2014. augusztus 25., hétfő

Don't make a scene!

Sziasztok:)
Igen, itt az új rész, végre időben!!:)) 
Továbbra is csak kommenteket, és véleményeket kérünk.
Reméljük tetszeni fog! Jó olvasást!:)

Chloe Rivers:

- Chloe Rivers!- ordította az apám miközben berontott a nappaliba. Nem tudom hogy észrevette-e a fiúkat, a lényeg hogy nem foglalkozott velük.- Hogy merészelted?!- ordítozott egyre hangosabban. Azt hittem nem jön ki hangosabb hang a torkán, azonban tévedtem, a hangereje egyre csak emelkedett és emelkedett. Természetesen tudtam hogy miért ordibál, de jobbnak láttam ha meghallgatom az ő verzióját is, nehogy többet mondjak mint amennyit kellene.
- Miről beszélsz?- kérdeztem tőle ártatlan arccal, de nem enyhült meg.
- Mi ez?!- tolta az arcomba az iPhone-ját. Az üzenetek voltak megnyitva, azon belül is Brian neve.
       "Mi történt a megállapodással?! Ezt kaptam tőle: Elegem lett ebből az egészből... Nem akarok a barátnőd lenni se a média előtt se sehol! Végeztünk!
         Mégis mit jelentsen ez????????"
Büszkén olvastam el az SMS-emet. Úgy látszik szegény Briannek lassú felfogása van ezért kért segítséget az üzenetem értelmezésében, apámtól.
- Mi nem látszik?!- mosolyodtam el idegesen.- Szakítottunk... Miért vagy ennyire ledöbbenve? Letelt a fél év, eleget szenvedtem, elég volt!- néztem mélyen a szemébe.
- Ezt nem gondolhatod komolyan! Mióta van neked beleszólásod a dolgaimba?! Hmm?!- kezdett megint ordibálni.
- Azóta amióta a dolgaid része vagyok! Nem mondhatod meg hogy kivel járjak! Könyörgöm, ez a 21.század! Már rég nem a szülők választanak barátot a lányuknak!- én is ideges voltam. Tudtam hogy ki fog akadni, mégis meglepődtem.
- Vigyázz a szádra!- lengette meg előttem a mutató ujját indulatosan.
- Ne rendezz jelenetet!- böktem a fejemmel a bárányként pislogó One Direction felé. Ugyan azt a mondatot használtam, mint amit ő is minden egyes alkalommal amikor valamivel nem értettem egyet és a média előtt voltunk.
- Ohohohohó. Valakinek nagyon felvágták ma a nyelvét! Csak kerülj haza!- motyogta dühösen az utolsó mondatot, de mindenki hallotta. Kicsit megijedtem, és visszább vettem a hangomból, de ekkor már felesleges volt. Ismét majdnem kitört az ajtó, és egy újabb dühös fiú vágtázott be rajta. A baj csak az volt, hogy ő is rám pikkelt.
- Hogy merészelted te utolsó ribanc!- ordított rám Brian. Húha, ebből III. világháború lesz...- hogy gondoltad hogy szakíthatsz velem?- nem vette lejjebb a hangerejét, ám ekkor olyan dolog történt amire még én sem számítottam.
- Hogy nevezted a lányom?!- állt be közénk apa. A felháborodás, a döbbenet és a düh is egyszerre volt érezhető a hangján. Tudtam, hogy ez az egyedüli esélyem a szabaduláshoz, így kinyitottam a szám.
- Ez még semmi, ez a jobb verzió!- kezdtem, mire Brian vérben forgó szemekkel rám nézett. Ha ketten lettünk volna a szobában, biztosan csak egyedül távozott volna, azonban tudtam, ha megállok itt, apám visszakényszerít hozzá, és nagyobb gázban leszek mint valaha.- Ha csak szid, az nem fáj senkinek, viszont amikor fizikailag is hozzám ér, na az kellemetlen tud lenni...- kezdtem el meggyőzni apám. Igaz, még megverni nem vert meg soha, csak felpofozott, de ha ma nála kötök ki, arra is sort kerít.- Ha gondolod, mutatok videókat, ugyanis szinte az egészet felvettem.- ajánlottam fel készségesen a bizonyítékaim, azonban apám leintett. Elfehéredtem... Ez azt jelenti nem érdekli!
- Brian, Brian, Brian...- kezdte rosszallóan rázni a fejét, mire a remény apró sugara felcsillant bennem.- Én hiszek a lányomnak...- kezdte, és talán még sosem lepődtem meg ennyire- DE- és vége, ennyi volt, vesztettem. Köztudottan a DE szócska eltöröl minden előtte elhangzott dolgot, és csak az számít ami utána következik.- Én hiszem, hogy te egy rendes fiú vagy, és hogy rendbe tudod hozni a hibáid. Éppen ezért, én adok neked és Chloenak még egy esélyt, aranyosak vagytok együtt.- mosolyodott el hamisan a végére, amit Brian is viszonzott ugyan olyan megjátszással.
- Ne.. Kérlek ne!- néztem apára, miközben kicsordultak a könnyeim. Még egy pillantást sem vetett rám, lezártnak tekintette az ügyet.  A pasim idő közben átsomfordált mellém, és átkarolta a vállam. Ahogy hozzám ért, a levegőt nehezebben tudtam venni és úgy éreztem megfulladok. Mintha a tüdőmet, és vele együtt a lelkemet is egy présbe tették volna, ahonnan nem lehet szabadulni.
-Mr. Rivers!- szólalt meg hirtelen Zayn, én pedig oda kaptam a tekintetem. Engem nézett és sajnálat tükröződött a szemében, majd hirtelen az arcvonásai megkeményedtek és apámra fordította a figyelmét.- Mi kértük Chloet, hogy szakítson Briannel...- kezdte, én pedig összezavarodtam. Ezzel nem érnek el semmit.
- Miért tettetek volna olyat?- nézett végig rajtuk kérdő tekintettel.
- Mert megtudtam hogy rokonok vagyunk, és azt akartam hogy velem töltse az idejét.- mondta én pedig ismét elfehéredtem, mondjuk lehet vissza sem jött a színem. Pont ezt nem akartam elmondani, erre csak úgy kikotyogja...
- Áá, szóval elmondta.- nézett rám, én pedig teljesen elvesztettem a fonalat. Ő tudta?!- Értem, de miért zavart Brian jelenléte?- annyira átható tekintettel méregette Zaynt, hogy még én is mindent elfelejtettem, nem hogy ő.
- Azért, mert mi nem adjuk a nevünket olyan férgek mellé, mint a lánya barátja.- vonta meg a vállát halál nyugodtan Harry, én pedig azt hittem elnevetem magam. Minden ideg pattanásig volt feszülve, ő pedig olyan nyugodtsággal formálta a szavait, mintha ezt tenné minden egyes nap.
- És miért engedném át nektek Chloet, amikor Briant ismerem, és tudom hogy hogy mutatnak együtt, tudom ki mit gondol róluk. Miért kockáztatnék?!- vonta fel a szemöldökét.
- Uram!- nevette el magát Harry, de nem őszintén, inkább kicsit lenézően.- Mi vagyunk a One Direction! Ha a lányát egy ember is meglátja valamelyikőnk mellett, akár csak egyszer, máris többet fognak beszélni róla, mint Brian mellett ez alatt a fél év alatt összesen tették. Azonnal róla fog csámcsogni a média, össze fogják boronálni velünk, találgatni fognak, és tele lesz vele az internet. Ha ez az egész a hírnévről szól, márpedig biztos vagyok benne, akkor ez egy soha vissza nem térő ajánlat amit vétek lenne nem elfogadni. Nézze, tudjuk hogy jó üzletember, ezért tudom hogy okosan fog dönteni...- nézett végig a szemébe és még a szempillája sem rebbent.
- Dan, nehogy elhidd ezt a mesét, a ficsúrok csak manipulálni akarnak!- horkant fel mellettem Brian, és egyre erősebben szorított. Ez meglátszódhatott az arcomon is, mert ismét Zayn vette át a szót.
- Gondoljon bele milyen hírek terjengnének... Chloe Riverst, akiről nem rég derült ki, hogy a híres Zayn Maliknak az unokatestvére, lencsevégre kaptuk ahogy egy Nando's-ba igyekezett a banda két szingli tagjával, Harryvel és Niallel. Vajon egyszerre két fiúval is kavar?! Nem tudjuk, de kíváncsian várjuk a fejleményeket. Egy biztos, van aki megteheti...- változtatta el a hangját és úgy tett mintha éppen híreket olvasna.- És ahogy látták velünk, Brian nevét mindenki elfelejti, és Chloe híresebb lesz mint valaha.
- Dan!- nevetett fel idegesen Brian.
- Brian...- nézett mélyen a szemébe apa.- Ki vagy rúgva!- mondta ki érzelem mentesen, nekem meg elakadt a lélegzetem. Ennyi volt?! Ahogy kezdtem felfogni mi történt, úgy lett a mosolyom egyre nagyobb. Brian puffogva hagyta el a szobát, és nem sokkal utána az apám is távozott. Ahogy hallottam becsukódni az ajtót, sikítva ráugrottam Zaynre és Harryre. El sem hiszem hogy sikerült!
- Köszönöm, köszönöm, köszönöm!- ordibáltam örömittasan és azt sem tudtam hol vagyok.
- Chloe, nyugi!- nevetett valahonnan alólam Zayn, és pedig vigyorogva elengedtem, és egy-egy puszit nyomtam az arcukra.
- Hölgyeim és Uraim! Hatalmas hírt kell közöljek! A Jégkirálynő ledobta páncélját és megmutatta hogy ő is élőlény! Vannak érzései!- ordibálta röhögve Louis, de most még ez sem tudta elrontani a kedvem, vigyorogva ugrottam rá, és kezdtem el ölelgetni. Az elején meglepődött, majd a karjaiba zárt. Akkora megkönnyebbülés volt Brian eltűnése, hogy még a könnyeim is eleredtek.
- Akkor már mi is kérünk ölelést!- vigyorgott Liam Niallel az oldalán. Nevetve pattogtam oda hozzájuk, és öleltem meg őket is. Bebizonyították hogy megbízhatok bennük!
- Ha tudtuk volna hogy csak ennyi kell ahhoz hogy ne kerülj minket, már rég megtettük volna.- vigyorgott Niall.
- Mi az hogy csak ennyi?!- néztem rájuk csodálkozva.- Éppen a rokkantságtól mentettetek meg!- nevettem el magam megint. Nem is emlékszem mikor voltam utoljára ilyen boldog.
- M...Megvert volna?- kérdezett vissza halkan és döbbenten a szöszke.
- Ezer százalék!- válaszoltam, de még mindig nem tudtam abba hagyni a vigyorgást.
- Chloe, te nem gondolod úgy, hogy itt az ideje hogy beavass minket egy-két dologba?!- vonta fel a fél szemöldökét Zayn, és a mondata inkább hangzott kijelentésnek mint kérdésnek.
- Jó, persze, rontsátok el a kedvem!- néztem rájuk durcásan, és ahogy elfoglalták a helyüket, elkezdtem a mesélést. Többé kevésbé elmondtam mindent ami az utóbbi 2 évben történt velem. Annyira furcsa belegondolni, hogy már 4 éve hogy anya meghalt...
- De akkor miért hívod apának? Én biztos hogy Dannek nevezném...- vonta össze a szemöldökét Harry.
- Akkor minden egyes járókelőnek el kéne magyarázzam hogy miért pikkelek rá, ami rengeteg  időt elvenne az életemből. Így sokkal könnyebb. Eljátszuk a tökéletes apa-lánya párost, és mindenki meg van békélve vele.- vontam meg a vállam, mire megértően bólintott. Egy ideig csönd telepedett a szobára. Mind értelmezték a hallottakat. Természetesen Tomlinson éles hangja hasított először a levegőbe.
- Chloe, ugye activityzel velünk?!- nézett rám kiskutya szemekkel. 
- Miért ne?!- vontam meg a vállam mosolyogva.
- Máris hozom!- pattant fel vigyorogva.
- Louis az az én szobámba van, nehogy bemenj és szétbarmolj mindent!- pattant fel Liam ahogy eljutott az agyáig mit mondott. Kettesével szedte a lépcsőfokokat, de hallhatóan így is elkésett.
- Ahhj, itt az eredeti van!- hallottuk meg csalódott hangját Louisnak, majd egy ajtó becsukódott.
- LOUIS WILLIAM TOMLINSON!- ordította el magát Liam ahogy felért. Elkésett.
- Nyugi Leeyum, majd rendet teszel!- vihogott Louis.- Nekem úgy is a sajátom kell!- mondta és hallatszódott ahogy tovább trappol az emeleten.
- Az meg nálam van!- pattant fel hirtelen Niall. Amennyire nevetett Liamen, annyira kétségbeesetten rohant fel az emeletre.- Louis!- hallottunk meg egy sikítást nem sokkal később.
- Niall, most nem ez a fontos!- hadarta Louis- A lényeg az, hogy végig söpörtem a szobádon mint egy tornádó, de a játék nem lett meg!- hallatszódott a durcás hangja.- Biztos Hazzánál van!- lelkesedett fel újra, és megint hallhatóak voltak a lábdobogások.
- Louis! Tartsd távol magad a szobámtól!- futott fel Harry is a lépcsőn ordibálva. Már nevetni sem mertem, nehogy lemaradjak egy halkabb részletről.
- Áhhá! Megvan! Jól elbújtál, de rajtam nem fogsz ki!- hallottuk meg Louis vigyorgó hangját, és biztosra veszem hogy éppen az égbe tartja a játékot.- Activity Louis Módra!- ordibálta, mire a még mellettem ülő Zaynnek kiment a vér az arcából.
- Louis, azt nem játszunk Chloe előtt!- pattant fel ő is, és csatlakozott az emeleten levőkhöz.
- De ő mondta hogy játszik!- válaszolta vissza, majd dulakodás hallatszódott, néhány sikítás, lábdobogás, nagyobb dulakodás, hangosabb sikítás és Niall röhögése. Úgy gondoltam jobb ha én nem megyek fel, így kényelmesen hátradőltem a kanapén. Csak hallgattam a fentről leszűrődő hangokat, és mosolyogtam. Egy idő után nem hallatszódott több dulakodás, és egymás után csapódtak be az ajtók. Ezek most komolyan megsértődtek egymásra?! Épp felmentem volna, amikor ismét nyitódott a bejárati ajtó. Minden nap ennyi vendégük van?! Azonban a látogató kicsit sem hasonlított az előző kettőre.
Hosszú szőke haja egy laza kontyba volt felfogva és a kinti szélnek köszönhetően néhány szál kibújt belőle. Egy hosszú sötétkék farmert viselt, amit a lábánál felhajtott és egy olyan pólót ami nem takarta a hasát. Ahogy megfordult, látni lehetett a sírástól kipirosodott orrát és a szemét, de még így is gyönyörű volt. 
- Itthon van?- kérdezte szipogva, ahogy észrevett. Halványan elmosolyodtam, majd az emelet irányába mutattam. Szinte végszóra hallatszódott fentről megint lábdobogás, majd fojtott beszélgetés. Akkor békülhettek ki. Vetett egy pillantást az emeletre, majd egy nagy sóhajjal megfordult, és kinyitotta az ajtót. 
- Perrie, várj!- szóltam utána mielőtt elment volna. Visszafordult egy pillanatra, és az arcát az ajtónak döntötte.- Ha már eddig eljöttél ne menj haza!- mosolyogtam rá bíztatóan.- Nem jött volna el mindenki, de most már mutasd meg neki hogy hogy kell ezt csinálni!- kacsintottam rá, mire szipogva felnevetett. 
- Te tudod?!- kérdezte meg. 
- Igen, és veled értek egyet!- bólintottam halványan mosolyogva. Ő is megeresztett egy mosolyt, majd látszólag nem tudta mit tegyen, menjen vagy maradjon... Ölelésre tártam a karjaim, remélve hogy elfogadja, és azonnal oda is jött. Átöleltem, és a hátat kezdtem el simogatni, miközben ő sírt. 
- Én annyira sajnálom!- kezdett el zokogni, én pedig szorosabban öleltem. Nem volt sokkal alacsonyabb mint én, most mégis olyan törékenynek és kicsinek tűnt.
- Shhhhh... Ne sírj!- csitítgattam, de tudtam hogy nem fogja abba hagyni. Igazából nem is vártam el. Egy kis idő után lábakat láttam meg a lépcsőn lejönni, majd test is társult hozzá. Harry mosolyogva nézett rám, majd intett hogy Zayn is mindjárt jön. Igaza volt, tényleg hamar megláttam a lábát, Louis két tappancsa mellett. Tomlinson jött elől, de ahogy meglátott, félrehúzódott az útból és őt engedte előre.
- Pezz!- hallatszódott a rekettes hangja, ahogy felismerte a karjaimban zokogó barátnőjét. A hang hallatán Perrie megmerevedett, majd lassan megfordult. Ekkor már Zayn ott állt előtte, és szó nélkül a karjaiba zárta. A lány, ha mondhatok ilyet, nála még jobban elkezdett zokogni.
- Köszönöm!- tátogta nekem Zayn, mire halványan elmosolyodtam, és bementem a nappaliba, Harryhez. Még láttam, ahogy felemeli Perriet, és eltűnnek a lépcső fordulóban, azonban utána már csak a velük szembe jövő Liamet és Niallt nézhettem. Egyikőjük sem fordított nagy figyelmet erre a kis akcióra, ugyan úgy ökörködtek mint odafenn.
- Jól van, akkor játszhatunk?- vigyorgott a képembe Louis. Nem is vettem észre mikor mászott ennyire közel, így kicsit hátrahőköltem. 
- Umm, persze!- vontam meg a vállam, majd leültem melléjük. Niall és Harry volt a két oldalamon, és ami a leghamarabb feltűnt az az volt, hogy egyedül voltam lány.- Nem várjuk meg Perrieéket?- néztem rájuk kérdőn, mire megrázták a fejüket.
- Sok dolgot kell megbeszéljenek.- monda Harry.
- De lehet nem csak beszélni fognak!- vihogott fel Louis, mire a többiek is elröhögték magukat. Én figyelmen kívül hagytam a megjegyzést, és inkább a játékot kezdtem el nézni. A tábla kartonból volt kivágva, és különböző színű 1D-s matricák jelezték hogy merre kell haladni a bábukkal. Biztos voltam benne, hogy saját gyártmány és ahogyan Louis is üvöltötte, valószínűleg az övé. 
- Szóval!- csapta össze a kezét az említett, hogy rá figyeljünk.- 2 a 3 ellen játszunk, és mivel enyém a játék, így én vagyok benne a legjobb, ami azt jelenti hogy a kettesben leszek. Chloe, nem tudom hogy játszol,- nézett a szemembe- és nem akarok kockáztatni, így Liam lesz velem.- karolta át a barátja vállát, aki beleegyezően bólintott.- Bocs Chloe, neked maradtak a bénák!- súgta oda nekem, mire elnevettem magam. A két mellettem ülő fiú, azonban nem találta ezt annyira viccesnek, így inkább én is elhallgattam.
- Mi fogunk nyerni!- kiáltott fel mellőlem a szöszi, majd tartotta a tenyerét hogy csapjunk bele. Harry egy akkorát sózott bele, hogy az még nekem is fájt, míg én egy jóval kisebbet ütöttem. Lepacsiztam Harryvel is, majd Louisra koncentráltam. 
- Na akkor!- dörzsölte össze a kezét- A szabályok ugyan azok mint a rendes activityben... Ismétlem, a szabályok!- mosolyodott el sejtelmesen, de ekkor még nem tudtam miért...

- Te jössz Leeyum!- pattogott Louis. Nagyon bele élte magát. Ez az 5. kör, és eléggé elhúztak.  Egész jó vagyok activityben de ez nem az! Még mindig nem sikerült megszoknom ezeket a szavakat, amiért a csapat társaim gyakran le is szólnak, de ők sem törik magukat. Igaza volt Louisnak, tényleg nem túl jók.
- Jó!- húzott egy lapot, majd elröhögte magát- piros lesz...- mondta ami azt jelenteti, hogy rögtön találgathatunk mi is, nem csak Louis. Liam elkezdte a mutogatást, mire a társa felvihogott.
- Na jó Tomlinson, ennyi volt!- ordította Niall és rávetette magát. Harry is azonnal csatlakozott, és röhögve mondták hogy nézzem én Liamet, mert nem bírják sokáig tartani az áldozatot. Beletörődve a sorsomba kezdtem el szuggerálni a mutogatót, aki mosolyogva, és direkt lassan, hogy értsem, végezte a feladatát. Hamarabb felismertem a szót mint gondoltam volna, de jobb volt amíg nem tudtam.
- Én ezt nem mondom ki hangosan!- mondtam tiltakozva, mire Louis valahonnan a kupac aljáról felvisított, annyira nevetett.
- Chloe, mond ki, kellenek a pontok!- röhögött Harry is, aki legfelül volt a kicsi a rakásban.
- Nem nem nem!- tiltakoztam határozottan.- Inkább megsúgom!- már mentem is volna oda, de Niall röhögve rám ordított, hogy mondjam már ki.
- Jó!- adtam meg magam durcásan.- Elélvezés...- ahogy kimondtam, a kezembe temettem a vöröslő arcom. Ha lehet ilyet mondani, még hangosabban kezdtek el vihogni, és nem akarták abba hagyni. 
- Jajj, nézzétek meg szegényt, hogy elpirult!- kezdett el gügyögni Louis, és elkezdte csipkedni az arcom.- Hát nem édes!- nézett a fiúkra, mire a kezemhez legközelebb eső párnával fejbe vágtam. Egy dolgot biztosan megállapíthatok... Ha legközelebb kérdik játszok-e velük, a válaszom: NEM. 
- Jólvan kicsilány, te jössz!- kacsintott Liam, mire megráztam a fejem. Most jönnék először, de valahogy nem érzem úgy hogy kevesebb vagyok amíg nem mutogatok.
- Igazából, nekem mennem kell! Olga már biztosan vár! -pattantam fel, de Harry elkapta a bokám, és kirántotta alólam, így az ölébe estem.
- Szerintem még nem hiányol. Tessék húztam neked!- vigyorgott, majd a képembe nyomott egy cetlit. Fortyogva álltam fel és néztem meg a lapot. Elkerekedett a szemem, mire megint elkezdtek röhögni.
- Piros!- motyogtam halkan, mire Louis és Liam is jobban kezdtek figyelni.- Jó, akkor kezdem!- mondtam, de inkább magamnak. 
- Chloe, beszélned kell!- mosolygott Niall, mire megakadtam. 
- Nem!- ráztam meg a fejem, ez így még kínosabb.
- Márpedig addig nem mész haza!- kezdte el nézegetni Harry a körmét, majd vigyorogva rám kacsintott. Puffogva néztem meg még egyszer a lapom, de miután nem változott meg a szó, vettem egy nagy levegőt és elkezdtem.
- Megvan!- kiáltottam fel, ahogy eszembe jutott hogy ússzam meg a kínos részt- Ez a szó más néven a férfi nemi szerv.- csaptam össze a kezem. Elkezdtek visítozni, és egymáson fetrengtek a nevetéstől.
- Nem tudom, segíts még!- röhögte Louis, mire összehúzott tekintettel meredtem rá.
- Ne már! Harry, Niall! Pontot kapunk! Mondjátok ki és behozzuk a lemaradást!- néztem rájuk! Csak röhögve rázták a fejük, és intettek hogy folytassam.- A szó első része az a bokor magasabb változata, és a második részét adja ki a kígyó hang gyanánt!- mondtam, mire mégjobban nevettek.
- Jó, jó de segíts... Mire szokták használni ezt a dolgot?- Louis okosabbnál okosabb kérdésekkel bombázott.
- Ti vagytok a fiúk nem?!- néztem rá felhúzott szemöldökkel.- Egyébként is csak a szót kell kitalálni, nem a cselekvést. Harry hirtelen elkomolyodott, majd mégszólalt.
- Megvan! Fasz!- kiálltott fel boldogan, mire mind rá néztünk.
- Mondd hogy erre nem csak most jöttél rá!- könyörögtem, mire ártatlanul rám pislogott.
- Azt hittem hogy a kukira gondolsz!- vonta meg a vállát sértetten, mire a többiek elkezdtek röhögni. Ez nem komplett! Hogy nem bukott meg az oviban?! Ohh anyám! 
- Jó, lépj hatot ezért is meg az előzőért is, nyertünk, hű de jó, sziasztok!- mondtam nekik, és elindultam kifelé.
- Most miért Chloe?!- kérdezték szomorúan.
- Soha többet nem játszom veletek semmilyen társast! Még a kistesóim sem fárasztanak le ennyire mint ti tettétek fél óra alatt!- mondtam nekik, és tényleg nagyon ideges voltam. Ez az óriási hülyeség túl sok volt nekem egy napra. Csak pislogtak, én pedig épp nyitottam volna az ajtót, amikor Zayn hangja megállított. 
-Chloe várj!
Egy nagyot sóhajtva megálltam, majd hátrafordultam. Zayn a lépcső tetején állt, és kétségbeesetten nézett rám.
-Louis mi a francot csináltál?-emelte fel a hangját. Nagyon dühös volt. Látszott rajta, hogy csak egy rossz szó, és verekedés lesz.
Louis szemlesütve állt, és nem szólt egy szót sem. Felfogta, hogy most jobb ha csöndben marad.
-Zayn nyugodj le!-szólalt meg váratlanul Niall-Elintézem, te csak menj vissza Perriehez. Ne húzd fel magad kérlek!
Zayn kifújta a levegőt, és látszott, hogy legszívesebben elküldené a szőkét a francba, hogy ne szóljon bele. De végül nem tette.
-Oké.-vett egy nagy levegőt-5 percet kaptok. Tomlinson, ha megbántottad, szétrúgom a segged!-mondta halkan, mégis fenyegetően, majd bement a szobájába, és becsapta maga után az ajtót.
Csend lett. Niall szemrehányóan nézett Louisra.
-Rendben srácok-kezdte Liam-először is: Niall, nyugi. Másodszor: Louis, te bocsánatot kérsz Chloetól. Harmadszor: Chloe, én is nagyon sajnálom, hogy lefárasztottunk, játszottunk az idegeiddel, részemről nem volt szándékos. Kérlek bocsájts meg nekünk, és ne menj el!
Louis szemlesütve lépett hozzám, majd egy sóhajjal felemelte a tekintetét. 
-Sajnálom. Nem tudtam, hogy ennyire érzékeny vagy.
-Nem érzékeny vagyok, csak sok volt nekem. Ez az egész bonyodalom, aztán meg teljesen lefárasztottatok a Louis-féle Activityvel. Szóval nem haragszom, csak fáradt vagyok.
Mindenkinek mosolyra húzódott a szája.
-Akkor itt alszol?-kérdezte vigyorogva Harry.
-Szó sem lehet róla!-vágtam rá, mikor a göndör még szinte be se fejezte a mondatot.
-Vicc volt.-mondta Louis-Ugye Hazz?
Ekkor Zayn feje jelent meg az ajtóban.
-Letelt az 5 perc, sikerült tisztázni?
-Jaja-bólogattak a fiúk.
-Chloe, akkor maradsz még?
-Hát eléggé fáradt vagyok, úgyhogy inkább hazamennék.
-Jó. Egy perc és lemegyek kikísérni.
Becsukódott az ajtó. Ki tudja mit csinált Zayn, nem is gondolkodtam rajta, csak Louis kuncogott mellettem, szóval ő biztos elképzelte.
Nemsokára kinyílt az ajtó, Zayn pedig levágtatott a lépcsőn.
-Mehetünk?-biccentett.
-Persze. Sziasztok!-intettem a többieknek, majd kiléptünk az ajtón.


-Chloe, köszönöm, hogy eljöttél ma.-forgatta Zayn a kulcsot a kapu zárjában.

-Nincs mit. Legalább megismerhettelek. Inkább én köszönöm, amit tettetek. Sosem fogom tudni viszonozni.
Zayn óvatos mosolyra húzta a száját.
-Akkor talán meg is kedveltél egy kicsit?
-Őszintén? Már ezelőtt is kedveltelek. Csak hatalmas nyomás volt rajtam az apám miatt, de most már ennek vége. Bár sejtem, hogy lesz még ennek folytatása otthon. De biztos,hogy ezután jobb lesz, mint eddig.
-Ennek örülök. És ugye Louis kis játéka nem borított ki annyira? Francba is, nem kellett volna hagynom, hogy egyáltalán elővegye.
-Nem a te hibád... Ja, és Perrievel minden rendben, ugye?-jutott eszembe.
-Igen, megbeszéltük -mosolyodott el -Köszi, hogy nem hagytad elmenni! Várj...-kezdett gondolkodni.
-Mi az?
-Azt mondtad,hogy nem tudod viszonozni, amit tettünk. Nos, már megtetted.
-Akkor kvittek vagyunk.-nevettem fel.
-Pontosan!
Zayn kitárta a karjait, én pedig megöleltem.
-Máskor is szívesen látunk!-paskolta meg a hátam.
-Rendben-léptem ki a kapun.
-Szia!-integetett, miközben elkezdett hátrafelé lépkedni.
-Szia!


Egyedül kezdtem sétálni a nagy szálloda óriás utcáján. Az ég már besötétedett, feljött a hold, és a csillagok. A karom libabőrözni kezdett. Mikor elég messze jutottam a fiúk házától, hogy ne láthassanak, ha kinéznek az ablakon, a karomat dörzsölgetve megálltam. Felnéztem a csillagokra. Gyönyörűek voltak. Már egész kicsi koromtól fogva vonzottak a csillagok. Egészen mást jelentettek nekem, mint másoknak. A végtelenséget, elérhetetlen bűbájt. Csak nézed, és beszippantják a tekinteted a sok-sok fényévnyi távolságból. Innen, a Földről olyanok, mint megannyi csillogó gyémánt az ég sötét tengerében. De minden gyémánt egy külön csodálatos világot rejt magában. A legvarázslatosabb az egészben, hogy elérhetetlenek. Minden csak találgatás, az igazság meg rejtélyes, megfejthetetlen titok.

Figyeltem a legfényesebb csillagot. Anyát juttatta eszembe...


Kint ültünk a teraszon, a csillagos ég alatt. Kicsi voltam, talán négy-öt éves.

-Hány csillag van?-kérdeztem együgyű gyermeki kíváncsisággal.
Anya elmosolyodott, talán azon, hogy mennyire ártatlan voltam még.
-Tudod, minden családnak van egy csillaga. Ahány család van, annyi a csillag.
-És melyik a mi családunké?-kérdeztem az eget kémlelve.
-Gyere-húzott az ölébe, és nyomott egy puszit a fejemre -Nézd! Az ott a miénk, az a fényes.-mutatott az égre. Tekintetemmel követtem a kinyújtott mutatóujját. Elmosolyodtam, ahogy megtaláltam a csillagunkat. Tényleg fényes volt, sokkal fényesebb, mint a többi.
-Chloe, kicsim, bármikor hiányzunk majd, csak nézz fel az csillagos égre, és jusson eszedbe, hogy mennyire szeretünk.
Felnéztem. Anya szeméből kicsordult egy könnycsepp, amin szikrákat vetett az ezüstös holdfény.
-Miért sírsz?-kérdeztem aggódva.
-Mert szeretlek.-mosolyodott el, és magához ölelt.

Cipők kopogása zökkentett ki a gondolataim közül. Egy fiú közeledett futva.
-Chloe, várj!-Harry lihegve fékezett le előttem -Csak szólni akartam, nehogy elfelejtsd...-kezdte, de elakadt, és az arcomat kezdte fürkészni-Te sírsz?
Az arcomhoz kaptam. Észre sem vettem, hogy könnyezek.
-Biztos a hideg a levegő miatt-a hangom remegett, és el is csuklott a végén.
Harry közelebb lépett.
-Mi a baj, Chloe? Louis bántott meg?
-Dehogy.-ráztam meg a fejem. A könnyek sűrűn peregtek az arcomon.
-Nézz rám!-Harry lágyan megsimította a hajamat, majd finoman az állam alá nyúlt, és felemelte a fejem.-Miért sírsz?
-Hiányzik anya-ahogy kimondtam, rázni kezdett a zokogás.
-Gyere ide!-ölelt át Harry.-Chloe, ne sírj miatta. Biztos jó dolga van odafent.
-Te hiszel ebben?-suttogtam a mellkasába.
-Neked lesz jobb, ha hiszel.-a fiú óvatosan simogatta a hajamat.
-Azt kívánom, bár jobban éreztettem volna vele, hogy mennyire szeretem, mikor még itt volt. Bármit megadnék, ha még egyszer elmondhatnám neki. 
-Hidd el, hogy most is lát téged! Fent ül az egyik csillagon, és büszke arra, hogy ennyire nagyszerű lánya van!
Nem szóltam semmit. A szívembe melegség férkőzött. Nem érdekelt, hogy nem a One Direction között van a helyem. Ők azok, akik sokat jelentenek nekem. És nem akarom elveszteni többé azokat, akiket szeretek.
Erőt vettem magamon. Szipogva kibújtam Harry öleléséből.
-Köszönöm-néztem mélyen a hold fénytől csillogó szemeibe.
-Nincs mit. Jobban vagy?
-Azt hiszem.-halvány mosolyra húztam a számat.
Egy ideig csak álltunk egymással szemben, nem tudtunk mit mondani.
Végül eszembe jutott valami.
-Egyébként mit akartál mondani?
-Csak annyit, hogy lógsz nekünk egy Nando's-sal.-arcán egy hatalmas mosoly terült el -Lenne kedved?
-Persze.-mondtam, mire Harry örömében átölelt.
A válla fölött átnézve kezdtem kémlelni az eget.
Ekkor hirtelen egy hullócsillag vágott át előttem az égen, maga után húzva fényes, szikrázó csóváját. Csak egy pillanat volt, de teljesen lenyűgözött.
Lehunytam a szemem, és kívántam...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése