19. A little bit of Your heart...

Dalszöveget írnak Ariana új albumába, hát persze... Idegesen csapkodtam a füzetem a fejemhez. Akármennyire is szerettem volna föcit tanulni, egyszerűen nem ment. Bosszúsan vágtam a sarokba az amúgy is agyonnyűtt füzetet, majd lehuppantam az ágyra, a laptoppal a kezemben.

Hanyatt feküdtem, majd felnyitottam a gépet. Egy új lapot nyitva a böngészőben, beütöttem a nevet.

Persze, hogy ismertem Ariana Grandet. Ki nem? Ismertem, sőt még szerettem is. Múlt idő, mert akkor jelenleg meg tudtam volna gyilkolni. Megmagyarázhatatlan volt, hogy miért. Nekem semmi közöm nincsen Harryhez, hacsak az nem, hogy az unokatesóm bandájának a tagja. De mégis...

A gyomrom összeszorult, ahogy a lelki szemeim előtt újra lejátszódtak a pillanatok a szeméttelepen. Pfff...igazán romantikus-húztam el a számat. De mégis annak tűnt.

Idegesen doboltam a space billentyűn, amitől el is tűnt az eredeti név, amit begépeltem. Nem győztem törölni. Végül elszántam magam, és egy nagy levegőt véve lenyomtam az entert.

Gyorsan megkerestem a képtalálatokat. Sajnos már kicsiben is klasszisokkal szebb volt, mint én. Tudtam, hogy gyönyörű, de valahogy mégis teljesen letörtem. És hiába reménykedtem, hogy kinagyítva megcsúnyul, és nagy vörös ragyák nőnek az arcára, csalódnom kellett. Ha lehet ezt mondani, akkor kinagyítva még szebb volt.

Dühösen csaptam le a laptopot, és belefúrtam a fejem a párnámba. Néhány percnyi párnába nyöszörgés után kissé lenyugodva felkeltem, és kimentem a mosdóba.

Megnyitottam a csapot, majd megmostam az arcom. Ahogy felnéztem a tükörbe, könnyek szöktek a szemembe.

Itt vagyok én, egy senki, egy középsulis lány, aki pénteken egy bárban dolgozik, ahol legtöbben olcsó kurvának nézik. És Ariana, aki iszonyatosan híres, sikeres, és sokak szerint a legszebb lány a világon. Legszívesebben elástam volna magam. Rájöttem, hogy nincsen semmi esélyem egy olyan híres, és helyes fiúnál, mint Harry. Még egyszer megmostam az arcom, és kicsit nyugodtabban próbáltam a gondolataimat valaki másra terelni. Valakire, aki tényleg törődik velem...

"Hali Niall:)"-pötyögtem be facebook chatbe. Néhány másodpercig hezitáltam, hogy elküldjem-e, de végül úgy döntöttem, nem veszíthetek semmit.

"Hey, Chloe"-írta, majd küldött egy puszilós smileyt is.

Válaszolni akartam, de még írt, úgyhogy figyeltem.

"Mizujs?"-írta.

"Semmi különös... törit tanulok. Azt szerettem volna kérdezni, hogy jöttök este a NeonLightsba?"

"Hmm..."-jött a válasz.

Írtam egy kérdőjelet, majd vártam.

Nem sokára jött egy kép. Niall és Lou voltak rajta, Niall fotózta, Lou kezében meg egy papír volt, amin ez állt csupa nagy betűkkel: I G E N!

"Cuki:)"-válaszoltam.

"Várj, egy feltétellel!"

"És mi az?"

"Hogy iszol velem egy pohár pezsgőt:) És addig nem szolgálsz ki mást :$ Oké?"

Elmosolyodtam az üzenet olvasása közben. Tényleg van aki sokkal jobban törődik velem, mint Hazza.

"Okés;)"-egyeztem bele.

Még egy ideig beszéltünk, amitől egészen jó kedvre derültem, aztán Niallnek mennie kellett, úgyhogy elköszöntünk egymástól.

Kimentem a fürdőszobába, hogy hajat mossak. Közben végig Niallen, és Harryn töprengtem. Mi lehet ez? Nem szeretem őket. Még csak nem is a barátaim. Nem is ismerem őket... Ahogy egyre tovább gondolkodtam, egyre képtelenebbnek tűnt. A sampon csípte a szemem, és reméltem, hogy mire kitisztul, ez az egész is elmúlik. De ahogy kinyitottam a szemem, minden ugyanaz maradt, mint volt. Ugyanúgy ott voltak Niall üziji a gépen, Harry szavai a fejemben, és Ariana képei a megnyitott lapon.

Szerintem mindenki tapasztalta már azt az érzést, mikor sírás után hatalmas nyomást érez a szemében, és bármit csinál, nem múlik el. Sokadszorra mostam meg hideg vízzel az arcom, de csak nem csillapodott. Én az a fajta ember vagyok, aki ha sír akkor kb. csak 3 percig látszik meg rajta utána, de akkor annyira, hogy ha bárki meglát, örök traumát szenved. Nem tudom pontosan meghatározni, hogy nézek ki olyankor, de valahol átmenet lehet a horror filmekben halálra rémült áldozatok, és a pszichopata gyilkos között. Szerencsére még nem sokan láttak így... És mint egy rossz vígjátékban, hirtelen megszólalt a csengő. Nem túlzok, ha azt mondom, halálra rémültem. Ha attól el is tekintünk, hogy a szemem alatti táskák kétszer akkorára duzzadtak, és vörösek voltak, akkor is gázos volt a helyzet, mert egy bugyin és melltartón kívül nem volt rajtam semmi.

Odalentről hallottam, hogy Olga beengedi azta a valakit, úgyhogy szurkolni kezdtem, hogy ne hozzám jöjjön. Csalódnom kellett, mert meghallottam az egyenletes lépteket a lépcsőn. Az agyam kattogni kezdett, hogy mit tegyek, de végül csak ide-oda léptem, majd teljesen leblokkoltam, és megálltam a fürdőszoba közepén.

-Melyik a szobája?-Harry hangja volt, egészen közelről.

-Bal oldalon az első ajtó-Olga hangját hallottam nagyon halkan.

Gyorsan a fürdőszoba ajtajához siettem, és becsuktam, mert a szobámból nyílt, és onnan simán belátott volna. Utólag rájöttem, hogy rossz ötlet volt.

Hallottam, hogy kopogtat az ajtón.

-Chloe, én vagyok az, Harry.

Egy ideig gondolkodtam, hogy mit válszoljak, majd ki kiabáltam.

-Ne gyere be!

Megint kopogott.

-Hahó, Chloe!

Szóval nem hallotta. Eléggé vastag a fürdőszoba ajtaja.

-Ne gyere be!-kiabáltam hangosabban.

-Tessék? Ott vagy?

-Ne gyere be!-kiabáltam olyan hangosan, ahogy csak tudtam.

-Nem hallom, Chloe! Bemegyek.

-Ne...-mondtam elhaló hangon, de már késő volt.

-Hol vagy?-kérdezte Harry, most már közelebbről.

-Itt bent. A fürdőszobában.

-Kijössz kérlek?

Nagyot sóhajtottam, majd a kulcslyukhoz hajoltam, hogy kinézzek. Csak sötétséget láttam, szóval biztos nekidőlt az ajtónak.

-Nem!-egyenesedtem fel.

Szinte láttam magam előtt a fiú csodálkozó arcát, nagyra nyílt szemeit, felhúzott szemöldökeit, és tátva maradt száját. 

-Miért?-kérdezte.

-Mert nem-nem tudtam jobb kifogást találni. Mondhattam volna, hogy vörösek és duzzadtak a szemeim, és csak úgy mellesleg alsóneműben vagyok, de valamiért nem akartam, hogy tudja. Ártott volna a méltóságomnak.

-Légy szíves, gyere ki! Beszélni szeretnék.

-Beszélj-mondtam egyszerűen, bár rögtön meg is bántam, hogy kimondtam.

-Miért nem akarsz kijönni?-a fiú hangja már-már kétségbeesésbe hajlott.

Nem válaszoltam. Némán tartottam a kilincset.

-Chloe, ne hisztizz már!-emelte fel a hangját, majd mikor erre sem kapott választ, nagyot sóhajtott-Oké. Ha nem jössz ki, én megyek be!

-Ne! Kérlek ne!

-Miért?

Most már ciki lett volna elmondani, hogy fehérneműben vagyok. De bejön, az még cikibb lesz. Kétségek között őrlődtem.

Harry lenyomta a kilincset, és tolni kezdte az ajtót, és bár tudtam, semmi esélyem, ellenálltam amennyire csak tudtam. 

A papucsos lábam csúszott a fürdőszoba padlóján.

-Vá..vá..várj!-mondtam, mikor már résnyire kinyílt az ajtó.-Elmondom.

-Mondd!-lökött még egy kicsit az ajtón.

-Fehérneműben vagyok!-mondtam halkan, és még jobban a sarokba bújtam.

-Na ne szórakozz! Franc hiszi el!-lépett be Hazza a fürdőbe, és nagy lendülettel hajtotta be az ajtót.

Szembe kerültünk egymással. Én gyorsan magam elé kaptam a kezem, ő pedig annyira leblokkolt, hogy néhány pillanatig meg se mozdult, csak meredt rám.

-Uh...Basszus!-kapcsolt végre, és gyorsan elfordult.

-Franc hiszi el...-dünnyögtem, a méltóságom utolsó morzsáit szedegetve.

-Úristen, Chloe ne haragudj! Azt hittem... izé...bocs!

-Aha-nem tudtam mit mondani.

-Ne haragudj!-fogta Harry a fejét háttal nekem.

-Kimennél, kérlek?

-Jaja persze-fordult meg Harry, majd ahogy rám nézett el is kapta a fejét, és sietve, bocsánatkérések közepette nagy lendülettel elindult az ajtó felé. Sajnos túl nagy lendülettel.

Én sosem voltam jó abban, hogy kultúráltan fürödjek, vagy mossak hajat, azaz, hogy a vizet a tusolón, vagy kádon belül tartsam. Ezért miután én fürdök, mindig úszik az egész helyiség.

Harry lába megcsúszott a vízben tocsogó padlón, és hatalmasat tanyált, a fejét a csap szélébe beverve. Felszisszentem a nagy koppanásra, majd gyorsan hozzá siettem.

-Úristen, Harry jól vagy?

-Hagyd! Nem történt semmi!-tápászkodott fel a göndör.

-Biztos megvagy?-léptem közelebb.

-Biztos! Odabent megvárlak.-intett le, majd gondosan a másik irányba fordulva kitámolygott.

Elég kínosan éreztem magamat. De nem tudtam mit csinálni... 

Ahogy a felmosót tologattam ott ahol Harry elcsúszott, eszembe jutott valami. Csak úgy mellékesen, még mindig nem volt rajtam, csak egy bugyi és egy melltartó. És a legrosszabb, hogy csak a szobában volt, kikészítve az ágyra egy póló meg egy nadrág.

-Basszus...-suttogtam halkan.

Az ajtóhoz léptem, és résnyire kinyitottam.

-Harry?

-Kész vagy?-kérdezett vissza.

-Hát...-húztam el a számat-Nem igazán. Az a helyzet, hogy az ágyon vannak a ruháim. Ide tudod adni őket?

-Persze-állt fel, majd az ágyhoz lépett, és felkapta a pólómat, és a nadrágomat.

Csak a fejemmel kandikáltam ki a résen, a testemet takarta az ajtó. Onnan néztem, ahogy lehajtott fejjel hozzám sétál.

-Köszi!-vettem el a felém nyújtott ruhákat, majd egy mosolyt is küldtem mellé.

Harry is elmosolyodott halványan, majd becsuktam az ajtót és végre nekiálltam öltözni.

-Na miről szeretnél beszélni?-huppantam le a fiú mellé a kanapéra, végre felöltözve.

-Fontos dolog lenne.

-Na mondd!-húztam fel a lábam.

Harry nagyot sóhajtott, majd belekezdett.

-Niallról van szó-mondta, nekem pedig kikerekedett a szemem.

-Folytasd!

-Chloe, te nem tudod, miért "barátkozik" veled.

-Mi? Most az a bajod, hogy jóban vagyok Niallel?

-Ezt egy szóval sem mondtam.

-Ne kezdd most, hogy ő csak ki akar használni! Nem ő szórakozik egyszerre több lánnyal. Ariana Grande, persze! Jobbat nem találtál?

-Miről beszélsz? Arianaval csak dolgozunk. Dalt írunk!

-Aha, persze. Pont a legszebb lánnyal a világon. Miért nem Nicki Minajnak írsz dalszöveget?

-Nem értelek.

-Á, dehogynem! Ne játszad a hülyét! Szerencse, hogy még nem volt semmi köztünk!

Harry szemei egyre nagyobbra tágultak a csodálkozástól, ahogy beszéltem, majd amikor idáig eljutottam, hirtelen a számra tapasztotta a kezét.

-Cssss...-mondta, majd hozzám hajolt, és megcsókolt.

Váratlanul, ért, de mihelyst kapcsoltam, gyorsan elrántottam a fejem.

-Most már van-mondta Harry.

Felpattantam, és hátráltam néhány lépést. A fiú némán kapta el a tekintetem. Szemeztünk. Éreztem ahogy vibrál közöttünk a feszültség. A csendet Harry mobiljának csörgése törte meg.

A fiú nem foglalkozott vele, csak nézett tovább mereven.

-Nem veszed fel?

-Nem.

-Vedd csak fel nyugodtan. Nem történt semmi!-mondtam, és ezt leginkább magammal akartam elhitetni.

-Oké-bólintott, és ez jobban fájt, mint bármi.

Elővette a telefonját, és felvette.

-Szia Ari!-szólt bele derűsen. 

Tudtam, hogy direkt csinája, és elöntött a düh.

-Menj el!-suttogtam.

Harry lefogta a telefont, és hozzám fordult.

-Rendben! Te akartad! Nem történt semmi!-mondta, majd telefonnal a fülén kisétált.

Idő volt, el kellett kezdjek készülődni. A ruhámmal nem vacilláltam sokat, úgyis át kell öltözni, de a hajam és a sminkem jobban megcsináltam mint szoktam. Nem értettem magam. Ez egy hülye munka, és bár legbelül tudtam hogy most nem csak munkába megyek, próbáltam elhitetni hogy csak fejre estem, és semmi köze a fiúkhoz. Amint kész lettem, elindultam a "munkahelyem" felé. Az egész hall kongott az ürességtől, alig voltak páran és azok is alkalmazotti ruhában sürgölődtek. Nem értettem miért, de nem is különösen érdekelt. Éppen a hirdetőtábla mellett siettem el, amikor valamin megakadt a szemem. Visszahátráltam, és reméltem csak képzelődtem. 

NeonLights... Állt nagybetűvel a szórólap közepén. Péntek este 19:00-tól HATALMAS buli. Belépés ingyenes, az italok olcsóak a felszolgálók dögösek... Gyere el te is! Olvastam a lapon. Hirtelen elkezdett körülöttem forogni minden, és meg kellett kapaszkodjak. Nem tudtam ki tette ki, lehetett az apám de lehetett csak egy sima marketing fogás is. Csak azt nem értem miért nem tudták megvárni amíg befejezem a munkám. Egy alkalom! Csak egy! Annyit kellett volna várjanak!

Belöktem a hatalmas kaput, és ha nem látom benn a lányokat meg persze ha nem találnék ide akár csukott szemmel is, akkor azt hittem volna rossz helyen járok. A modern vöröses barna székeket, régies szalma székekre cserélték. Nem mondom, eszméletlenül nézett ki. Kicsit farmos beütése volt, de tisztán látszott hogy egy vadonatúj kollekció darabjai. Nagyokat pislogtam miközben forogtam. Az egész helyet átalakították. A földön néhány helyen szalmakazalok voltak letéve, kupacokban egymás mellett és amikor közelebb mentem megláttam hogy "babzsák fotelekként" funkcionálnak. A lámpák elé valamilyen papírt tettek, ami miatt szűrt fény keletkezett, olyan hatást keltve mintha rossz lenne a világítás és ez a fény is kintről jönne be. A bárszékeknél félő volt, hogy már csak egy pillantás miatt is összeesnek, pedig biztosan tudtam hogy nem. Egyszóval az egész térség egy farmnak, egy kocsmának, egy falusi szórakozóhelynek tűnt, nekem mégis nagyon tetszett. Nem találni ilyet sok helyen, főleg nem LA-ben, de teljesen magával ragadja az embert. Környezet váltás, kizökkent a megszokottból. Kezdtem megérteni, hogy a szórólapok nem ellenem szólnak, csak az új designt akarják népszerűsíteni, ráadásul a sztároknak ez a kis fordulat nagyon jót fog tenni.

Mosolyogva léptem beljebb a terembe, ahol a szintén csodálkozó lányokat köszöntöttem. Cher is ugyan olyan elképedten forgolósott, mint bárki más így egy kicsit el is bizonytalanodtam a ruhákkal kapcsolatban, de legbelül tudtam hogy nem lesz baj.

- Wow!- nyögte ki miután mind leültünk. Egyszerre tört ki belőlünk a röhögés, majd miután elcsendesedtünk folytatta.- Az igazság az, hogy nekem szóltak hogy tehenészlányoknak kell beöltözzünk, de ez jobb mint amire számítottam.- mondta én pedig halkan kifújtam a levegőt.- Természetesen nem adtam lejjebb az igényeimből, ezért ha fogalmazhatok így, eléggé szexi tehenészlányok leszünk!- kacsintott és elnevettem magam. Lucy felpattant a helyéről, és Cher a kezébe nyomott egy gondosan letakart ruhakupacot. Ameddig ő öltözött, mi mégegyszer körbenéztünk. Én személy szerint már inkább azt figyeltem, hogy minek lett más a helye, mert ezt hasznos ha tudom. Nem telt el sok idő, Lucy kiröppent az öltözőből, én pedig ma már kitudja hanyadjára tátottam el a szám. Nem viccelt Cher, amikor azt mondta szexibbek leszünk mint az átlag...  

A ruhánk egy kék szaggatott szárú farmersortból, egy fehér csipkével letakart topból, egy piros, fehér pöttyös hajpántból és egy barna platformos magassarkúból állt. Az összhatás eszméletlen lett. Hamar kiosztotta mindenkinek a sajátját, majd ő is leült egy székre, ezzel is a tudtunkra adva, hogy más is beszélni akar. Pár másodperc elteltével Drew jelent meg a kör közepén, és szokásához híven azonnal elkezdett hadarni.

- Mint láthatjátok, az egész szórakozóhely átalakult. Ha tetszik az embereknek így marad, ha nem visszacsinálják.- mondta és ezzel be is fejezte a beszédének az átalakításról szóló részét.- Mivel ma rengeteg sztár tesz jelenést nálunk, a ruhátokon kívül, ami nagyon jó lett- nézett Cherre, aki fülig pirult. Drew nem szokott megdicsérni semmit.- a hajatokkal és a sminketekkel is szakemberek fognak foglalkozni. Már az öltözőben vár két hölgy, akik ezt végrehajtják.- mondta, majd ismét egy teljesen más témára ugrott át.- Egy műbikát is vettünk ahol a vendégek bikarodeózhatnak, ez külön poszt lesz. A lényeg hogy nektek nem kell hozzányúlni a bikához, azért felvettünk még egy férfit, ti csak ott álltok és játszátok a szépet.- forgatta meg a szemét.- Ha bármi kérdés van, hozzám gyertek de remélem nem lesz!- mondta komolyan, majd elment. Végülis, a lényeget elmondta. Lassan felálltunk, és bementünk az öltözőbe. Nagy meglepetésünkre tele volt tükörrel. Ez engem egy kicsit frusztált, ugyanis eléggé kellemetlenül érzem magam a "ruhákban" is, nem kell minden nézőpontból lássam hogy áll, esetleg hogy nem. Mint mindig, most is minden ruha tökéletesen passzolt rám, talán a nadrág túlságosan is. Ha egy kicsit bővebb, nem látszik ennyire a hátsó fertályam alakja, de gondolom nem véletlen. Az elsők között végeztem, így az egyik hölgy kedvesen lenyomott maga elé a székbe és elkezdte megcsinálni a hajam. Néhány tincset befont, majd egy szoros lófarokba kötötte a hajam a fejem tetején. Az apró babahajaimat lehúzogatta, így azok szépen keretezték az arcom. Egy hajfánk segítségével kontyot csinált a hajamból, aminek kócos beütése volt. Végül felkötötte a hajpántot az arcomra, és megpaskolta a vállam. Vettem az adást, így átmentem a másik hölgyhöz, aki azonnal le is nyomott maga elé. Mindenki mindenkivel beszélgetett, csak én nem találtam a helyem. Minden lánnyal jóban vagyok, most mégis idegennek éreztem magam. A nő elkezdte megcsinálni a sminkemet. A szememet nagyon kiemelte fekete szemceruzával és rengeteg szempillaspirállal. Olyan volt mintha kétszer akkora lenne mint eredetileg. Az arcomat vékonyan lekente alapozóval, halványbarna szemhéjjfesteket kent rám, ami szintén a szememet nagyobbította, majd végezetül tűzpiros rúzzsal kente be az ajkaim. Eszméletlenül rikított, de valahogy mégis nagyon jól nézett ki. A barna szemeimmel kontrasztot állított a piros rúzs, így mind a kettő hihetetlenül kitűnt.

- Gyönyörű vagy!- mondta halkan a sminkes hölgy amint végzett, és rámmosolygott. Meglepett a kijelentése, én azért ezt nem mondanám magamra.

- Köszönöm.- mosolyogtam vissza halványan, mert nem akartam bunkónak tűnni... Meg az igazság az, hogy eszméletlenül jól estek a szavai. 

Mindenki csacsogott, mindenki izgult és a ruháikat igazgatták már ki tudja hanyadjára. Még megnéztem magam utoljára a tükörben, fújtam egy kis parfümöt mindenhova, és kitipegtem az ajtóhoz. Még meg kell szokjam ezt a nagyon magas sarkat. Nem tudtam tovább benn maradni, zavart a pletykálásuk, pedig általában én is ott szoktam velük röhögcsélni. Tényleg örültem, hogy vége ennek a korszaknak. 

Csöndben kerülgettem a sürgölődő embereket és nézelődtem. Olyan érzésem volt, mint amikor először jöttem ide. Nem ismertem senkit, nem tudtam mit kell tegyek, hogy mi hol van, csak azt tudtam hogy it kell maradjak. Most is idegennek tűnik minden, az emberek, a tárgyak, a dolgom, pedig már ismerek mindent, most mégis olyan mintha kívülálló lennék. Megláttam a tömegben Drewt, és én is meglepődtem, de egy kicsit megnyugodtam. Tényleg vad idegenekkel voltam körülvéve, bútorokat hoztak, világítást szereltek stb. Jól jött egy ismerős arc. 

- Drew, én hol kezdek?- érintettem meg a vállát. Megfordult és végigmért, majd egy halványat bóllintott. Gondolom elraktározta hogy jó lesz a ruha. 

- Pult, aztán pincér, aztán mész a rodeóhoz, aztán meg meglátjuk.- mondta, majd ott is hagyott. Nem bántam, nem volt kedvem csevegni vele.

- 5 perc és nyitás!- harsogta be a termet Drew erőteljes hangja. Még pár italt kitöltöttem, és éppen vártam hogy nyíljanak az ajtók, amikor mellőlem egy nagy csörömpölés hallatszódott. Natasának kicsúszott egy Vodkás üveg a kezéből, és természetesen ripityára tört. Mindenki egy emberként ugrott felé, és kezdte el takarítani a szilánkokat és az italt. Natasa magát törölgette, én pedig tudván hogy úgysem férek oda, előkaptam egy új üveget, és betettem a helyére. - Mindenki a helyére! Nyitunk!- ordította Drew, és a fények lekapcsolódtak. Ahogy elsötétedett minden, magam sem tudom miért, felkaptam az egyik kitöltött poharat, és egy hajtásra kiittam a tartalmát. A szemem sarkából aprócska könycsepp buggyant ki, amit a sminkemre vigyázva letöröltem. Csak most maradjak erős-gondoltam-Csak még egy picit... Féltem, hogy egy pohár nem lesz hozzá elég, így egy másikat is megittam gyorsan.

 A nagy ajtót kinyitották és egy pillanat alatt felfogták a vendégek a helyzetet, és elárasztották a termet. A zene felhangosodott, de most nem DJ-től nyomatták az amúgy is monoton, szinte ugyan olyan számokat, hanem vagy sima country zene szólt, vagy azt mixelték össze valami modernel. Őszintén megmondhatom, hogy sokkal könnyebb volt ilyenre dolgozni, tudtam mennyi idő telik el, volt különbség a számok között. 

Éreztem, hogy mindjárt letelik a pultos munkaidőm, amikor ismerős hangokat hallottam meg.

- Öt tequilat kérünk!- ordította, én pedig mosolyogva felnéztem. Zayn állt előttem, mellette a négy fiú. Mosolyogva bóllintottam, és kitöltöttem az italukat. A kezükbe nyomtam, és már felkészültem, hogy adom a további rendeléseket, amikor feltűnt hogy nem mozognak.- Jól nézel ki a pult mögött!- mutatta fel nekem Lou a hüvelykujját, mire szemforgatva elröhögtem magam. Már éppen szóltam volna nekik, hogy jobb ha távoznak, ami kor ezt valaki megtette helyettem is.

- Hé haver, ha már rendeltél told odébb a képed!- ordította valaki, de nem úgy tűnt mintha érdekelné őket. -Ribikém, kergesd már odébb őket!- szólt rám. Na erre már kapcsoltak. Egy emberként fordultak a náluk két fejjel kisebb palihoz, és bevallom nem lettem volna a gyerek helyében. 

- Remélem ezt te sem gondoltad komolyan!- hangzott fel Harry mélly hangja. Lassan, idegesen és halkan beszélt, mégis tisztán értettem amit mond. Fájt, mert tudtam, hogy miattam hősködik. De nem értettem. Sok mindent nem értettem, még azt se mindig amit én csináltam.

- Fiúk ne!- szóltam oda élesen. Ezen nem kell fel kapni a vizet, már megszoktam. Csak leintettek, és már láttam hogy ebből verekedés lesz. Ahogy eljutott az agyamig ez az információ, olyat tettem amit sose gondoltam volna. Meglóbáltam a kezem, mire vagy 5 biztonsági rontott be a sorba és rángatta ki a feleket. Intettem az egyiknek aki az "enyémeket" vezette ki, hogy óvatosan, majd folytattam a munkám. Nem volt erőm végig nézni ahogy egy tömegverekedése robban ki előttem. 

Pár perc múlva kakaskukorékolás zavarta meg a zenét, és ijedtenben majdnem elejtettem a poharat a kezemből. Akkor még egy újítás... Meglepetésemre a reflektor a bikát világította meg, és a lányok ott kezdték el rázni. Akkor már értem, nekem is ezt kell majd tennem. 

Vigyorogva dobtam le a kezemből a törlőrongyot, és felkaptam egy tálcát. Elegem volt a pultból, jelen pillanatban bármit szívesebben csináltam volna... BÁRMIT!

Elindultam a VIP szektor felé, ahol az egyik boxban meg is láttam a bunyósokat. Mosolyogva  csusszantam be Liam mellé, mire ők durcásan rámnéztek.

- Te hívtad ránk a biztonságiakat!- nézett szúrósan Louis, és úgy viselkedett mintha leprás lennék. Megforgattam a szemem, majd vártam hogy megunja. Amikor úgy tűnt nem tervezi, vettem egy nagy levegőt es elmagyaráztam eme gonosz döntésem okát.

- Nem akartam végig nézni ahogy egymásnak estek!- szerintem ez egy zseniális indok.

- Simán levertük volna!- motyogta Niall, és olyan aranyosan hangzott a szájából. Valahogy nem tudtam elképzelni Niallt verekedni, pedig tudtam hogy ha kell megteszi.

- Téged nem zavart ahogy szólított?- Harry ideges volt, már csak azt nem értettem miért.

- Persze hogy zavart!- csattantam fel. Miért kell ebből akkora ügyet csinálni?! - De nem érdekel! Megszoktam! Sőt, már meg sem hallottam! Meg amúgy is, ebben a ruhában, ezen a helyen tényleg az vagyok!- halkultam el a végére. 

- Eszednél vagy?!- most Zayn lett ideges- Tudod te mit takar a ribanc jelző?! Had mondjam el, hogy nagyon távol vagy attól! Belül meg főleg! Úgyhogy jobb lenne ha nem viselnéd el hogy ezek a férgek így szólítsanak!- nagyon mérges volt, de nem értettem miért.

- Nem beszélhetjük ezt meg később?! Szét megy a fejem, és kicsit émelygek!- mondtam, bár a mondat utolsó felét nem akartam hangosan is kimondani.

- Terhes vagy?!- kerekedett ki Zayn szeme, és vele együtt a többieké is. Mivan?! Csak pislogtam rá. Ezt mégis hogy tette össze?!

- Nem!- csak ennyit mondtam, majd ott hagytam őket. Tényleg elment az eszük...

Miután megmostam az arcom, visszamentem a tömegbe. Egy gyors pillantást vetettem a fiúk asztalára, és nagy megdöbbenésemre Lucy és Cher is ott állt. Természetesen nem tudtam ellenállni a kíváncsiságomnak, így odamentem. Éppen valamin nevettek, és épp fordultam volna meg, amikor Niall szóllított meg.

- Chloe, akkor hozol pezsgőt?- mosolygott rám. El is felejtettem az ígéretemet. Hamar töltöttem két pohárba, és visszaegyensúlyoztam vele az asztalukhoz. Alig tettem le a tálcát, egy idegen hang szólalt meg mögülünk.

- Édeseim, lehet nem tűnt fel, de már fél éve várok hogy észrevegyétek rendelni akarok!- Cher és Lucy azonnal odakapták a fejük, én viszont csak nagy levegőket vettem. Ennek nem lesz jó vége...- De persze gondolom az sokkal fontosabb hogy pasizzatok!-szinte köpte a szavakat.

- Ha annyira szomjas, miért nem ment el a két szép lábán a pultig?!- Cherből áradt a szarkazmus.

- Cher!- szólt rá Lucy halkan. "Mindent a vevőért" csengett a fülemben a szabály. Már éppen fordultam volna meg, hogy bocsánatot kérjek, amikor olyan mondott amit nem kellett volna.

- Ohohohhó! Ribanc, ne merj nekem feleselni! Mocskos kúrvák vagytok, legalább a munkátokat végezzétek rendesen ha már a megbaszáson kívül nem vagytok jók semmire!- Na igen. Ezt nagyon nem kellett volna. Az agyamat ellepte valamilyen furcsa köd, és miközben fordultam meg, lenyomtam az éppen idegesen felállni készülő Harryt.

- Hogy mondja?!- a hangom kimért volt, mégis mindenki tudta ez a vihar előtti csend. Lucy és Cher mellém álltak, a düh az ők szemükben is lángolt. Megláttam pár pincért felénk közeledni. Vagy hallották mit mondott, vagy csak látták hogy mi történik.

- Hallottátok!- állt fel a pasas is. Éppen estem volna neki, amikor valaki megelőzött. Akkora jobb horgot kapott a képébe, hogy azonnal kiterült és a vér ömleni kezdett az orrából.

- Takarodj a báromból, és ne gyere többet vissza!- ordította Drew, és a biztonságiak kirángatták az ajtón. A levegő megfagyott körülöttünk, majd mindenki folytatta amit csinált, kivéve az érintettek. Nagyokat pislogtunk Drewra. Kiállt mellettünk... Nem is akármilyen módon. Nem hezitáltam sokat, odamentem és megöleltem. Nem vártam hogy viszonozza, ezért kicsit meglepődtem amikor megéreztem az erős karjait a derekam körül. 

- Köszönjük!- suttogtam, és nem voltam benne biztos hogy meghallotta, de nem az volt a lényeg. Az egész pillanat nem tartott sokáig, nekem mégis egy mérföldkőnek számított. Csak pár másodpercig éreztem magamon a szorítását, mégis ezzel megmutatta mindenkinek, hogy számíthatnak rá. És talán az itt dolgozóknak ez jelent a legtöbbet...

Directioners!

FIGYELJETEK!

Kinn van a Steal My Girl video klipje, remélem mindenki hallotta/látta már;)

Eszméletlen lett, egyszerűen zseniális... De gondolom ezt nem kell ecsetelnem, mindenki tudja.

Amiért viszont megírtuk ezt a bejegyzést,az az hogy MEG KELL DÖNTENI A VEVO REKORDOT!

Kérlek nézzétek meg a klipet sokszor, nemsokára letelik a 24óra, és nem döntünk rekordot. Nicki Minaj Anaconda c. száma vezet jelenleg(!) 19 milliós nézettséggel... A Steal My Girl megérdemli az 1. helyet... A fiúk megérdemlik!

http://youtu.be/UpsKGvPjAgw

Minden Directioner YouTubera FEL!!!:D<3

18. She never opened her eyes again...

Sziasztok!

Megjöttünk az új résszel, mégegyszer bocsi a kimaradásért...

Reméljük mindenki látta a múlthétvégén a Where We Are-t, kitettek magukért a fiúk!<3

Nem is szaporítom a szót, itt is van a fejezet.

Chloe Rivers:

- Megjöttünk!- kiálltottam el magam, miközben eldobtam a táskám és lerúgtam a cipőm. 2 órára ragadtunk be Niallel a színházba, de szerencse hogy annyi idő alatt megszáradtak a ruháink, így már azokban jöttünk vissza.

- Minden rendben?- jelent meg Liam az előszoba végében, miközben Louis már rajtunk csimpaszkodott.

- Csak egy kis vihar!- legyintettem, majd bementem a nappaliba, a többiekhez. Érdekes módon apa is ott volt.

- Köszi!- mondtam neki, mire bóllintott egy aprót és elhagyta a szobát. Na igen, ha nem lenne híres és ezzel együtt nem lennének kapcsolatai, még holnap este is ott ülnénk az előadó terembe... Ki tudja, lehet egy kész színdarab megírása után távoztunk volna...Úgy döntöttem, kicsit pihenek, így az elgémberedett testrészeimet kinyújtóztatva elnyúltam a kanapén. A hókotró hátsó ülése még annyira sem kényelmes mint amennyire látszik.

Nem tudtam sokáig csukott szemmel gondolkodni, ugyanis valaki belehajolt az arcomba, és elkezdte bökdösni az oldalam. Nem kellett kinyissam a szemem ahhoz hogy tudjam kicsoda ez a kedves és udvarias személy.

- Louis édesem, szórakozz már valaki mással!- motyogtam mikor már alig kaptam levegőt a szúrásoktól.

- Honnan tudod hogy én vagyok?!- kérdezte csodálkozó hangon, mire kinyitottam a fél szemem. Nem tudtam eldönteni komolyan kérdi-e, vagy ő is tudja rá a választ.- Teljesen alaptalanok a feltételezéseid!- visított fel, és idegesen csapott egyet a levegőbe. A keze beleakadt az enyémbe, így a nagy lendülettel lerántott a földre. A térde a gyomorszájamba fúródott, és a meglepődöttség miatt nem tudtam kitámasztani a fejem, ami így egy óriásit koppant a földön.

- Ne haragudj!- lett magasabb Louis hangja az ijedtségtől, de alig hallottam meg mert Zayn mélly bariton hangja elnyomta.

- Louis te idióta!- kiáltotta, majd elindult nagy léptekkel felénk. A hasamban még mindig éreztem a fájdalmat, de a fejemben keletkező hasító érzés sokkal roszabb volt. Mielőtt a dühös unokatesóm odaért volna Louhoz, Liam nyugodtan talpra állított, és elküldte Harryt valami hidegért. Zayn megfogta Louist, és hátrébb húzta, hogy ne zavarjon a további eseményekben. Nagyon szédültem, pedig eddig nem is tűnt olyan magasnak az a kanapé. Harry hamar visszaért és Liam kezébe nyomta a hideg tárgyat. Dr. Payne elkezdte közelíteni a fejemhez, majd egy gyors sikkantással eldobta.

- Kanál!-visított mellé, az eszköz pedig nekirepült az arcomnak. Nem fájt nagyon, de megint meglepődtem. Liam amilyen gyorsan jött segíteni, annyira gyorsan tűnt el mellőllem, és elkezdett Harryvel kiabálni. A fejem egyre jobban zúgott, és azt sem értettem mi folyik körülöttem. Liam Harryvel vitatkozott, Zayn Louist szidta én pedig kezdtem rosszul érezni magam... A fejem sajgott, a gyomrom kavargott és már nem is voltam benne biztos hogy csak az esés miatt. Hirtelen egy kéz simított végig a kezemen, majd Niall halványan mosolygó arcával találtam szembe magam. Óvatosan lenyomott a kanapéra, majd kezébe vette a Liam által eldobott kanalat, és a fájó pontra szorította. Nagyon csípett, de mintha észre sem vette volna, úgy kezdett el nevetni. Nem értettem miért teszi, de a hangos kacagása engem is mosolygásra késztetett.

- Te ma nagyon szerencsétlen vagy!- kezdett el mégjobban nevetni, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. Néztem a hibátlan arcát, a gyönyörű szemeit, és már magától a tudattól, hogy ilyen közel van, libabőrös lett a hátam. Áldottam azt a pillanatot amikor leültetett, mert a jelenleg nem igen stabil lábaim elég kínos helyzetbe hoztak volna...

Pár másodperc alatt síri csönd állt be a szobába. Mindenki minket nézett és egy szót sem szóltak. Zavartan pislogtam feléjük, nem értettem mi bajuk lett hirtelen. Niall állta a tekintetük kereszttüzét, és alább hagyott a jókedve. Nem nevetett, szomorúan meredt a fiúkra. Először Harry viharzott el idegesen, majd Louis és Liam is elhagyták a szobát anélkül hogy egy szót is szóltak volna. Zaynre pillantottam, aki üveges tekintettel bámult ránk.

- Chloe, eljössz velünk enni?- kérdezte rekedten, és egy vérszegény mosolyt küldött felém. Bólintottam mire ő is kiment. Nem tudtam visszamosolyogni rá, láttam rajta hogy valami nincs rendben és a mosollyal csak megpróbál becsapni.

- Niall, mi volt ez?!- suttogtam. A hirtelen beállt csönd bántotta a fülemet és még a halk hangom is ricsajnak hatott.

- Semmi... Csak eszükbe jutott valami...öhmm... Lényegtelen!- mosolygott rám, majd felállt és felhúzott engem is. - Kész vagy!- vette le a kanalat a homlokomról, megpuszilta a piros részt majd ő is kisétált az ajtón. Haza mentek. Semmit nem értettem, csak álltam ott egy helyben és bámultam magam elé. Mi rosszat csináltam?!

Forrócsokit kortyolgatva ültem a tévé előtt, a lábaimat felhúztam, és nyakig betakartam magam egy jó meleg pokróccal. A Madagaszkár Pingvinjeit bámultam, és jóízűen felnevettem egy-egy vicces jelenetnél. Szeretem ezt a mesét, a maki-király mindig megnevettet. "Én vagyok Julien király" hallatszódott a tévéből én pedig ismét elnevettem magam. Hirtelen kicsapódott az ajtó mire ijedten odakaptam a fejem. Eleinte semmit nem láttam csak a sűrűn hulló hópelyheket, majd elkezdtek kirajzolódni az emberi alakok. Amikor beléptek a házba, megnyugodtam hogy nem kéretlen látogatók.

- Huhh ez aztán szakad!- mondta Louis, amint letekerte a vastag sálat a szája elől. Elnevettem magam, majd kimentem a konyhába és töltöttem nekik is a forrócsokiból. Felügyeskedtem egy tálcára mind az öt bögrét, de felesleges volt, ugyanis ahogy kiléptem a konyhából, lekapdosták róla az innivalókat. Vissza tettem a tálcát a helyére, majd újra bebújtam a meleg takaró alá, és a kezembe vettem a gőzölgő csokit.

- És Chloe, mi jót csináltál eddig?- kérdezte Louis vigyorogva. Fáradtan ráemeltem a tekintetem. Tényleg nem veszi észre az üvöltő televíziót?!

- Tudsz valami jó éttermet a közelben?- kérdezte Zayn, meg sem várva hogy válaszoljak a barátja értelmetlen kérdésére.

- Ami azt illeti, van egy, pár utcára a szállodától.- gondolkodtam hangosan.- De nem hiszem hogy ekkora viharban eljutni oda...

- Ó, dehogynem!- vigyorodott el Louis és ki lehetett olvasni a szeméből, hogy kihívás elfogadva...

- Én mondtam hogy ez nem jó ötlet!- vigyorogtam Loura,majd gyorsan visszahúztam a sálat a szám elé. Alig hagytuk el a szálloda területét, de már olyan érzésem volt mintha a maratont sétáltam volna le. Zayn kezébe kapaszkodva csúszkáltam előre, így nekem viszonylag könnyű dolgom volt mert a szél nagyját felfogta. A többiek nem jártak ekkora sikerrel, nem egyszer estek hasra, amin megjegyezném minden egyes alkalommal jót nevettem, és nem egyszer mentek neki egy oszlopnak, amit nem vettek észre.

- Ott vagyunk már?- nyafogta Harry valahonnan a közelemből, de nem tudtam pontosan honnan.

- Csak most indultunk el!- morogta Zayn, és elhúzott egy jeges pocsolyától amire éppen készültem rálépni. A szorosan mögöttem haladó Liam viszont már nem tudott irányt változtatni, de még mielőtt véglegesen eltaknyolt volna, a keze kapaszkodó után kezdett kutatni, megragadta az én karomat, ezzel együtt engem is meginogtatva. Liam elesett, engem magára rántott és mivel én elfelejtettem elengedni Zayn kezét, ő is ránk zuhant. Ahogy földet értünk, Louis elkezdett röhögni, Harry és Niall pedig ijedten kezdtek el felénk csoszogni. Nem kellett sok idő, belőlem is kirobbant a nevetés. Liam is elkezdett nevetni, rázkódott aladtam amitől a fejem ugrált és így mégjobban nevetni kezdtem. Zayn mosolyogva feltápázkodott, majd erős karokat éreztem, ahogy felemelnek a földről és talpra állítanak. Harry tartott amíg vissza nem nyertem az egyensúlyomat, de a nagy nevetéstől nem tudtam megállni a lábamon, így nekidőltem és a mellkasába folytottam el a nevetésem. Amikor kicsit kezdtem lecsillapodni Zayn megfogta a kezemet, és újra elindultunk. Még mindig nevettem, már azt sem tudtam miért, csak jött belőlem. Nem féltem hogy bajom esik, Zayn óvatosan kormányozott ki minden veszélyes dolog elől, mégis sikerült párszor belerúgnom valamibe, amikor is mind az öten utánam kaptak, így sosem estem el. 

-Chloe, ma este is dolgozol?-kérdezte Zayn, és a homlokán aggodalmas ráncok keletkeztek.

-Aha, de ma van az utolsó napom-kortyoltam fel a kávém maradékját, mielőtt kihűlt volna.

-Mehetünk?-vigyorgott Louis, majd hozzátette-Miért ne mehetnénk? Végül is elmúltunk 18.

-Louis...-mondta Zayn fenyegetően.

-Oké, befogtam-fordult vissza a kávéjához, és nagy lendülettel kavarni kezdte.

-Louis, ne törd szét a csészét, légyszi!-mondta Harry.

-Oké-állt fel Lou-Utáljatok ki! Itt se vagyok-mondta, majd felhúzta a vállát, és elindult a mellékhelyiség felé.

Liam csöndesen nevetett rajta, a többiek csak tudomásul vették, hogy besértődött.

-Ne bántsátok már! Csak jóindulatból beszélt-mondtam az üres kávéscsészém oldalát piszkálgatva.

-Mire visszajön elfelejti-intett Harry.

-Hogy lehetsz ilyen?

-Chloe, ez csak egy kis hülye besértődés. Szard már le! 5 perc és teljesen jól lesz-mondta Harry idegesen, szinte kiabálva.

Elhallgattam, és a szemembe könnyek szöktek, mint a leszidott kisgyereknek. Gyorsan lehajtottam a fejem, és visszafojtottam a kitörni készülő könnyeket. Az asztalunkra telepedett csendet Niall törte meg.

-Harry, kijössz velem egy kicsit?

-Minek?-morogta a kérdezett.

-Beszélni.

-Amit mondani akarsz, azt mondhatod a többiek előtt is, ha meg nem tartozik rájuk, akkor nincs mit beszélnünk.

-Harry, ne játszd az agyad, hanem húzzál beszélni!-csattant fel Zayn.

Harry egy haragos pillantással felállt, majd elindult a szőke után.

-Mi van veletek?-fordultam az ott maradt Zaynhez és Liamhez.-Mind olyan furák vagytok.

Egy pillanatra egymásra néztek, és Liam alig láthatóan megrázta a fejét, majd felém fordultak.

-Nem tudom-mondta Zayn-Ma egész nap ilyenek.

-Ácsi, ez meg mi volt az előbb?!-kapkodtam a fejem a két fiú között.

-Mi?-Liam egész élethűen adta a "nemértemmirőlbeszélsz" arckifejezést, és tárta szét a karját.

-Nem vicces, hadd halljam, mi volt ez?

-Chloe, amíg nem mondod el, mi, addig nem tudjuk megmondani.

-Basszus, jól tudjátok, miről beszélek! A kis "egymásra nézünk, fejet rázunk, és azt hisszünk, senki nem látta" akcióról.

-Aranyosak a teóriáid, de szerintem képzelődsz!-tette Zayn a vállamra a kezét.

-Mit nem akartok elmondani?-tartottam magam, de közben belül kicsit megingott a véleményem. Lehet, hogy tényleg csak képzelődöm?

Válasz nem érkezett, azonban helyette visszajött Louis, és leült mellém, Harry helyére.

-Mi van, félsz tőlem?-mosolygott Liam, ugyanis eddig mellette ült Lou.

-Vicces, Payne. Egy perc, és itt van értem a taxi, csak addig maradok-ahogy felnézett, láttam, hogy a szemei pirosak, és csillognak a könnytől.

-Mivan?-mindannyiunknak kikerekedtek a szemei a csodálkozástól. Ennyire csak nem bántották meg?!

-Eleanornak balesete volt-szívta meg az orrát-Most viszik a kórházba.

-Úristen, mit történt?-kapcsoltam én először.

-Valami állat nem állt meg a kereszteződésnél, és belement a kocsijába. Most eszméletlen, az egyik mentős hívott a telefonjáról-Louis a tenyerébe temette az arcát.

Nem tudtam mit mondani, úgyhogy megöleltem a magába roskadt fiút.

-Bejöttök velem a kórházba?-szipogott a vállamba.

-Persze, haver-mondta Liam, és már tárcsázta is a számot, hogy hívjon még egy taxit.

Mikor Niallék is visszajöttek, közöltük velük a hírt. Gyorsan fizettünk, és kimentünk az étterem elé várni a kocsikat. Louissal egymás karjába kapaszkodva ácsorogtunk az útpatkán. Egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyomat, és közben az utat szuggeráltam.

-Mikor hívtuk őket?-fordult felém Louis, majd a szabad kezével megdörzsölte a halántékát.

-Három perce-néztem a telómra, majd megsimítottam Louis karját-Ne aggódj! Minden rendben lesz!

-El kórházban van, az egyaltalán nincs rendben-megrázta a fejét, ezzel odébb söpörve a homlokába lógó tincseket.

-Nyugi!-karoltam át -Megígérem, hogy Eleanort még ma kiengedik.

Louis rám nézett, majd szomorkásan elmosolyodott.

-Aranyos vagy-ölelt meg-De sajnos nem te döntöd ezt el...

-Jön egy!-mutatott Liam az útra.

Nemsokkal később a másik taxi is megjött, és elindulhattunk. Én Louissal és Liammal kerültem egy kocsiba.

Louis ült középen. Egyik oldalán én szuggeráltam az arcát, hogy biztos jól van-e, a másikon pedig Liam bámult ki az ablakon. Feszült csend volt. A taxi megint lelassult és megállt, mert pirosat kaptunk. Louisnak megszólalt a telefonja.

-Üzenet!-csillant fel a szeme, majd a zsebében kezdett turkálni. Próbáltam nem feltűnően bámulni a telefonját, de nagyon kíváncsi voltam. Liam is odakapta a tekintetét, de ő mindenféle diszkréció nélkül odadugta az arcát.- Mi van?!- visított fel Louis idegesen, és nem bírtam ki megnéztem az üzenetet. "Tisztelt Ügyfelünk!" olvastam a sorokat, és félénken felnéztem Louisra... Tudom milyen idegesítőek ezek az üzenetek, velem is sokszor volt ilyen fontos helyzeteknél, de tudtam Louist most különösen rosszul érintette. - Mi a szar?!- már szinte ordibált.- Nem tudnak valaki mással szórakozni?!- épp hajította volna el a mobilját, amikor Liam kicsavarta a kezéből, és zsebre vágta. Mintha észre sem vette volna, úgy folytatta a szitkozódást, de senki nem szólt rá. A taxis arcán sem lehetett észrevenni semmi idegességet, tudta hogy kórházba megyünk.

- Louis, nyugi!- nézett bele Liam mélyen a szemébe.- El erős lány, semmi baja nem lesz!

- Azt se tudom mi történt!- folyt ki Lou szeméből egy könnycsepp. Annyira sebezhetőnek, annyira tehetetlennek tűnt, hogy én is majdnem elsírtam magam. Nem tudom min mehet keresztül, nem tudom, mert nincsen barátom akiért ennyire aggódhatnék. Nem tudtam mást tenni, szorosan hozzábújtam, és próbáltam éreztetni vele, hogy nincsen egyedül. A vállamba fúrta az arcát és halkan szipogott. A sofőr halkan megszólalt, hogy még pár utca, ezért Liam előre kifizette az utat, hogy ne ott keljen. Ahogy leállt a motor, kinyitottam az ajtót, majd amilyen gyorsan csak tudtam, kipattantam belőle. Louis szorosan mögöttem szállt ki, majd megragadta a kezem, és elkezdett befele futni. Mielőtt becsukódott volna a bejárati ajtó, még gyorsan visszanéztem. A többiek most ugráltak ki az éppen megállt kocsiból, miközben Liam helyettük is fizetett hogy ne vesztegessenek időt. Még láttam, ahogy elkezdenek felénk futni, majd Louis tovább húzott, így az ajtó becsukódott. Mikor újra előre fordultam, már a recepciós pult előtt voltunk.

- Miben segíthetek?- kérdezte a 40-es éveiben járható hölgy a pult túloldaláról.

- A barátnőm balesetet szenvedett. Hol találjuk?- hadarta Louis, majd a nő kérdésére elmondta El teljes nevét. Annyira kapkodott, hogy még én sem értettem, pedig tudtam mit kellene mondjon. Amikor a nő visszakérdezett, Lou még idegesebb lett. Félretoltam a pulttól, és én kezdtem el beszélni.

- Eleanor Jane Calder, és autó balesetet szenvedett az elmúlt pár órában.- mondtam nyugodtan. Sajnos, jártas vagyok a beregisztrálásban.

-Á, meg is van!- hangzott fel pár másodperc után.- Hozzátartozók?- kérdezte, mire bólintottam. Ismét a gépére nézett, majd elhadarta a szobaszámát. Még be sem fejezte a hölgy, amikor Louis ismét megragadta a kezem, és elkezdett húzni. Mindenhol csend volt, csak a hatunk gyors lábdobogása hallatszódott. A liftben óráknak tűntek a másodpercek, majd végül megérkezett a negyedik emeletre. Először Lou lépett ki, majd húzott engem is magával. Élesen vette a kanyarokat, én pedig sokszor majdnem belementem egy-egy sarokba, de a kezemmel kitámasztottam magam, és futottam tovább.

- Louis, itt!- hangzott mögülünk Zayn éles hangja, mire lefékeztünk, és immár sétálva tettük meg azt a pár métert. A szoba kívülről ugyan olyan volt, mint a többi, azzal a különbséggel, hogy a függönyök el voltak húzva az ablakon, ami belátást engedne a betegre.

Egy orvos éppen akkor lépett ki a szomszéd szobából, majd ahogy észrevett, megindult felénk.

- Önök Miss Calder hozzátartozói, igaz?- kérdezte, miközben végig nézett a bólogató fiúkon.- Jajj, szia Chloe!- akadt meg rajtam a tekintete. Halványan rámosolyogtam, majd én is köszöntöttem. Hozzá jár az egész családunk kivizsgálásra, nehogy bennünk is rákot diagnosztizáljanak, vagy legalább ne túl későn.

- Miss Calder még nem ébredt fel, de bemehetnek hozzá ha gondolják, csak ne hangoskodjanak.- ahogy kimondta, Louis be is nyitott a szobába, majd mind elindultak utána, kivéve Zaynt, aki mellettem maradt és meg sem mozdult.

- Mi történt?- kérdeztem rá.

- Autóbalesetnek volt az áldozata. Egy kereszteződésnél zöld lámpája volt, de a jobbról jövő autós nem figyelt, és brutálisan belement a kocsijába. A légzsákok kijöttek mindkét kocsiban, de a másik sofőr egy ortöréssel megúszta. Eleanornak annyi szerencséje volt, hogy az anyósülés felől ment belé a másik kocsi, és a nagy vihar miatt csak lassan vezetett. Ha a másik nem száguld a rossz éghajlati körülményekre tekintettel, akkor alig lett volna baja a kocsiknak. A lényeg, hogy Eleanornak megrepedt a bal kezében a csont, így bekipszeltük, a vállába nagyobb szilánkok fúródtak, de nem kellett összevarni, és a térdén egy csúnya ütődés keletkezett. A helyzethez képest nagyon nagy szerencséje volt... Ha minden igaz, nemsokára felébred. A sokk hatása és az ájulás nála nem tart sokáig... Valószínűleg!- mondta, majd elköszönt. 

Zayn kezét szorongatva léptem be a szobába. Félve tekintettem az ágyon fekvő lányra. Arca több helyen is sebhelyes volt, míg a bal kezén ott pihent a gipsz. Még most is olyan erősnek tűnt, erősebbnek mint valaha. Kigördült egy könnycsepp a szememből, ahogy elképzeltem mit élhetett át a kocsiban. Látni ahogy száguld feléd egy kocsi, a lámpája megvilágítja az arcod és tudod hogy nem tehetsz semmit.

A fiúk a fal melletti székeken ültek. Zayn is helyet foglalt egy szabadon, és az ölébe húzott. Onnan néztük a csendben szipogó Louist, aki El ép kezét szorongatta. Percek vagy órák telhettekm el így, nem tudom, amikor Louis hirtelen felkapta az eddig térdein pihenő fejét. Kezdett ébredezni. Mind köré gyűltünk, és onnan néztük lélegzet-visszafojtva. Először csak a fél szemét nyitotta ki. Lassan és hosszúakat pislogott, majd végig nézett rajtunk, és halványan elmosolyodott. Mind megkönnyebbültünk. Louis nem győzte mondani neki, hogy mennyire aggódott érte, Eleonor pedig halkan nevetve nyugtatgatta hogy semmi baja. Zayn oldalában fúrtam az arcom, elrejtve ezzel a könnyeimet. Elmondhatatlanul örültem hogy Elnek semmi baja, mégis egy kis rossz érzés is hatalbáma kerített. Ugyan így ültem 3 éve, mint most Louis... Ugyan így szorítottam anya kezét, ugyan így reménykedtem hogy kinyitja a szemét és mint El, ő is nevetve megvigasztal, de nem tette...Soha nem nyitotta ki a szemét, soha többet nem vigasztalt meg és soha többet nem nevetett rám. Nem tudtam újra megölelni, én elveszítettem... Homályos tekintettel néztem őket, és míg a fél szívemet melegség töltötte el őket látva, Lou megnyugvása, El halk beszéde miatt, a másikat keserűség. Én nem élhettem ezt át, tőlem elvették az édesanyám! Nem jött velem haza másnap, sőt én sem maradhattak vele hátha felébred. Ő meghalt, és nincs többet. Szerencsére Louis nem kell átélje amit én, ők most biztonságban vannak... A sírás egyre jobban rázta a vállam, és féltem hogy nem tudom visszatartani, ezért elindultam kifelé. Éreztem a tekinteteket a hátamon, de nem tudtam tovább benn maradni...

Miután sikerült megnyugodnom, a büfében vásárolt vízzel mentem vissza a szobába. Halványan mosolyogva, tettem le El mellé, majd leguggoltam elé.

- Annyira örülök hogy kinyitottad a szemed és jól vagy!- öleltem meg szorosan, persze csak annyira hogy ne fájjon neki.

- Köszönöm hogy eljöttél!- suttogta a fülembe.

- Ez természetes!- húzódtam el, és próbáltam mérgesen ránézni, de nem ment. Mosolyogva másztam vissza Zayn ölébe, aki egy puszit nyomott a fejemre.

- Jól vagy?- suttogva, hogy csak én halljam.

- Igen!- néztem a szemébe mosolyogva, majd a melkasára tettem a fejem. A fiúk mindent megtettek hogy jobb kedvre deritsék Elt, pedig azt leszámítva hogy épp kórházban feküdt, egészen jókedvű volt. Éppen két sztori között voltak, amikor Harrynek megcsörrent a telefonja. Üzenete jött. Mosolyogva rápillantott a kijelzőre, majd hamar el is komorodott.

- Jesszusom, Ariana!- pattant fel hirtelen, és úgy tűnt mindenki tudja miről van szó csak én nem.

- Gyógyulgass nagylány!- puszilta homlokon Elt, majd megpaskolta Louis vállát és elhagyta a szobát.

A fiúk folytatták a poénkodást, én pedig Zaynhez fordultam.

- Ki az az Ariana?- suttogtam.

- Ariana Grande.- suttogta vissza, nekem pedig kikerkedett a szemem. Imádom Arinanat! Halkan elnevette magát az arckifejezésemen, majd újra a többiekre figyelt. Mit csinál Harry Ariana Grandeval?

17. Snowstorm

Reggel egy gombóccal a torkomban ébrdedtem... Péntek volt, és ez az utolsó "munkanapom". Ez azt jelenti, hogy többet nem kell menjek a NeonLights-ba, legalábbis dolgozóként nem. Rég óta várom ezt a napot, most mégis úgy érzem hogy lehet nem is lesz olyan jó mint ahogy gondoltam.  Még az időjárás is rossz volt... Hetek óta nem volt ennyire hideg! Fújt a szél, jég eső volt és a hőmérséklet nem volt sokkal több az 5-foknál. Éppen ezért ismét előástam a viszonylag vastag cuccaim.

Egy fekete cicanadrágot és egy szürkés-barnás pulcsit vettem fel.  Egy leopárd mintás sálat tekertem a nyakam köré és a hajamat egy hajfánk segítségével egy nagy kontyba fogtam a fejem búbján. Kikerestem egy barna csízmát és miután minden dolgom elvégeztem, elindultam lefelé.

Már meg sem lepődtem, hogy a nappalinkban 5 emberrel több tartózkodik a kelleténél. Zoey és Alex is ott voltak. 

Mind a ketten másképp fogadták a hírt, miszerint rokonok Zayn Malikkal. Persze a húgom majd kicsattant és olyan 10 percig megállás nélkül sikítozott, és akkor is csak addig hagyta abba amíg megnézte a tévében a klippjüket. De dúrvábbra számítottam. Alex ennyire nem volt lelkes, de láttam egy mosolyt a szája csücskében, úgyhogy megnyugodtam. 

Most éppen valami videojátékról magyarázott nagy beleéléssel Louisnak és Zaynnek. Zoey pedig a maradék hármat foglalkoztatta Harry öléből. Ha jól hallottam valamelyik anyával közös emlékét mesélte. 

- Sziasztok!- intettem mosolyogva, amit vigyorogva viszonoztak. Zayn felállt az öcsém mellől és mellém sétált. Nem értettem miért, majd hirtelen magához húzott.

- Végre itt vagy!- szorított- Ezek nagyon sokat beszélnek!- mondta fáradtan, mire elröhögtem magam. 

- Azt hittem miattam jöttél ide!- töröltem le egy nem létező könnycseppet a szemem sarkából. Mosolyogva nyomott puszit az arcomra, mire befejeztem a műsírást.

- Chloe kitettem a téli kabátod!- jött ki Olga, és a kezembe nyomta az uzsonnám. Megköszöntem, majd eltettem a táskámba. - Ki kell tenni a kicsiket is. Havat mondanak és nem indul el az iskola busz.- mondta.

- Havat?!- képedtem el.

- Igen, de csak pár napos a lehűlés!- mosolyodott el halványan. 

- Várj!- szólaltam meg, majd ahogy eljutott az agyamig amit mondott, elmosolyodtam.- Akkor ide adod a kocsikulcsot?- vigyorogtam rá. 

- Nem, majd valamelyik fiú elvisz!- legyintett feléjük, mire én elkomorodtam. Szeretek vezetni... - De mennetek kéne, nagy lesz a forgalom, és be kell érnetek mindhármótoknak.- mondta, majd megpuszilt minket és felment az emeletre.

- Hallottátok! Indulunk!- fordultam a törpék felé. Mind a ketten felpattantak és rohanni kezdtek az előszoba felé.

- Megint nem vezethetsz!- cukkolt Alex nevetve miközben elfutott mellettem.

- Ne feszegesd a határaim!- szóltam utána mosolyogva. Mindig ezzel szórakozik. Mindannyian készültünk, mindenki a saját dolgát csinálta. Amint kész voltam, feltekertem nekik a sállakat, és elkészültünk.

- Akkor elvisz valaki?- néztem be a fiúkhoz. Niall vette el a kocsikulcsot, és mosolyogva elindult felénk. Előre engedett az ajtóban, majd elköszöntünk és kiléptünk a kertbe. A hideg megcsapta az arcom, és megborzongtam.  Nem vicc ez a lehűlés. Zoey és Alex ordítozva futottak a kocsiig, és azzal szórakoztak hogy látszik a lehelletük. Niall és én már sokkal kulturáltabban haladtunk a jármű felé.

- Itt jobbra- irányítottam Niallt az általános iskola felé. Lefékezett a nagy épület előtt, én pedig kiszálltam. Niall a biztonság kedvéért a kocsiban maradt. Segítettem felvenni a táskájukat, majd elköszöntem tőlük.

- Zoey, ne beszélj az órán! Nem akarom megint végig hallgatni a tanárod kiselőadását arról hogy miket mondasz az óráján!- lengettem meg előtte nevetve a mutatóujjamat, mire ő is elnevette magát. Nyomtam egy puszit a feje búbjára, majd elindult befelé.

- Alex, figyelj a húgodra!- sóhajtottam, majd egy halvány mosollyal ránéztem. 

- Legyen jó napod!- belecsapott a kitartott tenyerembe, majd egy elindult Zoey után. Egy kis futás után el is érte. Mosolyogva néztem őket a kocsinak dőlve. Alex ahogy elérte, meglökte a vállát, amit a húgom nevetve viszonzott. Lökdösődve mentek be a nagy ajtón is, és még hallottam, ahogy a felügyelő tanár elordítja magát.

- Zoey és Alex Rivers!- elnevettem magam. Mindenki ismeri őket az iskolában, mindenki tudja hogy kinek a gyerekei és azt is, hogy ha valami történik az iskolában akkor legalább az egyikük, de álatálban mindkettejük benne van. Nem a tipikus mintadiákok, de élvezik az egészet és ez a lényeg. Még kicsit hallgattam az ordibálást, majd visszaültem a jó meleg kocsiba.

-Aranyosak-mosolygott Niall.

-Ja, meg sem látszik rajtuk az utcán töltött két év-mondtam elgondolkozva.

Niall megfogta a kormányt, majd lassan kifordul az útra.

Szótlanul, a motorháztetőt bambulva ültem, amíg Niall hangja ki nem zökkentett.

-Basszus!

-Mi az?-kaptam fel a fejem, de meg is láttam rögtön-Francba...-morogtam miközben a szélvédőre esett hópelyhek lassan szétolvadtak. 

-Hát ez így nem lesz jó-indította be Niall az ablaktörlőt.

-Most komolyan, múlt héten rövidgatyában voltam!

-Nem tudok mit mondani, ezt megszívtuk-állt meg lassan a kocsi.

-És most még a dugó is-sóhajottam-Miért vannak ennyien az utakon?

-Szerinted ki szeretne ilyen időben gyalog menni?! Mindenki aki teheti kocsival megy.

Dühösen pillantottam a telefonomra.

-Niall, öt percünk van beérni!

-Felejtsd el-legyintett a szöszi.

-Hát jó-dőltem hátra az ülésen, és a telefonomat kezdtem nyomkodni. Igazából nem tudtam, mit csináljak, így csak húzogattam az ujjam az alkalmazások között. 

-Meki-mondta Niall.

-Mi?-néztem fel.

-Ott egy meki-mutatott jobbra.

-Tényleg-hajoltam előre, és szemügyre vettem a hívogatóan álló épületet-Van McDrive! Fordulj be!-utasítottam Niallt. 

-Kívánságod számomra parancs-forgatta a kormányt. Gondolom neki sem volt ellenére.

-Jujj mit kérjek?-kezdtem hangosan gondolkodni.

-Chloe...?-kezdte a fiú.

-Igen?-néztem rá.

-Kérnél te, légyszi? Csak mert...tudod...

-Mi?-nem esett le, hogy mit akar.

-Tudod, a fél világ ismer-emlékeztetett.

-Ja tényleg-csaptam nagyot a homlokomra.-Akkor cseréljünk helyet!

-Oké-mondta, de egyikünk sem mozdult.

-Hogy gondoltad?-kérdeztem.

-Nem tudom...-vakarta meg a fejét.

Ültünk és vártuk, hogy Niallnak támadjon valami ötlete, mert nem akartunk egymáson átbucskázva helyet cserélni. Szerencsére az ablaknál álló kocsi még mindig ott rostokolt, így a mögöttünk állók nem ránk haragudtak, amiért nem haladhatnak.

Niall egyszer csak hátrahajtotta az ülését, majd hátra mászott összetaposva a karosszériát.

-Szerintem én hátul is maradok, oké?

-Jó-ültem át a vezető ülésre. Pont időben, mert az első kocsi végzett, így eggyel előrébb mehettünk.

-Niall, ne piszkálj!-rázkódtam össze, ahogy a fiú megérintette hátulról a nyakam.

Felnevetett.

-Csikis vagy?-kérdezte.

-Nem!-mondtam, bár valójában rohadt csikis vagyok, de nem akartam, hogy tudja ezt a gyengepontom.

-Kár...-mondta, majd egy ideig szótlanul ültünk és vártuk, hogy haladjon a sor.

Mikor már éppen nem számítottam rá, kezeket éreztem a derekamon. És igen, összeugrottam, mint egy retardált, és valahogy egy nagyot ütöttem a dudára. Az éles hangtól megrezzentem, a fiú pedig még jobban nevetni kezdett. Az éppen rendelő fickó, és a mekis srác is felénk fordult.

-Basszus, Niall!-fordultam hátra a röhögő fiúhoz.

-Azt mondtad nem vagy csikis-kuncogott.

-Arghhh... Most mindenki azt hiszi, idegbajos vagyok-fordultam előre-Miattad!

-Nem tudtam, hogy ennyire nagyot ugrasz.

Nem válaszoltam, mert az előttünk álló autó kigurut az ablak elől így mi következtünk.

-Biztos megeszel ennyit?-kérdeztem, mikor már újra az úton voltunk.

-Ne félts te engem!-kacsintott, most már a vezetőülésből.

A telefonomra pillantva láttam, hogy már tíz perce bent kellene lennünk. A havazás nem állt el, sőt egyre csak erősödött. A kavargó fehérségben bizonytalanul rajzolódtak ki a kocsik, és házak körvonalai. 

Egyszer csak megcsörrent a telefon a kezemben. Gyorsan megnyitottam az üzenetet, ami a barátnőmtől jött.

"Szia, nem kell bejönnöd a suliba, nem tartják meg az órákat, mert összesen öten értünk be. Szóval, ha még otthon vagy, nehogy elindulj! Puszi"

-Nem kell bemennünk.

-Mi?-kérdezte Niall, a szemét le sem véve az útról.

-Most írt a barátnőm, hogy a hó miatt nem tartják meg az órákat. Azért kicsit durva, hogy egy kis tavaszi havazásból szinte egy hóvihar lett.

-Csak szinte?-állította Niall nagyobb sebességre az ablaktörlőt.

-Vissza kéne fordulnunk-gondolkodtam el.

-Nem mondod-mosolygott.-Már egy ideje azt nézem, hol fordulhatnánk meg.

-Menjünk be egy mellékutcába.

-Erre én is gondoltam, de az a baj, hogy elég régen tankoltunk utoljára.

-Basszus-suttogtam, és tudtam, hogy amilyen szerencsétlen vagyok, szinte biztos, hogy kifogyunk mielőtt eljutnánk egy benzinkútra.

Niall lefordult egy mellékutcába. Mivel itt még nem járt a hókotró, a kocsi kerekei alatt ropogott a friss, vizes hó.

-Chloe, nem tudod merre van legközelebb benzinkút?

-Hát... tudok egyet, de szerintem nem az  van legközelebb.

Niall lassan és óvatosan vezetett a csúszós úton. Közben a szél egyre erősödött, nagy erővel vágta a hatalmas hópelyheket az autó ablakaihoz. 

-Nem bírjuk ki hazáig!-mondta Niall aggodalmas arccal.

-Valahová le kellene húzódnunk-pillantottam a mögöttünk jövőkre.

-Okés-bólintott a fiú, és befordult egy zsákutcába. 

-Erre biztos nem jön senki-értettem egyet a döntéssel. 

Az autó gurulása egyre lassult. Megálltunk. Niall behúzta a kéziféket.

-A fűtés még mehet egy darabig, bár ahogy nézem az aksi is merülőben van.

-Hívjunk autómentőt!-vettem elő a telóm.

-Majd én-intett Niall, és már tárcsázta is a számot -Addig nézd meg, pontosan hol vagyunk.

-Oké.

Viszonylag hamar felvették a telefont, és Niall körülbelül egy percet beszélt. Mikor letette kíváncsian fordultam hozzá.

-Na mit mondtak?

-Felvettek a listára. Azt mondta a csaj, hogy most rengeteg hívást kaptak, így akár órákig is eltarthat mire kiérnek.

-De a fűtés nem elég addig.

-Hát ja, be kellene mennünk valahova. Szerinted az emberek beengednének?

-Téged biztos, de engem kidobnának-durcásan húztam össze a kabátom.

-Chloe, kérlek vonatkoztass el attól, hogy híres vagyok! Én is csak egy ember vagyok!

-Nem, te Niall Horan vagy. A tinilányok fele szerelmes beléd.

-Nem lehetne egy nap, hogy ne Niall Horan legyek neked? Csak egy fiú, ugyanolyan mint a többi. Kérlek, ne emlegetsd folyton, hogy "te híres vagy, megteheted"!

Nagyot sóhajtottam. 

-Oké. 

Niall elmosolyodott.

-Akkor a random emberek kilőve. Hova menjünk?

-Azt hiszem, nem messze van egy színház. Oda biztos beengednek.

-A "nem messze" mit jelent?

-Pár utcára.

-Rendben, próbáljuk meg-mondta Niall, és összehúzta a dzsekijét, majd feltette a kapucnit. Én eltettem a mobilom a táskámba, majd a fiúra néztem.

-Biztos menni fog? Semmit nem lehet látni a sok hótól.

-Nyugi, menni fog! Segítek!

-Rendben.

-Kész vagy?-nézett a szemembe.

Aprót bólintottam, majd mindketten kinyitottuk az ajtónkat. Ahogy kinyitottam, a szél majdnem vissza is csapta, de gyorsan megfogtam, és lábbal kicsit rásegítve kicsaptam.

Hallottam a zár csattanását. Az autó oldalát tapogatvapróbáltam Niallhoz eljutni.

A hó a szemembe csapódott, amitől rögtön bekönnyeztem, így alig láttam valamit.

-Gyere Chloe, fogd meg a kezem!-hallottam a szöszi hangját.

Előrenyújtottam a kezem, és megkeresve az övét erősen megkapaszkodtam benne.

Niall az épület falához húzott. Ott valamivel jobb volt, mert a hó nem vágott be annyira.

Egymás kezét szorongatva indultunk el a házfal mentén.

-Itt merre?-kérdezte Niall a sarkon.

-Át az úton-mondtam szinte kiabálva, mert a szél hangosan süvített a fülünkbe.

Niall magához húzott, és átölelte a vállam. Egy pillanatra véfigfutott a hideg a hátamon, aztán melegség öntött el belülről, miközben a lábaim lefagytak a csizmában.

Bizonytalanul haladtunk előre, de szerencsére nem volt sok autó az utakon. A szél befújta a havat a nyakamba, és az összes ruhám csuromvizes lett mire a színház elé értünk.

-Menj csak!-nyitotta ki előttem az ajtót Niall, majd udvariasan megvárta még beérek, és csak utána fordult be ő is.

A süvítő szél után hatalmas csend ragadt a fülünkbe. A csizmám orrán egyből olvadni kezdett a hó, így a bordó kárpiton lépkedve csúnya foltokat hagytam. 

Niall a szemét dörzsölte, valószínűleg nem a "hatalmas pompa" miatt, hanem mert a szél havat fújt a szemébe.

-Miben segíthetek?-szólalt meg a recepciós hölgy. Nem látszott sokkal idősebbnek húsz évesnél, és a ruhája is inkább hasonlított egy takarítóéra, de még nem voltak előadások, szóval nem baj.

-Jónapot!-léptem oda, de Niall megelőzött.

-Kifogyott a kocsinkból a benzin, és nem húzhatnánk meg magunkat amíg kicsit alább hagy a havazás?

-Egy feltétellel-mondta a lány, és mosolyogva lépett ki a pult mögül. Tényleg takarító volt. A recepciós biztos csak későbbre jön.

-Király!-vette le Niall a sapkáját, és kirázta belőle a havat-És mi lenne az.

-Egy közös kép.

-Hát persze, gyere csak-ölelte át Niall a lány vállát.

-A barátnőd nem jön?

-Nem!-vágtam rá-Vagyis...mi?

-Én kettőtökkel gondoltam a közös képet-mondta a takarító.

Nem kicsit döbbentem le. Tudtam, hogy azt hiszi, Niall barátnője vagyok, de nem siettem megcáfolni, ahogy a fiú sem.

-Oké-álltam be a lány másik oldalára.

-Nagy mosolyt!-tartotta előre a telefonját az.

Igyekeztem mosolyogni, de sajnos beugrott, hogy tiszta víz vagyok, az orrom meg biztos olyan mint rudolfnak a rénszarvasnak a hideg után. Így még hülye képet is vágok valószínűleg.

-Köszi-mosolygott a lány felváltva a telefonjára, és ránk nézve.

-Khm...-köszörültem meg a torkom -Esetleg valahol megszáríthatjuk a ruhánkat, vagy....?

-Ja, hát persze hozok valami váltást, addig menjetek be a ruhatárba, ba az jó lesz.

-Szuper-bólintottam, majd megragadva Niall karját, elindultam a ruhatárba.

-Ne rángass, asszony!-röhögött a fiú.

-Mi van?-a szemöldököm a homlokom közepéig felszaladt, és hirtelen nagy lendülettem pördültem meg.

Ahogy szembetaláltam magam Niall mosolygós arcával, és csillogó kék szempárjával, nekem is mosoly szökött az arcomra.

-Megmondhattad volna neki, hogy nem járunk-böktem játékosan az oldalába.

-Nem?-kérdezte Niall és valami különös mosoly ült ki az arcára. Átölelte a vállam, és egy ülőke felé húzott.

Nem tudtam, miért csinálja, de nem ellenkeztem.

Leültünk. Akkor jutott eszembe, hogy levegyem a csuromvizes cuccaim. Elkezdtem letekerni a sálat a nyakamból. Ahogy tekertem, egyre csak hullottak ki belőle a vizes hódarabkák. A kabátomból is kibújtam. Közben Niall is kapcsolt, és levette a vizes dzsekijét.

Akkor vettem észre, hogy a ruhatár kis kiszögellésében van egy ablak. Felálltam a fiú mellől, és odaszaladtam.

A kis ablakot vastagon keretezte a hó, így csak középen egy kis résen lehetett kilátni. Mivel elég magasan volt, én nem láttam ki rajta. Keresni kezdtem valamit, amire felállhatok, hogy kilássak.

-Felemeljelek?-állt meg mellettem a szöszi.

Végigmértem, hogy vajon elbír-e. Féloldalas mosolyra húzta a száját.

-Hát...-kezdtem, de közbevágott.

-Szerinted nem bírlak el?-kérdezte, majd nevetve felkapott a derekamnál fogva, mint ha csak egy gyerek lennék. Annyira váratlanul ért, hogy eszembe se jutott ellenkezni.

-Jó, elhiszem-nevettem, mikor észbekaptam-Most már letehetsz!

-Azt hiszed?-pajkosan mosolygott, majd egyik kezével elengedve a derekam a térdhajlatom alá nyúlt, és egy kicsit lejjebb huppanva majdnem az ölében találtam magam.

Halkan felkuncogtam, mire Niall elégedetten elmosolyodott.

-Most már tényleg tegyél le!-kértem, mire engedelmesen leeresztett a földre.

Szembe találtam vele magam. Közel voltunk egymáshoz, a lábaink szinte összeértek. Egyik kezével még gyengéden fogta a karom.

-Gyönyörű vagy-mondta mélyen a szemembe nézve. Vártam, hogy mikor röhögi el magát a meglepett arcomon, de ez nem történt meg.

Ujjait lassan a könyököm felé húzta, majd onnan a derekamra, amitől kirázotta hideg. Hátraléptem, és hirtelen elvesztettem az egyensúlyom. Éreztem, hogy hátraesek, így gyorsan megragadtam az első kezembe akadó dolgot, ami jelen esetben Niall pulcsija volt. A fiút is váratlanul érte az egész, így ahelyett, hogy megállította volna az esésemet, őt is magammal rántottam.

Elég érdekes pózban értünk földet, de nem foglalkoztam vele, hogy Niall rajtam fekszik, mert a hátam sajgott a becsapódástól.

-Aaa-nyögtem fel, amikor a takarító hangját hallottam egyre közeledni.

-Csak takarító egyenruhát találtam, de remélem ez is megteszi amíg a ruháitok megszáradnak. Elég...-itt elakadt, mert odaért elénk.

Niall hamarabb kapcsolt, és elkezdett lemászni rólam.

-Jajjj....öö....-pillantgatott ide-oda zavarában a lány, majd letette a ruhákat és kisietett. 

Niall felállt, majd a kezét nyújtotta, és engem is felhúzott.

-Ne mondj semmit! Kérlek-mondtam, majd elindultam a ruhák felé.

Niall engedelmeskedett, nem szólt semmit, csak halkan kuncogva követett.

-Melyik a nagyobb szerinted?-kérdeztem, mire Niall szakértői szemmel kezdte összehasonlítani a két melegítőfelsőt.

-Talán ez-nyújtotta oda az egyiket-De lehet, hogy ugyanakkorák.

-Oké-vettem el a szűkebb gatyát, majd elindultam a kiszögellésbe átöltözni.

Elbújtam néhány ott hagyott pufi dzseki mögé, majd a dzsekik közül kémlelve visszapillantottam Niallre aki csöppet sem zavartatva magát lekapta a pólóját. Nem tudtam nem észrevenni a hasán elhelyezkedő kockákat. Annak ellenére, hogy mennyit eszik, fitt alakja volt. Mielőtt jobban elmerülhettem volna a hasizma bámulásában, felkapta a pulcsit, majd felhúzta a cipzárt.

Ezután a nadrágját is gyorsan átvette.

Mikor végzett elindult felém. Gyorsan kihúztam a fejem a dzsekik közül, és a falnak dőlve nyomkodni kezdtem a telóm.

Niall halk lépteim egyre közeledtek.

-Hali!-bukkant elő a dzsekik mögül.

-Niall!-mondtam szemrehányóan-Mi van ha éppen öltözök?

-Azért jöttem-kacsintott.

Morcosan összehúztam a szemöldököm.

-Csak hülyülök, kicsilány. Ez a nadrág amúgy se sokat takar az alakodból-csapott egy aprót a combomra.

-Niall!

-Nyugi van-emelte fel a kezét-Már itt sem vagyok-mondta, és megfordulva elsétált.

A pufi dzsekik alatt figyeltem a lábát, ahogy egyre távolodik, majd egyszer csak megállt, és visszafordult. Szóval visszajött lesekedni. Gondoltam megviccelem valahogy, de még nem volt ötletem.

Elgondolkozva kezdtem körbesétálni, miközben óvatosan megfigyeltem, hol les be Niall. És két kabát között meg is láttam a csillogó szempárt.

Ekkor támadt, egy ötletem, és lassan elkezdtem levenni a pulcsimat. Nem aggódtam, mivel még volt alatta egy top. A pulcsit letettem egy ülőkére, és felig a dzsekik felé fordultam.Megfogtam a top alját, és elkezdtem felhúzni, mint ha levenni készülnék, majd hirtelen megálltam, és Niall felé fordultam.

-Azt hitted leveszem, mi? Na húzás van!

-Bocsi-hallottam a fiú megilletődött hangját, amitől el is párolgott a haragom. Csak nevetve megcsóváltam a fejem, majd mikor Niall tényleg elment folytattam az öltözést.

O.o

Sziasztok!

Sajnos most nem résszel jövünk... Nem sikerült befejeznünk a 15. fejezetet, amiért elnézést szeretnénk kérni. A legfőbb ok, az az, hogy nem volt szinte semmi időnk ezen a héten. Gólyahét volt és arra kellett készüljünk, a hétvégén pedig közbe jöttek dolgok... Egyszóval nagyon sajnáljuk...

A másik fontos dolog, aminek viszont nincs köze a késéshez, az az hogy SEMMI visszajelzést nem kapunk. Nem pipáltok, nem kommenteltek, nem írtok a chathez és az oldalmegjelenítések száma is napról-napra csökken... Egyszerűen nem értjük miért... Ellaposodott volna a történet?! Nem ilyenre számítottatok?! Tényleg nem tudjuk... Kérlek írjátok le a véleményeteket, higgyétek el hogy nagyon sokat számít nekünk!

DE, még mielőtt bárki is azt hinné sajnáltatjuk magunkat...NEM! Épp ellenkezőleg, a blog már így is 2 díjat és 3 rendszeres olvasót valamint majdnem 2000 megtekintést tudhat magáénak, aminek nagyon örülünk! Csak éppen ezek miatt nem értjük az érdeklődés csökkenést! Reméljük, csak a szeptemberi suli kezdés miatt van így... A lényeg, hogy még viszonylag az elején vagyunk, és a sztori csak most kezd majd beindulni, úgyhogy Maradjatok velünk, vagy csatlakozzatok MOST a történetünkhöz!!;)

Még egyszer bocsi a kimaradásért, jövőhéten jelentkezünk!!!!!:)<3

-szerzők<3

I can't wait forever...

Chloe Rivers:

- Hali George!- intettem a konditerem előtt álló két méter magas őrnek. Igazából a szálloda tele van óriási emberekkel, ami miatt még kisebbnek érzem magam mint amilyen vagyok... Néha elég zavaró.

- Szia kicsilány! Hát te?!- kérdezte mosolyogva. Igen, nem ezen a helyen látnak a legtöbbet.

- Nem akarok tesiből bukni!- mosolyodtam el keserűen, mire egy jóízűt nevetett.

- Hát, mindenesetre ha segítség kell, nyugodtan szólj!- mosolygott- Vagy ha túl nehéz egy súlyzó, szívesen segítek!- kacsintott. Elnevettem magam, és a szemem sarkából láttam, hogy a fiúk kihúzzák magukat. Tudtam hogy őket akarta kicsit piszkálni, de én értékeltem a poént. 

- Mindenképp!- veregettem meg nevetve a széles mellkasát, majd elindultam befelé. Áthaladtam a nagy termen, kikerülgettem pár gépet és sporteszközt majd végre elértem az ajtóig.  Hiába vagyok egy fedél alatt a világ összes hírességének körülbelül felével, még mindig kellemetlen néha velük lenni egy légtérben... Ezért is örülök hogy apámnak külön edzőterme van, mert így azon kevés alkalommal amikor le jövök, akkor se kell például Vin Diesel-lel együtt súlyokat emeljek. Ártana az egómnak a nagy különbség.

Bepötyögtem az 5 számjegyből álló kódot, és lenyomtam a kilincset. Sokkal frissebb levegő fogadott benn, és ami a legjobb hogy üres volt! A fiúk is sikeresen beértek a szobába, és érdeklődő tekintettel néztek körül.  Tapasztalt mozdulatokkal mentem a hűtőhöz, és pakoltam ki belőle 6 ásványmentes vizet, tudván hogy sport után nem jó a hideg a toroknak. Miután megvoltam, odabattyogtam a szobabiciklihez, és felültem rá. Beállítottam a nehézségét és hogy mit mérjen, majd elkezdtem tekerni. Hamar feltűnt, hogy egyedül az én gépemnek a zúgása hallatszódik, így megálltam. Ránéztem a többiekre, akik egytől egyig, ki közelebbről ki távolabbról, de engem bámult.

- Mit csináltok?!-kérdeztem zavartan.

- Személyi edzőt játszunk!- mondta Louis fontoskodva. Hitetlenkedve elröhögtem magam.

- Ugye nem akartok végig bámulni?! Menjetek csináljatok valamit!- legyintettem a többi gép felé. Nem nagyon mozdultak.- Nem tudjátok hogy kell használni őket?!- kérdeztem zavartan, mire Harrynek felcsillant a szeme.

- Megmutatod?- kérdezte egy sármos félmosollyal, gondolta hogy zavarba hoz.

- Nem, de megkérhetem Georgot!- kacsintottam rá, mire a többiekből kitört a röhögés, és ő is elmosolyodott. Ez után, már nem kellett szóljak nekik, maguktól is mentek edzeni. Ki a futógépre, ki súlyt emelni, ki a box-zsákot ütni. Immár nyugodtan kezdtem el tekerni. Igazából nekem a futógép kéne, de nem volt szívem rávenni magam arra a kínzásra. Eleget szenvedek az órákon, nem kell még itt is!!

- Chloe, hogy hogy nem vagy suliban?- kérdezte Liam.

- Kaptunk egy szabadnapot, hogy készüljünk az érettségire- mondtam, és egyel feljebb vittem a nehézségi fokozatot. 

- És te lejöttél a konditerembe? Ahelyett hogy tanulnál rájuk?- vonta fel Zayn a szemöldökét, amit az egész falat bevonó tükör segítségével láttam.

- A többit könnyen megírom! Csak tesiből kell feltornázzam magam a jobb szintre... Szó szerint!- mondtam, mire elmosolyodott. 

A szemben levő tévén a zene csatornát bámulva egész gyorsan telt az idő. A telefonom zenélése zavart meg, így kicsit összerezzentem. Gyorsan leszálltam a gépről, és zsibbadt lábakkal indultam el az eszköz keresésére. Sehogy nem akart meglenni, pedig alig hoztam magammal cuccot. Végül sikeresen megtaláltam. A nagypapám neve villogott rajta. Egy nagy mosoly költözött az arcomra és úgy húztam el a villogó zöld ikont. 

- Szia Papa!- köszöntöttem vidáman.

- Szia Csillagom!- hallottam hogy elmosolyodik és melegség járta át a szívem. Rég nem beszéltem vele, jó volt hallani a hangját.- Mit csinálsz? Csak nem futsz? Nagyon kapkodod a levegőt!- nevette el magát. Gondolom nehéz elképzelnie engem futva, amikor nem üldöz senki. Mosolyogva megforgattam a szemem, majd kijavítottam.

- Konditeremben vagyok, nem akarok bukni!- vontam meg a vállam, majd beleittam a vizembe. - Miért hívtál? Holnap úgyis találkozunk!- nevettem el magam. Hallottam ahogy vesz egy nagy levegőt így én is elkomorodtam.

- Nézd Chloe...- kezdte és nekem könnyek kezdtek gyűlni a szememben. Nem mondta ki, de tudtam mi jön.- Nem tudok elmenni hozzátok... Valami összejött, és muszáj elintéznem! Nagyon sajnálom, nem így terveztem de ígérem bepótoljuk! Majd elmegyek, de nem most. Most nem...- mondta és éreztem a hangján a megbánást. Kicsordult az első könnycseppem. Nagyon rég óta tervezgetem már ezt a hetet, és most csak úgy lemondja. Egy érzelmi menedékház lett volna ha eljön, de így szenvedhetek tovább egyedül. A fiúk észrevették hogy valami nincs rendben és lekapcsolták a tévét. 

- Itt vagy Chloe?- hallottam meg a hangját.

- Igen, igen!- kaptam össze magam.- Öhmm... Nekem most mennem kell, majd...majd beszélünk!- mondtam zavartan, majd meg sem várva hogy válaszoljon kinyomtam. Csak bámultam magam elé, és értelmeztem amit mondott. Már mindent eltereveztem... Hogy hova megyünk sétálni, mit nézünk meg a moziban, hol vacsizunk...mindent.  

- Chloe, minden rendben?!- hallottam meg Zayn halk hangját. Könnyes szemekkel felnéztem rá.

- Nem jön! Lemondta...- hajtottam le a fejem, hogy ne lássák a kicsorduló könnycseppeimet. 

- Majd jön máskor!- simította meg a hátam. Csak megráztam a fejem... Ez nem ilyen egyszerű! Eldöntöttem hogy kiderítem miért nem jött!

- Olga, nem kell főzz! Nem jön!- rontottam be a házba, nyomomban a lihegő fiúkkal. Már nem is csalódott, inkább ideges voltam.

- Hogyhogy?- jött ki csodálkozva a konyhából. Csak hanyagul megvontam a vállam, mintha nem érdekelne, de ő is tudta hogy ez nem igaz.- Jól vagy édesem?- jött közelebb. 

- Persze! Minden rendben!- bólogattam- Majd jön máskor! Majd máskor...- igazából magamat győzködtem nem is őt. Nagy léptekkel indultam el a szobám felé, el kellett intézzék egy telefonhívást. 

A harmadik lépcsőfoknál tartottam, amikor az éppen lefelé száguldó alak majdnem fellökött.

- Nem hiszem el, hogy nem veszed meg nekem azt a ruhát!- sikoltozta miközben vissza-vissza fordult az emelet felé.

- Tasha, az a ruha annyiba kerül mint a házam! Amúgy is van egy ugyan olyanod, minek akkor egy másik színben is!- jött le apám idegesen. Valamiért együtt kezdtem érezni apámmal, így beleszóltam a veszekedésükbe.

- Tasha, milyen rég nem láttalak!- mondtam neki csodálkozva, mire utálattal teli szemeit felém fordította.- Azok voltak ám a szép napok!- tűnődtem el. Meghallottam valamit, amit nagyon ritkán szoktam. Apám elnevette magát! Az én mondatomon! Úgy látszik ez az utálatos nőszemély még minket is összehoz a borzalmas lényével. Nem is értem apám hogy tud vele együtt lenni...

- Dan!- visitott fel megint, mire nekem és apának is egy-egy grimasz ült ki az arcunkra.- Neveld meg a lányodat! Nem veszed észre mennyire udvariatlan?!- a hangja úgy ugrált a magas és a mély hangok között mint egy sziréna. Rossz volt hallgatni. Ha nem tudnám, hogy egy 30-as éveiben járó nőről van szó, azt mondanám hogy egy mutáló tinédzser fiú énekel operát... Vagy csak próbál.

- Most igaza volt...- motyogta, én pedig alig hittem a füleimnek. Rögzíteni kellett volna az utókor számára is.- Tasha! Fontos dolgom van, úgyhogy ha csak azért jöttél ide, hogy megvegyem azt a ruhát, akkor felesleges próbálkoznod. Megismétlem sokkal fontosabb dolgom van!- visszatért. Ugyan olyan száraz és kimért hangon mondta, mint amilyet mindig használ. Úgy beszél, hogy az ember már azt is megkérdőjelezi hogy érdemes volt-e megszületnie. Csak kimondja a szavakat, de mégis annyira lenézően hat, hogy nem mersz visszaszólni. Ezért szokta megnyerni a legtöbb tárgyalását... Ja, kihagytam hogy csak az nem szól vissza akinek van egy kis esze.

- Neked a ruhám nem elég fontos?!- visított fel megint, és kezdtem félni hogy a magas hangja megüti a gyémántvágót (amivel a betörők törnek be) és beindítja a riasztónkat.

- Tasha az ég szerelmére! Kismillió ruhád van már, nem kell mégegy! Ha meg igen, menj és vedd meg! Vagy vidd el a lányomét! Nem érdekel de maradj csöndben!- kezdte felemelni a hangját, de nem idegesen, inkább kétségbeesetten. Nem különösen érdekelt volna ha elviszi egy ruhámat, ez a legkisebb áldozat részemről, amit vigyorogva hajtok végig, feltéve ha elhalgat a jajjgatásával. 

- Szóval nem kisérsz el?!- döbbent, ideges és cserbenhagyott volt. Akármennyire is utáltam, most egy kicsit megsajnáltam. Tudom milyen érzés, ha az apám nem törődik veled, inkább bármi mást csinál csak hogy ne kelljen veled foglalkozzon. Az együttérzésem a következő mondatáig tartott, onnantól valami egészen mást éreztem. - Akkor majd Chloe eljön velem! Úgyis meg kell ismernem!- vigyorodott el, én pedig elfehéredtem. Ha elrángat egy bevásárlóközpontba, akkor csak jövőhéten szabadulok, addig járjuk a boltokat.

- Menjetek, csak hagyjatok ki engem belőle!- rázta meg a fejét a "főnök" és bevonult az irodájába.

- Tasha, én nem...- kezdtem, majd ránéztem. Ahogy becsukódott apám ajtaja, mintha az egész nő megváltozott volna. Az idegességtől előjött ráncai kisimultak, a szeme megnyugodott és az egész arcáról a nyugodtság és a kedvesség sugárzott. Már rám sem utálattal nézett, inkább könyörögve.

- Kérlek Chloe! Nem szeretek egyedül vásárolni!- nézett mélyen a szemembe és semmi rosszindulatot nem láttam benne.- Ígérem jól fogunk szórakozni! Mind ketten!- mondta, rám pedig hirtelen rámtört anya hiánya.

- Jó, csak átöltözök!- adtam meg magam, mire hálásan elmosolyodott. Hátha nem lesz annyira rossz... Talán még hasonlíthat egy "anya"-"lánya" délutánra.

Gyorsan letusoltam, majd kiválogattam a ruháim. Mivel kimegyünk a hotel területéről, ezer megy egy fotó fog készülni rólunk, ezért úgy kellett felöltözzek. Végül egy szaggatott halványkék farmer mellett, és egy sötétkék pulcsiszerüség mellett döntöttem, amin fehér geometrikus minták foglaltak helyet. A fél vállamról lecsúszott az anyag, de mivel viszonylag meleg volt így nem bántam.

A szükséges dolgaimat bedobáltam egy kézi táskába és lementem a földszintre. Kiválasztottam egy sötétkék cipőt, majd miután belebújtam elköszöntem a bent levőktől, és kimentem a már beindított kocsihoz. Beültem az anyós ülésre és bekötöttem magam. 

- Jól nézel ki!- mosolygott rám Tasha, amit viszonoztam.- De jól néz ki a táskád! Hol vetted?- kerekedett ki a szeme, én pedig elnevettem magam.

- Tavaly szülinapomra kaptam.- néztem rá a táskára. Szerettem, mert Benitől kaptam, de pont ezért nem is hordtam sokat. Most viszont szükségem volt egy kis darabkára a tényleges családomból is.

- Ezt hozta a bátyád?- kérdezte meg kedvesen. Halványan mosolyogva bólintottam, mire megsimította a vállam... Talán nem is olyan kiállhatatlan mint gondoltam.

- És akkor azt mondtam neki, hogy olyan a  táskája mintha koszos lenne... Nem tudtam hogy ő tervezte ilyenre.- nevetett én pedig vele.- Azt hittem apád kinyír utána, annyira leégettem.- már alig álltam a lábamon annyira nevettem így meg kellett álljak egy kicsit. 5 órája járjuk a boltokat, ezer meg egy szatyor foglalt helyet a kezünkben, és még sok bolt hátra van. 

- És végül mit csinált?!- kérdeztem meg két nevetés között.

- Csak folytott hangon elmondta, hogy máskor ilyet ne...- mosolyodott el. Nagyon elcsodálkoztam, mert szeretettel beszélt az apámról. Pedig ő nem éppen viselkedik így vele, vagy csak én nem látom.

- Hogy hogy mellette vagy... Még mindig?- kérdeztem meg tőle. Rég óta nem hagy nyugodni ez a kérdés és végre vagyunk annyira jóban hogy feltegyem.

- Nem olyan mint amilyennek mutatja magát. Ez a kemény, főnökösködő énje a munkájával jár. Nagyon nagy az elvárás, nagyon nagy a kényszer és a legjobb kell legyél ha nyerni akarsz, a simán jó nem elég.  Sok évig nem volt mellette senki, így nem kellett megkülönböztesse a munkát a magánéletétől, így nem igyekezett megtartani az igazi énjét. Viszont bármennyire is mélyen, de ott van, nem veszett el csak beporosodott.  És igen, néha nehezen értjük meg egymást, sokszor én is elengedem magam és akkor világháborúk törnek ki, de alapjáraton óriási szíve van...- mondta komolyan.

- Akkor ezt csak nekem nem mutatja...- motyogtam. Örültem hogy nem velejéig romlott ember, de mivel nekem nem mutatja így nem sokat értem ezzel az információval.

- Chloe, sosem gondolkodtál rajta, hogy anyud miért ment hozzá? Úgy gondolod hogy feleségül ment volna valaha is egy olyan férfihez, akinek nincs szíve?-le ültünk egy asztalhoz, így már a szemembe nézett.- Én biztos vagyok benne hogy nem... Ez is bizonyítja hogy van még menthető dolog! Sosem kérdeztem miért mentek szét Annabellel, de egyszer sem, egy árva szóval sem, SOHA nem mondott rá semmi rosszat. Sose szidta, sose hibáztatta és sose mondta hogy nagy hiba volt az a házasság. Valami történt, egy fájó pont, mind kettejük életében, és Dan új életet akart kezdeni. És el is kezdte, ami miatt nektek a rossz apa szerepében mutatkozott be. És most, hogy visszatértetek, összemosódik a két élete, és nem tudja kezelni.  Adj neki egy kis időt!- simított végig a kezemen.

- Volt majdnem két éve... Nem várhatok örökké...- hajtottam le a fejem.

Ez után már inkább vicces történeteket meséltünk, és bejár tűnik minden boltot.

- Tudod Tasha, azt hittem egy hárpia vagy! Óriásit csalódtam, nagyon jó értelemben!- már a kocsiban ültünk. Este 8 óra volt, és mi akkor indultunk haza.

- Köszönöm!- mosolyodott el és láttam rajta, hogy jól esnek neki a szavaim.- Én mindig tudtam hogy jófej vagy!- nevette el magát, és én is elmosolyodtam. - Énekeljünk!- kiáltott fel, én pedig egy kicsit megugrottam, amin mind a ketten elnevettük magunkat. 

Előrehajoltam és benyomtam a rádiót, miközben Tasha kikanyarodott a parkolóból. 

Ahogy meghallottam az első számot, nagy mosolyra húzódott a szám.

-Akarsz Wiggle-t énekelni?-kérdeztem, de közben már a zene ritmusára dűlöngéltem, és halkan kántáltam a szöveget.

-Ez meg mi?-fordult felém egy pillanatra, majd vissza az útra.

A szemeim kikerekedtek a csodálkozástól.

-Te nem ismered a Wiggle-t?

-Nem. Kellene?

-Hát persze! De megtanítalak, nem olyan nehéz. Ha párszor meghallgatod, belemegy a füledbe, és ezt fogod énekelni ha unatkozol.-vigyorogtam, majd mivel a refrénhez ért, énekelni kezdtem.-You know what to do with that big fat butt... Wiggle wiggle wiggle...

-Nem hiszem el, hogy ez tetszik neked-mosolygott Tasha.

-Csak próbáld meg! Mielőtt vége.

-Dehogy...

-Na most!-intettem mire először csak én énekeltem, de mivel nem nehéz a szöveg, Tasha is bekapcsolódott. Vigyorogva énekeltem tovább, miközbena nő arcát fürkésztem. Ő pedig elnevette magát. A nevetése egészen máshogy csengett, mint a veszekedése apával. Mint ha egy teljesen más ember lenne.

-Szerintem menj el rappernek-mondta, mikor vége lett a számnak.

-Persze!-röhögtem el magam, majd beuvillant egy gondolat az agyamba, szóval témát váltottam-Csinálunk máskor is majd ilyeneket?

-Mármint ilyen kis vásárolgatós délutánt?-kérdezte, mire bólintottam-Persze, ha szeretnéd!-mosolygott.

-Szeretném! Nagyon jól éreztem magam.

Tasha nagyot sóhajtott, majd felém fordult.

-Örülök, Chloe! Én is nagyon jól szórakoztam.