Sziasztok!
Megjöttünk az új résszel, mégegyszer bocsi a kimaradásért...
Reméljük mindenki látta a múlthétvégén a Where We Are-t, kitettek magukért a fiúk!<3
Nem is szaporítom a szót, itt is van a fejezet.
Chloe Rivers:
- Megjöttünk!- kiálltottam el magam, miközben eldobtam a táskám és lerúgtam a cipőm. 2 órára ragadtunk be Niallel a színházba, de szerencse hogy annyi idő alatt megszáradtak a ruháink, így már azokban jöttünk vissza.
- Minden rendben?- jelent meg Liam az előszoba végében, miközben Louis már rajtunk csimpaszkodott.
- Csak egy kis vihar!- legyintettem, majd bementem a nappaliba, a többiekhez. Érdekes módon apa is ott volt.
- Köszi!- mondtam neki, mire bóllintott egy aprót és elhagyta a szobát. Na igen, ha nem lenne híres és ezzel együtt nem lennének kapcsolatai, még holnap este is ott ülnénk az előadó terembe... Ki tudja, lehet egy kész színdarab megírása után távoztunk volna...Úgy döntöttem, kicsit pihenek, így az elgémberedett testrészeimet kinyújtóztatva elnyúltam a kanapén. A hókotró hátsó ülése még annyira sem kényelmes mint amennyire látszik.
Nem tudtam sokáig csukott szemmel gondolkodni, ugyanis valaki belehajolt az arcomba, és elkezdte bökdösni az oldalam. Nem kellett kinyissam a szemem ahhoz hogy tudjam kicsoda ez a kedves és udvarias személy.
- Louis édesem, szórakozz már valaki mással!- motyogtam mikor már alig kaptam levegőt a szúrásoktól.
- Honnan tudod hogy én vagyok?!- kérdezte csodálkozó hangon, mire kinyitottam a fél szemem. Nem tudtam eldönteni komolyan kérdi-e, vagy ő is tudja rá a választ.- Teljesen alaptalanok a feltételezéseid!- visított fel, és idegesen csapott egyet a levegőbe. A keze beleakadt az enyémbe, így a nagy lendülettel lerántott a földre. A térde a gyomorszájamba fúródott, és a meglepődöttség miatt nem tudtam kitámasztani a fejem, ami így egy óriásit koppant a földön.
- Ne haragudj!- lett magasabb Louis hangja az ijedtségtől, de alig hallottam meg mert Zayn mélly bariton hangja elnyomta.
- Louis te idióta!- kiáltotta, majd elindult nagy léptekkel felénk. A hasamban még mindig éreztem a fájdalmat, de a fejemben keletkező hasító érzés sokkal roszabb volt. Mielőtt a dühös unokatesóm odaért volna Louhoz, Liam nyugodtan talpra állított, és elküldte Harryt valami hidegért. Zayn megfogta Louist, és hátrébb húzta, hogy ne zavarjon a további eseményekben. Nagyon szédültem, pedig eddig nem is tűnt olyan magasnak az a kanapé. Harry hamar visszaért és Liam kezébe nyomta a hideg tárgyat. Dr. Payne elkezdte közelíteni a fejemhez, majd egy gyors sikkantással eldobta.
- Kanál!-visított mellé, az eszköz pedig nekirepült az arcomnak. Nem fájt nagyon, de megint meglepődtem. Liam amilyen gyorsan jött segíteni, annyira gyorsan tűnt el mellőllem, és elkezdett Harryvel kiabálni. A fejem egyre jobban zúgott, és azt sem értettem mi folyik körülöttem. Liam Harryvel vitatkozott, Zayn Louist szidta én pedig kezdtem rosszul érezni magam... A fejem sajgott, a gyomrom kavargott és már nem is voltam benne biztos hogy csak az esés miatt. Hirtelen egy kéz simított végig a kezemen, majd Niall halványan mosolygó arcával találtam szembe magam. Óvatosan lenyomott a kanapéra, majd kezébe vette a Liam által eldobott kanalat, és a fájó pontra szorította. Nagyon csípett, de mintha észre sem vette volna, úgy kezdett el nevetni. Nem értettem miért teszi, de a hangos kacagása engem is mosolygásra késztetett.
- Te ma nagyon szerencsétlen vagy!- kezdett el mégjobban nevetni, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. Néztem a hibátlan arcát, a gyönyörű szemeit, és már magától a tudattól, hogy ilyen közel van, libabőrös lett a hátam. Áldottam azt a pillanatot amikor leültetett, mert a jelenleg nem igen stabil lábaim elég kínos helyzetbe hoztak volna...
Pár másodperc alatt síri csönd állt be a szobába. Mindenki minket nézett és egy szót sem szóltak. Zavartan pislogtam feléjük, nem értettem mi bajuk lett hirtelen. Niall állta a tekintetük kereszttüzét, és alább hagyott a jókedve. Nem nevetett, szomorúan meredt a fiúkra. Először Harry viharzott el idegesen, majd Louis és Liam is elhagyták a szobát anélkül hogy egy szót is szóltak volna. Zaynre pillantottam, aki üveges tekintettel bámult ránk.
- Chloe, eljössz velünk enni?- kérdezte rekedten, és egy vérszegény mosolyt küldött felém. Bólintottam mire ő is kiment. Nem tudtam visszamosolyogni rá, láttam rajta hogy valami nincs rendben és a mosollyal csak megpróbál becsapni.
- Niall, mi volt ez?!- suttogtam. A hirtelen beállt csönd bántotta a fülemet és még a halk hangom is ricsajnak hatott.
- Semmi... Csak eszükbe jutott valami...öhmm... Lényegtelen!- mosolygott rám, majd felállt és felhúzott engem is. - Kész vagy!- vette le a kanalat a homlokomról, megpuszilta a piros részt majd ő is kisétált az ajtón. Haza mentek. Semmit nem értettem, csak álltam ott egy helyben és bámultam magam elé. Mi rosszat csináltam?!
Forrócsokit kortyolgatva ültem a tévé előtt, a lábaimat felhúztam, és nyakig betakartam magam egy jó meleg pokróccal. A Madagaszkár Pingvinjeit bámultam, és jóízűen felnevettem egy-egy vicces jelenetnél. Szeretem ezt a mesét, a maki-király mindig megnevettet. "Én vagyok Julien király" hallatszódott a tévéből én pedig ismét elnevettem magam. Hirtelen kicsapódott az ajtó mire ijedten odakaptam a fejem. Eleinte semmit nem láttam csak a sűrűn hulló hópelyheket, majd elkezdtek kirajzolódni az emberi alakok. Amikor beléptek a házba, megnyugodtam hogy nem kéretlen látogatók.
- Huhh ez aztán szakad!- mondta Louis, amint letekerte a vastag sálat a szája elől. Elnevettem magam, majd kimentem a konyhába és töltöttem nekik is a forrócsokiból. Felügyeskedtem egy tálcára mind az öt bögrét, de felesleges volt, ugyanis ahogy kiléptem a konyhából, lekapdosták róla az innivalókat. Vissza tettem a tálcát a helyére, majd újra bebújtam a meleg takaró alá, és a kezembe vettem a gőzölgő csokit.
- És Chloe, mi jót csináltál eddig?- kérdezte Louis vigyorogva. Fáradtan ráemeltem a tekintetem. Tényleg nem veszi észre az üvöltő televíziót?!
- Tudsz valami jó éttermet a közelben?- kérdezte Zayn, meg sem várva hogy válaszoljak a barátja értelmetlen kérdésére.
- Ami azt illeti, van egy, pár utcára a szállodától.- gondolkodtam hangosan.- De nem hiszem hogy ekkora viharban eljutni oda...
- Ó, dehogynem!- vigyorodott el Louis és ki lehetett olvasni a szeméből, hogy kihívás elfogadva...
- Én mondtam hogy ez nem jó ötlet!- vigyorogtam Loura,majd gyorsan visszahúztam a sálat a szám elé. Alig hagytuk el a szálloda területét, de már olyan érzésem volt mintha a maratont sétáltam volna le. Zayn kezébe kapaszkodva csúszkáltam előre, így nekem viszonylag könnyű dolgom volt mert a szél nagyját felfogta. A többiek nem jártak ekkora sikerrel, nem egyszer estek hasra, amin megjegyezném minden egyes alkalommal jót nevettem, és nem egyszer mentek neki egy oszlopnak, amit nem vettek észre.
- Ott vagyunk már?- nyafogta Harry valahonnan a közelemből, de nem tudtam pontosan honnan.
- Csak most indultunk el!- morogta Zayn, és elhúzott egy jeges pocsolyától amire éppen készültem rálépni. A szorosan mögöttem haladó Liam viszont már nem tudott irányt változtatni, de még mielőtt véglegesen eltaknyolt volna, a keze kapaszkodó után kezdett kutatni, megragadta az én karomat, ezzel együtt engem is meginogtatva. Liam elesett, engem magára rántott és mivel én elfelejtettem elengedni Zayn kezét, ő is ránk zuhant. Ahogy földet értünk, Louis elkezdett röhögni, Harry és Niall pedig ijedten kezdtek el felénk csoszogni. Nem kellett sok idő, belőlem is kirobbant a nevetés. Liam is elkezdett nevetni, rázkódott aladtam amitől a fejem ugrált és így mégjobban nevetni kezdtem. Zayn mosolyogva feltápázkodott, majd erős karokat éreztem, ahogy felemelnek a földről és talpra állítanak. Harry tartott amíg vissza nem nyertem az egyensúlyomat, de a nagy nevetéstől nem tudtam megállni a lábamon, így nekidőltem és a mellkasába folytottam el a nevetésem. Amikor kicsit kezdtem lecsillapodni Zayn megfogta a kezemet, és újra elindultunk. Még mindig nevettem, már azt sem tudtam miért, csak jött belőlem. Nem féltem hogy bajom esik, Zayn óvatosan kormányozott ki minden veszélyes dolog elől, mégis sikerült párszor belerúgnom valamibe, amikor is mind az öten utánam kaptak, így sosem estem el.
-Chloe, ma este is dolgozol?-kérdezte Zayn, és a homlokán aggodalmas ráncok keletkeztek.
-Aha, de ma van az utolsó napom-kortyoltam fel a kávém maradékját, mielőtt kihűlt volna.
-Mehetünk?-vigyorgott Louis, majd hozzátette-Miért ne mehetnénk? Végül is elmúltunk 18.
-Louis...-mondta Zayn fenyegetően.
-Oké, befogtam-fordult vissza a kávéjához, és nagy lendülettel kavarni kezdte.
-Louis, ne törd szét a csészét, légyszi!-mondta Harry.
-Oké-állt fel Lou-Utáljatok ki! Itt se vagyok-mondta, majd felhúzta a vállát, és elindult a mellékhelyiség felé.
Liam csöndesen nevetett rajta, a többiek csak tudomásul vették, hogy besértődött.
-Ne bántsátok már! Csak jóindulatból beszélt-mondtam az üres kávéscsészém oldalát piszkálgatva.
-Mire visszajön elfelejti-intett Harry.
-Hogy lehetsz ilyen?
-Chloe, ez csak egy kis hülye besértődés. Szard már le! 5 perc és teljesen jól lesz-mondta Harry idegesen, szinte kiabálva.
Elhallgattam, és a szemembe könnyek szöktek, mint a leszidott kisgyereknek. Gyorsan lehajtottam a fejem, és visszafojtottam a kitörni készülő könnyeket. Az asztalunkra telepedett csendet Niall törte meg.
-Harry, kijössz velem egy kicsit?
-Minek?-morogta a kérdezett.
-Beszélni.
-Amit mondani akarsz, azt mondhatod a többiek előtt is, ha meg nem tartozik rájuk, akkor nincs mit beszélnünk.
-Harry, ne játszd az agyad, hanem húzzál beszélni!-csattant fel Zayn.
Harry egy haragos pillantással felállt, majd elindult a szőke után.
-Mi van veletek?-fordultam az ott maradt Zaynhez és Liamhez.-Mind olyan furák vagytok.
Egy pillanatra egymásra néztek, és Liam alig láthatóan megrázta a fejét, majd felém fordultak.
-Nem tudom-mondta Zayn-Ma egész nap ilyenek.
-Ácsi, ez meg mi volt az előbb?!-kapkodtam a fejem a két fiú között.
-Mi?-Liam egész élethűen adta a "nemértemmirőlbeszélsz" arckifejezést, és tárta szét a karját.
-Nem vicces, hadd halljam, mi volt ez?
-Chloe, amíg nem mondod el, mi, addig nem tudjuk megmondani.
-Basszus, jól tudjátok, miről beszélek! A kis "egymásra nézünk, fejet rázunk, és azt hisszünk, senki nem látta" akcióról.
-Aranyosak a teóriáid, de szerintem képzelődsz!-tette Zayn a vállamra a kezét.
-Mit nem akartok elmondani?-tartottam magam, de közben belül kicsit megingott a véleményem. Lehet, hogy tényleg csak képzelődöm?
Válasz nem érkezett, azonban helyette visszajött Louis, és leült mellém, Harry helyére.
-Mi van, félsz tőlem?-mosolygott Liam, ugyanis eddig mellette ült Lou.
-Vicces, Payne. Egy perc, és itt van értem a taxi, csak addig maradok-ahogy felnézett, láttam, hogy a szemei pirosak, és csillognak a könnytől.
-Mivan?-mindannyiunknak kikerekedtek a szemei a csodálkozástól. Ennyire csak nem bántották meg?!
-Eleanornak balesete volt-szívta meg az orrát-Most viszik a kórházba.
-Úristen, mit történt?-kapcsoltam én először.
-Valami állat nem állt meg a kereszteződésnél, és belement a kocsijába. Most eszméletlen, az egyik mentős hívott a telefonjáról-Louis a tenyerébe temette az arcát.
Nem tudtam mit mondani, úgyhogy megöleltem a magába roskadt fiút.
-Bejöttök velem a kórházba?-szipogott a vállamba.
-Persze, haver-mondta Liam, és már tárcsázta is a számot, hogy hívjon még egy taxit.
Mikor Niallék is visszajöttek, közöltük velük a hírt. Gyorsan fizettünk, és kimentünk az étterem elé várni a kocsikat. Louissal egymás karjába kapaszkodva ácsorogtunk az útpatkán. Egyik lábamról a másikra helyeztem a súlyomat, és közben az utat szuggeráltam.
-Mikor hívtuk őket?-fordult felém Louis, majd a szabad kezével megdörzsölte a halántékát.
-Három perce-néztem a telómra, majd megsimítottam Louis karját-Ne aggódj! Minden rendben lesz!
-El kórházban van, az egyaltalán nincs rendben-megrázta a fejét, ezzel odébb söpörve a homlokába lógó tincseket.
-Nyugi!-karoltam át -Megígérem, hogy Eleanort még ma kiengedik.
Louis rám nézett, majd szomorkásan elmosolyodott.
-Aranyos vagy-ölelt meg-De sajnos nem te döntöd ezt el...
-Jön egy!-mutatott Liam az útra.
Nemsokkal később a másik taxi is megjött, és elindulhattunk. Én Louissal és Liammal kerültem egy kocsiba.
Louis ült középen. Egyik oldalán én szuggeráltam az arcát, hogy biztos jól van-e, a másikon pedig Liam bámult ki az ablakon. Feszült csend volt. A taxi megint lelassult és megállt, mert pirosat kaptunk. Louisnak megszólalt a telefonja.
-Üzenet!-csillant fel a szeme, majd a zsebében kezdett turkálni. Próbáltam nem feltűnően bámulni a telefonját, de nagyon kíváncsi voltam. Liam is odakapta a tekintetét, de ő mindenféle diszkréció nélkül odadugta az arcát.- Mi van?!- visított fel Louis idegesen, és nem bírtam ki megnéztem az üzenetet. "Tisztelt Ügyfelünk!" olvastam a sorokat, és félénken felnéztem Louisra... Tudom milyen idegesítőek ezek az üzenetek, velem is sokszor volt ilyen fontos helyzeteknél, de tudtam Louist most különösen rosszul érintette. - Mi a szar?!- már szinte ordibált.- Nem tudnak valaki mással szórakozni?!- épp hajította volna el a mobilját, amikor Liam kicsavarta a kezéből, és zsebre vágta. Mintha észre sem vette volna, úgy folytatta a szitkozódást, de senki nem szólt rá. A taxis arcán sem lehetett észrevenni semmi idegességet, tudta hogy kórházba megyünk.
- Louis, nyugi!- nézett bele Liam mélyen a szemébe.- El erős lány, semmi baja nem lesz!
- Azt se tudom mi történt!- folyt ki Lou szeméből egy könnycsepp. Annyira sebezhetőnek, annyira tehetetlennek tűnt, hogy én is majdnem elsírtam magam. Nem tudom min mehet keresztül, nem tudom, mert nincsen barátom akiért ennyire aggódhatnék. Nem tudtam mást tenni, szorosan hozzábújtam, és próbáltam éreztetni vele, hogy nincsen egyedül. A vállamba fúrta az arcát és halkan szipogott. A sofőr halkan megszólalt, hogy még pár utca, ezért Liam előre kifizette az utat, hogy ne ott keljen. Ahogy leállt a motor, kinyitottam az ajtót, majd amilyen gyorsan csak tudtam, kipattantam belőle. Louis szorosan mögöttem szállt ki, majd megragadta a kezem, és elkezdett befele futni. Mielőtt becsukódott volna a bejárati ajtó, még gyorsan visszanéztem. A többiek most ugráltak ki az éppen megállt kocsiból, miközben Liam helyettük is fizetett hogy ne vesztegessenek időt. Még láttam, ahogy elkezdenek felénk futni, majd Louis tovább húzott, így az ajtó becsukódott. Mikor újra előre fordultam, már a recepciós pult előtt voltunk.
- Miben segíthetek?- kérdezte a 40-es éveiben járható hölgy a pult túloldaláról.
- A barátnőm balesetet szenvedett. Hol találjuk?- hadarta Louis, majd a nő kérdésére elmondta El teljes nevét. Annyira kapkodott, hogy még én sem értettem, pedig tudtam mit kellene mondjon. Amikor a nő visszakérdezett, Lou még idegesebb lett. Félretoltam a pulttól, és én kezdtem el beszélni.
- Eleanor Jane Calder, és autó balesetet szenvedett az elmúlt pár órában.- mondtam nyugodtan. Sajnos, jártas vagyok a beregisztrálásban.
-Á, meg is van!- hangzott fel pár másodperc után.- Hozzátartozók?- kérdezte, mire bólintottam. Ismét a gépére nézett, majd elhadarta a szobaszámát. Még be sem fejezte a hölgy, amikor Louis ismét megragadta a kezem, és elkezdett húzni. Mindenhol csend volt, csak a hatunk gyors lábdobogása hallatszódott. A liftben óráknak tűntek a másodpercek, majd végül megérkezett a negyedik emeletre. Először Lou lépett ki, majd húzott engem is magával. Élesen vette a kanyarokat, én pedig sokszor majdnem belementem egy-egy sarokba, de a kezemmel kitámasztottam magam, és futottam tovább.
- Louis, itt!- hangzott mögülünk Zayn éles hangja, mire lefékeztünk, és immár sétálva tettük meg azt a pár métert. A szoba kívülről ugyan olyan volt, mint a többi, azzal a különbséggel, hogy a függönyök el voltak húzva az ablakon, ami belátást engedne a betegre.
Egy orvos éppen akkor lépett ki a szomszéd szobából, majd ahogy észrevett, megindult felénk.
- Önök Miss Calder hozzátartozói, igaz?- kérdezte, miközben végig nézett a bólogató fiúkon.- Jajj, szia Chloe!- akadt meg rajtam a tekintete. Halványan rámosolyogtam, majd én is köszöntöttem. Hozzá jár az egész családunk kivizsgálásra, nehogy bennünk is rákot diagnosztizáljanak, vagy legalább ne túl későn.
- Miss Calder még nem ébredt fel, de bemehetnek hozzá ha gondolják, csak ne hangoskodjanak.- ahogy kimondta, Louis be is nyitott a szobába, majd mind elindultak utána, kivéve Zaynt, aki mellettem maradt és meg sem mozdult.
- Mi történt?- kérdeztem rá.
- Autóbalesetnek volt az áldozata. Egy kereszteződésnél zöld lámpája volt, de a jobbról jövő autós nem figyelt, és brutálisan belement a kocsijába. A légzsákok kijöttek mindkét kocsiban, de a másik sofőr egy ortöréssel megúszta. Eleanornak annyi szerencséje volt, hogy az anyósülés felől ment belé a másik kocsi, és a nagy vihar miatt csak lassan vezetett. Ha a másik nem száguld a rossz éghajlati körülményekre tekintettel, akkor alig lett volna baja a kocsiknak. A lényeg, hogy Eleanornak megrepedt a bal kezében a csont, így bekipszeltük, a vállába nagyobb szilánkok fúródtak, de nem kellett összevarni, és a térdén egy csúnya ütődés keletkezett. A helyzethez képest nagyon nagy szerencséje volt... Ha minden igaz, nemsokára felébred. A sokk hatása és az ájulás nála nem tart sokáig... Valószínűleg!- mondta, majd elköszönt.
Zayn kezét szorongatva léptem be a szobába. Félve tekintettem az ágyon fekvő lányra. Arca több helyen is sebhelyes volt, míg a bal kezén ott pihent a gipsz. Még most is olyan erősnek tűnt, erősebbnek mint valaha. Kigördült egy könnycsepp a szememből, ahogy elképzeltem mit élhetett át a kocsiban. Látni ahogy száguld feléd egy kocsi, a lámpája megvilágítja az arcod és tudod hogy nem tehetsz semmit.
A fiúk a fal melletti székeken ültek. Zayn is helyet foglalt egy szabadon, és az ölébe húzott. Onnan néztük a csendben szipogó Louist, aki El ép kezét szorongatta. Percek vagy órák telhettekm el így, nem tudom, amikor Louis hirtelen felkapta az eddig térdein pihenő fejét. Kezdett ébredezni. Mind köré gyűltünk, és onnan néztük lélegzet-visszafojtva. Először csak a fél szemét nyitotta ki. Lassan és hosszúakat pislogott, majd végig nézett rajtunk, és halványan elmosolyodott. Mind megkönnyebbültünk. Louis nem győzte mondani neki, hogy mennyire aggódott érte, Eleonor pedig halkan nevetve nyugtatgatta hogy semmi baja. Zayn oldalában fúrtam az arcom, elrejtve ezzel a könnyeimet. Elmondhatatlanul örültem hogy Elnek semmi baja, mégis egy kis rossz érzés is hatalbáma kerített. Ugyan így ültem 3 éve, mint most Louis... Ugyan így szorítottam anya kezét, ugyan így reménykedtem hogy kinyitja a szemét és mint El, ő is nevetve megvigasztal, de nem tette...Soha nem nyitotta ki a szemét, soha többet nem vigasztalt meg és soha többet nem nevetett rám. Nem tudtam újra megölelni, én elveszítettem... Homályos tekintettel néztem őket, és míg a fél szívemet melegség töltötte el őket látva, Lou megnyugvása, El halk beszéde miatt, a másikat keserűség. Én nem élhettem ezt át, tőlem elvették az édesanyám! Nem jött velem haza másnap, sőt én sem maradhattak vele hátha felébred. Ő meghalt, és nincs többet. Szerencsére Louis nem kell átélje amit én, ők most biztonságban vannak... A sírás egyre jobban rázta a vállam, és féltem hogy nem tudom visszatartani, ezért elindultam kifelé. Éreztem a tekinteteket a hátamon, de nem tudtam tovább benn maradni...
Miután sikerült megnyugodnom, a büfében vásárolt vízzel mentem vissza a szobába. Halványan mosolyogva, tettem le El mellé, majd leguggoltam elé.
- Annyira örülök hogy kinyitottad a szemed és jól vagy!- öleltem meg szorosan, persze csak annyira hogy ne fájjon neki.
- Köszönöm hogy eljöttél!- suttogta a fülembe.
- Ez természetes!- húzódtam el, és próbáltam mérgesen ránézni, de nem ment. Mosolyogva másztam vissza Zayn ölébe, aki egy puszit nyomott a fejemre.
- Jól vagy?- suttogva, hogy csak én halljam.
- Igen!- néztem a szemébe mosolyogva, majd a melkasára tettem a fejem. A fiúk mindent megtettek hogy jobb kedvre deritsék Elt, pedig azt leszámítva hogy épp kórházban feküdt, egészen jókedvű volt. Éppen két sztori között voltak, amikor Harrynek megcsörrent a telefonja. Üzenete jött. Mosolyogva rápillantott a kijelzőre, majd hamar el is komorodott.
- Jesszusom, Ariana!- pattant fel hirtelen, és úgy tűnt mindenki tudja miről van szó csak én nem.
- Gyógyulgass nagylány!- puszilta homlokon Elt, majd megpaskolta Louis vállát és elhagyta a szobát.
A fiúk folytatták a poénkodást, én pedig Zaynhez fordultam.
- Ki az az Ariana?- suttogtam.
- Ariana Grande.- suttogta vissza, nekem pedig kikerkedett a szemem. Imádom Arinanat! Halkan elnevette magát az arckifejezésemen, majd újra a többiekre figyelt. Mit csinál Harry Ariana Grandeval?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése