37. Back in LA

Sziasztok,

Meghoztuk az új részt, és azt kell mondjam, ezzel mindketten nagyon sokat dolgoztunk, hogy itt legyen időben.  Mostanában elég szomorúan alakult a történet, de remélem ezzel végre mosolyt is csalhatunk az arcotokra:)

Jó olvasást!:)❤

Chloe Rivers:

Lassan nyitottam ki a szemem, majd megropogtattam az elgémberedett testrészeim. Nagyokat pislogtam míg kitisztult a látásom, majd csodálkozva vettem tudomásul, hogy elaludtam tegnap a videó után. Félénken mentem oda a kazetta lejátszóhoz, féltem hogy csak képzelődtem, és nincs is benne semmi. Megnyomtam a gombot, ami kidobta a fekete dobozt, én pedig annyira megkönnyebbülten, hogy egy könnycsepp kigördült a szememből. Felsiettem a kincsemmel a szobámba, majd betettem egy üres fiókba. Anya azt mondta, van még másik is, úgyhogy már alig vártam, hogy ismét "találkozhassak" vele. Eszméletlen érzés volt ismét hallani a hangját, és látni ahogy mosolyog, érezni a szeretetét és hallani ahogy kimondja a nevem. Teljesen feltöltődtem érzelmileg, és majd kiugrottam a bőrömből. Hirtelen megrezzent a telefon a zsebemben, én pedig gondolkodás nélkül megnyitottam az üzenetet, ami Eltől jött. 

"Fél óra múlva érkezik a gépük, mert este vihar volt és nem indulhattak el. Öt perc és ott vagyunk nálatok, gyere ki a kapuba."

Nem is értelmeztem az olvasottakat, csak annyit fogtam fel, hogy menjek ki, úgyhogy kapkodva tettem rendbe az arcom, majd a szekrényem előtt állva kezdtem el valami viselhető dolog után nézelődni. Végül egy szaggatott farmert és egy piszkos fehér, lenge blúzt kaptam magamra. Az időjárásra tekintettel léve felvettem egy hosszított fekete kardigánt, majd mindent bedobáltam egy fekete táskába. 

Hallottam kintről a dudálást, ezért belebújtam a fekete bokacsízmámba és rohantam is ki az ajtón. 

Bepattantam a hátsó ülésre Perrie mellé, majd mosolyogva üdvözöltem a többieket is. Bevallom, kicsit meglepődtem, hogy mind a hárman itt voltak, de a fiúk biztosan örülni fognak nekik. 

- Akkor, hogy hogy nem tegnap érkeztek?- kérdeztem meg, hátha jobban megértem a dolgokat. 

- Lekésték a saját gépüket és ugyan áttetették az időpontot, az időjárás közbe szólt. Egy gép sem indulhatott akkora vihar volt, így csak most érkeznek.- válaszolta Soph, miközben El idegbetegen csapkodta a kormányt és kiabált az előttünk gyanúsan elszundikált öreg nénivel. Az ablakon kibámulva kezdtem el ráébredni, hogy nekem nem kéne itt lennem. Mármint, akármennyire is gyerekesen hangzik, én eldöntöttem, hogy nem fogok kijönni eléjük a reptérre. Tényleg megbántottak, azzal hogy nem adtak szinte semmi élet jelet magukról. Azt akartam, hogy tudják, nincs ilyen könnyen megbocsájtva. Mindegy, majd elbújok valahol a reptéren. Megoldom valahogy. 

- És Mel jön velük?- Eleanort kivéve mind értetlenül néztek rám, ezért inkább neki intéztem a kérdést. 

- Nem, ő majd később jön.- ezzel az utolsó okot is kilőtték, amiért üdvözölnöm kellett volna őket, így el is kezdtem gondolkodni azon, hogy hova bújok majd el. Van egy finom fánkos, majd ott megvárom a dolgok végét. 

Arra eszméltem fel, hogy El behúz egy üres parkoló helyre, majd mind kiszálltunk. Azonnal feltettük a napszemüvegeket és úgy tűnt lesifotósok nélkül értünk be az épületbe. Persze lehet lekaptak páran, csak mi nem láttuk... Végtére és is ezért lesifotósok. 

A három lány hangosan és jókedvűen beszélgetett, miközben a kijelölt kapuhoz igyekeztünk, míg én lassan kullogtam utánuk. Nem értettem mit keresek én ott. 

A képernyő azt írta 20 perc van a landolásig én pedig elérkezettnek láttam az időt arra, hogy lelépjek. A lányoknak azt mondtam mosdóba megyek, majd beoldalaztam a viszonylag távol álló DonatShop-ba. A pultnál kiválasztottam három ínycsiklandónak kinéző fánkot majd kértem egy óriás adag tejes kávét. Mikor odaadták, kerestem egy ablak melletti asztalt és becsúsztam a padon. Tökéletes hely volt a reggelim elfogyasztására. A sarokban volt, és ráláttam a lányokra, holott ők biztosan nem láttak engem. 

A második fánkomat rágcsáltam, amikor valaki leült velem szembe. Értetlenül emeltem fel a tekintetem, és kicsit sem kedvesen bámultam a fiúra. Nem ismertem és ez az én padom volt. 

- Öhmm... Szia?- kérdeztem egy idő után, ugyanis a fiú csak bámult de nem mondott semmit. 

- Szia, Jimmy vagyok.- mondta, én pedig bólintottam. Nem szándékoztam bemutatkozni, őt meg nem különösebben érdekelte. - Tudod Chloe,- kezdte, én pedig magamban nyugtáztam, hogy tudja ki vagyok. Nem fordítottam rá különösebb figyelmet, ettem tovább a fánkomat és hangosan szürcsöltem a kávét, hátha észre veszi magát, de nem tette.- nemrég dobott ki a barátnőm. Azt mondta olyan vagyok mint egy pióca és nem hagyom levegőhöz jutni...- kezdte én pedig átéreztem a barátnője helyzetét. Feltűnően nézegettem az órámat, ami szerint még tíz perc volt a landolásig, de nem vette a lapot.- hiába könyörögtem neki, azt mondta egy idióta vagyok, a világ legnagyobb szerencsétlensége és, hogy senki nem bírná ki velem tíz percnél tovább. Azt is mondta, hogy szörnyű hallgatóság vagyok és csak egy dolog érdekel, önmagam. Pedig olyan szép 3 hónapon voltunk túl. Össze akartam vele költözni. Azt mondta túl korai, aztán pedig szakított velem. Hát ember az ilyen?!- mondta én pedig magamban kezet ráztam a lánnyal. De aztán felnéztem és megláttam azt a szomorú tekintetet, és nem bírtam tovább. 

- Sajnálom.- ennyit mondtam. Ennyi pont elég volt ahhoz hogy megnyugtassam a lelkiismeretem, és tovább szürcsölhessem a kávém, nyugodt szívvel. 

- Tényleg?!- nézett rám lelkesen, én pedig összezavarodtam. Nem is nagyon figyeltem a mondanivalójára, ezért nem értettem, egy szó mit változtat ezen.- Sajnálod?- rátette a kezét az én kezemre, amit azonnal kihúztam alóla.- Tudtam, hogy nem vagyok egy idióta. A lányok szeretik az érzékeny pasikat, oda meg vissza vannak tőlük. Ezt pont most bizonyítottad be.- mondta én pedig megijedtem. Ki tudja mennyire idegbeteg ez a hapsi, nem volt jó ötlet megszólalni. Még 3 perc!  -....Végig ezt hajtogattam Lindseynek is, hogy csak azért van velem baja, mert nem nekem teremtették. És most, hogy ilyen jót beszélgettem veled, rájöttem, hogy nekem igazából egy hercegnő jár!- egy szó. Egy szót mondtam. Egyet. Az nem számít beszélgetésnek. Egy szó, és mindent elrontottam. Mindent. Miért nem tudtam csöndbe maradni?!- Szóóóval Chloe!- könyökölt rá felkézzel az asztalra, és felvette azt a "macsós" hanglejtést, sőt még a szemöldökét is vonogatta mellé. Itt lett elegem. Nem kell nekem egy ilyen pasi, aki úgy ismerkedik, hogy felsorolja a rossz tulajdonságait, amik teljesen igazak. Nem kértem, hogy üljön le mellém, én csak csendben meg akartam húzni magam amíg elmúlik odakint a veszély. De persze ez túl nagy kérés, valamilyen szeretetre vágyó vadidegen meg kell ezt akadályozza. Én ebből köszönöm nem kérek. Idegesen pattantam fel a székről, mire Jimmy értetlenül felnézett. 

- Először is!-kezdtem bele idegesen és erőteljesen.- A barátnődnek teljesen igaza van mindenben. Én is ezt tettem volna a helyében! Másodszor, SENKI nem szereti az olyan pasikat akik egy szellőtől is sírva összerogynak. Senki! Harmadszor! Nem ismerlek, nem tudom ki vagy, nem tudom miért ültél le mellém és nem tudom miért szóltál hozzám. Csak egyedül akartam meginni a kávém. Egyedül! Úgyhogy, ha most megbocsátasz, itt hagynálak az ÉN asztalomnál, hogy beszélgess tovább MAGADDAL! A lényeg hogy kopj le rólam.- mondtam a nagyokat pislogó fiúnak.-Ja, és még valami! Van barátom!- lecsaptam  az asztalra a pénzt majd kiviharzottam a boltból. Láttam ahogy Sophék megindulnak egy irányba, ezért kicsit sietősebbre vettem a figurát. Mostmár minden mindegy alapon inkább velük megyek. 

- Chloe várj!- hallottam meg Jimmy hangját, de eszembe sem volt megállni. Helyette inkább méggyorsabbra kapcsoltam, ügyelve hogy a kávém a helyén maradjon. Hirtelen egy kéz kapta el a csuklóm és fordított maga felé. 

- Chloe!- mondta levegőt kapkodva Jimmy. Mondhatom nagyon fitt, hogy húsz métertől meghal.- Akkor holnap mehetek érted hétre?!- kérdezte nekem pedig leesett az állam. Nem tudtam eldönteni, hogy csak megjátsza magát, vagy tényleg ennyire hülye. 

- Mondd?! A beszédemnek melyik részét nem fogtad fel?! Kopj le rólam!- mondtam, majd kirántottam a kezéből az enyém és futni kezdtem a társaságunk felé. Hallottam a lépteket magam mögött, és nagy öntűrtőztetés kellett hozzá, hogy ne várjam be és pofozzam fel. Nagyon rossz passzban voltam már nélküle is, ő már csak a hab volt a tortán. Megláttam az öt napszemüveges sztárpalántát, akikből három éppen a barátnőjét ölelte, mintha csak évek óta nem látták volna őket. Aztán ott volt még egy szöszi, kezében egy óriási szendviccsel, meg egy kalapos göndör. Amikor tíz méteres körzetbe kerültem, szinte mind felém kapták a fejüket, eléggé feltűnő jelenség lehettem. Csak nagyon kicsit lassítottam a tempómon, és egyenesen Hazz karjaiba szálltam. Két okból is. Az egyik, hogy nála nem volt szendvics amivel összekenhetett volna, a másik pedig, hogy ő állt közelebb. Szerencsére észre vett még a becsapódásom előtt, így csak kicsit inogtunk meg amikor lendületből megöleltem. 

- Segíts!- suttogtam a fülébe, majd idegesen elhesegettem azokat a gondolatokat a fejemből, amik arra késztettek, hogy borítsam a fejére a megmaradt kávém. Nem lett volna hiteles az alakításom, ezzel győzködtem magam. 

- Chloe azt hittem minket egymásnak teremtettek!- mondta Jimmy mögülem, mire elengedtem Hazzt és nagyon, nagyon lassan felé fordultam. 

- Én mondtam, hogy van barátom!- mondtam neki, és egy kicsit megszorítottam Harry kezét, hogy vegye a jelzéseket. Szerencsére ő nem volt olyan vaksi mint Jimmy, és közelebb vont magához, majd átkarolta a derekam. Én a széles mellkasának döntöttem a fejem, és úgy vártam, hogy Jimmy észhez térjen és lelépjen. De persze tudhattam volna, hogy nem fogja észre venni mennyire zavar a jelenléte. 

- Pedig már a közös házunk is meg van.- mondta. 

- Én nem... Nem hiszem, hogy jó ötlet felhozni azt a házat, amit az exednek és magadnak vettél.- mondtam halkan. Kellemetlenül éreztem magam. A sértődéses jelenetem nem úgy alakult mint ahogy terveztem. 

- Márpedig én szeretlek, és képes vagyok megküzdeni érted!- mondta, nekem pedig egyre csak kerekedett a szemem. Ez tényleg nem normális. 

- Hát jó!- mondta Harry mögülem, és elengedett. Már azt hittem, hogy poénból majd inkább lemond a "barátnőjéről" de szerencsére csak közelebb lépett Jimmyhez. Hát igen. Harry legalább egy fejjel magasabb volt, és körülbelül kétszer olyan izmos mint az én "hercegem". Magamban jót nevettem azon, ahogy Jimmy végig méri az ellenfelét, majd ijedten felém fordul. 

- Pedig azt hittem, te az érzékeny pasikat szereted!- mondta és fintorogva végignézett Harryn. 

- Mondd, te tényleg semmit nem hallottál abból amit mondtam neked tíz perce?!- kérdeztem kétségbeesetten. 

- Nem. A formás ajkaidat néztem!- mosolyodott el, nekem pedig elkerekedett a szemem. 

- Na mostmár lekattanhatsz a barátnőmről!- szólalt meg Harry, én pedig iszonyat hálás voltam érte. Jimmy ijedten nézett rá, majd dobott nekem egy puszit és elkocogott. 

Ahogy eltűnt, az egész csoportomból kitört a röhögés. Csak én nem nevettem. Az orrnyergemet masszírozva ültem rá egy bőröndre, majd a tenyerembe temettem az arcom. Nekem ez túl sok volt, semmit nem értettem. Megéreztem egy kezet a hátamon, majd egy mosolygós Harry guggolt le elém. 

- Mégis kikkel barátkozol, szerelmem?- kacsintott, és megint mindenki nevetett. Nekem viszont nem volt ehhez kedvem, így fogtam magam és elindultam a kijárat felé. A nevetések azonnal elhalkultak és mindenki a nevemet kezdte szólongatni, de nem érdekelt. Csak haza akartam végre kerülni. Megölt az a tudat, hogy nem is selytették, hogy fájdalmat okoztak. Nem tudták mi történt nagyapával, nem tudnak a videoról, sőt még azt sem tudják, hogy Max kísér el a bálba. Pedig mindegyiket el akartam mondani. El akartam, de őket nem érdekelte. És most sem érdekli. 

A kijárathoz érve már nagyon feltűnő volt a Directionerek csoportja, ezért feltettem a napszemüvegem és igyekeztem feltűnés mentesen elhagyni a területet. Nem a lányok miatt, ők jelen pillanatban nem jelentettek gondot, csak megmosolyogtattak mennyire rajonganak a fiúkért, engem inkább az zavart, hogy ha ők megtudják, hogy itt vagyok, akkor a paparazzo is. Márpedig én azt nem szeretném, nem vagyok kiváncsi a kitalált okokra, hogy miért a fiúk nélkül távozok a helyszínről. Leintettem egy sárga taxit, és éppen ültem be, amikor minden lány elkezdett visítani. Természetesen a híres One Direction lépett ki az ajtón, nagyon keresve valakit. És igen, abban a pillanatban nekem nem voltak több mint egy híres banda, akik a városomba érkeztek. Még mielőtt becsukódott az ajtóm, össze akadt a tekintetem Harryvel, és láttam ahogy kinyitja a száját, de már nem tudtam leolvasni mit mondott volna, őt ellepték a rajongók, az én ajtóm pedig bezárult. Idegesen lediktáltam a sofőrnek a címet, majd az ablakon kibámulva vártam, hogy megérkezzünk végre. Megrezzent a telefonom a táskámba, jelezve, hogy üzenetem érkezett. Nagy nehezen előkotortam, majd elolvastam a pár sort. 

"Kérlek hozzánk gyere. Kérlek! H.xoxo"

Csak egy szemforgatással reagáltam az üzenetre, de tudtam, úgyis oda megyek majd. Tényleg meg kell beszélnem velük a dolgokat, bármennyire is könnyebbnek és viccesebbnek tűnik sértődőset játszani. 

-.... úgyhogy nagyim kijelentette, hogy addig nem jöhetnek ki a szobából amíg meg nem beszélték a dolgaikat. Szó szerint bezárta a szüleimet a hálóba.- mondta nevetve a telefonba Max, és én is hamar csatlakoztam hozzá. Az elmondottak alapján nagyon jóban lennék a nyagyiával. Ráadásul finom sütiket csinál, úgyhogy egyértelmű a haverságunk. Meghallottam, ahogy kívülről elkezdenek babrálni a zárral, majd nyílt az ajtó. 

- Figyu Max, mennem kell, majd még beszélünk. Érezd jól magad, puszi!- mondtam mosolyogva a telefonomnak, majd miután ő is elköszönt kinyomtam. A takarítónő dugta be a fejet a szibába, ahol épp álltam, mire hitetlenül elnevettem magam. Azt hittem ők azok. 

Egy óra. Egy órája vártam őket a házukba, amikor betelt a pohár. Kizártnak tartottam, hogy azóta ott legyenek, így haza mentem. Nagyon mérges voltam, hirtelen úgy éreztem minden rám zuhant. Nem bírtam tovább, hogy nem befolyásolhatom a salyát életem, hogy minden csak úgy történik mellettem és nincs beleszólásom. Nagyon pipa voltam. Felrohantam a szobámba, majd az ajtómat jól becsapva magam mögött elkezdtem valami ruha után kutatni. Nem iszom alkoholt. Nem szoktam,nem látom értelmét de abban a pillanatban úgy éreztem ölni tudnék egy üvegért. Hamar felkaptam magamra egy ruhácskát, majd mindent a szobámban hagyva elindultam a NeonLights-ba, de most csak mint egy vendég. 

- Valami erőset!-könyököltem rá a pultra, mikor végre sikerült oda férkőznőm. 

- Nocsak! Kit látnak szemeim!- mondta Lucy nevetve, én pedig egy mosolyt erőltetve magamra, két puszival köszöntöttem a lányt.- Mi szél hozott felénk? Várj erre innunk kell!- mondta, én pedig mosolyogva bólintottam. Végülis a lényeg az iváson van... Hirtelen megjelent mellette Natalie és Cher is, akik szintén visongva fogadtak. Végül megkaptam az italom, amit egy koccintás után fenékig ürítettem. Szerencsére nem maradhattak sokat mellettem, nem volt kedvem beszélgetni. Két koktél társaságában elverekedtem magam egy asztalhoz, ahol aztán a bárszékre felülve, nyugodtan iszogathattam. A gondolatok csak úgy kergették egymást, míg az italok csak fogytak. Néha táncoltam egy-egy fiúval aki felkért, de amúgy egyedül elmélkedtem. Lassanként minden egyre zavarosabb lett.

 ~Harry szemszöge~

-Nem láttad Chloet? Tudod a tulaj lánya?-már a harmadik szembejövő embert szólítottam meg, és megint ugyanaz volt a válasz. Egy halk nem, és fejrázás, majd sietős léptek.

Elkeseredetten álldogáltam, nem tudtam, mit csináljak. 

Mondtam neki, hogy hozzánk jöjjön, de ott nem volt. Otthon sem. És eddig sehol, ahol a szálloda területén kerestem. Ráadásul a telefonja, valahányszor megcsörgettem, foglaltat jelzett.

Leültem az útpatkára, és az állam a felhúzott térdemre hajtottam. Én hová mennék, ha lány lennék? Nem, ez így nem lesz jó... Ő nem csak egy lány. Ő Chloe.

Elmosolyodtam. Végre megértettem saját magamat! Végre tudtam, mit akarok! Elegem volt a sorozatos sértődésekből, abból, hogy folyton csak bántani tudjuk egymást. Hiszen, én nem utálom őt.... sőt. Én nagyon könnyen beleszeretek valakibe, de ilyen mély kötődést, égető vágyat, csak, hogy vele lehessek, még sose éreztem. A híres Harry Styles-ként ő volt az egyetlen lány, akiért küzdenem kellene. De akkor már tudtam, hogy mégis őt választom.

Gondolataimat egy hang zavarta meg, mire ijedten kaptam fel a fejem, mint, akit rajtakaptak.

-Hali!- intett a lány.

Ismerős volt, úgyhogy gyorsan gondolkodni kezdtem, ki lehet. Aztán beugrott.

-Cher, szia!-mosolyodtam el -Még szebb vagy, mint mikor utoljára láttalak!

A lány elmosolyodott, majd leült mellém.

-Te meg még kétségbeesettebb, mint mikor utoljára láttalak. Mi a baj?

-Chloet keresem, de gondolom, te sem tudod hol van...-az utat kezdtem pásztázni a tekintetemmel.

-Igazából de-kezdte mire felkaptam a fejem-a NeonLights-ban van.

-Mi?! Azt hittem már nem dolgozik ott.

-Nem is. Vendégként van ott-mondta Cher, majd a homlokát kezdte ráncolni -Az baj?

-Nem tudom-álltam fel -De megyek és megtudom.

-Sok szerencsét-intett a lány, én pedig megköszöntem, és a lépteimet megszaporázva indultam a NeonLights felé. 

Belépve hangos zene fogadott, füst, és mindenhol táncoló emberek. Meglepetésemre Pitbull az egyik asztal tetején nyomta az egyik felszolgálóval. Ez egy pillanatra megmosolyogtatott, aztán gyorsan visszatértem az okhoz, amiért itt vagyok. 

Vállal, könyökkel próbáltam utat törni az emberek között, de szinte centiről centire haladtam csak előre. A villogó fények nem könnyítették meg a dolgom, hiszen azt se tudtam, Chloe milyen ruhában van, vagy hogy a haja ki van-e engedve vagy sem. 

-Bocsi-toltam kicsit arrébb egy szőke csajt, mire az zavaros tekintettel meredt rám.

-Baszki, nem kellett volna ennyit szívnom-hunyorgott.

-Sajnálom-mondtam, majd tovább indultam volna, de a csaj megfogta a csuklóm.

-Figyu... segíts már egy picit... te most kajakra a Harry vagy, vagy csak képzelem?

-Szerintem le kellene ülnöd-mondtam.

-Akkor igen, vagy nem, hahó?

-Nem. És igen, sokat szívtál...-válaszoltam, majd végre tovább indultam.

Egy kicsit szellősebb helyre kerültem, és végre fellélegezhettem. Lábujjhegyre állva mértem fel a terepet. A villogásban egyszer csak megpillantottam egy alakot, mire elkezdtem utat törni felé.

-Chloe?-tettem a kezem a vállára.

Az alak megfordult. Nem Chloe volt az. 

-Bocs-mondtam, mire a lány csak legyintett, majd újra táncolni kezdett. 

Reményvesztve indultam a pulthoz. Sose fogom megtalálni ebben a tömegben...

-Mit adhatok?-ugrott elém az egyik pultos csaj.

-Lucy, ugye?-ismertem fel a lányt.

-Aha, volt már szerencsénk itt találkozni. Na akkor mit?

-Mindegy-mondtam, majd megfordultam és a tömeget kezdtem pásztázni.

-Keresel valakit?-kérdezte a lány kedvesen, majd odatolta a poharat.

-Igen, Chloet. De már kezdem feladni.

-Pedig valahol arrafelé láttam legutóbb-mutatott a tánctér egyik szélére. 

-Hát... megnézem-mondtam, majd gyorsan felhajtottam az italt.

-Hajrá-mosolygott Lucy. 

Újra kezdhettem az emberek közötti tehetetlen vergődést. Már egészen közel voltam az embertömeg széléhez, mikor valaki a magassarkúja sarkával a lábamra lépett. Felszisszentem.

-Ne haragudj-vihorászott egy hang. Felnéztem.

-Chloe! Végre megvagy!-elmosolyodtam. Kitártam a karom, hogy megöleljem, de ekkor megszólalt egy igencsak mély hang a lány háta mögül.

-Bocs, de a hölgy velem táncol. Várd ki a sorod haver!-ragadta meg Chloe csípőjét, és magához rántotta. Chloe nevetve ölelte át a pasi nyakát. Nyilvánvalóan full részeg volt.

-Lekérném-villantottam egy mosolyt mert láttam, hogy semmi esélyem ellene. Egy elő hústorony volt, csupa izom, és még magasabb is volt, mint én.

-Majd-mondta a pasas. Chloe csak tovább vihogott.

A bennem tomboló düh ellenére úgy éreztem, most jobban járok, ha félreállok. Nem ittam eleget ahhoz, hogy megveressem magam. 

Elkoslattam az egyik asztalhoz, majd leültem. Onnan figyeltem, ahogy ők ketten rázzák magukat. Chloe teljesen öntudatlanul táncolt, látszott rajta, hogy csak azért nem esik el, mert a pasiba kapaszkodott. A srác átkarolta a derekát. Ahogy egyre jobban egymáshoz simultak, nekem úgy szorult a kezem ökölbe. De tartottam magam. Tudtam, hogy őrültség lenne egy izomaggyal kikezdeni. Nem éri meg, nem éri meg!-győződtem magam, majd felnéztem, és az ész úgy áramlott ki belőlem, mint ahogy a lefolyó elnyeli a vizet. Chloe és a csávó a szemem előtt smároltak. Elfelejtettem, hogy semmi esélyem, elfelejtettem mindent. Néha a szerelem nagyobb tuning mint a pia.

-Engeded el!-kiáltottam, és a lányt a karjánál fogva elrántottam, majd elé léptem.

-Mondtam, hogy a következő kör a tied!-válaszolt fenyegetően.

Az agyam elborult, és már csak arra eszméltem fel, hogy az öklöm a fickó arcában landol, mire ő a részegségtől meginogva a földre esik. 

Az emberek megálltak, a zene elhalkult. 

-A francba -fogtam meg a salygó öklöm, de már késő volt. A hústorony felkelt és felém indult. Próbáltam védeni magam. Az első ütést még elhárítottam, de a második már célba talált. Meginogtam. Néhányat hátralépve visszanyertem az egyensúlyom, de már jött is a következő ütés. Pont időben hajoltam el előle, de a fickó számított rá, és egy pillanat múlva a térde az orromba csapódott.

Ez már elég volt, ahhoz, hogy a földre essek. Az orromból ömleni kezdett a vér. Hallottam, hogy a biztonságiak sietve közelednek, de nem eléggé gyorsan, hogy megakadályozzák, hogy a csávó a mellkasomra térdelve tovább püföljön...

Megnyitottam a csapot, és elkezdtem lemosni a vért az arcomról, és nyakamról. A biztonságiak kidobták a fickót, engem meg erősen figyelmeztettek, hogy ilyen többé ne forduljon elő. Tekintettel arra, hogy én kezdtem, ez egészen enyhe büntetés, de tekintettel arra, hogy a fickó közel ájulásig vert, akár feljelentést is tehetnék.

A hajam az arcomba borult, ahogy a csapra hajoltam. Nem érdekelt. A víz hűsítően csurgott le a nyakamon, ezzel kissé visszahozva az életbe.

-Szia-hallottam Chloe hangját. Igen, miután miatta verettem szét magam, egyszerűen eltűnt. Persze nem hibáztathattam. Totál részeg.

-Megvagy?-kérdezte, és halkan elnevette magát.

-Ja nagyjából -egyenesedtem fel, majd elkaptam a megszédült lányt.

-Hoppá... vigyázz!-mondtam, majd megpróbáltam újra talpraállítani, de ő visszadőlt rám.

-Harry... Hazzaaaaaa-csukott szemmel kapaszkodott a nyakamba. Ahogy beszélt, lehelete bűzlött az alkoholtól.

-Mi az?-simogattam a hátát.

-Nemtom-nyöszörgött.

-Menjünk haza, jó?

-Oké-mondta, de nem engedett el.

-Így nem tudunk menni, ha a nyakamba csimpaszkodsz.

-Mindig csak bajod van-a lány elengedett, de abban a pillanatban hátratántorodott.

Szerencsére még pont elkaptam mielőtt elesett volna. Megint vihogni kezdett. Vajon erre járnak taxik?-gondolkodtam, miközben Chloet támogatva indultam az ajtó felé. Végülis elég nagy terület ez a szálloda. De nem hinném. Nem tudom. Inkább valakit kellene hívni, aki hazafuvarozhat. Végre kint voltunk az ajtón. A friss levegő hihetetlenül jól esetta benti fullasztó meleg után.

-Hívd Louist-mondta Chloe, mintha csak kitalálta volna, min filózok -Louuut akarom!-ölelt meg. 

-Oké, oké! Hívom Lout-válaszoltam, majd tárcsáztam a fiú számát.

Nem kellett sok, hogy odaérjen, annak ellenére, hogy az éjszaka közepén zavartuk fel. Nem kérdezett semmit, csak hazavezetett.

-Segítsek bevinni?-biccentett álmos fejjel a mellettem látszólag elszundított lány felé.

-Köszi, menni fog-sóhajtottam, mire Louis kiszállt, és bement a házba.

-Chloe!-rázogattam a lány vállát-Ébresztő! 

-Miért?-nyitotta ki a szemét, ami a halvány fényben gyönyörűen csillogott.

-Be kellene...-kezdtem, de nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot. Hozzám hajolt, és megcsókolt. Meglepődtem, de visszacsókoltam. Egyre közelebb húzódott, miközben az ajkaink egy pillanatra sem váltak el. Magamhoz öleltem a lányt, aki belemosolygott a csókunkba, majd a vállamra hajtotta a fejét. Egy puszit nyomtam a fejére, majd lehunytam a szemem.

Tapogató kezek kezdték felhúzni a pólóm, de gyorsan megfogtam a lány csuklóját.

-Chloe, részeg vagy!-mondtam, mire ő halkan vihogva mászott le az ölemből, és dőlt hátra az ülésen.