2015. július 20., hétfő

44. Who's gonna make PopCorn?




Sziasztok,
Itt is van  a rész. Kicsit elkésve ugyan, de csak  most sikerült befejezni.
Ha tetszik a történet, még mindig szavazhattok a blogunkra: http://issydesignblogmagazin.blogspot.hu/ jobb oldalt a második szavazás.
Akik eddig szavaztak, azoknak nagyon köszönjük, imádunk titeket <33
Jó olvasást:) xx


Chloe Rivers:

A szobámba bezárkózva volt időm gondolkodni. Ez most rossz időszak lesz, és nem erre számítottam. Igazából nem számítottam semmire, nem tervezgettem, milyen lesz, ha ez összejön Harryvel. Ez csak úgy jött. 
Nem mertem elővenni a mobilom, se bekapcsolni a gépem. Közösségi oldalak...mire jók azok? Másokhoz hasonlítanak, elveszik az időnket az igazi barátainktól. Mit kapunk tőlük? Utálatot... Meg persze mások tökéletes életét figyelhetjük. De valóban az lenne? Aki a képeken mosolyog, lehet, hogy miután posztolta, sírva dőlt be az ágyába... 
Annyira csalóka, kétszínű és képmutató a világ. És érthetetlen is. Miért tölt például egy francia kislány órákat azzal, hogy elérje, rosszul érezzem magam? Hol ismer ő engem? Hol tudja, hogy mit élek én át? Lehet, hogy barátok lennénk, ha ismernénk egymást... De ő a világ másik feléről küldi az utálatot, mert látott egy képet rólam és egy fiúról, akivel valószínűleg egy fél szót sem beszélt még életében. Miért érdeke az neki, hogy én megutáljam magam? Miért?!
Sokszor éreztem már, hogy célpont vagyok a családom miatt, a hírnév miatt. "Túl sok rajtad a smink" "Dagadt vagy" "Anorexiás" "Ribanc" ezeket és még rengeteg dolgot megkaptam már. Az emberek mindig mindenkiben találnak kivetni valót. És őszintén... nem nehéz! Mindenkinek vannak hibái és ha valaki azt akarja észre venni, azt fogja! Annyi energiát pazarolnak az emberek az utálatra, arra hogy a másik rosszul érezze magát. Néha sikerül is megbántani az illetőt, néha nem. De egyet tapasztalatból tudok... Akár sikerül, akár nem, nem adják fel. Az utálat folytatódik. Megszokni meg lehet, olyan mint az időjárás a különböző kontinenseken. Van ahol mindig meleg van, van ahol mindig hideg, de az ember egy idő után megszokja.  De ezt az érzést, ami most elfogott, sosem tapasztaltam még. Nem öten vagy tízen, hanem milliók küldtek gyűlöletet. Már az is megfordult a fejemben, hogy letörlöm magam minden internetes oldalról. Bár Apa megölne, ha megtenném. Ez is a marketing része. Ha hetekig nem posztolok képet instagramra, már akkor is leszidás vár rám. Minden egyes oldalon minden egyes posztom ellenőrizve van. Talán mostmár annyira nem is tűnik álom életnek az enyém? Annyira nem jó egy sztárhoz közel lenni...
Mindennek ellenére úgy döntöttem, nem adom fel. Sokszor megfordult a fejemben, de végül döntöttem. Harry fontos nekem. Fontosabb annál, hogy az internetes gyűlölködők közénk álljanak. Nem fogok többé elbújni, fájjon, nem érdekel. Az emberek nem adnak egy esélyt sem? Jó. Nem is kértem az áldásukat!

Napok óta először hagytam el a biztonságot nyújtó házunkat. Nem voltam egyedül, vagy a fiúk vagy a lányok de mindig volt velem valaki, nem is beszélve Melissáról, aki úgy döntött beköltözik a vendégszobába amíg lecsillapodnak a kedélyek. Magamban nevettem is rajta, hogy akkor valószínűleg addig nálunk alszik amíg nyugdíjba nem vonulok, feltéve hogy a magazinok nem akarnak 80 éves nyanyákról írni... Most azonban mindenki a One Direction házban lazult én pedig unatkoztam. Természetesen nem számítottam semmi különösre amikor kilépek az ajtón. Nem vártam vaku villogásokat sem pedig újságírókat az ajtómban, és senki nem is várt arra hogy végre elhagyják a házat. A friss levegő késként kúszott végig a tüdőmben, mintha évek óta nem lettem volna a szabadban. Elindultam a házuk felé és minden egyes kis zajra felkaptam a fejem és ijedten néztem körbe. Épp egy madár repült el az egyik  fáról én pedig ijedten rezzentem össze, attól tartva, hogy egy firkász. Persze nem az volt. Idegesen nevettem el magam a saját hülyeségemen, majd dúdolgatva igyekeztem minden zajt kizárni. Amennyire hülyén hangzik, annyira nem tudtam mit tenni a félelmem ellen. Minden bokorban tinilányokat láttam akik újjal mutogattak rám miközben súgdolóztak. Az utolsó sarkot már futva tettem meg. Mint amikor este lekapcsolod lenn a villanyt, majd sprintelsz egyet a szobádba, nehogy elkapjanak a "szörnyek". A házuk előtt azért lassítottam, nehogy rajta kapjanak a rohanásomon. Vettem egy nagy levegőt, ezzel végleg helyreállítva a légzésemet, majd lenyomtam a kilincset. Természetesen nyitva volt, őszintén meglepődtem volna ha nem. Nyugodtan lerugtam a cipőm az előszobába, majd a hangokat követve bementem a nappaliba. Mindenki ott volt, Louis, Eleanor, Liam és Soph pedig épp az X-box-al táncoltak. Röhögve vetettem egy pillantást a pontokra, ami jelezte hogy a lányok mérföldekkel lehagyták a barátjaikat. Hangosan köszöntem, mire mindenki más felém kapta a fejét és vigyorogva köszöntöttek. Harry kinyújtotta felém a kezét, ezzel jelezve, hogy mellé kell üljek. A kanapén terpeszkedett Niall és Mel társaságában én pedig gondolkodás nélkül indultam el felé. Amint odaértem a kezemnél fogva az ölébe húzott és amikor lecsúsztam volna Niall és közé, mégjobban szétterült, hogy nekem már ne legyen hely. Nevetve csaptam mellkason mire mosolyogva puszit nyomott az arcomra. Igazából hivatalosan nem vagyunk együtt, de mégis mindenki körülöttünk egy párnak tekint minket. Őszintén, nem tudom mi van köztünk. Azonban még mielőtt elvesztem volna a gondolataimban, Louis megragadta a kezem és felrántott. 
- Chloe!- visította a fülembe mire nagyokat pislogva néztem rá. Épp csak annyira figyelt rám, hogy nem engedte el a kezem, amúgy nagyon koncentrált a táncra. Már épp ültem volna vissza, elkönyvelve, hogy csak rá jött az öt perc, amikor ismét megszólalt. 
- Pisilnem kell!- mondta mire mindenki elnevette magát. Ő durcásan ragadta meg a derekam és mozgatott ugyan arra amerre ő. Az más kérdés, hogy bár ő nagyon akart pontokat szerezni, mind a ketten teljesen mást csináltunk mint amit a képernyőn mutatott a csaj.- Szerezz nekem pontokat!- mondta nevetve, majd nyomott egy puszit az arcomra és ott hagyott Liam és Eleanor között. Nevetve vettem fel a ritmust és pár rossz lépés után teljesen belejöttem a táncolásba. Rohamosan kezdtem el felhozni a lemaradását, ezzel egyedül hagyva szegény Liamet. Nem ismertem a számot amire éppen mozogtunk, de éppen egy gyorsabb rész következett, ami ugye gyorsabb mozgást is igényelt. A kis képek amik előre mutatják milyen lépés jön, csípőrázást jeleztek. Fél szemmel láttam ahogy Liam kihúzza magát és mérgesen mered a képernyőre. Én ugyan úgy mint a másik két lány, hamar felvettem a ritmust és nyugodtan ingattam a csípőm jobbra-balra. Mindhárman maximum pontokat kaptunk, de szerencsétlen Liam akárhogy igyekezett nem kapott csak X-eket. Mondjuk ahogy a már kanapén ücsörgő Louis nevetéséből leszűrtem, nagyon viccesen csinálhatta. Egyszer csak egy könyököt éreztem meg a derekamra ahogy taszít egyet rajtam, így neki esve Eleanornak kiestünk a képből. Nagyokat pislogva fordultam meg a földről, épp időben, hogy lássam ahogy a Liam másik oldalán táncoló Sophia is beleesik egy fotelba. A barátja még őt sem kímélte. De amint a "zavaró tényezők" azaz mi, eltűntünk a képből Liam mintha új erőre kapott volna. A kezeit felemelte és a feje felett össze tette a két tenyerét. Majd vett egy nagy levegőt és a csipőjét iszonyatos gyorsasággal kezdte el mozgatni. A nevetés visítás szerűen robbant ki mindannyiunkból, de Liamet nem zavarta, komoly fejjel koncentrált és táncolt. Csak néztük és röhögtünk, egészen addig amíg majdnem utolért engem és Louist, ugyanis mi vezettünk. Ekkor esett le az éppen kanapén fetrengő répakirályfinak, hogy veszélyben a trónja. Ennyi kellett neki, azonnal felpattant és egy csatakiáltással rávetett magát Liamre. Mind a ketten elterültek a földön, Louis pedig tettetett nehézséggel odaszólt nekem. 
- Chloe, nyerd meg ezt... Értem!- és "meghalt", természetesen Liamen, aki így nem tudott felkelni. Röhögve pattantam fel, majd még pont elkaptam a végső beállást, így megkaptuk a pontot. Azonban látni már nem láttuk, hogy ezzel sikerült-e megelőzni Liamet. Síri csendben várta mindenki, hogy mutassák az eredményeket. Elkezdtek töltődni a pontok, majd a korona megjelent Louis neve felett. Amint meglátta, ordítva "újra éledt" majd felkapott a hátára és örömtáncot lejtett velem. Nevetve kapaszkodtam a nyakába, nehogy leejtsen a nagy ugrálásban és kinyújtottam a nyelvem a duzzogó Liamre. Lehet nem kellett volna, mert egy gonosz mosolyra húzta a száját és elindult felénk. Ijedten de mégis nevetve kezdtem el ütögetni Louis hátát, hogy forduljon meg. Liam már nem volt messze amikor végre ő is észre vette, majd egy lányos sikítást hallatva elkezdett futni. Görcsösen martam bele a vállába, nem voltam felkészülve a sebesség váltásra. Visítozva fordultam hátra és a lábammal rugdostam Louist, ezzel jelezve hogy alig vagyunk előrébb. Szegény "lovacskám" hiába akart gyorsítani, Liam nem viselt senkit a hátán. 
- Louis, tudd, hogy szerettelek!- ordítottam nevetve, mégis kétségbeesetten, amikor már láttam, hogy esélyünk sincs. 
- Neeeeeee!- ordított fel ő is reményveszetten, majd hirtelen megállt. Láttam ahogy Liam rohamosan közeledik ezért megfordultam, hogy megtudjam miért álltunk meg. A kanapé, rajta három emberrel foglalt helyet, tőlünk 10 centire. 
- Louis!- szóltam idegesen, de már késő volt. Liam hátulról belénk rohant és hárman dőltünk rá az eredetileg puha, most pedig emberekkel teli ülőalkalmatosságra. Éreztem ahogy a bordáimba fúródik egy lapocka és egy könyök, és innentől már nem volt annyira vicces a játék. A fejem Niall ölében foglalt helyet, Louisé Melissán, Harry pedig mindhármunk lábait tartotta. 
- Szét... nyomtok!- nyökögte Lou alulról. 
- Nekem mondod?!- motyogtam a hátába,de abban sem voltam biztos, hogy hallotta valaki. 
- Louis te tolvaj!- kiáltott fel Liam, amint észbe kapott miért is kergetőztünk. Éreztem ahogy megemeli a kezét majd engem kikerülve, Louis oldalába nyomta az ujjait. Az illető nem volt felkészülve ilyen támadásra, ezért visítva görnyedt össze, ezzel pedig mind a hárman elkezdtünk dőlni lefelé. A kezeim be voltak szorulva közéjük, így csak annyit tudtam tenni, hogy összeszorítottam a szemeim és vártam a fájdalmat. Csak vártam, de nem jött, majd miután a közelből egy puffanás hallatszott, kinyitottam. Még mindig az ágyon voltam, ugyanis a fiúk nem engedték, hogy leessek. Niall a karomat, míg Harry a lábamat tartotta. Óvatosan kicsúsztam a kanapé szélére és lenéztem. A két jómadár épp ott hempergett, miközben egyszer az egyik, egyszer a másik volt felül. Nem tűnt fel nekik, hogy én nem vagyok ott úgyhogy nyugodtan ültem fel és fészkeltem be magam a "megmentőim" közé.

Később, mikor mindenki megunta a verekedést, Eleanor indítványozására  úgy döntöttünk, csinálunk pop cornt, és megnézünk valami filmet. Eddig mindenki egyetértett az ötlettel, de mikor arra került a sor, hogy eldöntsük, mi legyen a film, a vélemények elváltak.
-Horrort nézünk és pont!-kiabált Louis, mindenkit túlharsogva.
-Mi ütött beléd?-nevetett a barátnője -A múltkor elkezdtük a Lazarus-hatást, de az öt perc után azt mondtad, kapcsoljuk ki, neked ez túl ijesztő.
Kuncogva bújtam Harry karja alá. Engem nem igazán érdekelt, mit nézünk, már Louis-n is jól szórakoztam.
-Az csak vicc volt, El! Igazából csak tudtam, hogy neked ijesztő lesz, és nem akartam, hogy félj!-magyarázta Lou, de mindenki csak nevetett rajta. A fiú inkább feladta, és durcásan leült a barátnője mellé, aki vigasztalásul nyomott egy puszit az arcára.
-Nézzünk valami rajzfilmet! -indítványozta Liam. Ugyan mi, lányok benne lettünk volna, a fiúk hamar lehurrogták.
-Valami normális ötlet?-kérdezte Zayn.
-Szerinted? Mi meg a normális ötletek...-vonta meg a vállát Niall.
-Nézzünk valami vígjátékot-mondta Melissa halkan, de mégis mindenki felfigyelt rá.
-Nekem nyolc -vont vállat Harry, majd rám nézett.
-Felőlem.
Már mindenki beleegyezett, csak Liam és Louis nem.
-Lilo, már csak ti vagytok!-sürgette őket Mel.
Liam csak megvonta a vállát, Lou pedig durcásan felhúzta a térdét.
-Meg fogjátok még bánni, hogy nem horrort nézünk -morogta.
-Ezt beleegyezésnek vesszük -mosolygott Eleanor.
-Valaki csinál kukoricát?-kérdezte Niall. Ő megint csak a hasára gondolt.
Mindenki csak a másikra nézett, úgy látszik egyikünk sem akart felállni a kényelmes pozícióból.
-Majd mi -mondta végül Harry, majd felállt, és felhúzott engem is. Mi. Ez az egy pici szócska többet jelentett most, mint bármi.
A többiek hamar napirendre tértek felette, hogy mi megcsináljuk a kaját, csak Louis pislogott laposakat felénk.
-Ohhó galambocskáim, aztán ne felejtsétek el a pop cornt!-szólt utánunk.
Harry csak nevetve megrázta a fejét, én viszont megfordultam, és kiöltöttem a nyelvem a vihogó fiúra.
Harry halkan csukta be utánunk az ajtót. Egy jóleső borzongás járta át a testem, ahogy a félhomályban a fiú felé fordultam.
Megéreztem a meleg tenyerét a csípőmön, amivel egyre közelebb húzott magához. Mosolyogva öleltem át a nyakát.
-Várakoztassuk őket?-kérdeztem suttogva.
-Egy picit tudnak várni -mosolyodott el, majd közelebb hajolva megcsókolt.
Nem tudom mennyi ideje jöhettünk ki, mikor Harryvel voltam, nem igazán volt időérzékem. A hátamat a falnak döntve bújtam a fiú karjai közé.
-Chloe?-szólalt meg halkan, szinte alig hallhatóan.
-Igen?-a hajával babrálva néztem fel.
-Hogy vagy?-kérdezte, és tudtam, hogy nem az egészségem felől érdeklődik. Nyilván látta a trendeket twitteren, a kommenteket a posztjaim alatt...hiszen az egész világ láthatta. De ez csak egy apró töredéke annak a rengeteg üzenetnek, amit kaptam amiatt az egy kép miatt.
-Nem igazán tudom...-vontam vállat, majd elengedtem a haját.
-Mondd, hogy nem olvasgatod őket!-nézett mélyen a szemembe. A tekintetéből aggódást  véltem felfedezni, ami jól esett.
-Nem, dehogy. Igyekszem nem foglalkozni ezzel az egésszel -sóhajtottam -De néha nehéz ennyi mindent ignorálni.
-Chloe?-Harry félénken lesütötte a szemét egy pillanatra, majd visszanézett rám.
-Igen, Hazz?-meglepett a hangneme, és egyben kíváncsivá is tett.
A fiú kiengedett az öleléséből, és két kezébe fogta az enyémeket. A kézfejeim szinte eltűntek a tenyerében. Láttam rajta, hogy erőt gyűjt, ezért kezdtem félni. Mi van, ha azt akarja mondani, hogy szakít velem?! Már ha egyáltalán együtt vagyunk. Belül vörösen kezdett villogni a vészjelzőm, és szaporábban vettem a levegőt. Harry mélyen a szemembe nézett, majd végre beszédre nyitotta a száját.
-Elmondhatom a világnak, hogy szeretlek?-kérdezte, nekem pedig leesett az állam. Rengeteg gondolat öntötte el a fejem. Szóval nem akar szakítani. Várjunk csak...azt mondta szeret! Szeret?? Te jó ég... Elmondani? Ez azt jelenti, hogy nyilvános lesz a kapcsolatunk? Ne... Mennyi utálatot kapok majd, ha ezt megteszi...
Nem tudtam megszólalni. Az agyam fogaskerekei vadul forogtak, és ezt Harry is észrevehette, mert mentegetőzni kezdett.
-Nem úgy értem, hogy muszáj,  ha nem akarod, persze nem kell. Mármint.... hogy is juthatott ilyen eszembe?Hiszen így  is eleget raktam már rád... Csak felejtsd el! Én...-itt nem bírtam tovább hallgatni. Magam sem igazán gondoltam át, mit csinálok. Már csak arra eszméltem fel, hogy az ajkaink egymáshoz érnek, ezáltal Harry elhallgat.
-Csináld!-nevettem fel,mikor elváltunk.
-Mi?-a szája hitetlen mosolyra húzódott.
-Mondd el! Akinek csak akarod! Írd ki twitterre, mit tudom én!-nevetve öleltem át a nyakát.
-Mármint...Komolyan?
-Persze!
-Mikor?-kérdezte kiskutya szemekkel.
-Amikor akarod-söpörtem ki egy belógó tincset az arcából.
-Akkor szaladok-adott egy gyors puszit. -Kukorica a felső polcon.
-Mi van máris ugráltatsz?-nevettem fel.
-Azt sosem lehet elég korán kezdeni-mosolygott, majd nyomott egy puszit a számra és elkocogott a szobája felé.

Összességében jól sikerült az este. Megnéztünk egy filmet, aztán Louis kérésére belekezdtünk egy másik akciófilmbe is, ami viszont nem nagyon szórakoztatott, és egyre nehezebb volt nyitva tartanom a szemem. Néha láttam, hogy egy-egy repcsi elzúg a képernyőn. Tompán lövöldözések hangját hallottam, de Harry mellkasa jó párnának bizonyult, mert hamar elnyomott rajta az álom.
Mikor legközelebb kinyitottam a szemem, már sötét volt. Egy ágyban feküdtem. Félálomban is éreztem a mellettem fekvő fiú egyenletes lélegzetvételét. Mintha csak megérezte volna, hogy fent vagyok, fél kezével átkarolt, és közelebb húzódott hozzám.
Nem sok idő kellett, hogy megint álomba merüljek.
Annyi év után először, egy mosollyal az arcomon...

8 megjegyzés:

  1. Iisteneem. *-* Ez rohadtjó lett. :33 ♡♡

    VálaszTörlés
  2. Olyan jol irtok! :O csak igy tovabb!!! Szeretlek titeket es remelem kaptok legalabb egy dobogos helyet a versenyen! En mar szavaztam ugyhogy hajra!! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól esik, hogy mindig kommentelsz, köszönjük!!! Aranyos vagy mi is reméljük:D a szavazatot is köszi, nagyon jól jön;D <3 <3 <3

      Törlés
  3. Hello! :)
    Nagyon jó lett, csak így tovább!
    Bocsi h eddig nem írtam, de szavaztam rátok.
    Hamar kövit imádlak titeket!! :)
    Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:) Köszönjük szépen a kommentet és a szavazatot is<33
      Már dolgozunk a kövin, igyekszünk minél hamarabb elkészülni:) xx

      Törlés
  4. Aww, de imádtam! <3 Bocsi, hogy eltűntem:D Louis-t imádom, tehát ez a fejezet nekem maga volt a tökély :) Kérlek, siessetek a többivel.
    És a Dreaming with Louis-t is olvasom, minden egyes új fejezetet, és az is nagyon tetszik. Én is írok, csak teljesen más témában, mindegy... engem sem sokan támogatnak, de le vannak szarva :) Amíg szereted csinálni, senkire ne hallgass :) Jó munkát mindkettőtöknek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen, és én külön köszönöm, hogy olvasod a másik blogom is :) <3 Az új részt éppen most raktuk ki, jó olvasást! :)xx

      Törlés