2014. augusztus 29., péntek

Inside...

Sziasztok!

Ez a nap is eljött... Liam betöltötte a 21.életévét. BOLDOG SZÜLINAPOT!! Szerencse hogy ma van egy ilyen ünnep, egyébként azon szomorkodnánk hogy mindjárt suli.
Az a fiú, aki egyedül töltötte a 16.szülinapját, ma ezrekkel ünnepel... Megmutatta, hogy igenis érdemes álmodozni!!! #HappyBirthdayLiam
Na de a lényeg, hogy úgy gondoltuk egy meglepetéssel kedveskedünk nektek ezen a csodás napon:) Ez egy bónusz rész, teljesen más mint a megszokottak. Még egyszer boldog szülinapot Daddy Direction...
Jó olvasást Directionerek;)



Liam Payne szemszöge:

            *Szombat este az Activity után*

Zayn egy nagyot sóhajtva csukta be maga mögött a bejárati ajtót, majd lehuppant a kanapéra. Az arcát a keze közé temette, és fáradtan dörzsölgette. Teljesen megértettem. Most hirtelen minden rázúdult... Majdnem szét mentek Perrievel, megjegyzem egy hülyeség miatt, most tudta meg hogy van egy sosem látott rokona, ráadásul az a lány, aki felforgatta az életünk pár óra alatt, még két éve. Bár próbáltunk levenni egy kis súlyt a válláról, nem voltunk könnyű helyzetben. Először magában kellett rendbe tegye a dolgokat. Igazából attól tartok, hogy nem hogy segíteni nem segítettünk, még rontottunk is a helyzeten ezzel a játékkal. Tényleg gondolhattuk volna, hogy még nagyon újonc, nincs hozzászokva a hülyeségünkhöz, de persze mindig csak utólag okos az ember.
- Zayn?!- hallatszódott Louis fojtott hangja egy idő után. Látszott rajta hogy nagyon rosszul érzi magát, pedig ő sem így tervezte. Zayn fáradtan felemelte a fejét, és ránézett a barátjára. - Ne haragudj, nem így akartam. Azt gondoltam kicsit edzettebb, de nem kellett volna ezt játszanunk... Sajnálom!- mondta bűntudatosan.
- Semmi baj!- sóhajtott egyet, majd halványan elmosolyodott. - Azt mondta megkedvelt minket!- bámult egy pontot, miközben a mosolya egyre szélesebb lett. Mindannyian megkönnyebbülten fújtuk ki a levegőt, majd Harry hirtelen felpattant.
- Elfelejtettem valamit megkérdezni tőle!- hadarta, majd úgy ahogy volt, kirohant az utcára. Nem telt el sok idő, amikor kopogtatást hallottunk a bejárati ajtón. A fiúk egyöntetűen rámnéztek, mire feltápászkodtam, és elindultam kinyitni. Lenyomtam a kilincset, és kitártam a fadarabot, ám mielőtt megnézhettem volna ki van kinn, már nem állt ott senki. Ahogy kinyílt az ajtó, egy szállodai egyenruhába öltözött férfi kapkodva betolt egy ételes kocsit a házunkba. Csak pislogtam, majd hamar észhez tértem és követtem a szobába. A nappali és a konyha közötti folyosón megállt, így mindenki tisztán látta.
- Uraim, meghoztam a vacsorát! A kocsit hagyják csak itt, majd reggel kicserélem. Bármi kérésük vagy panaszuk van, csak hívják a konyhát, a telefonszám ott van a falon.- mutatott a bejárati ajtó mellett lógó képre. Minden ott volt, a konyha, a recepció, az orvos, a takarító, minden.- Jó étvágyat, és kellemes estét kíván Dan Rivers az egész szálloda nevében. Viszont látásra!- mondta, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is. Én még értelmeztem a hallottakat, amikor csörömpölésre kaptam fel a fejem. Niall harcolt az egyik tál fedelével. A felét felnyitotta, így kijött az ínycsiklandóan finom illat, azonban ahogy le akarta emelni az egészet, az a része is visszacsukódott amit amúgy kinyitott. A harmadik próbálkozásra már elég ideges lett, így rácsapott a tálra, ezt hallottam meg én is. A mohó kis szöszi azonban arra nem gondolt, hogy az ételt nem a hűtőből vették ki, így felvinnyogva elkapta a kezét a forró tetőről. Én mint jó barát, csatlakoztam a többiekhez, és hangosan felnevettem. Szegény Niall nem tartotta annyira viccesnek a balesetét, de legalább megtanulta hogy néha várni kell egy kicsit az ételre. A mosolygós Perrie sietett a segítségére, és megmutatta neki hogy mit kell csinálni ahhoz hogy le jöjjön az egész tető. Jó volt megint itt látni a lányt, jó volt látni a nevetéstől kipirosodott arcát és jó volt látni a csillogást a szemébe amikor Zaynre nézett. Niall durcásan bement a konyhába, és csak hogy lássuk haragszik ránk, csak két tányért hozott ki. Először azt hittem mind a kettőt magának hozta, de miután átnyújtotta az egyiket Perrienek, megbizonyosodtam hogy nem. Szedett magának mindenből, majd mint aki jól végezte dolgát lehuppant a tévé elé és már senki sem mondta volna meg hogy egy perce még játszotta a sértődöttet. 
- Maradsz estére?- mosolyogtam kedvesen Perriere, mire ő is mosolyogva bólintott. Bementem a konyhába, majd kivettem négy tányért. Mi is leültünk a szöszi mellé, és elkezdtünk vacsorázni. Mit ne mondjak, tudnak főzni. Már majdnem befejeztük az evést, amikor nyitódott a bejárati ajtó, és az elveszett báránykánk belépett a házba. Egy bárgyú vigyor volt az arcán, amit hamar le is törölt, nehogy észrevegyük, de nem járt sikerrel, én megláttam. Ugyan nem volt nagyon feltűnő, de még mindig mosolygott, még evés közben is. Nem baj Harold, úgy is kiderítem...

Vasárnap reggel furcsa ébresztésben volt részem.
- Liam az enyééééém!- rontott be ordítozva Niall a szobámba, majd ráugrott az ágyamra és elkezdett ölelgetni.
- Nem!- hallatszódott Louis elváltoztatott hangja.
- Te már elvetted Harryt, Zaynt de még Perriet is! Csak Liam maradt nekem! Őt nem adom!- visította a szöszi és még szorosabban ölelt. Mit ne mondjak, még nekem is sok reggelente amit csinálnak, pedig lassan 4 éve együtt vagyok velük.
- Nekem ő is kell! Lásd be Niall, nem maradt senkid!- lépett be Louis a szobába. Egy tűzoltó felszerelést viselt, de mielőtt még jobban megnézhettem volna, olyan történt amire még álmomban sem gondolnék... Louis előhúzott a háta mögül egy poroltót és minden figyelmeztetés nélkül arcon fújt.
- Jajj bocsi, nem téged akartalak!- vihogott fel, vele együtt a mellettem fekvő Niall is, aki minden kosz nélkül megúszta, majd amilyen gyorsan jöttek olyan gyorsan mentek is el. Megint egyedül voltam, azzal a különbséggel, hogy most tele volt habbal az arcom és a felsőtestem is. Körül néztem, és sehol máshol nem volt hab, még egy pici sem, így leesett hogy Lou drága mégiscsak engem akart. Még pislogtam egy párat, hátha felébredek, de miután nem történt meg, elmentem lezuhanyozni. A tusolóból jöttem ki éppen, amikor meghallottam ahogy Zayn elordítja Louis nevét, majd Perrie röhögve felsikított, és a házban újra csend lett. Valyon Harrynél már voltak, vagy most mennek?!
Mire lementem a földszintre, már mindenki ott volt. Elég nyomott volt a hangulat, és mindenki ferde szemekkel méregette a két gonosztevőt. Niall és Lou nem nagyon tűnt szomorúnak, és bűntudat sem volt leolvasható az arcukról.
- Louis?!- rámkapta a tekintetét.- Mond... Honnan van neked tűzoltó ruhád?- kérdeztem meg, mert nem hagyott nyugodni.- Várj, rosszul kérdeztem.- javítottam ki magam, mert arra a válaszra nem vagyok kiváncsi.- Miért hoztad magaddal ide a tűzoltóruhád?- ez volt a helyes kérdés. Louis mindenttudóan elmosolyodott, és olyan fény csillant meg a szemében ami miatt letettem arról hogy meghallgassam a választ. Fáradtan lehuppantam az egyik székre, és magam elé vettem egy tányért, majd  az asztal közepéről elvettem egy gofrit és elkezdtem reggelizni. Az egész társaság fáradt volt, kivéve persze a két jómadarat, akik most csendben majszolgattak egy-egy gofrit. Perrie Zayn öléből pislogott fáradtan, miközben egy gofrit próbált lenyomni a gyomrába. Zayn a barátnője vállára hajtotta a fejét, és biztos vagyok benne, hogy ha Pezz nem ülne az ölében, már rég elaludt volna az asztalon. Harrynek nem volt ekkora szerencséje, neki nincs barátnője, így ő lassan de biztosan haladt afelé,hogy belefejeljen a kakaójába. Csak fél szemmel néztem mit ügyeskedik, Perrie is csak néhány pislogás között nézett rá, Zaynnek csukva volt a szeme, de ott volt még Lous és Niall. Na ők, viszafolytott röhögéssel követték az eseményt, és szó szerint szurkoltak hogy a göndör fejeljen már bele. Nem kellett sokat várni, Hazza arca a kakaóban landolt. Azonnal ki is pattantak a szemei, de nem tudom a kakaó miatt vagy azért mert meghallotta Niall és Louis visító röhögését. Értetlen, kómás és csokis fejjel nézett fel hogy mi történt, mire én is elnevettem magam. Perrie is elkezdett halkan nevetni, amivel valószínűleg megzavarta a békésen alvó barátját, mert Zayn is kinyitotta a szemét, és elmosolyodott a látványon. Harry kómásan elbattyogott a fürdőig, és nem telt el sok idő, a két virgonc is felpattant és kivágtatott a konyhából. Hárman maradtunk, de nem zavart, végre csend lett. Fél szemmel néztem hogy mit csinálnak. Perrie, mint általában ha elbambul, egy apró mosollyal kezdte el forgatgattni az eljegyzési gyűrűjét, látszott rajta hogy nagyon büszke rá. Zayn résnyire nyitotta a szemét és miután meglátta mit csinál, nyomott egy puszit az arcára, és a kezébe vette Perrie jóval kisebb kezét. Mosolyogva néztem rájuk és rájöttem hogy hiányzik Sophia. Mintha hangosan mondtam volna ki, a telefonom megrezzent a zsebemben. Lassú mozdulattal vettem ki, majd bepötyögtem a kódot és szembe találtam magam a barátnőm üzenetével. Azt írta megérkezett, és hogy találkozzunk az étterembe. Több sem kellett, bekaptam a maradék gofrim és felpattantam. Épp csúsztak volna ki a padról, amikor Louis lehuppant az egyetlen kijáratba. Be voltam szorítva Zaynék és Lou közé.
- Ülj csak le Leyum!- vigyorgott rám az említett, mire én egy sóhajjal visszaültem a helyemre.- Szóval, mit csinálunk ma?- kérdezte pattogva.
- Én találkozok Sophal- vontam meg a vállam, ezzel is kihúzva magam a közös program alól.
- Mi lemegyünk a városba- hallottam meg Zayn hangját ma reggel először, Perrie pedig bólogatott. 
- Niallal megnézzük a hotel golfpályáját.- jött be Harry, immár teljes harci díszben, felfrissülve. 
- Szóval egyedül hagytok!- kezdett szipogni Louis, de mind tudtuk hogy igazából nem bánja.- Jó, akkor meglátogatom Chloet!- mondta vigyorogva. 
- NE!- vágtuk rá egyszerre, bár tudtuk hogy csak viccel, fő a biztonság. Lehet most hagyni kéne szegény lányt egy kicsit.
- Jó, akkor elmegyek Elhez!- mondta duzzogva.- Ő legalább szeret!- pattant fel majd egy durcás dobbantás után elhagyta a szobát. Mivel amúgy is ezt csinálta volna ma, senki sem fektetett különösebb figyelmet az színdarabjára...

Gyors léptekkel haladtam a szálloda kerti bejárata felé, ugyanis kicsit késésben voltam. Lou drága elkapott mielőtt elszabadulhattam volna, és okosabbnál okosabb kérdésekkel bombázott a galambokkal kapcsolatban. Azt hittem már kinőtte ezt a korszakot, de elmondása szerint Kevin még mindig kísérti a rémálmaiban. Igazából nem tudom mi történt a kapcsolatukkal, Lou nem beszél róla sokat, csak annyit mondott hogy összevesztek... Éppen az előtéren vágtam át, amikor egy éles hang hasított a levegőbe. Egy pillanatra megfagyott a vér az ereimben, majd a hang tulajdonosát kezdtem keresni.
- Liam!- hallatszódott újra, és már biztos voltam benne hogy a bárból jön. Elindultam az emberek felé, mosolyogva köszöntem Rihannának, biztosítottam Pitbullt hogy nem baj hogy belém jött, vannak balesetek, majd megérkeztem a lányhoz. Egy fekete fotelben ült, és valamilyen koktélt iszogatott. Amint meglátott, felpattant és akaratom ellenére adott két puszit.
- Mit akarsz Taylor?!- sziszegtem. Már egy pillanat alatt felfordult a gyomrom, nem akartam tovább maradni. Csúnyán ért véget a Harryvel való kapcsolata, és már ez is egy elegendő ok ahhoz hogy ne beszéljek vele, de ezt még az idegesítő és kétszínű személyige is megtetézi, így már ha rá nézek akkor is a hányinger keringet.
- Jajj Liam, nem kell játszani a sértődöttet! Nincs itt Harry...- kacsintott és bár kívül unott pofát vágtam, belül már minden egyes hajszálát kitéptem.- Amúgy sem mondanám el neki!- próbált szexisen suttogni, de csak a röhöghetnék jött rám. Taylor Swift tipikusan azon ember csoportba tartozik, akinél nem tudod eldönteni mikor mond igazat és mikor nem. Nem lehet megbízni benne, mert nagyon jó színész, és tisztában is van ezzel a tehetségével. Harryt is így csavarta az ujja köré, pont ezért rajtam nem fog ki.
- Akarsz valami fontosat is, vagy csak gyakorlod a pasizós szövegeidet?!- néztem rá sürgetően.
- Igen, akarok!- kezdett megint vigyorogni, az én tenyerem meg viszketni. Ha nem lány lenne már lehet hogy pofán töröltem volna. - Mi van Harry és Chloe között?!- a hangja ridegséggel volt tele. Bevallom, megijedtem a gyors hangulatváltástól, de hamar rendeztek a vonásaim.
- Mi lenne?! Barátok! Egyébként sincs semmi közöd az életéhez! Nincs jövőtök... Sosem volt!- ideges voltam. Sikerült felhúznia. Tudom mire képes ez a nő ha akar valamit, és nem akarom hogy Chloet is bele vonja az undorító játékaiba. 
- Láttam amit láttam!- mondta mélyen a szemembe nézve, majd visszaült a helyére, ezzel jelezve hogy nem kíváncsi rám. 
- Tartsd magad távol Chloetól! Világos?!- hajoltam fölé, és farkasszemet néztem vele. Végül ő kapta el a tekintetét, én pedig megfordultam és idegesen elindultam a barátnőm felé. Szembe jött velem Selena, kezében két koktéllal, biztos Taylorhoz igyekezett. Rám mosolygott amit viszonoztam is. Nem értem hogy tudott ilyen rossz barátnőt választani. Teljesen másak... Míg Taylor egy minden lében kanál nőszemély, ő egy kedves, aranyos és mosolygós lány. Bár ezek szerint Taylornak is van rendes oldala, majd ha Selena is elhagyja akkor lesz "halott". 
Most sikeresen elértem az étteremig, ahol szememmel a gyönyörű barátnőmet kezdtem el keresni. Hamar megláttam az egyik asztalnál, háttal nekem. Mosolyogva indultam el felé és amikor mögé értem a szeme elé tettem a kezem.
- Ki vagyok?- kérdeztem mosolyogva, és éreztem ahogy az ő szája is mosolyra görbül. Nyomtam egy puszit a puha arcára majd megkerültem az asztalt és leültem vele szembe. - Hogy utaztál?- kérdeztem kíváncsian. 
- Jól.- mosolyodott el.- Annyira jól telt a nagyiéknál, olyan rég láttam már őket...- kezdte, majd csak mondta és mondta. Csak egy egy szót értelmeztem belőle, inkább végig a gyönyörű száját néztem ahogy formázza a szavakat. Nagyon hiányzott már, így belefeledkeztem a hangjának lágy csengésébe. Egy idő után arra eszméltem fel, hogy abba hagyta a beszélést és kérdőn nézett rám. Valószínűleg kérdezett valamit, csak nem hallottam mit.
- Öhmm... Tessék?- kérdeztem vissza zavartan, mire csilingelően elnevette magát. 
- Hallottál egyáltalán valamit is abból amit mondtam?- kérdezte nevetve, én pedig kétségbeesetten kezdtem el kutakodni az emlékeim között, hátha valami beugrik, de semmi. Nevetve állt fel és jött át az én oldalamra. Beleült az ölembe, és átölelt. - Nagyon hiányoztál!- motyogta a mellkasomba. 
- Te is nekem!- mondtam őszintén, majd megéreztem puha ajkait az enyémen. Végigsimítottam a nyelvemmel az alsó ajkán, bejutásért könyörögve, ami azonnal meg is adott, és a nyelveink lassú táncot jártak. Levegő hiány miatt váltunk el, ő pedig vissza hajtotta a fejét a mellkasomra. Csönd volt, nem csináltunk semmit, még is nagyon élveztem az együtt töltött időt. Egy hete nem láttam, és az elég sok idő, főleg úgy hogy minden időt ki kell használnunk amíg nem vagyok turnén...
- Sziasztok fiatalok!- hallottam meg apám hangját, és mind a ketten ránéztünk. Bőröndökkel állt előttünk, és mosolyogva figyelt.
- Már mész is?- kérdeztem csodálkozva.
- Igen, ez nem az én világom. Ráadásul anyád nélkül unatkozom!- nevette el magát. Anya a nagyiéknál van, valamiért oda kellett menjen, ezért nincs itt.
- Hát akkor jó utat!- öleltem meg. Sophi is elköszönt tőle, ő még puszit is adott, majd együtt integettünk neki ahogy egy londiner társaságában elhagyja a szállodát, ezzel együtt LA-t és Amerikát is.

- Na, mit csinálunk ma?- zökkentett ki a barátnőm kellemes hangja a gondolataim közül.
- Lemehetünk a városba...- dobtam fel az ötletet. Zaynék szájából megtetszett. Soph mosolyogva bólintott, így elindultunk kifelé.
- Viszont látásra Mr. Payne! Legyen szép napjuk!- köszönt el a bejáratban álló egyenruhás, én pedig mosolyogva bólintottam. Én biztosan szét unnám a fejem ezzel a munkával. Igazából az egész szálloda túl kedves, ami nem rossz, csak az embernek már néha kellemetlen ez a sok magázás és az hogy mindenhol jó utat és szép napot kívánnak. Megráztam a fejem, és elindultunk kifelé a forgó ajtón. Ahogy kiléptünk, elvakítottak a vakuk, és gondolkodás nélkül húztam magamhoz közelebb Sophiet. Miután megszoktam a villogást, nyugodtan körbenéztem, és egy másik embertömeg közepén megláttam Zaynt és Perriet, ahogy épp szállnak be egy fekete terepjáróba.  
- Gyere!- ordítottam Sophnak, mert a nagy hangzavartól csak  nehezen lehetett érteni mit mond a másik. Nagy léptekkel haladtam a kocsi felé, utat törve magamnak és a mögöttem siető barátnőmnek. Épp akkor értünk oda amikor becsukták az ajtót. Megfogtam a kilincset, majd kinyitottam, és előre engedtem Sophiet, majd én is beültem. Ahogy becsukódott az ajtó, hirtelen lett csönd, ami nagyon jól esett. 
- Bocsi, nem akartam egy új kocsit szerezni...- néztem a velünk szemben ülőkre, mire elmosolyodtak. A két lány hamar elkezdett beszélni, valamilyen új ruháról, de bevallom őszintén, nem sokat értettem belőle. Láttam Zaynen, hogy ő is csak úgy tesz mintha figyelne, így úgy gondoltam ez a megfelelő idő hogy beszéljek vele.
- Találkoztam Taylorral.- mondtam halkan, de egyből felkapta a fejét és teljes testtel felém fordult. 
- Mit mondott?!- ő is fojtott hangon beszélt, nem akartuk belevonni a lányokat, bár nem úgy tűnt mintha figyelnének.
- Megkérdezte mi van Harry és Chloe között. Olyan volt mintha fenyegetőzne. Mondtam neki hogy semmi köze az életünkhöz, de te is tudod hogy neki felesleges beszélni, egyik fülén be másikon ki.- mondtam szemforgatva.
- Ha rászáll Chloera, esküszöm kicsinálom, nem érdekel hogy lány!- mondta idegesen. Teljesen egyet értettem vele. Chloe nekem is olyan mintha a húgom lenne, nem bánthatja az az őrült nő! 
- Mondtam neki én is, és hátha most az egyszer ért a szép szóból.- motyogtam, mire egyet értően bólintott. 
- És ti hova mentek?- húzott vissza minket a valóságba Pezz kíváncsi hangja, amiért most nagyon hálás voltam. 
- A hírességek sétányára!- mondta ki egyből Sophi, én pedig mosolyogva vettem tudomásul hogy ma oda megyünk.- Ti?
- Mi Beverly Hillsbe megyünk, sétálunk egyet!- mondta Perrie mosolyogva, és úgy tűnt Zayn, pont mint én, most hallotta először ezt az információt. A kocsi lelassított, majd a sofőr hátraszólt hogy itt vagyunk a hírességek sétányánál, mi elköszöntünk és kiléptünk az utcára. Összekulcsoltam a kezünk, és elindultunk a csillagok felé. Szerencsére nem ismertek fel sokan, így csak egy-kettő lány állított meg, amivel gyorsan végeztem. 
- Oda nézz, ott az első csillag!- kiállított fel hangosan Soph, én pedig nevetve követtem. Nagyon fellelkesült, de én is ezt csináltam a fiúkkal amikor először voltunk itt...
A csillagok között sétáltunk, sok más emberrel. Rengeteg kép készült, és rengeteget nevettünk.
Láttuk Audrey Hepburn csillagát, van képünk Micheal Jacksonéval, Sophinak van SOK képe Johnny Deppével, nekem pedig Jennifer Anistonéval. Ott volt a Destiny'c Child-é, Shakira-é, Simon Baker-é, és még rengeteg legendáé. Még most, hogy én is híres vagyok, még így is eszméletlen érzés volt ott sétálgatni ilyen nagy nevek között, pedig nem most tettem először. Sokakkal már élőben is találkoztam, ennek mégis teljesen más volt a hangulata. Pár óra sétálgatás és fotózkodás után beültünk egy kicsit pihenni egy kávézóba. 

Már 4 óra is elmúlt amikor folytattuk a sétálást, elbeszélgettük az időt. Még fotózkodtunk egy keveset, majd elindultunk visszafelé.
- Mikor találkozhatok Chloeval?- kérdezte mosolyogva. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jóban lesznek.
- Valami olyanról beszéltek a lányok, hogy elmennek vásárolni, úgyhogy legkésőbb akkor biztosan.- gondolkodtam. Tényleg említettek valami boltokat, meg ruhákat de mint minden normális fiú, az első butik névnél kikapcsolt az agyam, és csak bólogattam, nem értelmeztem semmit. 
- Én ezt nem értem...- ráncolta össze a szemöldökét.- Annyira kedvesnek és úriembernek tűnt az apja amikor megjöttem, nem tudom elképzelni hogy olyan legyen. Mármint biztos igaz, csak nehéz elhinni hogy az a mindig mosolygó és lágy hangon beszélő férfi igazából egy kiállhatatlan zsarnok.- tűnődött, és teljesen igazat adtam neki.
- Az elején én is így voltam, és bevallom, amikor Chloe mondott róla valamit, nem is igazán hittem neki. Úgy gondoltam, hogy csak túloz, mert ellene történtek ezek a dolgok, de amikor bejött ordibálva a házunkba, akkor megértettem. Valami szörnyű volt nézni, hogy úgy beszél a saját lányával mint egy rabszolga hajcsár, és úgy kezeli, mint egy tárgyat amiért még fizetne is csak hogy elvigyék tőle. Chloe szó szerint rettegett tőle! Nagyon aggódom érte, a sok stressz nem tesz jót az embernek, és ő még fiatal is, még kevesebb a tűrőképessége mint egy idősebbnek.- eltűnődtem. Vajon milyen gyakran beteg? Biztos azoknak is van ahhoz köze, hogy mondjuk ki, érzelmileg sérült. Ezzel nem azt mondom, hogy fogyatékos, vagy hogy kevesebb mint a normális emberek, csak azt hogy sok trauma érte. Elvesztette az anyját, ami sajnos sok emberrel megtörténik, de ami ez után következett, az nem annyira átlagos. Az utcán volt, felnevelte saját magát és két kistestvérét, ,majd a házisárkány apjához került és szinte semmi biztos pont nincs az életében. Nincs pasija akiben megbízhatna, egy barátot sem említett aki mellette állna, egyedül a testvéreire és Olgára számíthat, ami néha nem elég. Remélem majd minket is ide sorol, itt az ideje hogy valaki segítsen neki talpra állni, mert ehhez nem elég egyedül ő...
- Menjünk be ide!- zökkentett ki Soph hangja a gondolataimból és elkezdett húzni egy bolt felé. Beléptünk az ajtón, és egy biztonsági azonnal megindult felénk.
- Ide nem jöhetnek be férfiak!- kezdett el kifelé tolni, de még pont volt annyi időm hogy megmondjam Sophnak hogy nézelődjön csak, megvárom kinn. Egy nagy sóhajjal ültem le a bolt előtti padra, és elő vettem a telefonom. Vajon mi lehet benn amit nem láthatok?! Ha Louissal történt volna ez, biztos hogy valahogy visszament volna, de én nem akartam bajt. Elkezdtem nézni a boltot, és megláttam alul a szellőző nyillást. Na, BooBear biztos ott mászott volna be, hogy aztán megbizonyosodjon hogy, bizony ez a bolt is olyan mint bármelyik másik. Nem bírja ha megtiltanak neki valamit, főként akkor nem, ha másnak megengedik. Lelki szemeim előtt már láttam is, ahogy a két méter magas kidobó kinyitja az ajtót, és kihajítja Louist rajta...
- Ezek nem tréfálnak!- ijedten néztem a mellém leülő barátomra. Éppen a nadrágjáról törölte le a port, amit a földetéréskor szerzett. Tényleg itt volt. Hitetlenkedve elnevettem magam... Bement, pont ahogy mondtam.
- Mi van benn?- néztem rá kérdőn. Ha már van lehetőségem, persze hogy tudni akarom.
- Nem tudom!- puffogott.- Ki gondolta volna, hogy a szellőző pont a biztonsági mögött ér véget?!- nézett rám felháborodva, belőlem meg kirobbant a röhögés. Hogy lehet valaki ennyire szerencsétlen?!
- Gyere be velem!- nézett rám csillogó szemekkel.
- Ki. Van. Zárva!- ráztam meg a fejem.
- Légyszi... Jó buli lesz!- győzködött vigyorogva.
- Nem Louis, nem mászom be egy boltba a szellőzőn át!- zártam le a témát...

- Menj már arrébb, nem látok tőled semmit!- szóltam rá Louisra, aki arrébb húzódott.
- Most menjünk ki, nincs itt az őr!- suttogta vissza... Na igen. Épp a szellőző végénél kuporogtunk, és a rácson keresztül szemléltük a boltot. Mondtam már hogy ha Lou valamit a fejébe vesz, azt meg is csinálja?! Na így kerültem én is ide.
- Biztos ott van valahol! Nem hagyja szabadon a boltot... Főként nem úgy hogy tudja hogy te is itt vagy!- forgattam meg unottan a szemem, majd még jobban rátapadtam a rácsra, hátha meglátom valahol a biztonságit. Egy két méteres ember nem bújhat csak úgy el! 
- De, de nincs ott!- bizonygatta. Nem tudtam letörni a lelkesedését.
- Kit keresünk?- hallatszódott mögülünk egy férfi hang, majd a tulajdonosa helyet túrt magának, és bemászott közénk. Louissal együtt ránéztem, és megfagyott a vér az ereimben. A kidobó feküdt mellettünk, és kíváncsian vizsgálta a boltot.
- Ááááááááá!- ordítottam fel szinte egyszerre Louissal, és kilöktem a rácsot. Nem érdekelt ki néz, csak ki akartam onnan menni. Visítva ugrottunk ki a szellőzőből, és rohantunk a kijárat felé. Én majdnem eltaroltam a döbbent barátnőinket, Louis meg beleszaladt egy próbababa csoportba, egytől egyig felborítva ezzel mind a 4-et. Ez érdekelt a legkevésbé, megragadtam a vállát és felrántottam, majd együtt rohantunk ki a boltból.
- Basszus!- lihegte Lou ahogy kiértünk.
- Azt hittem egyedül vagyunk!- mondtam én is. Még mindig sokkban voltunk. Annak az embernek előttünk kellett volna lennie, nem mellettünk a szellőzőben.- Soha többet nem megyek be ilyen helyre!- esküdöztem.
- Az az ember nagyon ijesztő!- bólogatott Louis is, majd egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.
A mai nap tanulsága:      Mindig nézd meg hogy van-e biztonsági őr a szellőzőben, és csak utána menj be...                                          ~Liam Payne 

2014. augusztus 25., hétfő

Don't make a scene!

Sziasztok:)
Igen, itt az új rész, végre időben!!:)) 
Továbbra is csak kommenteket, és véleményeket kérünk.
Reméljük tetszeni fog! Jó olvasást!:)

Chloe Rivers:

- Chloe Rivers!- ordította az apám miközben berontott a nappaliba. Nem tudom hogy észrevette-e a fiúkat, a lényeg hogy nem foglalkozott velük.- Hogy merészelted?!- ordítozott egyre hangosabban. Azt hittem nem jön ki hangosabb hang a torkán, azonban tévedtem, a hangereje egyre csak emelkedett és emelkedett. Természetesen tudtam hogy miért ordibál, de jobbnak láttam ha meghallgatom az ő verzióját is, nehogy többet mondjak mint amennyit kellene.
- Miről beszélsz?- kérdeztem tőle ártatlan arccal, de nem enyhült meg.
- Mi ez?!- tolta az arcomba az iPhone-ját. Az üzenetek voltak megnyitva, azon belül is Brian neve.
       "Mi történt a megállapodással?! Ezt kaptam tőle: Elegem lett ebből az egészből... Nem akarok a barátnőd lenni se a média előtt se sehol! Végeztünk!
         Mégis mit jelentsen ez????????"
Büszkén olvastam el az SMS-emet. Úgy látszik szegény Briannek lassú felfogása van ezért kért segítséget az üzenetem értelmezésében, apámtól.
- Mi nem látszik?!- mosolyodtam el idegesen.- Szakítottunk... Miért vagy ennyire ledöbbenve? Letelt a fél év, eleget szenvedtem, elég volt!- néztem mélyen a szemébe.
- Ezt nem gondolhatod komolyan! Mióta van neked beleszólásod a dolgaimba?! Hmm?!- kezdett megint ordibálni.
- Azóta amióta a dolgaid része vagyok! Nem mondhatod meg hogy kivel járjak! Könyörgöm, ez a 21.század! Már rég nem a szülők választanak barátot a lányuknak!- én is ideges voltam. Tudtam hogy ki fog akadni, mégis meglepődtem.
- Vigyázz a szádra!- lengette meg előttem a mutató ujját indulatosan.
- Ne rendezz jelenetet!- böktem a fejemmel a bárányként pislogó One Direction felé. Ugyan azt a mondatot használtam, mint amit ő is minden egyes alkalommal amikor valamivel nem értettem egyet és a média előtt voltunk.
- Ohohohohó. Valakinek nagyon felvágták ma a nyelvét! Csak kerülj haza!- motyogta dühösen az utolsó mondatot, de mindenki hallotta. Kicsit megijedtem, és visszább vettem a hangomból, de ekkor már felesleges volt. Ismét majdnem kitört az ajtó, és egy újabb dühös fiú vágtázott be rajta. A baj csak az volt, hogy ő is rám pikkelt.
- Hogy merészelted te utolsó ribanc!- ordított rám Brian. Húha, ebből III. világháború lesz...- hogy gondoltad hogy szakíthatsz velem?- nem vette lejjebb a hangerejét, ám ekkor olyan dolog történt amire még én sem számítottam.
- Hogy nevezted a lányom?!- állt be közénk apa. A felháborodás, a döbbenet és a düh is egyszerre volt érezhető a hangján. Tudtam, hogy ez az egyedüli esélyem a szabaduláshoz, így kinyitottam a szám.
- Ez még semmi, ez a jobb verzió!- kezdtem, mire Brian vérben forgó szemekkel rám nézett. Ha ketten lettünk volna a szobában, biztosan csak egyedül távozott volna, azonban tudtam, ha megállok itt, apám visszakényszerít hozzá, és nagyobb gázban leszek mint valaha.- Ha csak szid, az nem fáj senkinek, viszont amikor fizikailag is hozzám ér, na az kellemetlen tud lenni...- kezdtem el meggyőzni apám. Igaz, még megverni nem vert meg soha, csak felpofozott, de ha ma nála kötök ki, arra is sort kerít.- Ha gondolod, mutatok videókat, ugyanis szinte az egészet felvettem.- ajánlottam fel készségesen a bizonyítékaim, azonban apám leintett. Elfehéredtem... Ez azt jelenti nem érdekli!
- Brian, Brian, Brian...- kezdte rosszallóan rázni a fejét, mire a remény apró sugara felcsillant bennem.- Én hiszek a lányomnak...- kezdte, és talán még sosem lepődtem meg ennyire- DE- és vége, ennyi volt, vesztettem. Köztudottan a DE szócska eltöröl minden előtte elhangzott dolgot, és csak az számít ami utána következik.- Én hiszem, hogy te egy rendes fiú vagy, és hogy rendbe tudod hozni a hibáid. Éppen ezért, én adok neked és Chloenak még egy esélyt, aranyosak vagytok együtt.- mosolyodott el hamisan a végére, amit Brian is viszonzott ugyan olyan megjátszással.
- Ne.. Kérlek ne!- néztem apára, miközben kicsordultak a könnyeim. Még egy pillantást sem vetett rám, lezártnak tekintette az ügyet.  A pasim idő közben átsomfordált mellém, és átkarolta a vállam. Ahogy hozzám ért, a levegőt nehezebben tudtam venni és úgy éreztem megfulladok. Mintha a tüdőmet, és vele együtt a lelkemet is egy présbe tették volna, ahonnan nem lehet szabadulni.
-Mr. Rivers!- szólalt meg hirtelen Zayn, én pedig oda kaptam a tekintetem. Engem nézett és sajnálat tükröződött a szemében, majd hirtelen az arcvonásai megkeményedtek és apámra fordította a figyelmét.- Mi kértük Chloet, hogy szakítson Briannel...- kezdte, én pedig összezavarodtam. Ezzel nem érnek el semmit.
- Miért tettetek volna olyat?- nézett végig rajtuk kérdő tekintettel.
- Mert megtudtam hogy rokonok vagyunk, és azt akartam hogy velem töltse az idejét.- mondta én pedig ismét elfehéredtem, mondjuk lehet vissza sem jött a színem. Pont ezt nem akartam elmondani, erre csak úgy kikotyogja...
- Áá, szóval elmondta.- nézett rám, én pedig teljesen elvesztettem a fonalat. Ő tudta?!- Értem, de miért zavart Brian jelenléte?- annyira átható tekintettel méregette Zaynt, hogy még én is mindent elfelejtettem, nem hogy ő.
- Azért, mert mi nem adjuk a nevünket olyan férgek mellé, mint a lánya barátja.- vonta meg a vállát halál nyugodtan Harry, én pedig azt hittem elnevetem magam. Minden ideg pattanásig volt feszülve, ő pedig olyan nyugodtsággal formálta a szavait, mintha ezt tenné minden egyes nap.
- És miért engedném át nektek Chloet, amikor Briant ismerem, és tudom hogy hogy mutatnak együtt, tudom ki mit gondol róluk. Miért kockáztatnék?!- vonta fel a szemöldökét.
- Uram!- nevette el magát Harry, de nem őszintén, inkább kicsit lenézően.- Mi vagyunk a One Direction! Ha a lányát egy ember is meglátja valamelyikőnk mellett, akár csak egyszer, máris többet fognak beszélni róla, mint Brian mellett ez alatt a fél év alatt összesen tették. Azonnal róla fog csámcsogni a média, össze fogják boronálni velünk, találgatni fognak, és tele lesz vele az internet. Ha ez az egész a hírnévről szól, márpedig biztos vagyok benne, akkor ez egy soha vissza nem térő ajánlat amit vétek lenne nem elfogadni. Nézze, tudjuk hogy jó üzletember, ezért tudom hogy okosan fog dönteni...- nézett végig a szemébe és még a szempillája sem rebbent.
- Dan, nehogy elhidd ezt a mesét, a ficsúrok csak manipulálni akarnak!- horkant fel mellettem Brian, és egyre erősebben szorított. Ez meglátszódhatott az arcomon is, mert ismét Zayn vette át a szót.
- Gondoljon bele milyen hírek terjengnének... Chloe Riverst, akiről nem rég derült ki, hogy a híres Zayn Maliknak az unokatestvére, lencsevégre kaptuk ahogy egy Nando's-ba igyekezett a banda két szingli tagjával, Harryvel és Niallel. Vajon egyszerre két fiúval is kavar?! Nem tudjuk, de kíváncsian várjuk a fejleményeket. Egy biztos, van aki megteheti...- változtatta el a hangját és úgy tett mintha éppen híreket olvasna.- És ahogy látták velünk, Brian nevét mindenki elfelejti, és Chloe híresebb lesz mint valaha.
- Dan!- nevetett fel idegesen Brian.
- Brian...- nézett mélyen a szemébe apa.- Ki vagy rúgva!- mondta ki érzelem mentesen, nekem meg elakadt a lélegzetem. Ennyi volt?! Ahogy kezdtem felfogni mi történt, úgy lett a mosolyom egyre nagyobb. Brian puffogva hagyta el a szobát, és nem sokkal utána az apám is távozott. Ahogy hallottam becsukódni az ajtót, sikítva ráugrottam Zaynre és Harryre. El sem hiszem hogy sikerült!
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm!- ordibáltam örömittasan és azt sem tudtam hol vagyok.
- Chloe, nyugi!- nevetett valahonnan alólam Zayn, és pedig vigyorogva elengedtem, és egy-egy puszit nyomtam az arcukra.
- Hölgyeim és Uraim! Hatalmas hírt kell közöljek! A Jégkirálynő ledobta páncélját és megmutatta hogy ő is élőlény! Vannak érzései!- ordibálta röhögve Louis, de most még ez sem tudta elrontani a kedvem, vigyorogva ugrottam rá, és kezdtem el ölelgetni. Az elején meglepődött, majd a karjaiba zárt. Akkora megkönnyebbülés volt Brian eltűnése, hogy még a könnyeim is eleredtek.
- Akkor már mi is kérünk ölelést!- vigyorgott Liam Niallel az oldalán. Nevetve pattogtam oda hozzájuk, és öleltem meg őket is. Bebizonyították hogy megbízhatok bennük!
- Ha tudtuk volna hogy csak ennyi kell ahhoz hogy ne kerülj minket, már rég megtettük volna.- vigyorgott Niall.
- Mi az hogy csak ennyi?!- néztem rájuk csodálkozva.- Éppen a rokkantságtól mentettetek meg!- nevettem el magam megint. Nem is emlékszem mikor voltam utoljára ilyen boldog.
- M...Megvert volna?- kérdezett vissza halkan és döbbenten a szöszke.
- Ezer százalék!- válaszoltam, de még mindig nem tudtam abba hagyni a vigyorgást.
- Chloe, te nem gondolod úgy, hogy itt az ideje hogy beavass minket egy-két dologba?!- vonta fel a fél szemöldökét Zayn, és a mondata inkább hangzott kijelentésnek mint kérdésnek.
- Jó, persze, rontsátok el a kedvem!- néztem rájuk durcásan, és ahogy elfoglalták a helyüket, elkezdtem a mesélést. Többé kevésbé elmondtam mindent ami az utóbbi 2 évben történt velem. Annyira furcsa belegondolni, hogy már 4 éve hogy anya meghalt...
- De akkor miért hívod apának? Én biztos hogy Dannek nevezném...- vonta össze a szemöldökét Harry.
- Akkor minden egyes járókelőnek el kéne magyarázzam hogy miért pikkelek rá, ami rengeteg  időt elvenne az életemből. Így sokkal könnyebb. Eljátszuk a tökéletes apa-lánya párost, és mindenki meg van békélve vele.- vontam meg a vállam, mire megértően bólintott. Egy ideig csönd telepedett a szobára. Mind értelmezték a hallottakat. Természetesen Tomlinson éles hangja hasított először a levegőbe.
- Chloe, ugye activityzel velünk?!- nézett rám kiskutya szemekkel. 
- Miért ne?!- vontam meg a vállam mosolyogva.
- Máris hozom!- pattant fel vigyorogva.
- Louis az az én szobámba van, nehogy bemenj és szétbarmolj mindent!- pattant fel Liam ahogy eljutott az agyáig mit mondott. Kettesével szedte a lépcsőfokokat, de hallhatóan így is elkésett.
- Ahhj, itt az eredeti van!- hallottuk meg csalódott hangját Louisnak, majd egy ajtó becsukódott.
- LOUIS WILLIAM TOMLINSON!- ordította el magát Liam ahogy felért. Elkésett.
- Nyugi Leeyum, majd rendet teszel!- vihogott Louis.- Nekem úgy is a sajátom kell!- mondta és hallatszódott ahogy tovább trappol az emeleten.
- Az meg nálam van!- pattant fel hirtelen Niall. Amennyire nevetett Liamen, annyira kétségbeesetten rohant fel az emeletre.- Louis!- hallottunk meg egy sikítást nem sokkal később.
- Niall, most nem ez a fontos!- hadarta Louis- A lényeg az, hogy végig söpörtem a szobádon mint egy tornádó, de a játék nem lett meg!- hallatszódott a durcás hangja.- Biztos Hazzánál van!- lelkesedett fel újra, és megint hallhatóak voltak a lábdobogások.
- Louis! Tartsd távol magad a szobámtól!- futott fel Harry is a lépcsőn ordibálva. Már nevetni sem mertem, nehogy lemaradjak egy halkabb részletről.
- Áhhá! Megvan! Jól elbújtál, de rajtam nem fogsz ki!- hallottuk meg Louis vigyorgó hangját, és biztosra veszem hogy éppen az égbe tartja a játékot.- Activity Louis Módra!- ordibálta, mire a még mellettem ülő Zaynnek kiment a vér az arcából.
- Louis, azt nem játszunk Chloe előtt!- pattant fel ő is, és csatlakozott az emeleten levőkhöz.
- De ő mondta hogy játszik!- válaszolta vissza, majd dulakodás hallatszódott, néhány sikítás, lábdobogás, nagyobb dulakodás, hangosabb sikítás és Niall röhögése. Úgy gondoltam jobb ha én nem megyek fel, így kényelmesen hátradőltem a kanapén. Csak hallgattam a fentről leszűrődő hangokat, és mosolyogtam. Egy idő után nem hallatszódott több dulakodás, és egymás után csapódtak be az ajtók. Ezek most komolyan megsértődtek egymásra?! Épp felmentem volna, amikor ismét nyitódott a bejárati ajtó. Minden nap ennyi vendégük van?! Azonban a látogató kicsit sem hasonlított az előző kettőre.
Hosszú szőke haja egy laza kontyba volt felfogva és a kinti szélnek köszönhetően néhány szál kibújt belőle. Egy hosszú sötétkék farmert viselt, amit a lábánál felhajtott és egy olyan pólót ami nem takarta a hasát. Ahogy megfordult, látni lehetett a sírástól kipirosodott orrát és a szemét, de még így is gyönyörű volt. 
- Itthon van?- kérdezte szipogva, ahogy észrevett. Halványan elmosolyodtam, majd az emelet irányába mutattam. Szinte végszóra hallatszódott fentről megint lábdobogás, majd fojtott beszélgetés. Akkor békülhettek ki. Vetett egy pillantást az emeletre, majd egy nagy sóhajjal megfordult, és kinyitotta az ajtót. 
- Perrie, várj!- szóltam utána mielőtt elment volna. Visszafordult egy pillanatra, és az arcát az ajtónak döntötte.- Ha már eddig eljöttél ne menj haza!- mosolyogtam rá bíztatóan.- Nem jött volna el mindenki, de most már mutasd meg neki hogy hogy kell ezt csinálni!- kacsintottam rá, mire szipogva felnevetett. 
- Te tudod?!- kérdezte meg. 
- Igen, és veled értek egyet!- bólintottam halványan mosolyogva. Ő is megeresztett egy mosolyt, majd látszólag nem tudta mit tegyen, menjen vagy maradjon... Ölelésre tártam a karjaim, remélve hogy elfogadja, és azonnal oda is jött. Átöleltem, és a hátat kezdtem el simogatni, miközben ő sírt. 
- Én annyira sajnálom!- kezdett el zokogni, én pedig szorosabban öleltem. Nem volt sokkal alacsonyabb mint én, most mégis olyan törékenynek és kicsinek tűnt.
- Shhhhh... Ne sírj!- csitítgattam, de tudtam hogy nem fogja abba hagyni. Igazából nem is vártam el. Egy kis idő után lábakat láttam meg a lépcsőn lejönni, majd test is társult hozzá. Harry mosolyogva nézett rám, majd intett hogy Zayn is mindjárt jön. Igaza volt, tényleg hamar megláttam a lábát, Louis két tappancsa mellett. Tomlinson jött elől, de ahogy meglátott, félrehúzódott az útból és őt engedte előre.
- Pezz!- hallatszódott a rekettes hangja, ahogy felismerte a karjaimban zokogó barátnőjét. A hang hallatán Perrie megmerevedett, majd lassan megfordult. Ekkor már Zayn ott állt előtte, és szó nélkül a karjaiba zárta. A lány, ha mondhatok ilyet, nála még jobban elkezdett zokogni.
- Köszönöm!- tátogta nekem Zayn, mire halványan elmosolyodtam, és bementem a nappaliba, Harryhez. Még láttam, ahogy felemeli Perriet, és eltűnnek a lépcső fordulóban, azonban utána már csak a velük szembe jövő Liamet és Niallt nézhettem. Egyikőjük sem fordított nagy figyelmet erre a kis akcióra, ugyan úgy ökörködtek mint odafenn.
- Jól van, akkor játszhatunk?- vigyorgott a képembe Louis. Nem is vettem észre mikor mászott ennyire közel, így kicsit hátrahőköltem. 
- Umm, persze!- vontam meg a vállam, majd leültem melléjük. Niall és Harry volt a két oldalamon, és ami a leghamarabb feltűnt az az volt, hogy egyedül voltam lány.- Nem várjuk meg Perrieéket?- néztem rájuk kérdőn, mire megrázták a fejüket.
- Sok dolgot kell megbeszéljenek.- monda Harry.
- De lehet nem csak beszélni fognak!- vihogott fel Louis, mire a többiek is elröhögték magukat. Én figyelmen kívül hagytam a megjegyzést, és inkább a játékot kezdtem el nézni. A tábla kartonból volt kivágva, és különböző színű 1D-s matricák jelezték hogy merre kell haladni a bábukkal. Biztos voltam benne, hogy saját gyártmány és ahogyan Louis is üvöltötte, valószínűleg az övé. 
- Szóval!- csapta össze a kezét az említett, hogy rá figyeljünk.- 2 a 3 ellen játszunk, és mivel enyém a játék, így én vagyok benne a legjobb, ami azt jelenti hogy a kettesben leszek. Chloe, nem tudom hogy játszol,- nézett a szemembe- és nem akarok kockáztatni, így Liam lesz velem.- karolta át a barátja vállát, aki beleegyezően bólintott.- Bocs Chloe, neked maradtak a bénák!- súgta oda nekem, mire elnevettem magam. A két mellettem ülő fiú, azonban nem találta ezt annyira viccesnek, így inkább én is elhallgattam.
- Mi fogunk nyerni!- kiáltott fel mellőlem a szöszi, majd tartotta a tenyerét hogy csapjunk bele. Harry egy akkorát sózott bele, hogy az még nekem is fájt, míg én egy jóval kisebbet ütöttem. Lepacsiztam Harryvel is, majd Louisra koncentráltam. 
- Na akkor!- dörzsölte össze a kezét- A szabályok ugyan azok mint a rendes activityben... Ismétlem, a szabályok!- mosolyodott el sejtelmesen, de ekkor még nem tudtam miért...

- Te jössz Leeyum!- pattogott Louis. Nagyon bele élte magát. Ez az 5. kör, és eléggé elhúztak.  Egész jó vagyok activityben de ez nem az! Még mindig nem sikerült megszoknom ezeket a szavakat, amiért a csapat társaim gyakran le is szólnak, de ők sem törik magukat. Igaza volt Louisnak, tényleg nem túl jók.
- Jó!- húzott egy lapot, majd elröhögte magát- piros lesz...- mondta ami azt jelenteti, hogy rögtön találgathatunk mi is, nem csak Louis. Liam elkezdte a mutogatást, mire a társa felvihogott.
- Na jó Tomlinson, ennyi volt!- ordította Niall és rávetette magát. Harry is azonnal csatlakozott, és röhögve mondták hogy nézzem én Liamet, mert nem bírják sokáig tartani az áldozatot. Beletörődve a sorsomba kezdtem el szuggerálni a mutogatót, aki mosolyogva, és direkt lassan, hogy értsem, végezte a feladatát. Hamarabb felismertem a szót mint gondoltam volna, de jobb volt amíg nem tudtam.
- Én ezt nem mondom ki hangosan!- mondtam tiltakozva, mire Louis valahonnan a kupac aljáról felvisított, annyira nevetett.
- Chloe, mond ki, kellenek a pontok!- röhögött Harry is, aki legfelül volt a kicsi a rakásban.
- Nem nem nem!- tiltakoztam határozottan.- Inkább megsúgom!- már mentem is volna oda, de Niall röhögve rám ordított, hogy mondjam már ki.
- Jó!- adtam meg magam durcásan.- Elélvezés...- ahogy kimondtam, a kezembe temettem a vöröslő arcom. Ha lehet ilyet mondani, még hangosabban kezdtek el vihogni, és nem akarták abba hagyni. 
- Jajj, nézzétek meg szegényt, hogy elpirult!- kezdett el gügyögni Louis, és elkezdte csipkedni az arcom.- Hát nem édes!- nézett a fiúkra, mire a kezemhez legközelebb eső párnával fejbe vágtam. Egy dolgot biztosan megállapíthatok... Ha legközelebb kérdik játszok-e velük, a válaszom: NEM. 
- Jólvan kicsilány, te jössz!- kacsintott Liam, mire megráztam a fejem. Most jönnék először, de valahogy nem érzem úgy hogy kevesebb vagyok amíg nem mutogatok.
- Igazából, nekem mennem kell! Olga már biztosan vár! -pattantam fel, de Harry elkapta a bokám, és kirántotta alólam, így az ölébe estem.
- Szerintem még nem hiányol. Tessék húztam neked!- vigyorgott, majd a képembe nyomott egy cetlit. Fortyogva álltam fel és néztem meg a lapot. Elkerekedett a szemem, mire megint elkezdtek röhögni.
- Piros!- motyogtam halkan, mire Louis és Liam is jobban kezdtek figyelni.- Jó, akkor kezdem!- mondtam, de inkább magamnak. 
- Chloe, beszélned kell!- mosolygott Niall, mire megakadtam. 
- Nem!- ráztam meg a fejem, ez így még kínosabb.
- Márpedig addig nem mész haza!- kezdte el nézegetni Harry a körmét, majd vigyorogva rám kacsintott. Puffogva néztem meg még egyszer a lapom, de miután nem változott meg a szó, vettem egy nagy levegőt és elkezdtem.
- Megvan!- kiáltottam fel, ahogy eszembe jutott hogy ússzam meg a kínos részt- Ez a szó más néven a férfi nemi szerv.- csaptam össze a kezem. Elkezdtek visítozni, és egymáson fetrengtek a nevetéstől.
- Nem tudom, segíts még!- röhögte Louis, mire összehúzott tekintettel meredtem rá.
- Ne már! Harry, Niall! Pontot kapunk! Mondjátok ki és behozzuk a lemaradást!- néztem rájuk! Csak röhögve rázták a fejük, és intettek hogy folytassam.- A szó első része az a bokor magasabb változata, és a második részét adja ki a kígyó hang gyanánt!- mondtam, mire mégjobban nevettek.
- Jó, jó de segíts... Mire szokták használni ezt a dolgot?- Louis okosabbnál okosabb kérdésekkel bombázott.
- Ti vagytok a fiúk nem?!- néztem rá felhúzott szemöldökkel.- Egyébként is csak a szót kell kitalálni, nem a cselekvést. Harry hirtelen elkomolyodott, majd mégszólalt.
- Megvan! Fasz!- kiálltott fel boldogan, mire mind rá néztünk.
- Mondd hogy erre nem csak most jöttél rá!- könyörögtem, mire ártatlanul rám pislogott.
- Azt hittem hogy a kukira gondolsz!- vonta meg a vállát sértetten, mire a többiek elkezdtek röhögni. Ez nem komplett! Hogy nem bukott meg az oviban?! Ohh anyám! 
- Jó, lépj hatot ezért is meg az előzőért is, nyertünk, hű de jó, sziasztok!- mondtam nekik, és elindultam kifelé.
- Most miért Chloe?!- kérdezték szomorúan.
- Soha többet nem játszom veletek semmilyen társast! Még a kistesóim sem fárasztanak le ennyire mint ti tettétek fél óra alatt!- mondtam nekik, és tényleg nagyon ideges voltam. Ez az óriási hülyeség túl sok volt nekem egy napra. Csak pislogtak, én pedig épp nyitottam volna az ajtót, amikor Zayn hangja megállított. 
-Chloe várj!
Egy nagyot sóhajtva megálltam, majd hátrafordultam. Zayn a lépcső tetején állt, és kétségbeesetten nézett rám.
-Louis mi a francot csináltál?-emelte fel a hangját. Nagyon dühös volt. Látszott rajta, hogy csak egy rossz szó, és verekedés lesz.
Louis szemlesütve állt, és nem szólt egy szót sem. Felfogta, hogy most jobb ha csöndben marad.
-Zayn nyugodj le!-szólalt meg váratlanul Niall-Elintézem, te csak menj vissza Perriehez. Ne húzd fel magad kérlek!
Zayn kifújta a levegőt, és látszott, hogy legszívesebben elküldené a szőkét a francba, hogy ne szóljon bele. De végül nem tette.
-Oké.-vett egy nagy levegőt-5 percet kaptok. Tomlinson, ha megbántottad, szétrúgom a segged!-mondta halkan, mégis fenyegetően, majd bement a szobájába, és becsapta maga után az ajtót.
Csend lett. Niall szemrehányóan nézett Louisra.
-Rendben srácok-kezdte Liam-először is: Niall, nyugi. Másodszor: Louis, te bocsánatot kérsz Chloetól. Harmadszor: Chloe, én is nagyon sajnálom, hogy lefárasztottunk, játszottunk az idegeiddel, részemről nem volt szándékos. Kérlek bocsájts meg nekünk, és ne menj el!
Louis szemlesütve lépett hozzám, majd egy sóhajjal felemelte a tekintetét. 
-Sajnálom. Nem tudtam, hogy ennyire érzékeny vagy.
-Nem érzékeny vagyok, csak sok volt nekem. Ez az egész bonyodalom, aztán meg teljesen lefárasztottatok a Louis-féle Activityvel. Szóval nem haragszom, csak fáradt vagyok.
Mindenkinek mosolyra húzódott a szája.
-Akkor itt alszol?-kérdezte vigyorogva Harry.
-Szó sem lehet róla!-vágtam rá, mikor a göndör még szinte be se fejezte a mondatot.
-Vicc volt.-mondta Louis-Ugye Hazz?
Ekkor Zayn feje jelent meg az ajtóban.
-Letelt az 5 perc, sikerült tisztázni?
-Jaja-bólogattak a fiúk.
-Chloe, akkor maradsz még?
-Hát eléggé fáradt vagyok, úgyhogy inkább hazamennék.
-Jó. Egy perc és lemegyek kikísérni.
Becsukódott az ajtó. Ki tudja mit csinált Zayn, nem is gondolkodtam rajta, csak Louis kuncogott mellettem, szóval ő biztos elképzelte.
Nemsokára kinyílt az ajtó, Zayn pedig levágtatott a lépcsőn.
-Mehetünk?-biccentett.
-Persze. Sziasztok!-intettem a többieknek, majd kiléptünk az ajtón.


-Chloe, köszönöm, hogy eljöttél ma.-forgatta Zayn a kulcsot a kapu zárjában.

-Nincs mit. Legalább megismerhettelek. Inkább én köszönöm, amit tettetek. Sosem fogom tudni viszonozni.
Zayn óvatos mosolyra húzta a száját.
-Akkor talán meg is kedveltél egy kicsit?
-Őszintén? Már ezelőtt is kedveltelek. Csak hatalmas nyomás volt rajtam az apám miatt, de most már ennek vége. Bár sejtem, hogy lesz még ennek folytatása otthon. De biztos,hogy ezután jobb lesz, mint eddig.
-Ennek örülök. És ugye Louis kis játéka nem borított ki annyira? Francba is, nem kellett volna hagynom, hogy egyáltalán elővegye.
-Nem a te hibád... Ja, és Perrievel minden rendben, ugye?-jutott eszembe.
-Igen, megbeszéltük -mosolyodott el -Köszi, hogy nem hagytad elmenni! Várj...-kezdett gondolkodni.
-Mi az?
-Azt mondtad,hogy nem tudod viszonozni, amit tettünk. Nos, már megtetted.
-Akkor kvittek vagyunk.-nevettem fel.
-Pontosan!
Zayn kitárta a karjait, én pedig megöleltem.
-Máskor is szívesen látunk!-paskolta meg a hátam.
-Rendben-léptem ki a kapun.
-Szia!-integetett, miközben elkezdett hátrafelé lépkedni.
-Szia!


Egyedül kezdtem sétálni a nagy szálloda óriás utcáján. Az ég már besötétedett, feljött a hold, és a csillagok. A karom libabőrözni kezdett. Mikor elég messze jutottam a fiúk házától, hogy ne láthassanak, ha kinéznek az ablakon, a karomat dörzsölgetve megálltam. Felnéztem a csillagokra. Gyönyörűek voltak. Már egész kicsi koromtól fogva vonzottak a csillagok. Egészen mást jelentettek nekem, mint másoknak. A végtelenséget, elérhetetlen bűbájt. Csak nézed, és beszippantják a tekinteted a sok-sok fényévnyi távolságból. Innen, a Földről olyanok, mint megannyi csillogó gyémánt az ég sötét tengerében. De minden gyémánt egy külön csodálatos világot rejt magában. A legvarázslatosabb az egészben, hogy elérhetetlenek. Minden csak találgatás, az igazság meg rejtélyes, megfejthetetlen titok.

Figyeltem a legfényesebb csillagot. Anyát juttatta eszembe...


Kint ültünk a teraszon, a csillagos ég alatt. Kicsi voltam, talán négy-öt éves.

-Hány csillag van?-kérdeztem együgyű gyermeki kíváncsisággal.
Anya elmosolyodott, talán azon, hogy mennyire ártatlan voltam még.
-Tudod, minden családnak van egy csillaga. Ahány család van, annyi a csillag.
-És melyik a mi családunké?-kérdeztem az eget kémlelve.
-Gyere-húzott az ölébe, és nyomott egy puszit a fejemre -Nézd! Az ott a miénk, az a fényes.-mutatott az égre. Tekintetemmel követtem a kinyújtott mutatóujját. Elmosolyodtam, ahogy megtaláltam a csillagunkat. Tényleg fényes volt, sokkal fényesebb, mint a többi.
-Chloe, kicsim, bármikor hiányzunk majd, csak nézz fel az csillagos égre, és jusson eszedbe, hogy mennyire szeretünk.
Felnéztem. Anya szeméből kicsordult egy könnycsepp, amin szikrákat vetett az ezüstös holdfény.
-Miért sírsz?-kérdeztem aggódva.
-Mert szeretlek.-mosolyodott el, és magához ölelt.

Cipők kopogása zökkentett ki a gondolataim közül. Egy fiú közeledett futva.
-Chloe, várj!-Harry lihegve fékezett le előttem -Csak szólni akartam, nehogy elfelejtsd...-kezdte, de elakadt, és az arcomat kezdte fürkészni-Te sírsz?
Az arcomhoz kaptam. Észre sem vettem, hogy könnyezek.
-Biztos a hideg a levegő miatt-a hangom remegett, és el is csuklott a végén.
Harry közelebb lépett.
-Mi a baj, Chloe? Louis bántott meg?
-Dehogy.-ráztam meg a fejem. A könnyek sűrűn peregtek az arcomon.
-Nézz rám!-Harry lágyan megsimította a hajamat, majd finoman az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem.-Miért sírsz?
-Hiányzik anya-ahogy kimondtam, rázni kezdett a zokogás.
-Gyere ide!-ölelt át Harry.-Chloe, ne sírj miatta. Biztos jó dolga van odafent.
-Te hiszel ebben?-suttogtam a mellkasába.
-Neked lesz jobb, ha hiszel.-a fiú óvatosan simogatta a hajamat.
-Azt kívánom, bár jobban éreztettem volna vele, hogy mennyire szeretem, mikor még itt volt. Bármit megadnék, ha még egyszer elmondhatnám neki. 
-Hidd el, hogy most is lát téged! Fent ül az egyik csillagon, és büszke arra, hogy ennyire nagyszerű lánya van!
Nem szóltam semmit. A szívembe melegség férkőzött. Nem érdekelt, hogy nem a One Direction között van a helyem. Ők azok, akik sokat jelentenek nekem. És nem akarom elveszteni többé azokat, akiket szeretek.
Erőt vettem magamon. Szipogva kibújtam Harry öleléséből.
-Köszönöm-néztem mélyen a hold fénytől csillogó szemeibe.
-Nincs mit. Jobban vagy?
-Azt hiszem.-halvány mosolyra húztam a számat.
Egy ideig csak álltunk egymással szemben, nem tudtunk mit mondani.
Végül eszembe jutott valami.
-Egyébként mit akartál mondani?
-Csak annyit, hogy lógsz nekünk egy Nando's-sal.-arcán egy hatalmas mosoly terült el -Lenne kedved?
-Persze.-mondtam, mire Harry örömében átölelt.
A válla fölött átnézve kezdtem kémlelni az eget.
Ekkor hirtelen egy hullócsillag vágott át előttem az égen, maga után húzva fényes, szikrázó csóváját. Csak egy pillanat volt, de teljesen lenyűgözött.
Lehunytam a szemem, és kívántam...

2014. augusztus 19., kedd

I hate him from my whole heart!

Sziasztok,
Megint késtünk, nagyon sajnálom, de most például vendégek vannak nálunk szóval kifogás az van. 
Nem sokan olvassátok, de aki esetleg benézne, annak jól olvasást!

Chloe Rivers:

A Nap meleg sugarai keltettek fel. Természetesen a sötétítőt mindig elfelejtem elhúzni, így most is ahogy kinyitottam a szemem a retinámba égetett. Nem valami kellemes érzés, és mivel csak foltokat láttam meg kellett várjam míg sűrű pislogások által újra kitisztul a látásom. Mikor ez teljesült, vetettem egy pillantást az ébresztőórámra. 13:00-t mutatott. Na igen,minden szombaton sokáig alszom, azt hiszem érthető okok miatt. Bevonszoltam magam a fürdőbe, majd megmostam az arcom hideg vízzel. Azonnal felébredtem, és úgy éreztem nem tudok egy helyben maradni. Úgy gondoltam kikapok valamit a szekrényemből, de ez most sem sikerült. Az öltözékemre, na arra nagyon kényes vagyok. Nem érdekel lát-e valaki aznap, vagy nem mindig úgy öltözök fel, hogy magamnak tetszek. Ez egy berögzült cselekvés, és ugyan már a régi házunkban is gyakran csináltam ezt, amióta apámmal élek, sosem tudni mikor ugrik be valaki, így ez a szokás mindennapossá vált. Ahogy máskor, most is legalább 10 percet töltöttem azzal hogy kiválasszam mit viseljek ezen a megtisztelő, itthoni napon. Végül egy bordó gatyánál, és egy bőrszínű lenge ingnél maradtam... Ez most pont jó lesz...
Mosolyogva tettem fel magamra szemspirált, majd elindultam lefelé. Vidáman ugráltam le a lépcsőn, miközben ordibáltam.
- Szombat van! Szombat van! Szombat vaaaaaaaan!!!- Olga nevetve kijött a konyhából.
- Már mindjárt vasárnap!- mondta.
- Ne rontsd el a jó kedvem!- néztem rá durcásan.
- Nemsokára kész az ebéd.- hagyta figyelmen kívül az előbbi mondatom, és visszament a konyhába. Úgy gondoltam addig tévézek, így elindultam a nappaliba. Ahogy beléptem, azonnal vissza is rántottam magam az ajtófélfa segítségével. Egy kicsit megütöttem a térdem, de ez foglalkoztatott a legkevésbé. Óvatosan kikukucskáltam a mögüle, de még mindig ugyan azt láttam.
- Chloe, ha meguntad a bújócskát, nyugodtan idejöhetsz!- mondta Louis unott hangon.
- Egy percet kérek!- másztam ki a takarásból, majd berohantam a konyhába. Az ajtót becsuktam és nekidőltem.
- Chloe, mi a baj, olyan fehér vagy mintha szellemet láttál volna!- szólalt meg ijedten Olga.
- M..Mit keres itt a One Direction?- mutattam a nappali irányába.
- Ja, hogy ők!- nevette el magát.- Reggel csöngettek, és beengedtem őket. Nem is mondtad hogy Zayn tudja!- hagyta abba egy percre a főzést és rám nézett.
- Nem volt választásom.- vontam meg a vállam, mire megértően bólintott. Vettem egy nagy levegőt, majd kiléptem a szobából. A nappaliba érve, öt idiótán vigyorgó fiúval találtam szembe magam. Kínosnak éreztem a szituációt, de láthatólag csak én feszengtem.
- Szóóóval....- kezdtem hátha kapcsolnak maguktól, de csak kíváncsi szempárokba ütköztem.- Mit kerestek itt?- kérdeztem meg miután feltűnt, hogy nem találják ki maguktól a mondatom folytatását.
- Ááááááá!- adta tudtomra Louis hogy megértette mit kérdeztem. Micsoda lángelme...
- Tudod, van pár év amit be kell pótoljunk!- mosolygott rendíthetetlenül Zayn. O-ó.
- Várj... Ugye ti nem gondoltátok, hogy...- kezdtem, de miután még mindig olyan fejjel néztek, hogy az ember azt hiheti hogy fogyatékosok, rájöttem hogy de, ők gondolták. Idegesen néztem hátra, majd miután megbizonyosodtam apa nincs a közelben, halkabban folytattam.- Attól még mert ez kiderült, nem jelenti azt, hogy jóban leszünk! Nagyon különbözünk, és ez addig jó amíg így marad! Én nem kívánok tagja lenni a társaságotoknak!- reméltem nem sértődnek meg nagyon, de ez az igazság. Ettől még nem leszünk barátok. Most jutott el a tudatomig, hogy igazából mit is tettem tegnap éjjel. Még egy titkot elárultam, ezzel is közelebb engedve őket magamhoz, amikor inkább el kéne taszítanom mindannyiukat.- Sőt, a legjobb talán az lenne, ha nem is találkoznánk többet... Legalábbis amennyire a helyzet engedi- mutattam körbe a házon. Még nekem is fájtak ezek a szavak, de tudtam hogy jól cselekszem. Igazából, már nem is voltam teljesen tisztában azzal hogy miért kapaszkodom ennyire görcsösen ebbe az elhatározásba, de még a halvány emlékek is minden egyes pillanatban jól pofon vágtak amikor arra gondoltam mi lenne ha mégis megismerném őket. Bonyolult életem van, sok gonddal és problémával. Nálam teljesen igaz az a mondás, hogy a pénz problémával jár... Azonban én voltam a másik oldalon is így tudom, hogy ha nincs pénzed akkor is van probléma. Senkit nem engedtem közel magamhoz az elmúlt sok évben, mert nem akartam hogy csalódjanak bennem és ezzel együtt én is bennük. Nem akartam senkinek sem rosszat, de ezt az érzést is az vezérelte, hogy magamnak nem akartam fájdalmat. Azzal hogy közel engedek magamhoz valakit és megszeretem, kezébe adom a lehetőséget hogy fájdalmat okozzon és ez az amit én el akarok kerülni. Nem bízok az emberekben, nem tudok bízni annyiszor ért már csalódás. Ott volt az apám amikor elhagyott, a családunk akiket nem ismertem, anyám pasija, apám amikor megkeresett, az új osztályom akik azért akartak velem barátkozni hogy kihasználjanak, a régi kapcsolataim.... Nincs erőm újra felállni és megpróbálni, hátha most sikerülne rendes emberekkel megismerkedni, nincs erőm mert tudom hogy megint átvágnak majd. Belefáradtam abba hogy mindenki bábként kezeljen és játsszon velem és az érzéseimmel. Azt hiszik hogy mivel kívül mindig mosolygok, belül semmi bajom. És a legrosszabb, hogy soha senki sem kérdi meg hogy mi bánt, persze a családomon kívül, vagy ha mégis, akkor is csak azért mert akarnak valamit. Azt hiszik nincsenek érzéseim, azt hiszik bármit tehetnek velem, azt hiszik bármikor belém rúghatnak ha rossz kedvük van, azt hiszik csak ők élnek! Néha csak sikítanék egyet, hogy mindenki meghallja: Én is élek! Nekem is vannak érzéseim és fáj ahogy lenéztek! Nem tehetitek ezt velem, én is emberből vagyok!... De nem tehetem, ez nem én lennék, bár sokszor már nem tudom ki is vagyok. Azt mindig mindenki elmondja ki kéne legyek de az senkit sem érdekel én ki szeretnék lenni. Néha csak elfutnék és elrejtőznék mindenki elől, semmi élet jelet nem adnék csak futnék és egy új életet kezdenék, gondok és emlékek nélkül. Mondjuk sokszor ez a két dolog ugyan az... Esténként arra ébredek hogy a múltamról álmodtam, nem tudom elengedni, még mindig fáj és ez sokkal nehezebbé teszi a dolgokat mint egyébként lennének. El kellett volna búcsúzzak anyától és mindenkitől akit ott hagytam, hogy most nyugtom legyen. Szükségem lenne egy lezárására hogy tovább léphessek. Csak még egy napot kérnék hogy mindenkitől elköszönjek örökre, és egy nagy súly esne le a szívemről és a lelkemről. De ez lehetetlen... Anya nincs többet pedig vele álmodom a legtöbbet. Már rengetegszer újraálmodtam azt a napot amikor meghalt, de mindig ugyan úgy. Még álmomban sem tudok tőle elbúcsúzni, amikor megtenném mindig felébredek. Amikor magamban vagyok mindig rá gondolok, és arra hogy mit meg nem adnék csak még egy pillanatért amit együtt élünk át. Csak még egy percre szeretném látni, csak még egyszer, hogy tudjam jó dolga van odafenn... Ha csak egyszer hallanám a hangját, ha ott lenne hogy megnyugtasson és beszélhetnék vele mint anyával a lánya, ha csak még egyszer megfogná a kezem és azt mondaná minden rendben lesz, sokkal jobb lenne minden. Mostanra értettem meg hogy mennyire fontosak az embernek a kapcsolatok, hogy mennyire szükségünk van támogatásra és bíztató szavakra, mert azok nélkül csak nehezen tudunk túlélni és az út végére teljesen kimerülünk...
- Chloe!- zökkentett ki Zayn ideges hangja a gondolataimból. Teljesen el is felejtettem hogy ők még mindig ott vannak.- Ugye nem  hiszed hogy hagylak elmenni?! Tényleg ennyire nem érted?! Én meg szeretnélek ismerni, és jogom is van hozzá! A francba is, az unokatestvérem vagy! Legalább egy esélyt adhatnál nekem ha már ennyi évig eltitkoltad! Egy napot kérek, ahol megismerjük egymást és ha nem tetszem, ha nem akarsz velem találkozni többet akkor elfogadom... De egy délután jár nekem is... Minimum egy délután!- mondta idegesen, de egyben szomorúan is. Nem tudtam mit mondani... Erre nem is lehet mit mondani. Csak álltam ott, bámultam a csokoládé barna szemeit és próbáltam meggyőzni magam hogy ne menjek. Mert el akartam menni, viszont még mindig rengeteg érv volt amellett, hogy ne tegyem.
- Kincsem menj el!- hallottam meg egy lágy hangot a hátam mögül. Olga állt ott és lágyan, mégis megértően bólintott egyet.
- De apa...?!- kérdeztem kétségbeesetten. Megtelt könnyekkel a szemem, pedig nem vagyok ennyire gyenge! Az igazság az hogy nem voltam felkészülve erre a találkozásra és túl nagy meglepetés volt.
- Miatta ne aggódj, elintézem!- legyintett egy nagyot sóhajtva.
- 15:00-kor legyél nálunk, de ha nem leszel ott esküszöm idejövök és átcipellek!- mondta Zayn komolyan de mégis mosolyogva. Én is megeresztettem egy gyenge mosolyt, majd a One Direction kivonult a házunkból. Elgondolkodva figyeltem a távolodó alakjukat majd az ajtó kattanása zökkentett vissza a valóságba.
- Készen van az ebéd!- hallottam Olga távolodó hangját, mire megfordultam és követtem be a konyhába.
- A többiek hol vannak?- ültem le az asztalhoz, és szedtem magamnak levest.
- Alex Chrisnél, Zoey pedig állatkertbe ment az egyik barátnőjével.- mondta, majd elkezdtünk enni...

14:50-et mutatott az óra, amikor összecsuktam a tétel füzetem és egy óra tanulás után megropogtattam a nyakam. Elfáradtam, azért nem könnyű annyira ez az érettségi... Elgondolkodtam, hogy menjek-e, hiszen szívesebben feküdtem volna otthon, de biztos eljött volna Zayn, mert elég komolyan mondta. Így hát elhatároztam hogy véget vetek a pillanatnyi lustaságomnak és elindulok. Ezt 14:58-kor meg is valósítottam. Igazából ha siettem volna, egészre oda is értettem volna, de az úton rájöttem, hogy nincs kedvem kapkodni. Sőt, ha belegondolok szinte sosem sétáltam még ilyen lassan. De hiába haladtam tyúk lépésekben, még így is csak öt percet késtem. Úgy gondoltam, körül nézek a házuk körül. Ugyan olyan volt kívülről mint a többi ház de igazából nem is számítottam különbre. Sövény kerítés vette körbe a közepesen nagy kertet, a háznak volt egy emelete és kívülről krémsárga volt. Nagy hely volt kihagyva a kocsiknak, ahol most is 3 járgány parkolt. A teraszajtó az emeleten nyitva volt hagyva, és tisztán kivehető sikítások szűrődtek ki rajta. Sajnos a bejárati ajtót nem figyeltem, így már csak azt vettem észre, hogy a kiskaput kinyitják. Odakaptam a fejem, és Zaynt láttam meg ahogy a telefonjába mélyedve indul el felém. 
- Mondtam neki hogy legyen itt egészre...- motyogta magában miközben elhaladt mellettem. Megköszörültem a torkom, mire meglepődve kapta fel a fejét.- Miért nem jöttél be?- röhögte el magát, pár pillanatnyi pislogás után. Megvontam a vállam, mire ő átkarolt és elkezdett befelé vezetni, miközben valami olyasmiről beszélt hogy nagyon vártak meg minden, de nem nagyon figyeltem mert éppen azt számolgattam, hogy mennyit ideig kell maradjak hogy utána egy mondvacsinált okkal feltűnés nélkül lelépjek.
Kinyitotta az ajtót, és udvariasan maga elé engedett így tökéletes kilátásom nyílt a többi egyénre. Megtorpantam zavaromban, így a mögöttem lépdelő Zayn belém sétált.
- Fiúk mondtam hogy öltözzetek fel mert mindjárt megjövünk!- szólalt meg hangosan. Mind a négyen felénk kapták a fejüket, és ugyan olyan zavartan pislogtak rám mint én rájuk. Egy pillanatra megtorpantak, így volt időm megállapítani hogy mit csináltak. Harry Louis hátán csimpaszkodott, velük szembe pedig ugyan ilyen pózban volt Niall Liamen. Mindegyik fején egy-egy alsógatya foglalt helyet, valamint a két alsó embernek, vagyis Louisnak és Liamnek, párnák voltak kötözve a hasukra, nyakkendőkkel. Ez megvédte őket az ütéstől. Persze fegyverük is volt serpenyő formájában, de ez már csak Niallnél és Harrynél volt felfedezhető. Nekik nem volt párna a hasukon, de csak hogy ők is hülyén nézzenek ki, törölközőt kötöttek fel palástnak és nyakkendőt hajpántnak. Ja, és mind a négynek csak alsónadrág takarta a testét... Látszólag őket kevésbé zavarta a dolog miszerint így látom őket, ugyanis néhány pislogás után folytatták tovább a harcot. Louis és Liam rendes ló révén elkezdett nyihogni, Niall és Harry pedig összecsapták a "kardjaikat". A csörömpölésre kicsit összerezzentem, mire a mögöttem ácsorgó Zayn elnevette magát és lenyomott a kanapéra. Ahogy leültem, ő egy csatakiálltást hallatva nekirontott a fiúknak és mind az öten szétterültek a matracon. El sem akarom képzelni mit csinálhattak amikor még az unokatestvérem is ilyen szerelésben volt. Furcsa így hívni Zaynt...
- Ummm... Fiúk visszajöhetek máskor, mert az igazság az hogy lenne jobb dolgom is.- mondtam, miután még mindig nem hagyták abba a bunyózást. 
- Nem, nem, pont jókor jöttél!- pattant fel azonnal Zayn, és felrángatta a többieket is. Mind helyet foglaltak szembe velem, és elkezdtek szuggerálni. Ez nem is lett volna annyira kellemetlen, ha egy pólóban teszik, de így nem mertem rájuk nézni.
- Nem akartok felvenni mondjuk egy pólót?!- néztem fel fél szemmel, majd azonnal a körmeimnek szenteltem a figyelmem.
- Csak nem  vagy zavarban  a sok kocka látványától?- röhögte el magát Louis és biztos vagyok benne, hogy kacsintott is egyet. Mind elröhögték magukat. Ha így akarnak játszani, ám legyen.
- Zavarban lennék, de egyet sem látok.- vágtam vissza, és lehet nem durván de csak most kezdek belejönni. Eltűnt az arcukról a vigyor, most az eddig csendben ülő Zayn nevetett fel. Mind a négyen szúrós tekintettel néztek rá.
- Mi van?! Igaza van!- emelte fel védekezően a kezeit. Erre kapott négy párnát az arcába. Én elfojtottam egy mosolyt, a fiúk pedig durcásan felvonultak az emeletre. - És még azt hittem meg kell védjelek- mosolygott rám szórakozottan. Vigyorogva megvontam a vállam, majd vártam hogy akkor kezdje el a beszélgetést. Azt lesheti hogy én kezdeményezzek. A percek múltak, és ugyan sokszor nyitotta ki a száját, mégsem szólalt meg. Idővel Liam és Niall visszaértek, és így már négyen játszottunk csendkirályt. Lassan Harry is befutott és végül nagy robajjal Louis is.
- Mi ez a nagy szótlanság galambocskáim?- ordította el magát, mire halványan elmosolyodtam. - Csak nem a jégkirálynő tett csípős megjegyzéseket?!- sandított felém. Jégkirálynő?!
- Te kezdted, ne kend rám!- sétáltam oda hozzá és böktem meg a mellkasát. Bementem a konyhába, és töltöttem magamnak vizet. Mint mondtam az összes ház ugyan olyan, könnyen kiigazodok.
- Nyugodtan szolgáld ki magad!- kiáltotta nekem Louis, de mivel hallatszódott hogy csak szórakozik, nem vettem magamra.
- Az apámé az egész szálloda. Egyébként nyugodtan lakjatok itt!- vontam meg a vállam és leültem a helyemre, miközben elfojtottam egy félmosolyt. Elismerően bólintott, majd elkezdte fürkészni a szemeim. Nem tudtam hogy miért csinálja, de mivel ki nézném belőle hogy farkasszemet játszik, nem pislogtam.
- Jó, elég!- szólalt meg egy kis idő után Zayn, mire elkaptam a tekintetem.
- Háhh, nyertem!- kiáltott fel Tomlinson, és vigyorogva hátradőlt a kanapén. Nem baj, had legyen neki is egyszer gyereknap.
- Szóval, Chloe...- kezdte Zayn, mire kiváncsi tekintettel kezdtem el vizslatni, de nem úgy tűnt mint aki folytatni akarja.
- Jó, mi lenne ha olyat játszanátok, hogy egyet-egyet kérdeztek a másiktól.- szólalt meg ismét az állítólag legidősebb tag.
- Louis neked szófosásod van?!- nézett rá röhögve Niall.
- Nem, de azt várhatjuk hogy bármelyikőjük is megszólaljon még ma.- mutatott rám majd Zaynre.
- De akkor sem a te dolgod!- vágott vissza azonnal Niall, és úgy tűnt meg sem hallotta az előbbi mondatot.
- Te inkább ne szólj bele szöszke, még túl kicsi vagy ehhez!- legyintette le a veszekedő partnere, mire egy szemforgatást kapott válaszul. - Szóval, íme a játék szabályok..- kezdte, és úgy tűnt jobban élvezi mint bárki más a szobában.- Egyszerre csak egy kérdés van, válaszolhatod azt is hogy, kényes téma és csak akkor beszélsz ha te jössz. Zayn te kezded, ha már te hívtad át.- csapta össze a kezét, és izgatottan előre hajolt.
- Jól van...- mondta Zayn.- Akkor mondjuk... Ki a kedvenc együttesed?- kérdezte.
- Little Mix- vontam meg a vállam egy kis gondolkodás után. Kicsit szomorú lett, de láttam hogy egyben büszke is a barátnőjére. Ő simán beletörődött volna a válaszba, azonban valaki nem.
- Mi?- kezdett sikongatni Louis.- Nincs sértegetés! Nincsen!- vinnyogott magas hangon, mire mind elröhögtük magunk.- Ilyenkor inkább mond hogy kényes téma!- mondta duzzogva, mire vigyorogva bólintottam.
- És neked?- néztem Zaynre.
- Neki a One Direction!- szólt bele Louis, mielőtt még a kérdezett válaszolhatott volna.- és neked is mi kellett volna legyünk!- nézett rám szúrósan, majd fortyogva visszaült a helyére.
- Mikor születtél?- tette fel az újabb kérdést.
- Január 25.- mondtam.
- Akkor pont Harry és köztem!- virult fel az arca, én pedig kérdőre néztem rá.- Én január 12-én, Hazza meg Február 1-én született- világosított fel.
- Ahhj, ez így nem jó! - nyafogott közbe Louis. Hirtelen nem tudtam mi baja van a születési dátumommal, de hamar kiderült nem az zavarta.- Chloe kicsit lehetnél lelkesebb! Engem is lelombozol annyira árad belőled hogy máshol akarnál lenni!- nézett rám mérgesen.
- Persze, mert ezek a kérdések hülyeségek! A Google-on az első találatban benne vannak, nekem erre nincs időm! Most fogok érettségizni, ezer és egy jobb ötletem van hogy mivel töltsem el ezt a délutánt!- mondtam idegesen. Nehogy már neki álljon feljebb amikor semmi köze sincs hozzám.
- Jó, akkor kérdezz te!- mosolyodott el kedvesen Liam, és visszahúzta Louist.
- Rendben.- bólintottam határozottan.- Mi történt veled és Perrievel? Min vesztetek össze?- vágtam azonnal a közepébe, és láthatólag mind az öten meghőköltek.
- Miről beszélsz?- kérdezte, de mind a ketten tudtuk hogy miről van szó.
- A bárban, amikor részegre ittad magad, bárkivel lefeküdtél volna. Az ember általában nem tesz ilyet ok nélkül, főként nem akkor ha menyasszonya van..- néztem mélyen a szemébe.
- Jó!- adta be a derekát- Összevesztünk, én pedig magam alatt voltam.- mondta, de mivel nekem nem volt elég ennyi, folytatta.- Láttam egy képet, ahol éppen csókolózik egy másik sráccal. Elmentem hozzá, és azt mondta csak az új klippjük miatt volt. Nem hittem neki, mire teljesen kiakadt, hogy hogy vádolhatom ilyennel. Így elviharzottam és a bárban kötöttem ki.- rázta meg a fejét lemondóan.
- De most már minden oké, nem?- néztem rá. Annyira cukik együtt!
- Csak egy kérdésed van!- mondta, innen meg levettem hogy nem.
- Várj!- mondtam, mire sóhajtott.- Az tényleg a klippjükből van!- ráncoltam össze a szemöldököm, ahogy beugrott a kép.
- Az lényegtelen! Nem mondta el, pedig tudta hogy fogok reagálni!- lett ideges.
- Szóval most azt várod, hogy ő kérjen bocsánatot amikor te nem bíztál benne?- zavarodtam össze.
- Ez nem az én hibám! Ő nem avatott be!- mondta felháborodva.
- Hát neked elment az eszed!- nevettem fel.
- Kössz az együttérzést!- motyogta.
- Komolyan elvárod hogy idejöjjön? Én Perrie helyében minimum azt várnám hogy térden állva könyörögj és...- kezdtem, de közbe vágott.
- Lehet hogy Brian ezt megtenné, mert apuci pici lánya vagy sok pénzel, de normális esetben ez nem így történik. Szólnia kellett volna, és lehet nem reagáltam a legjobban, de nem az én hibám hogy összevesztünk!- most már én is ideges lettem. Apuci pici lánya?! Fejre ejtették kiskorában?!
- Az az egyetlen szerencséd, hogy Perrie szeret! Ép eszű lány nem tenné meg, de ő biztos hogy bocsánatot kér ha már a barátja ilyen kis nyápic...- visszafogtam magam. Nem akartam vitát, még úgy is vár rám egy az ebéd utáni SMS-em miatt.
- Ááááááá, szóval akkor minden egyes nap amikor összevesztek, Romeo vesz neked egy csokor virágot, és könyörög hogy fogadd vissza?! És te ezt tartod normális párkapcsolatnak?!- állt fel idegesen. Nekem sem kellett több, azonnal felpattantam.
- Ha már annyira tudni akarod, NEM!- kiáltottam, de hamar vissza is vettem a hangomból.- Én tiszta szívemből gyűlölöm Briant és minden este könyörgök hogy adjon egy okot amiért szakíthassak. De akárhányszor is teszem meg, mindig vissza jön! Nem tudok szabadulni tőle, bárhogyan akarok is! Ha 20-szor nem csal meg egy hét alatt akkor egyszer sem, és hiába mondom meg neki, mindig csak annyit mond hogy "Elhalgass ribanc!". Szakítanék vele, és ahogy tudnám elengedte a nyakörvem végét, elrohannék hogy soha többet ne lássam. Ha én lennék Perrie, és te pedig Brian, még az ajtót is bezárnám hogy még véletlenül se tudj bocsánatot kérni, ha netán valamiért eszedbe jutna, nehogy okot adj rá hogy ne szakítsunk...- folyt ki egy könnycsepp a szememből, amit erőszakosan letöröltem.- Ezért van szerencséd hogy ti nem mi vagyunk!- mondtam, majd leültem a kanapéra.
- Akkor miért kezdtél el járni vele?- kérdezte meg most már teljesen nyugodtan és egyben megszeppenten.
- Nem akarok erről beszélni!- motyogtam.
- Én is elmondtam!- mondta unszolva.
- Az semmi ehhez képest. Ráadásul ha elkezdem csomó hazugságomra fény derül és minden eddig rólam alkotott kép összetörik, és nincs kedvem az elejéről kezdeni. - megint dühös voltam. Nem Zaynre, nem a többiekre, magamra. Arra hogy még egy rövid sztorit sem tudok elmondani anélkül hogy egy régebbi hazugságom ne keresztezné a tényeket.
- Chloe, mi semmit nem tudunk rólad!- guggolt le elém Zayn.- Azt is csak akkor tudtuk meg hogy itt vagy, amikor véletlenül összefutottál Louisal. Nem ismerjük a hazugságaidat, éppen ezért nyugodtan kezd el mondani az egész történetet, mert semmilyen képet nem tudsz lerombolni. Így legalább az eredeti verziót halljuk nem az internetét.- mosolyodott el lágyan, én pedig rávettem magam hogy megnyílok. Hogy jó vagy rossz ötlet, nem tudtam, de muszáj voltam elmondani valakiknek.
- Négy éve, amikor elhagytuk a házatokat, megtaláltuk Benit. Nagyon örültünk és rá pár napra beállított az apánk...- kezdtem. Mielőtt azonban folytathattam volna, a bejárati ajtó kicsapódott, és valaki a nevemet kezdte el ordítozni.