Chloe Rivers:
- Hali George!- intettem a konditerem előtt álló két méter magas őrnek. Igazából a szálloda tele van óriási emberekkel, ami miatt még kisebbnek érzem magam mint amilyen vagyok... Néha elég zavaró.
- Szia kicsilány! Hát te?!- kérdezte mosolyogva. Igen, nem ezen a helyen látnak a legtöbbet.
- Nem akarok tesiből bukni!- mosolyodtam el keserűen, mire egy jóízűt nevetett.
- Hát, mindenesetre ha segítség kell, nyugodtan szólj!- mosolygott- Vagy ha túl nehéz egy súlyzó, szívesen segítek!- kacsintott. Elnevettem magam, és a szemem sarkából láttam, hogy a fiúk kihúzzák magukat. Tudtam hogy őket akarta kicsit piszkálni, de én értékeltem a poént.
- Mindenképp!- veregettem meg nevetve a széles mellkasát, majd elindultam befelé. Áthaladtam a nagy termen, kikerülgettem pár gépet és sporteszközt majd végre elértem az ajtóig. Hiába vagyok egy fedél alatt a világ összes hírességének körülbelül felével, még mindig kellemetlen néha velük lenni egy légtérben... Ezért is örülök hogy apámnak külön edzőterme van, mert így azon kevés alkalommal amikor le jövök, akkor se kell például Vin Diesel-lel együtt súlyokat emeljek. Ártana az egómnak a nagy különbség.
Bepötyögtem az 5 számjegyből álló kódot, és lenyomtam a kilincset. Sokkal frissebb levegő fogadott benn, és ami a legjobb hogy üres volt! A fiúk is sikeresen beértek a szobába, és érdeklődő tekintettel néztek körül. Tapasztalt mozdulatokkal mentem a hűtőhöz, és pakoltam ki belőle 6 ásványmentes vizet, tudván hogy sport után nem jó a hideg a toroknak. Miután megvoltam, odabattyogtam a szobabiciklihez, és felültem rá. Beállítottam a nehézségét és hogy mit mérjen, majd elkezdtem tekerni. Hamar feltűnt, hogy egyedül az én gépemnek a zúgása hallatszódik, így megálltam. Ránéztem a többiekre, akik egytől egyig, ki közelebbről ki távolabbról, de engem bámult.
- Mit csináltok?!-kérdeztem zavartan.
- Személyi edzőt játszunk!- mondta Louis fontoskodva. Hitetlenkedve elröhögtem magam.
- Ugye nem akartok végig bámulni?! Menjetek csináljatok valamit!- legyintettem a többi gép felé. Nem nagyon mozdultak.- Nem tudjátok hogy kell használni őket?!- kérdeztem zavartan, mire Harrynek felcsillant a szeme.
- Megmutatod?- kérdezte egy sármos félmosollyal, gondolta hogy zavarba hoz.
- Nem, de megkérhetem Georgot!- kacsintottam rá, mire a többiekből kitört a röhögés, és ő is elmosolyodott. Ez után, már nem kellett szóljak nekik, maguktól is mentek edzeni. Ki a futógépre, ki súlyt emelni, ki a box-zsákot ütni. Immár nyugodtan kezdtem el tekerni. Igazából nekem a futógép kéne, de nem volt szívem rávenni magam arra a kínzásra. Eleget szenvedek az órákon, nem kell még itt is!!
- Chloe, hogy hogy nem vagy suliban?- kérdezte Liam.
- Kaptunk egy szabadnapot, hogy készüljünk az érettségire- mondtam, és egyel feljebb vittem a nehézségi fokozatot.
- És te lejöttél a konditerembe? Ahelyett hogy tanulnál rájuk?- vonta fel Zayn a szemöldökét, amit az egész falat bevonó tükör segítségével láttam.
- A többit könnyen megírom! Csak tesiből kell feltornázzam magam a jobb szintre... Szó szerint!- mondtam, mire elmosolyodott.
A szemben levő tévén a zene csatornát bámulva egész gyorsan telt az idő. A telefonom zenélése zavart meg, így kicsit összerezzentem. Gyorsan leszálltam a gépről, és zsibbadt lábakkal indultam el az eszköz keresésére. Sehogy nem akart meglenni, pedig alig hoztam magammal cuccot. Végül sikeresen megtaláltam. A nagypapám neve villogott rajta. Egy nagy mosoly költözött az arcomra és úgy húztam el a villogó zöld ikont.
- Szia Papa!- köszöntöttem vidáman.
- Szia Csillagom!- hallottam hogy elmosolyodik és melegség járta át a szívem. Rég nem beszéltem vele, jó volt hallani a hangját.- Mit csinálsz? Csak nem futsz? Nagyon kapkodod a levegőt!- nevette el magát. Gondolom nehéz elképzelnie engem futva, amikor nem üldöz senki. Mosolyogva megforgattam a szemem, majd kijavítottam.
- Konditeremben vagyok, nem akarok bukni!- vontam meg a vállam, majd beleittam a vizembe. - Miért hívtál? Holnap úgyis találkozunk!- nevettem el magam. Hallottam ahogy vesz egy nagy levegőt így én is elkomorodtam.
- Nézd Chloe...- kezdte és nekem könnyek kezdtek gyűlni a szememben. Nem mondta ki, de tudtam mi jön.- Nem tudok elmenni hozzátok... Valami összejött, és muszáj elintéznem! Nagyon sajnálom, nem így terveztem de ígérem bepótoljuk! Majd elmegyek, de nem most. Most nem...- mondta és éreztem a hangján a megbánást. Kicsordult az első könnycseppem. Nagyon rég óta tervezgetem már ezt a hetet, és most csak úgy lemondja. Egy érzelmi menedékház lett volna ha eljön, de így szenvedhetek tovább egyedül. A fiúk észrevették hogy valami nincs rendben és lekapcsolták a tévét.
- Itt vagy Chloe?- hallottam meg a hangját.
- Igen, igen!- kaptam össze magam.- Öhmm... Nekem most mennem kell, majd...majd beszélünk!- mondtam zavartan, majd meg sem várva hogy válaszoljon kinyomtam. Csak bámultam magam elé, és értelmeztem amit mondott. Már mindent eltereveztem... Hogy hova megyünk sétálni, mit nézünk meg a moziban, hol vacsizunk...mindent.
- Chloe, minden rendben?!- hallottam meg Zayn halk hangját. Könnyes szemekkel felnéztem rá.
- Nem jön! Lemondta...- hajtottam le a fejem, hogy ne lássák a kicsorduló könnycseppeimet.
- Majd jön máskor!- simította meg a hátam. Csak megráztam a fejem... Ez nem ilyen egyszerű! Eldöntöttem hogy kiderítem miért nem jött!
- Olga, nem kell főzz! Nem jön!- rontottam be a házba, nyomomban a lihegő fiúkkal. Már nem is csalódott, inkább ideges voltam.
- Hogyhogy?- jött ki csodálkozva a konyhából. Csak hanyagul megvontam a vállam, mintha nem érdekelne, de ő is tudta hogy ez nem igaz.- Jól vagy édesem?- jött közelebb.
- Persze! Minden rendben!- bólogattam- Majd jön máskor! Majd máskor...- igazából magamat győzködtem nem is őt. Nagy léptekkel indultam el a szobám felé, el kellett intézzék egy telefonhívást.
A harmadik lépcsőfoknál tartottam, amikor az éppen lefelé száguldó alak majdnem fellökött.
- Nem hiszem el, hogy nem veszed meg nekem azt a ruhát!- sikoltozta miközben vissza-vissza fordult az emelet felé.
- Tasha, az a ruha annyiba kerül mint a házam! Amúgy is van egy ugyan olyanod, minek akkor egy másik színben is!- jött le apám idegesen. Valamiért együtt kezdtem érezni apámmal, így beleszóltam a veszekedésükbe.
- Tasha, milyen rég nem láttalak!- mondtam neki csodálkozva, mire utálattal teli szemeit felém fordította.- Azok voltak ám a szép napok!- tűnődtem el. Meghallottam valamit, amit nagyon ritkán szoktam. Apám elnevette magát! Az én mondatomon! Úgy látszik ez az utálatos nőszemély még minket is összehoz a borzalmas lényével. Nem is értem apám hogy tud vele együtt lenni...
- Dan!- visitott fel megint, mire nekem és apának is egy-egy grimasz ült ki az arcunkra.- Neveld meg a lányodat! Nem veszed észre mennyire udvariatlan?!- a hangja úgy ugrált a magas és a mély hangok között mint egy sziréna. Rossz volt hallgatni. Ha nem tudnám, hogy egy 30-as éveiben járó nőről van szó, azt mondanám hogy egy mutáló tinédzser fiú énekel operát... Vagy csak próbál.
- Most igaza volt...- motyogta, én pedig alig hittem a füleimnek. Rögzíteni kellett volna az utókor számára is.- Tasha! Fontos dolgom van, úgyhogy ha csak azért jöttél ide, hogy megvegyem azt a ruhát, akkor felesleges próbálkoznod. Megismétlem sokkal fontosabb dolgom van!- visszatért. Ugyan olyan száraz és kimért hangon mondta, mint amilyet mindig használ. Úgy beszél, hogy az ember már azt is megkérdőjelezi hogy érdemes volt-e megszületnie. Csak kimondja a szavakat, de mégis annyira lenézően hat, hogy nem mersz visszaszólni. Ezért szokta megnyerni a legtöbb tárgyalását... Ja, kihagytam hogy csak az nem szól vissza akinek van egy kis esze.
- Neked a ruhám nem elég fontos?!- visított fel megint, és kezdtem félni hogy a magas hangja megüti a gyémántvágót (amivel a betörők törnek be) és beindítja a riasztónkat.
- Tasha az ég szerelmére! Kismillió ruhád van már, nem kell mégegy! Ha meg igen, menj és vedd meg! Vagy vidd el a lányomét! Nem érdekel de maradj csöndben!- kezdte felemelni a hangját, de nem idegesen, inkább kétségbeesetten. Nem különösen érdekelt volna ha elviszi egy ruhámat, ez a legkisebb áldozat részemről, amit vigyorogva hajtok végig, feltéve ha elhalgat a jajjgatásával.
- Szóval nem kisérsz el?!- döbbent, ideges és cserbenhagyott volt. Akármennyire is utáltam, most egy kicsit megsajnáltam. Tudom milyen érzés, ha az apám nem törődik veled, inkább bármi mást csinál csak hogy ne kelljen veled foglalkozzon. Az együttérzésem a következő mondatáig tartott, onnantól valami egészen mást éreztem. - Akkor majd Chloe eljön velem! Úgyis meg kell ismernem!- vigyorodott el, én pedig elfehéredtem. Ha elrángat egy bevásárlóközpontba, akkor csak jövőhéten szabadulok, addig járjuk a boltokat.
- Menjetek, csak hagyjatok ki engem belőle!- rázta meg a fejét a "főnök" és bevonult az irodájába.
- Tasha, én nem...- kezdtem, majd ránéztem. Ahogy becsukódott apám ajtaja, mintha az egész nő megváltozott volna. Az idegességtől előjött ráncai kisimultak, a szeme megnyugodott és az egész arcáról a nyugodtság és a kedvesség sugárzott. Már rám sem utálattal nézett, inkább könyörögve.
- Kérlek Chloe! Nem szeretek egyedül vásárolni!- nézett mélyen a szemembe és semmi rosszindulatot nem láttam benne.- Ígérem jól fogunk szórakozni! Mind ketten!- mondta, rám pedig hirtelen rámtört anya hiánya.
- Jó, csak átöltözök!- adtam meg magam, mire hálásan elmosolyodott. Hátha nem lesz annyira rossz... Talán még hasonlíthat egy "anya"-"lánya" délutánra.
Gyorsan letusoltam, majd kiválogattam a ruháim. Mivel kimegyünk a hotel területéről, ezer megy egy fotó fog készülni rólunk, ezért úgy kellett felöltözzek. Végül egy szaggatott halványkék farmer mellett, és egy sötétkék pulcsiszerüség mellett döntöttem, amin fehér geometrikus minták foglaltak helyet. A fél vállamról lecsúszott az anyag, de mivel viszonylag meleg volt így nem bántam.
A szükséges dolgaimat bedobáltam egy kézi táskába és lementem a földszintre. Kiválasztottam egy sötétkék cipőt, majd miután belebújtam elköszöntem a bent levőktől, és kimentem a már beindított kocsihoz. Beültem az anyós ülésre és bekötöttem magam.
- Jól nézel ki!- mosolygott rám Tasha, amit viszonoztam.- De jól néz ki a táskád! Hol vetted?- kerekedett ki a szeme, én pedig elnevettem magam.
- Tavaly szülinapomra kaptam.- néztem rá a táskára. Szerettem, mert Benitől kaptam, de pont ezért nem is hordtam sokat. Most viszont szükségem volt egy kis darabkára a tényleges családomból is.
- Ezt hozta a bátyád?- kérdezte meg kedvesen. Halványan mosolyogva bólintottam, mire megsimította a vállam... Talán nem is olyan kiállhatatlan mint gondoltam.
- És akkor azt mondtam neki, hogy olyan a táskája mintha koszos lenne... Nem tudtam hogy ő tervezte ilyenre.- nevetett én pedig vele.- Azt hittem apád kinyír utána, annyira leégettem.- már alig álltam a lábamon annyira nevettem így meg kellett álljak egy kicsit. 5 órája járjuk a boltokat, ezer meg egy szatyor foglalt helyet a kezünkben, és még sok bolt hátra van.
- És végül mit csinált?!- kérdeztem meg két nevetés között.
- Csak folytott hangon elmondta, hogy máskor ilyet ne...- mosolyodott el. Nagyon elcsodálkoztam, mert szeretettel beszélt az apámról. Pedig ő nem éppen viselkedik így vele, vagy csak én nem látom.
- Hogy hogy mellette vagy... Még mindig?- kérdeztem meg tőle. Rég óta nem hagy nyugodni ez a kérdés és végre vagyunk annyira jóban hogy feltegyem.
- Nem olyan mint amilyennek mutatja magát. Ez a kemény, főnökösködő énje a munkájával jár. Nagyon nagy az elvárás, nagyon nagy a kényszer és a legjobb kell legyél ha nyerni akarsz, a simán jó nem elég. Sok évig nem volt mellette senki, így nem kellett megkülönböztesse a munkát a magánéletétől, így nem igyekezett megtartani az igazi énjét. Viszont bármennyire is mélyen, de ott van, nem veszett el csak beporosodott. És igen, néha nehezen értjük meg egymást, sokszor én is elengedem magam és akkor világháborúk törnek ki, de alapjáraton óriási szíve van...- mondta komolyan.
- Akkor ezt csak nekem nem mutatja...- motyogtam. Örültem hogy nem velejéig romlott ember, de mivel nekem nem mutatja így nem sokat értem ezzel az információval.
- Chloe, sosem gondolkodtál rajta, hogy anyud miért ment hozzá? Úgy gondolod hogy feleségül ment volna valaha is egy olyan férfihez, akinek nincs szíve?-le ültünk egy asztalhoz, így már a szemembe nézett.- Én biztos vagyok benne hogy nem... Ez is bizonyítja hogy van még menthető dolog! Sosem kérdeztem miért mentek szét Annabellel, de egyszer sem, egy árva szóval sem, SOHA nem mondott rá semmi rosszat. Sose szidta, sose hibáztatta és sose mondta hogy nagy hiba volt az a házasság. Valami történt, egy fájó pont, mind kettejük életében, és Dan új életet akart kezdeni. És el is kezdte, ami miatt nektek a rossz apa szerepében mutatkozott be. És most, hogy visszatértetek, összemosódik a két élete, és nem tudja kezelni. Adj neki egy kis időt!- simított végig a kezemen.
- Volt majdnem két éve... Nem várhatok örökké...- hajtottam le a fejem.
Ez után már inkább vicces történeteket meséltünk, és bejár tűnik minden boltot.
- Tudod Tasha, azt hittem egy hárpia vagy! Óriásit csalódtam, nagyon jó értelemben!- már a kocsiban ültünk. Este 8 óra volt, és mi akkor indultunk haza.
- Köszönöm!- mosolyodott el és láttam rajta, hogy jól esnek neki a szavaim.- Én mindig tudtam hogy jófej vagy!- nevette el magát, és én is elmosolyodtam. - Énekeljünk!- kiáltott fel, én pedig egy kicsit megugrottam, amin mind a ketten elnevettük magunkat.
Előrehajoltam és benyomtam a rádiót, miközben Tasha kikanyarodott a parkolóból.
Ahogy meghallottam az első számot, nagy mosolyra húzódott a szám.
-Akarsz Wiggle-t énekelni?-kérdeztem, de közben már a zene ritmusára dűlöngéltem, és halkan kántáltam a szöveget.
-Ez meg mi?-fordult felém egy pillanatra, majd vissza az útra.
A szemeim kikerekedtek a csodálkozástól.
-Te nem ismered a Wiggle-t?
-Nem. Kellene?
-Hát persze! De megtanítalak, nem olyan nehéz. Ha párszor meghallgatod, belemegy a füledbe, és ezt fogod énekelni ha unatkozol.-vigyorogtam, majd mivel a refrénhez ért, énekelni kezdtem.-You know what to do with that big fat butt... Wiggle wiggle wiggle...
-Nem hiszem el, hogy ez tetszik neked-mosolygott Tasha.
-Csak próbáld meg! Mielőtt vége.
-Dehogy...
-Na most!-intettem mire először csak én énekeltem, de mivel nem nehéz a szöveg, Tasha is bekapcsolódott. Vigyorogva énekeltem tovább, miközbena nő arcát fürkésztem. Ő pedig elnevette magát. A nevetése egészen máshogy csengett, mint a veszekedése apával. Mint ha egy teljesen más ember lenne.
-Szerintem menj el rappernek-mondta, mikor vége lett a számnak.
-Persze!-röhögtem el magam, majd beuvillant egy gondolat az agyamba, szóval témát váltottam-Csinálunk máskor is majd ilyeneket?
-Mármint ilyen kis vásárolgatós délutánt?-kérdezte, mire bólintottam-Persze, ha szeretnéd!-mosolygott.
-Szeretném! Nagyon jól éreztem magam.
Tasha nagyot sóhajtott, majd felém fordult.
-Örülök, Chloe! Én is nagyon jól szórakoztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése