor van az arcán. Az amit mindig felvesz ha valamiben igaza van.- Még úgy 10 perc és mi jövünk, úgyhogy szedd össze Melt és nézzetek minket!- próbált átváltani fenyegető hangnembe de nem ment neki. 

- Jó jó, ki nem hagynánk!- forgattam meg nevetve a szemem, majd hallottam ahogy a háttérből valaki rákiált, hogy ne telefonáljon így nevetve elköszöntem tőle. 

- Kész is, kapcsold be a tévét!- tette le Mel az utolsó cukros tálat az asztalra én pedig kimásztam a párnák közül és benyomtam a szerkentyűt. Kitettünk magunkért, minden egészségtelen dolgot oda hordtunk a konyhából, felkészülve a riportra. Mindneki így nézi őket nem?! Nem...?!

- Melyik adón megy?- néztem a barátnőmre mert ezt egyik fiú sem említette egyszer sem. Röhögve megvonta a vállát, én pedig kapkodva kezdtem el végig menni az összes csatornán, hisz már késésben voltunk. 

"-Köszöntsék sok szeretettel mai sztárvendégeinket, itt van velünk a One Direction!"- gyorsan megálltam, majd az ölembe vettem a popcornt és a tévére fókuszáltam. A nézőtéren felvisítottak a Directionerek én pedig elfolytottam egy mosolyt. Beültek egymás mellé a kanapéra és szokásosan alig fértek el. Nem értem miért nincs senkinek egy rendes méretű kanapéja..."-Szóval... Uraim..."- kezdte el a műsorvezető mi pedig elnevettük magunk. Az arckifejezésükből ítélve értékelték a megszólítást, leginkább Louis, aki mintha kihúzta volna magát. "- Most épp pihenőtök van, hogy érzitek magatokat?"

-"Köszönjük, nagyon jól, jó érzés csak úgy pihenni mindenféle sürgetés nélkül. Csend van körülöttünk és reggelente addig alszunk amíg akarunk!"-mondta Liam nevetve. Persze csak akkor ha fel nem keltem őket, de ezt nem kell mindenkinek tudnia-tettem hozzá magamban. 

-"De természetesen hiányzanak a rajongóink! Furcsa hogy nem halljuk a sikításaikat és azt, ahogy éneklik a dalainkat."-tette hozzá Niall majd belemosolygott a kamerába. És pont mint a mellettem ülő lány, valószínűleg az összes Niall-girl elolvadt ettől a képtől. 

-"Meg persze a színpadra felrepülő melltartók is hiányoznak!"-tette hozzá Harry egy félmosollyal a száján mire mind felnevettek. 

-"És Perrie? A Little Mix is épp ott pihen nem igaz Zayn? Így több időtök van egymásra?"- ez mégis milyen kérdés?! Egyértelmű, ha mindketten egy helyen nyaralnak, még szép hogy van idejük egymásra. Engem már most kiborított volna ez a sok felesleges kérdés, de Zaynnek egy arcizma sem rándult, csak elmosolyodott és nyugodtan válaszolt a kérdésre. 

-"Igen, nagyon élvezzük a szabadnapokat, gyakran megyünk várost nézni vagy csak simán filmezünk egyet mint a normális emberek!"- mondta elfojtva egy mosolyt, ezzel jelezve, hogy jöhetnének értelmesebb kérdések is. Csak beszéltek és beszéltek, szokásukhoz híven röhögve egymáson és húzva a másik agyát. Leginkább Louis unatkozott, de lefoglalta magát a mellette ülő Liam vállának pöckölgetésével. És annyira elmerült ebben, hogy nem is hallotta a hozzá intézett kérdést. Harry röhögve rúgta bokán a kanapé túloldaláról mire végre répakirályfi is figyelt. 

-"Mi lepett meg leginkább a nyaraló központban ahol most vagytok? Valami nagyon különleges kell legyen benne, ha már szinte minden híresség ott nyaral."

-"Az, hogy óriási!"- mondta nagyra nyílt szemekkel én pedig elnevettem magam.-"Komolyan! Amikor bejelentkeztünk, a recepciós térképet adott, hogy ne vesszünk el. Akár egy híres városban! Nagyon dúrva!"- mondta és elnevette magát mert Niall előadta hogy még a házukba is elveszett egyszer Lou, és felhívta őket hogy merre jut le a földszintre. A fejemet fogva nevettem, ezt a sztorit még én sem hallottam. 

Pár felesleges kérdést még fel tett, majd olyat kérdezett amire nem számítottam. 

-"Ha jól tudom, nagyon jóba letettek a szálloda tulajdonos, Dan Rivers lányával, Chloeval. Zayn, ő valamennyire a rokonod igaz? Hamar elfogadták a többiek, nem érezte magát kellemtlenül a lány?"- a lány... Hát köszi.

-"Huhh"-nevetett fel Zayn, majd folytatta-"Igen, az unokatestvérem, de én ezt sokáig nem tudtam így a fiúk nem azért kezdtek el vele barátkozni. Ez később derült ki, így annyira nem volt befolyásos dolog. De Chloe a személyiségének köszönhetően nagyon könnyen megtaláltuk, megtalálták vele a közös hangot. És hogy nem érezte-e magát kellemetlenül? De igen!"-nevettek fel mind az öten és én is visszaemlékeztem az első "Activity Louis Módra" játszmámra.-"De hamar felvette a ritmusunk!"-tette hozzá mosolyogva, a műsorvezető pedig sürgetően bólintott. Úgy tűnt nagyon akar mondani valamit. 

- "Na és Harry... Ha igazak a forrásaim, márpedig azok mindig igazak"- nevetett fel, de a fiúk nem kapcsolódtak be. Mind tudtuk mivel kapcsolatban fog kérdezni, de azért én mégiscsak reménykedtem hogy elkerülnek engem.-"Te egy kicsit közelebbi kapcsolatba kerültél ezzel a lánnyal, ugye?"- kezdett nagyon idegesíteni a fickó. Ha már rólam kérdez jegyezze már meg a nevemet!

-"Igen jóban vagyunk, sokszor hülyülünk együtt. Szinte minden nap nálunk lóg, elkerülhetetlen lenne hogy ne legyünk barátok!"- egy másodpercre a kamerába nézett, mintha csak üzenni akarna, hogy meg ne szólaljak, pedig nem is voltam hallótávolságon belül. 

-"Nekem pedig úgy tűnt mintha valamivel több lenne köztetek mint barátság!"-vigyorodott el gonoszan, pletykára szomjasan-"Meg is van!"- kattintott az iPadre és megjelent a háttérben egy kép. Egy kép Harryről és rólam ahogyan csókolózunk a suli udvaron. Lefehéredtem pont ahogy Harry és mindegyikőjük kényelmetlenül kezdett el fészkelődni a kanapén.-"Ne menjenek sehova, pár perc és jövünk vissza! Itt lesz velünk a One Direction és kiderül ki ez a lány, aki valamiért mindig a One Directionnel köthető össze! Nemsokára jövünk!"-nézett a kamerába majd elindultak a reklámok. Feldúltan dobtam el az egyik párnát. Beletúr a magánéletembe, mindenki szemszögéből meg akar ismerni, olyan képet hoz ki rólam amit nem is tudtam hogy létezik, de a nevemet nem képes megjegyezni! Mégis miért olyan nehéz?! Chloe! Öt betű! 

Vettem egy nagy levegőt majd felálltam és a fülemhez emeltem a telefont. Tudtam hogy hívni fog. 

- Chloe én nem tudtam, hogy bele fog keverni, ne haragudj!- hadarta el egy szuszra én pedig halványan elmosolyodtam. 

- Miért haragudnék? Ez csak egy idióta ember!-mondtam duzzogva, felidézve a pár perce ért sérelmeim. 

- Zavar "a lány"?!- nevetett fel. 

- Ne tudd meg mennyire! Mond meg neki, hogy üdvözlöm, és hogy Chloenak hívnak és ha legközelebb találkozunk, ne lepődjön meg ha megütöm!- mondtam mérgesen, de hallva a nevetését nekem is mosolyra húzódott a szám. 

- Mit mondjak a képről?- kérdezte pár pillanat csend után. 

- Nem tudom.-sóhajtottam- Azon a képen tisztán látszik hogy mi vagyunk és az is hogy az egy csók. Nincs nagyon választásod...- mondtam és hallottam ahogy hümmög. A háttérben közölték, hogy még pár perc és hallottam ahogy Louis a háttérből hívja Harryt, vagyis "Hazzacicaaaaaa"-t ezért elköszöntem és vissza ültem a kanapéra. Mel nem kérdezett semmit, tudta, hogy nem tudnék válaszolni. Csendben vártuk, hogy újra kezdődjön az adás és megtudjuk Harry mit válaszol...

-"Itt vagyunk újra a One Directionnel! Szóval Harry, ki is ez a lány?"- a képünk megjelent megint, mellette a Twitter képemmel csak hogy minden elvetemült fan tudja kit kell majd megtámadni. 

- Hát én beszarok!- mondtam Melnek- Miért nem hívják rögtön az egész show-t "Ismerjük meg Chloe Riverst"-nek?!- hangosan felnevetett én pedig tovább puffogtam. 

-"Ez a lány Chloe Rivers, apropó üdvözöl és azt üzeni van neve is!"- villantotta meg Harry a legnagyobb vigyorát a műsorvezető pedig láthatóan zavarba jött. 

-Ezaz! Szép volt Hazza!- ugrottam fel ordibálva és röhögve figyeltem a folytatást. 

-"Amúgy! Ez a csók Chloe végzős bálján történt meg, épp felelsz vagy merszet játszottunk!- "gondolkodott" hangosan Louis, Harry pedig egy elfolytott vigyorral nézett rá. 

-"Igen igen! Mondtam is nekik, hogy le fogják fotózni őket, de Niall nem akart más feladatot kitalálni!"-kapcsolódott be Zayn is a mesébe, Niall pedig bosszúsan kapta felé a fejét, gondolom nem örült mert ő viszi el a "balhét", de aztán mosolyogva bólogatni kezdett. 

-"Egyszóval ez csak egy játék volt!"- fejezte be Liam komolyan, de a szeménél összefutó nevető ráncokból azonnal leszűrhettük, hogy nem sok választja el a röhögéstől. A műsorvezető Harryre nézett aki egy amolyan mit lehet tenni, ez van stílusban megvonta a vállát. A fickó próbált fogást találni rajtuk, de annyira egyhangúan bólogattak, hogy ha nem rólam lett volna szó, lehet még én is elhiszem. 

-"Köszönjük, hogy itt voltatok! Hölgyeim és uraim, a One Direction!"- mutatott feléjük, ők pedig mosolyogva intettek a kamerának, majd elindult a stáb neve jobb oldalt, ők pedig integetve a nézőknek, elhagyták a termet. 

Idegesen járkáltam a házukban fel-alá, perceken belül meg kellene érkezzenek én pedig nagyon ideges voltam. A twitteremet elárasztották a gyűlölködő üzenetek, volt néhány aranyos is és nőtt a követőim száma, de a káromkodó véleményekből sokkal több volt. Messengeren szinte már kiakadt a szám az app jobb fenti sarkában, annyian írtak de nem akartam megnyitni. Twitteren a hatodik leggyakrabban trendelt szöveg volt a Harry és Chloe de ahogy láttam a #wehateChloe és a #thatgirlleaveHazzalone is nagyon gyakori volt. És nem is járunk, a rajongók azt hiszik egy játék miatt volt. És így is a gyűlölőim száma az egekben. Mi lenne ha tényleg lenne köztünk valami?! Mindig azt hittem nem zavar az emberek véleménye, mindig igyekeztem leszarni mit gondolnak rólam mások, de most lehetetlennek tűnt. Túl sokan lettek, túl rövid idő alatt és nem tudtam mit kezdjek a helyzettel. Eddig is sokan utálták mert a fiúkkal lógtam és mert a semmi miatt vagyok híres, de ez a csók csak parazsat dobott a tűzre. Nem tudtam mit kell ilyenkor tenni, a telefon rezgett a zsebembe, jelezve hogy az üzenetek csak jönnek és jönnek én meg kezdtem elveszlődni a saját világomba. Mel hiába próbált megnyugtatni, egy idő után már csak tompán hallottam a hangját, a szemem előtt a gyűlölködő üzenetek lebegtek. Már épp megőrültem, amikor nyílt az ajtó és beléptek rajta a fiúk. Könnyekkel a szemembe futottam oda és csimpaszkodtam bele a legközelebbikbe. Az illatáról megismertem, hogy Harry az, és még szorosabban kezdtem el ölelni. A telefonom rezgett és közel álltam a síráshoz. 

- Sajnálom!- súgta a fülembe szomorúan és nyomott egy puszit a fejemre. Szörnyű érzés ha utál a fél világ, pedig nem is tettél semmi rosszat...

42. The End

Sziasztok,
Kevés időnk volt erre a részre, úgyhogy ennyit tudtunk összeütni. Én tegnap voltam nyelvvizsgán, Summer1D pedig elutazott, mindkettőnk eléggé elfoglalt volt mostanában.
Remélem azért elnyeri a tetszésetek!:)
(a cím ne tévesszen  meg:D)
Köszönjük szépen a kommenteket, a támogatást, minden nagyon jól esik, imádunk titeket!
Jó olvasást!:) <3

Chloe Rivers:

Nem tudom, hogy meglátott-e minket valaki. A fiú a karomnál fogva kezdett el húzni a kijárat felé. Olyan érzésem volt, mintha részeg lennék, pedig nem ittam, csak talán két pohár pezsgőt. Az emberek körülöttünk mind egymásra borulva lassúztak, mi pedig izgatottan kerülgettük őket. Csak egy célunk volt: hogy minél hamarabb kijussunk. 

Harry kicsapta az ajtót, és éreztem, ahogy a friss levegő a tüdőmbe áramlik, ezzel még éberebbé téve.

A fiú izgalomtól remegő ujjakkal nyúlt az arcom felé, és lassan lefejtette rólam a maszkot. Ahogy ezzel megvolt, a sajátját is lerántotta.

-Hazz...-suttogtam- megláthatnak.

-Nem érdekel!-fogta meg a derekam, és magához húzott. Éreztem, ahogy a mellkasa fel-le emelkedik, ahogy lélegzik. A homlokát az enyémnek döntötte, és mélyen a szemembe nézett.

-Gyönyörű vagy!-suttogta, és a szája mosolyra húzódott. A kezeim lassan a nyaka köré fonódtak. Remegő ujjakkal túrtam a hajába.

Megcsókoltam, amit azonnal viszonzott is. Egyre szorosabban öleltem a nyakát, amire ő ugyanígy reagált, még közelebb volt magához. Ajkaink szétváltak. Kissé mindketten ziháltunk. Tökéletes volt a pillanat. Legalábbis mi mindent kizártunk, ami nem volt az. 

Néztem a holdfényben csillogó zöld szemeit, és mosolyogtam. Ő a hajammal babrált. 

Ekkor egyszer csak cipők kopogását hallottuk, mire gyorsan szétváltunk. Arcomról lefagyott a mosoly, ahogy megláttam a hang gazdáját.

-Taylor?-Harry automatikusan ellépett tőlem.

-Hazz?-a lány megtorpant. -Chloe?-nézett ránk felváltva.

Mondani akart valamit, de ahogy szóra nyitotta a száját, egy hang sem jött ki belőle. Ajkai remegni kezdtek. Szemei kétségbeesést sugároztak. "Hogy tehetted?"-üzente a tekintete mindkettőnk felé. 

Mi annyira ledöbbentünk, hogy egy szót de tudtunk szólni.

Láttam, hogy Taylor szemeibe könnyek gyűlnek -igazi könnyek. Bennem ragadt a levegő. A lány elfordult, és arcát a tenyerébe temetve elfutott. A mellettem álló fiú ekkor mozdult meg először. Utána sietett. 

-Taylor, várj!-tette a kezét a lány vállára, és egy mozdulattal maga felé fordította.

-Mit akarsz?-a lány idegesen törölgette a szétfolyt sminkjét.

-Ne csináld ezt...-láttam a fiún, hogy még maga sem tudja, mit mondjon, hiszen Taylor jogosan borult ki. Nem tudtam, békíteni akarja, vagy szakítani vele.

-Mit? Ne akadjak ki, hogy megcsal a pasim?-nevetett idegesen szipogva.

-Te is tudod, hogy nem voltam józan, amikor úgymond "összejöttünk".

-Tudom...-a lány feldúltnak és megbántottnak tűnt, legkevésbé sem nézett ki úgy, mintha szinészkedne.

-Akkor azt is tudtad, hogy nem fog ez sokáig tartani.

-Igen-törölgette a könnyeit -De én mégis hittem, hogy megpróbálhatjuk mégegyszer. Hazz, én tényleg megbántam, amiket akkor csináltam. 

Harry némán figyelt, Taylor pedig folytatta.

-Tudtam, hogy neked nem kellek...hogy te csak Chloet akarod -itt rám nézett, mire én lesütöttem a szemem -Tudnom kellett volna, hogy ezen én nem tudok változtatni...

-Sajnálom.- mondta Harry, és lesütötte a szemét. Kényelmetlenül álltam egyik lábamról a másikra. Bármennyire is haragudtam a bulin Taylorra, mert ellenem cselekedett, most mégis bűntudatom volt. Harrynek barátnője volt, akárhogy is jöttek össze, és megcsalta. Én voltam a harmadik kerék és ez nem volt jó. Ráadásul ha valaki, akkor én biztosan tudom milyen érzés ha megcsalnak. Emlékszem mindig a másik lányt hibáztattam, meg persze a fiút. Most pedig én vagyok az, akit a Haylor fanok megköveznek majd. 

- De ha tudtad, akkor miért erőltetted?!- nézett fel Harry, nekem pedig elkerekedett a szemem. Ezek szerint igaz amit Taylor mondott. Nem tudtam megállni, az arcomra egy nagy mosoly szökött és még Taylor gyilkos tekintete sem tudta eltűntetni onnan. 

- Mert reméltem, hogy meg gondolod magad!- nézett méllyen a szemébe. 

- Tay, nekünk már akkor sem működött a dolog amikor együtt voltunk..- tette Taylor vállára a kezeit majd folytatta.- Én nem bántam meg, hogy együtt voltunk és szerintem te sem. Ha más nem, legalább jó számaid lettek belőlem.- mondta Harry, és úgy tűnt ez a mondat csak nekem furcsa. Mindegy, végülis ők kell megbeszéljék ezt. Taylornak egy halvány mosoly kúszott az arcára, ami miatt Harry is elmosolyodott.- Tényleg sajnálom amit most tettem, de mindketten tudjuk, hogy nem voltunk igazán együtt. Remélem nem haragszol annyira.- nézett félénken a szemébe. 

- Nem te barom!- nevetett fel Taylor könnyezve, majd szorosan megölelte. 

- Akkor nincs harag?

- Nincs... Minden rendben van!- engedte el a szőke csillag, majd egymásra mosolyogtak. 

- Öhmm... Taylor?- léptem én is közelebb, megtörve a burkukat.- Ne haragudj!- mondtam, teljesen komolyan gondolva. Halványan elmosolyodott majd megölelt. Nagyokat pislogva öleltem vissza. 

- Én is sajnálom!- súgta a fülembe, majd elengedett. Intett egy utolsót, majd amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen tűnt el. 

Ez az este tényleg nem volt semmi. Ennyi bonyodalom rég nem történt velem... És még nincs vége. 

Éreztem ahogy valaki átkarolja a derekam és puszit nyom az arcomra. Mosolyogva fordultam Harry felé. Ő az este legnagyobb rejtélye, de ezt majd inkább holnap fejtem meg. 

- Vissza megyünk?!- kérdezte, félve a Tayloros reakciómtól. Mosolyogva bólintottam, majd szembe fordultam vele és megigazítottam a nyakkendőjét. 

- Annyira bénák vagytok!- szorítottam meg nevetve a csomót, majd megragadtam a kezét és vissza húztam a zsúfolt terembe. 

- Haver, a maszkod!- szólalt meg azonnal Niall, amint vissza értünk. Harry kapkodva húzta le a fekete, egyszerű papírt, majd helyet foglalt Max helyén. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, mert ilyen gyorsan túlléptem rajta, de aztán megnyugtattam magam, hisz végülis ezt akarta... Láttam a fiúk szemén, hogy épp kezdenének cukkolni vagy kérdezősködni, hogy mi történt odakinn, ezért gyorsan elhagytam a helyet. 

Épp puncsot mertem magamnak a nagy tálból, azon gondolkodva, hogy miért minden bulin ez a fő ital, amikor megállt mellettem néhány évfolyamtársam. Felnéztem és megláttam a cicákat. A suli menő lányait. Hatan voltak és direkt úgy álltak be, hogy ne tudjak elmenni. Claudia, Maya, Becky, Meghan, Felicity és Victoria. Vettem egy nagy levegőt, majd feléjük fordultam. Egész évben sikerült türtőztetnem magam és nem szóltam be nekik, de lehet ma megtöröm a rekordot. Valamikor el kell kezdeni, és végülis ez az utolsó esélyem. Nagyot kortyolva a rózsaszín löttyből vártam hogy most mivel kötnek belém. 

- Chloe...- szólalt meg a "csapatkapitány", Claudia nyávogó hangon. Rögtön tudtam, hogy akarnak valamit.- Nem tudtuk nem észre venni, hogy a kísérőid nagyon hasonlítanak a One Directionra... Van egy szöszi, egy fekete és két barna. Eddig annyira nem volt biztos, de aztán megjelent egy göndör is, nem mellesleg a kezedet fogva, és gondoltuk megkérdezzük.- most hogy mondja, tényleg nem vitték túlzásba a rejtőzködést. Sőt a nagy fanoknak biztos vagyok benne, hogy az álarc az olyan mint mondjuk a póló vagy nadrág.

- Szóval mi a kérdés?- kortyoltam egyet, elfolytva a mosolyom. 

- Nem ők azok?- szólalt meg most Maya, a csapat legszimpatikusabb tagja. Nagyon lelkes volt... Túl lelkes. 

- Nem!- löktem el magam az asztaltól és kitörtem közülük.
-Mi a baj csajszi?-nézett rám a szöszi -Haragszol?
Kezdtem összezavarodni. A hangja nem volt gúnyos...egy cseppet sem.
-Hogy mi?-néztem körbe rajtuk.
-Nem akartunk megbántani...-mondta a Victoria, mire a többiek hevesen bólogatni kezdtek.
-Nem bántottatok meg, nincs semmi para-válaszoltam, és megfordultam, hogy végre elszabaduljak a kínos szituációból.
-Chloe...-egy kezet éreztem a vállamon. Megfordultam.
-Igen?-felhúztam a szemöldököm.
-Figyu...-megint a "vezetőjük" beszélt, de a hangneme kissé  változott a beszélgetés kezdete óta -Azt szerettük volna mondani, hogy nagyon sajnáljuk, ha esetleg bunkók voltunk ez alatt a négy év alatt. De tényleg! Hiszen itt a vége... rájöttem, semmi értelme nem volt ennek az egésznek, amivel mi elfoglaltuk magunkat  egész gimiben. Esetleg lehetne, hogy barátokként válunk el?-a szeme szinte bekönnyezett a végére.
Lassan bólintottam. Egy pillanatra majdnem el is hittem,hogy mindent megbántak. Akkor az egyikük vigyorogva ugrálni kezdett.
-Akkor bemutatsz nekik?
Hitetlenül felnevettem, aztán megvontam a vállam. Miért ne? Tényleg ez a vég...Miért ne lehetne egy  jó estéjük?
-Oké-mondtam, majd leraktam a poharamat az asztalra.
A lányok sietve kezdtek az asztalunk felé tipegni a tűsarkújukban. Csak egyikük maradt hátra, Claudia.
-Nem gondoltad komolyan, mi?-nevettem rá.
-Őszinte leszek...nem! De tényleg menőbb csajnak tartalak, mint eddig. És a  ruhád is csini -kacsintott, majd ő is a többiek után indult.
Elmosolyodtam. Ő biztos nem változik. Majd lehet belőle lesz a második doktor szöszi.
Végül is... az a karakter a filmben elég szerethető lett, ahogy megismertük...

*~*~*~*~* ~*~*~*~*~*~*~*

-Ennyi?-a kislányom ijedten nézett fel.
-Igen, itt a vége. Ha egy könyvből olvastam volna, akkor most összecsapom, de mivel már nem nyomtatnak könyveket, ez a kislányomnak semmit nem mondott volna.
-De nem...-hajthatatlan volt -Nem lehet vége!
-Dehogynem! Pontosan itt van a vége, kicsim. Happy end, nem örülsz?
-Nem-morcosan összefonta a karjait maga előtt -Mi lett Melissával és Niallel? Mi lett Taylorral? Nagypapával? És Max-el?-sorolta, de félbeszakítottam.
-Elég, elég. Boldogan éltek, még meg nem haltak!
-Neeeem...-nyöszörgött, és a fejére húzta a takarót.
-Figyelj, kicsim-simogattam meg a paplan alól kilógó karját, mire azt is gyorsan behúzta -Ennek a sztorinak itt van vége! A nagyi eddig mesélte.
-Akkor hívd fel! Tudni akarom, hogy van tovább!-hallottam a paplan alól a kislányom morcos hangját.
-De már késő van...-kerestem kifogásokat. Fáradt voltam, és még volt más dolgom is, mint anyámat zaklatni egy régi történet miatt.
-Légyszi!-bukkantak elő a kislányom arany színű fürtjei, ahogy kibújt a takaró alól.
Tudtam, hogy meg fogom adni magam. Túlságosan is szerettem ezt a kis bajkeverőt.
-Tudod mit? Holnap mind a ketten átmegyünk a nagyihoz, és megkérjük, hogy mesélje el, rendben?
-Okés...
Az órára pillantottam.
-Úristen, kicsim, már éjfél van!
-Szeretem az éjfélt-mosolyodott el.
-Én is kicsim, ha alszom -adtam egy puszit a homlokára -Jóéjt!