Sziasztok!:)))
Karácsony van, szerda, azaz szünet és nem is vasárnap, de mégis itt vagyunk, most többet is hoztunk, mint szokásosan. A szokásos szülinapi bónusz, Louis inside része is nemsokára kint lesz, de mivel ez egy nagyon különleges alkalom, ezért most valami más szokatlant is hoztunk Nektek!:)
Ez most nem a blog része, hanem egy teljesen független történet Louisról...
Ha ezzel, nagyon melléfogtam, akkor nem kell aggódni, a blog ugyanúgy megy tovább, és ennek semmi köze nem lesz az egészhez. VISZONT! Szívemet lelkemet beletettem ebbe a sztoriba, rengeteg időt és energiát szántam rá, hogy elkészüljön. Terjedelmileg sok is lett, ezért 2 részletre bontottam, így fog felkerülni ide is. Szóval az lenne a legszebb karácsonyi ajándék, ha megírnátok a véleményeteket erről a sztoriról, mert tényleg rengeteg, rengeteg energiám van benne.
Boldog Karácsonyt Mindenkinek! És Nagyon Nagyon BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT LOUISNAK!!!!!!<333
Jó olvasást:)
-LovedYouFirst
Az asztalomnál ültem, és idegesen kapargattam a nadrágomat. Csend volt, annyira, hogy hallottam a mögöttem lévő ágyon fekvő fiú egyenletes lélegzetvételét. A pulzusom még mindig gyorsabb volt, mint normálisan. Éreztem ahogy az egész testem lüktet. Mit kéne tennem?
Elkezdtem az asztalomon matatni a kis mütyűrjeim között. Volt ott sok-sok dolog, amit már évek óta nem használtam. One Direction-karkötő, hegyező, kis kerámia malac, ami elvileg szerencsét hoz, de valahányszor elhatároztam, hogy elviszem valahova, mindig elfelejtettem.
Mereven bámultam azokat a bizonyos karkötőket. Egy furcsa érzés kerített hatalmába. Az asztal feletti naptárra pillantva beigazolódott a sejtésem.
Pont két éve volt, hogy ez történt. Szombat volt, így nyugodtan ültem a gép előtt. Persze sok ezer oldal meg volt megnyitva, éppen egy vicces videót néztem, és hangosan nevettem valamin, mikor a gép csilingelt egyet, és egy egy a sok megnyitott lap közül egy villogni kezdett. Harry Styles közzétett egy tweetet:
"Nem bírom ki, hogy ott legyek! Nem megyek az interjúra.... Sajnálom srácok, sajnálom LOUIS! "
Ezt akkor még senki nem értette, így záporozni kezdtek az értetlen kommentek. Először mindenki azt hitte, hogy ez a Larry témával lehet kapcsolatban, és a Larry shipperek nagyon felpörögtek az összes közösségi oldalon. De még aznap este megtudtuk a különös bejegyzés okát.
Louis William Tomlinson 2014. december 14.-én hivatalosan kilépett a One Directionből. Ennek a" szakításnak" azóta se tudjuk az okát, mindenki csak találgatott. Louis nem nyilatkozott, a többiek pedig azt mondták, hogy ezt csak is Lou tudja megmagyarázni.
Nagy fába vágnám a fejszém, ha megpróbálnám elmondani, hogy ekkor mi vette kezdetét. Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy nem én voltam az egyetlen, aki a szobájába bezárkózva bőgött, ki tudja, mennyit. A közösségi oldalak megteltek ezzel, WeWantLouisBack csoportokat csináltak, sőt néhányan odáig is elmentek, hogy betörtek az énekes szállodai szobájába.
Sajnos időközben Louis teljesen megváltozott. Persze nem tudok mindent, csak amennyit a média közölt, de azt hiszem, nem is akarok többet tudni erről az időszakról. Louis drogozni kezdett, és minden nap bárokban lógott, vagy otthon itta magát teljesen részegre. Néhány héttel a bandából való kilépése után szakított a barátnőjével, Eleanorral. Ekkor kezdődött csak igazán az ámokfutása.
Február tájékán, egy hónapnyi távollét után ismét tweetelt egyet:
"Melyik directioner jönne át egy éjszakára ingyen? Unom a pénzes kurvákat...."
Ezzel rendesen magára haragította sok eddigi rajongóját, és a megmaradt 1D-t is. Egy nem sokkal későbbi interjúban ki is mondták, hogy semmi felelősséget nem vállalnak Louis tetteiért, és mintegy "hivatalosan kitagadták".
Ekkor egy ideig még nyomon tudtam követni a történéseket. Elvétve kitett posztokat, de egyre több volt bennük a káromkodás, sértegetés, mint a tartalom.
Mire egy év eltelt, minden korábbi rajongója lemondott róla. Ez alatt az idő alatt nem egyszer tartóztatták le, sőt szerintem szerencsés esetben se tudja megszámolni egy kézen, hányszor.
Mikor a családja már sokadszorra szedte ki a börtönből, elküldték valami szanatóriumba, vagy elvonóra, és innentől kezdve számomra egy nagy homály, hogy mi történt. Talán elszökött, talán az orvosoknak lett elegük belőle... És ezen ponton én még mindig nem mondtam le róla. Gőzöm sincs, hogy miért, de én a mai napig hiszek benne. Még most is, hogy személyesen is találkoztam vele.
A cuccok között turkálva kezembe akadt egy kis kézitükör. Persze egy nagy piros szív van a külsején... hiszen Marktól kaptam. A szavai még mindig a fülemben zúgtak.
"A leggyönyörűbb lánynak a világon! "
Gyengén végigsimítottam rajta, majd remegő ujjakkal nyitottam ki. Ahogy megláttam benne magam, elkezdtek a könnyeim végigfolyni az arcomon. Összeszorítottam a szemeim,és nagyokat lélegeztem, majd egy hirtelen mozdulattal a falhoz vágtam a kezemben tartott tükröt. Nagy csörömpöléssel hullottak szét a darabjai a szőnyegen.
Álmos nyögést hallottam a hátam mögül. Gyorsan felálltam, és közelebb léptem az ágyhoz.
-Mi a szar van?-ült fel Louis, majd csodálkozva meredt rám.
-Jó reggelt!-motyogtam halkan, aztán eszembe jutott, hogy este tíz óra van, és hozzátettem -Illetve estét...
A fiú lassan, a szemét dörzsölgetve ült fel az ágyban, majd kételkedve körbenézett.
-Te meg ki vagy?-meredt rám.
-Bianca Ford!-villantottam egy vérszegény mosolyt, majd egy gyors mozdulattal letöröltem a könnyeket az arcomról.
-Oké -túrt a szakállába. Ja, ezt kihagytam... Az utcán töltött évek alatt gyökeresen megváltozott, mind lelkiekben, mind külsőleg. A haja nagyjából a válláig ért, és csomós, csapzott volt, mint a füves hajléktalanoké általában. Jó hosszú szakállat is növesztett, ami szintén hasonló állapotban volt, mint a haja. Ha nem ismerném annyira jól a szemeit, talán fel se ismerem. Az a varázslatos kék tekintet nem változott, habár kissé néha zavarosan csillogott.
-Akkor...?-nézett rám sürgetve.
-Akkor mi?-nem értettem.
-Kezdjük? Vagy...vagy már megvolt?-elgondolkodva vakarta meg a tarkóját.
-Mi van?!-meredtem rá, és lehuppantam az ágyra.
-Ja, vágom! -csapott a homlokára, majd a zsebébe túrva elővett egy gyűrött bankjegyet.-Mit is mondtál, mennyi?
Ekkor esett le, hogy miről beszél.
-Louis, én nem vagyok a kurvád!-emeltem fel kissé a hangom.
-Akkor ki vagy?
-Bianca Ford.
-Nem jegyzem meg minden csaj nevét... Ha az összes csaj nevét tudnám, akivel lefeküdtem én lennék az isten!-nevetett fel.
-De velem nem feküdtél le!
-Nem?-Louis szeme elkerekedett.
-Figyelj, az utcán találkoztunk. Téged kidobtak egy bárból, én pedig majdnem elütöttelek kocsival. Aztán elvesztetted az eszméleted, én pedig hazahoztalak, hogy ne az utcán kelljen....-hallgattam el, mert észrevettem, hogy Louis cseppet sem figyel arra, amit mondok, hanem meredten bámul a dekoltázsomba.
-Hé! Figyelj már rám!-húztam össze az inget magamon, majd folytattam -Szóval hazahoztalak, hogy ne az utcán töltsd ezt a hideg éjszakát.
-Mit is mondtál, hogy hívnak?-szakított félbe.
-Bianca.
-Dögös vagy, Bianca!-mosolyodott el.
Az egyik felem rögtön olvadozni kezdett, hiszen a nyers megfogalmazás ellenére ez mégis csak egy bók volt, Louis Tomlinson szájából. A másik felem pedig bizalmatlanul méregette az egyre közelebb húzódó szakállas alakot.
Louis megfogta az egyik csuklómat, majd felém fordulva lassan elkezdett rám dőlni. A pulzusom az egekbe szökött, ahogy az ajka egyre közeledett az enyémhez. Az agyamban egymást váltva ugráltak a gondolatok. Először az villant be, hogy nem tehetem, mert van barátom, aztán gyorsan eszembe jutott, hogy éppen most láttam egy másik lánnyal smárolni, így belém fészkelt a vak bosszú gondolata.
Az ajkaink összeértek. Megcsókolt, én pedig viszonoztam. Louis erőteljesen nyomott le az ágyra, majd teljesen rám hengeredett. Kezei a derekamon voltak, de gyorsan elkezdtek felfelé csúszni. Egy apró lélegzetvételnyire szétváltunk, majd Louis még vadabbul kapott az ajkaim után. Ujjai az ingem gombjaival babráltak. Már a harmadik gombot csúsztatta ki a lyukon, mikor végre észbe kaptam, hogy mit is csinálunk.
-Állj!-löktem le magamról erősen.
-Mi van?-hördült fel a fiú.
Gyorsan felpattantam, és az ajtóhoz szaladtam.
-Basszus, basszus...-suttogtam a szobám ajtaja előtt a falnak dőlve.
-Mi a baj?-hallottam Lou unott hangját odabentről.
Nem válaszoltam, mert tudtam, hogy remegne a hangom, ha megszólalnék.
-Nem jössz vissza?
Megráztam a fejem, bár tudtam, hogy nem látja.
Csendesen sírogattam, ő meg valószínűleg elvolt valamivel odabent. Talán megint elaludt. Vagy rágyújtott egy füves cigire...
A lelki szemeim előtt újra lejátszódtak az este történései...
Mark még nem tudta, hogy kaptam egy autót. Nem teljesen kaptam, mert egy részét én fizettem, de nem ez a lényeg. Meg akartam lepni vele. Igazából így utólag már nem tudom, miért akartam meglepni a saját új autómmal, de a fejemben már összeállt az egész.
Majd bemegyek hozzá, és mondom:
-Mutatok valamit! Hunyd le a szemed, és gyere velem. Majd vezetlek!
És ő jön, néha megkérdi, hogy ott vagyunk-e már, én pedig nevetve rázom meg a fejem, hogy már nincs sok hátra.
-Kinyithatod!-mondom majd a parkolóban, és ő csodálkozva rám néz.
-Mit kéne néznem?-kérdi majd, én pedig a kocsira mutatok.
-Autó, mi van vele?-ekkor már értetlenül mosolyog.
-A miénk!-mondom ekkor, és akkor biztos felkap, és megpörget, ahogy szokott néha.
Amilyen szépre képzeltem, annyira szarra sikeredett. Letettem a kocsit a parkolóban, és izgatottan szálltam ki. Éppen zártam be az ajtót, mikor halk nevetés ütötte meg a fülem.
-Olyan gyönyörű vagy!-suttogott valaki, mire egy lány halk kuncogása hallatszott.
Gondoltam, csak egy szerelmes pár, és indultam is, hogy véletlen se zavarjak, mikor megütötte a fülem a következő mondat:
-Gyönyörűbb, mint Bianca?-kérdezte halkan a lány, mire ugyanazzal a lendülettel, amivel megindultam az előbb, megpördültem, és a tekintetemmel keresni kezdtem a hang gazdáját. Hamarosan meg is láttam őket, egy kocsi elején ülve. És beigazolódott a sejtésem. A fiú Mark volt, ehhez nem fér kétség.
-Mindenkinél!-mondta Mark, nekem pedig könnyek szöktek a szemembe. Mark odahajolt a lányhoz és hosszasan megcsókolta.
-Akkor miért jársz még mindig vele?-kérdezte a lány.
-Nem akarom megbántani. De megteszem érted. Ma átjön, úgyhogy beszélek vele...-mondta, és ez volt a pillanat, amikor nem bírtam tovább a kocsim rejtekéből hallgatni, és előléptem.
-Nem is kell megbeszélned, hallottam-sétáltam közelebb, mire ijedten rebbentek szét, mint az elhessentett madarak.
-Bianca, te hogyhogy...-kezdte Mark, de közbevágtam.
-Nem gondoltad volna, mi? Az a baj,hogy éppen miattad jöttem erre... De már nem számít! Vége!-törtek ki a könnyeim, majd megfordultam, és szaladtam volna el.
-Bianca, várj!-fogta meg a vállam.
-Ne érj hozzám! Menj fogdosd az új barátnőd, te rohadék!-téptem le a kezét a vállamról, majd gyorsan beszálltam a kocsiba, és dühösen zokogva elhajtottam.
Elég gyorsan vezettem, mikor egyszer csak egy bár ajtajából kilöktek egy alakot egyenesen elém, az útra.
Megállt bennem az ütő, és gyorsan a fékre tapostam. A kerekek csikorogva álltak meg. A szívem ezerszeres tempóban vert. A kormányt markolva nagyokat lélegeztem, majd rávettem magam, hogy kiszálljak. Kiraktam a vészvillogót, és gyorsan megkerültem a kocsit.
-Jól van?-hajoltam le a földön gubbasztó férfihoz.
-Ja-mondta, majd a kocsimra támaszkodva felállt.
-Biztos nem esett semmi baja?-léptem közelebb.
Nem válaszolt, hanem előredőlt, és öklendezni kezdett.
-Ne a kocsira...-mondtam elhaló hangon, de már késő volt, odarókázott az autó első kerekére.
-Bocs...-mondta, én pedig a fejemet fogva indultam volna vissza, és hagytam volna ott, mikor megfordult, és a szemembe nézett.
Az utcai lámpák fényében különösen csillogott a mélykék szempár. Pislogtam egyet-kettőt, majd a szemöldökömet ráncolva fürkészem tovább a tekintetét.
-Louis?-kérdeztem bizonytalanul.
-Ismerjük egymást?-derült fel az arca.
-Ööö... Nem igazán. De tudod mit? Hazaviszlek, ha nincs hol éjszakáznod.
-Hát, nem nagyon van-vonta meg a vállát.
-Oké, ülj be!-mondtam, és én is bepattantam a vezető ülésre.
Már néhány perce utaztunk, mikor cigit vett elő, és rágyújtott.
-Ne a kocsiban, légyszi!-mondtam idegesen.
-Akkor állj meg, kiszállok!
Nagyot sóhajtottam, majd ráhagytam.
-Oké maradjon. De ugye nem füves?
-Viccelsz?-röhögött.- Csak a füvesnek van értelme.
Mivel erre már nem tudtam mit mondani, úgy döntöttem, hogy inkább meg se szólalok.
Csendben utaztunk tovább. Louis szemei le-lecsukódtak, és a szája sarkában fityegő cigi kishíján leesett az ölébe.
Hazaérve óvatosan parkoltam le, majd leállítottam a motort.
-Megjöttünk!-mondtam Louis felé fordulva.
A fiú oldalra billent fejjel aludt, és a szájában ott lógott a füstölgő cigi. Óvatosan kivettem, majd kiszállva eldobtam és beletapostam a betonba. Megkerültem a kocsit, majd kinyitottam az ajtót.
-Ébresztő! Végállomás!-mondtam, mire Louis csak nyöszörgött egy sort, majd a másik oldalára fordult. Annak ellenére, hogy egy bunkó, szakállas csöves, egészen aranyos volt. De az is lehet, hogy csak megviseltek a Markkal történtek, és bekattantam.
Végül sikerült betámogatom a szobámba a félálomban lévő fiút, és leraknom az ágyra.
Így került Louis Tomlinson az egykori énekes az ágyamba.
Nagyot sóhajtottam, és összeszedtem minden megmaradt erőm. A szüleim holnap délben hazajönnek, és addig valamit csinálnom kell Louisval. Vagy el kell küldenem (ami ellen a szívem mélyén hevesen tiltakoztam), vagy valami emberi külsőt varázsolok neki. Tudtam, hogy az ésszerű megoldás az első, mégis úgy döntöttem, megpróbálkozom a másodikkal.
Bementem az öcsém szobájába, és a fiókjait feltúrva kiválasztottam vendégemnek valami normális öltözéket. Egy szürke buggyos edzőnadrágot, egy fekete pólót és egy sötétkék kapucnis pulcsit vettem ki a szekrényből.
Ugyan az öcsém csak 16 éves, magasabb, mint Lou. És mostanában elkezdett izmosodni is. Úgyhogy talán nagyok is lesznek kicsit a ruhák.
-Louis, figyelj!-mentem be a szobába, de a szavaim köhögésbe fulladtak a nagy füsttől.
Gyorsan az ablakhoz léptem, és szélesre tártam, nem törődve a kinti mínuszokkal.
-Legalább az ablakot kinyithattad volna, ha már ennyit szívsz idebent.
-Nem akartam, hogy megfázz-fújta kis halálos nyugalommal a füstöt.-Kérsz?-nyújtotta felém a félig elszívott csikket.
-Nem szívok füvet.-legyeztem ki a füstöt az ablakon.
-Pedig akkor könnyebben benne lennél "bizonyos dolgokban"-perverz mosoly ült ki az arcára.
-Pont ezért!-adtam neki igazat.
Louis csendesen szívta tovább a füvet, én pedig nem távolodtam az ablakból amíg kicsit kiszellőzött a szoba.
-Mikor fürödtél utoljára?-kérdeztem, mikor kezdett hideg lenni, és becsuktam az ablakot.
-Hogy érted?-csattintotta meg az öngyújtót, és új szálat vett a szájába.
-Ahogy mondom. Tudod, víz, szappan, meg ilyenek...
-Ennyire nem vagyok csöves. De egyedül, vagy valakivel?-kacsintott.
-Mindegy, az a lényeg, hogy mikor mostad meg magad utoljára-sóhajotottam unottan.
-Tegnap előtt-mondta.
-Ha itt akarsz maradni éjszakára, akkor meg kell fürödnöd, hajat kell mosnod, és borotválkoznod kell!-mondtam határozottan.
-Nem-válaszolta egyszerűen.
-Ez az én házam, itt én hozom a szabályokat-dobbantottam a lábammal.
-Akkor dobj ki!-húzta széles, lenéző vigyorra a száját.
Sóhajtottam.
-Légyszi!
-Na jó, egy fürdőben benne vagyok. Egy feltétellel: ha fürdesz velem.
-Még mit nem! Ide figyelj, holnap hazajönnek a szüleim, és ha nem lesz valami normális külsőd, úgy kivágnak, hogy a lábad se éri a földet. Ezt akarod?!
Láttam rajta, hogy ezzel megfogtam, és erősen elgondolkodik.
-Oké-mondta végül- megfürdök, borotválkozok, és megmosom a hajam. Csak egyet kérek cserébe.
-Mit?
-Hogy itt aludhassak. Nekem jó a földön is, csak nem akarok egy idegen házban egyedül lenni-mondta én pedig eléggé meglepődtem. Gyanakodva fürkésztem, hogy mi lehet ebben a csavar, de semmi különöset nem láttam az arcán.
-Rendben-mondtam-Akkor most menj fürödni! Ott a fürdőszoba, mindent megtalálsz. Itt vannak a ruháid -nyomtam a kezébe az öcsemtől zsákmányolt cuccokat.
-Kösz. Ugye nem az apádé?
-Nem-válaszoltam, mire engedelmesen elindult a fürdő felé.
Végre egyedül maradtam a gondolataimmal. Először sírni akartam, hogy végre kiadjam magamból a fájdalmat, amit Mark elvesztése okozott, de aztán rájöttem, hogy nem adom meg neki ezt az örömöt, hogy összetörjek miatta. Igenis túllépek! Boldog leszek! És találok valakit, nála ezerszer jobbat!
Hallottam a víz csobogását a fürdő felől. Gondoltam, hogy ez még el fog tartani egy darabig, úgyhogy előkerestem a régi iPodomat, amin a régi 1D számok vannak, amiben még Louis is benne volt. Hanyatt feküdtem az ágyon, és a plafont bámultam. El se tudtam hinni, hogy akinek a hangja most a fülemben dübörög, éppen itt feküdt néhány perce, ahol most én.
-Csukd be a szemed!-hallottam az ajtó túloldaláról. Már éppen félálomban voltam, de ez felrázott. Kirántottam a fülemből a fülhallgatót, amin időközben leállt a zene.
-Ajajjj... félek-tornáztam magam ülő helyzetbe, majd becsuktam a szemem, ahogy kérte.
-Még ne nyisd ki!-hallottam egyre közelebbről a hangját.
-Kinyithatom?-kérdeztem egy idő után, mert hallottam, hogy közben rágyújt.
-Ja, nem mondtam?-röhögött fel, majd az arcomba fújta a füstöt.
Sajnos pont akkor, mikor kinyitottam a szemem, és csípte a füst, így az egész megtelt könnyel. Homályosan, de láttam Louis arcát, ami nem is emlékeztetett arra a csövesre, aki nem is olyan rég volt. A hosszú haja ellenére egészen nosztalgia érzésem lett. Mint ha visszakaptam volna a régi Louist.
-Na milyen?-telepedett fel az ágyra szájában a cigivel. Kitöröltem a szememből a könnyeket, majd tetőtől talpig végigmértem a fiút.
-Hú...-mondtam, mert más nem jutott eszembe.
-Furcsa, mi?-simogatta a kezével az állát.
-Igen... De jobb. Sokkal!
-Így aludhatok az ágyadban?-csillant fel a szeme.
-Azt nem mondtam!-komorodtam el.
-De mér?-pöckölte le a hamut az éjjeliszekrényemre.
-Mert csak!-mondtam határozottan-Most én is elmegyek fürödni, addig maradhatsz az ágyon-hagytam ott Louist, felkapva a kikészített ruháim a székről.
Nem siettem a tusolással. Igazából sosem sietek vele. A zuhany alatt szoktam gondolkodni, néha sztorikat találok ki. És mint szinte mindenki én is szoktam a zuhany alatt énekelni, de most féltem, hogy kihallatszik, így inkább csöndben maradtam.
Mire végeztem, teljesen átértékeltem a helyzetem, és kissé derűsebben láttam a világot. Persze a szívem meg mindig majd kiszakadt a helyéből, mikor Markra gondoltam. De igyekeztem inkább Louisra összpontosítani. Egyre inkább feldoppingolt a gondolat, hogy van egy feladatom, amit teljesítenem kell. Vissza kell hoznom Louist az életbe.
Nagyot sóhajtva léptem ki a fürdőből.
Halkan nyitottam be a szobába. Legnagyobb meglepetésemre a fiú nem volt az ágyon. Körbenéztem, de nem láttam sehol.
-Louis?-kérdeztem halkan. Semmi válasz.-Hol vagy?-egyre hangosabban beszéltem, de nem érkezett válasz.-Louis, hol vagy? Még ne menj el! Nem mehetsz el!-kiabáltam teljesen pánikba esve-Ne menj el.....
Víz loccsant az arcomba. Louis a csempének támaszkodva vigyorgott egy pohárral a kezében.
Lassan felültem. A fürdő padlóján voltam.
-Mit szívtál?-röhögött.
-Valószínűleg azt amit te. Vágni lehetett a füstöt odabent-söpörtem ki a homlokomból a vizes tincseket.
A fiú megint lenézően elröhögte magát, majd lazán kisétált, engem ott hagyva a földön.
Néhány percig még elgondolkodva ültem, és közben erőt gyűjtöttem. Louis igazán felsegíthetett volna... Kissé idegesen támászkodtam fel, és indultam vissza a szobába. Meglepetésemre Louist a földön találtam egy pokróccal meg egy párnával. Most kivételesen nem füstölt a feje, úgyhogy úgy gondoltam, alszik. Csendben feküdtem be az ágyba, és a szemem becsukva próbáltam elaludni, de csak nem sikerült. A gondolataim egyre csak Louis körül jártak. Majd átvándoroltak Markra. És akármennyire is megfogadtam, hogy nem török meg miatta, és azzal bosszulom meg, hogy boldog leszek, és találok valaki nála jobbat, nem sikerült. Visszafojtottam a zokogásom, de így sem sikerült teljesen csendben maradnom. Nem tudom, másoknak sem megy a csendben sírás vagy csak én vagyok ilyen béna, de néha halkan nyüszítettem, mint a megvert a kutya, néha pedig szaggatottan sóhajtottam, amibe az egész ágy belerázkódott.
-Miért sírsz?-kérdezte halkan a fiú, én pedig egy pillanatra halálra rémültem, mert meg is feletkeztem arról, hogy itt van.
-Tessék?-kérdeztem szipogva.
-Miért sírsz? Nem tudok tőled aludni!
-Nem sírok-suttogtam a plafont bámulva.
-Reggelig is csinálhatjuk ezt...-sóhajtott Louis, majd feltápászkodott a földről, és leült az ágy szélére.-Na mesélj...
-Nincs semmi bajom-ültem fel, mert kissé feszélyezett, hogy ő ül, én meg fekszem.
-Figyelj, engem egyáltalán nem érdekel, mi a bajod, csak szeretnék aludni-mondta unottan-Ha kibeszéled magad, talán befejezed.
Az ajkamba haraptam. Legalább őszinte...
-Oké -sóhajtottam egyet.
-Baj, ha rágyújtok?-kérdezte, de nem várta meg a választ, kattant az öngyújtó, és a láng egy pillanatra titokzatosan megvilágította a fiú arcát.
-Nem baj...-legyintettem, bár valószínűleg az se zavarta volna, ha megtiltom.
-Kérsz egy szippantást, hogy könnyebben elkezdd?-kérdezte, én pedig nem is tudom, miért, de rábólintottam.
Egy laza mozdulattal vette ki a szájából, és tette át az enyémbe. Egy aprót szippantottam, majd nevetve fújtam ki a füstöt. Még néhány slukk után visszanyújtottam Louisnak, majd belekezdtem a mesélésbe.
-Szakítottam a barátommal. Ma, nem sokkal mielőtt találkoztunk.
-Mert?-kérdezte Louis a cigivel a szája sarkában.
-Megcsalt.
-Téged? De hiszen jó csaj vagy, mit akart mást?
-Te mondod? Hány csajjal fekszel le naponta?
-De nem én vagyok a követendő példa. Egyébként ma még eggyel sem. Még!-vigyorodott el.
-Mivel hajnali fél egy van-néztem az órára.
-Mindegy, folytasd a sztorit. Egyre izgalmasabb-helyezkedett törökülésbe, ezzel teljesen felém fordulva.
-Oké-sóhajtottam.
És beszéltem, beszéltem, mintha nem is egy idegennek mesélnék, akivel csak ma találkoztam. Illetve mivel már elmúlt éjfél, tegnap. Álmos is voltam, és beszívott is (szószerint), szóval egy idő után már csak villanás szerű képekre emlékszem. Az se biztos, hogy megtörténtek, lehet, hogy csak álmodtam.
Fejemet Louis vállába fúrva nevetek... A fejem az ölébe hajtom, és mindkettőnk szájában ott fityeg a füves cigi...Sírok, Louis pedig mellettem nevet... Egymás mellett fekszünk... Villan az öngyújtó, és a lángja a fiú szemében tükröződik vissza...A fiú elnyomja az utolsó cigit is az éjjeliszekrényen. Azt mondja elég, de én csak nevetek...
Reggel zúgó fejjel ébredtem. A fejem Louis mellkasáról emeltem fel, és óvatosan kibújtam a vállamon pihenő karja alól. Álmosan dörzsöltem meg a szemem, majd kisöpörtem az arcomból a kócos tincseket. A fejemben egy gondolat zakatolt: Mi történt az éjjel?
A szám keserű volt a cigitől, és a fejem tompán hasogatott, mintha másnapos lennék.
A fiúra néztem. Félrebillent fejjel feküdt, és a szája résnyire nyitva volt, amitől egészen aranyosan nézett ki. A keze össze-összerándult, de gondolom, ez a drogosoknál megszokott.
Úgy döntöttem, hogy elintézem a reggeli teendőim, mielőtt felébred.
Lassan, és halkan az ágy vége felé indultam.
-Hová mész?-hallottam Lou hangját a hátam mögül, mire letettem arról, hogy most átöltözzek.
-Azt hittem, alszol-gyűrögettem a takaró szélét.
-Már egy ideje ébren vagyok, csak pihenek-mosolygott, egy kissé feljebb csúszva a párnán-Te viszont jól kidőltél.
-Ja...-dörzsöltem meg az arcomat.
-Cuki voltál éjjel-nevetett Louis, de inkább gúnyosan, mint kedvesen hangzott.
Biccentettem, majd lassan feltápászkodtam. Kissé dűlöngélve indultam az ajtó felé.
-Hé, Bianca-szólt utánam, mire megfordultam. Legalább a nevem megjegyezte
-Legközelebb ne csak a cigit szívd!-vigyorodott el. A vér az agyamba tolult, és közel voltam ahhoz, hogy valamit tiszta erőből hozzávágjak, de inkább csak kimentem, és becsaptam magam után az ajtót.
-Bocs, ezt muszály volt-kiabálta a fiú röhögve.
Álmosan csoszogtam be a konyhába, majd feltettem a kávét főni. Amíg várakoztam, leültem az asztalhoz, és elgondolkodva bámultam a terítő mintáját. Vajon jó ötlet volt, hogy Louist befogadtam? Mi lesz, ha hazajönnek anyáék? Attól féltem, hogy öcsém ki akarja majd dobni a fiút, mert valamiért mostanában nagyon fejébe vette, hogy elég nagy ahhoz, hogy engem megvédjen a fiúktól. Azt mondja, nem hagyja, hogy bárki megbántson. Markot már éppen elfogadta, hiszen több, mint fél éve jártunk, de ha most meglátja Louist.....
Megéreztem a fiú tenyerét a vállalom, mire összerezzentem.
-Mi a helyzet?-dugta oda a fejét az enyém mellé.
-Feltettem a kávét-mondtam unottan.
-Jó illatú a hajad-fúrta be az orrát a fürtjeim közé. Meglepődtem, de nem mertem nagyon mocorogni.
Egyszer csak megérteztem Louis ajkait a nyakamon. Hosszan, puhán tartotta ott, nekem pedig egyszeriben kezdett nagyon melegem lenni. Hallottam, ahogy lélegzik, és éreztem az orrán kiáramló levegőt a bőrömön. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire végre elhúzta a fejét, majd a kezét is levette a vállamról. Ujjával lassan végigsimított a hátamon, ahogy elindult, majd leült velem szemben a székre.
Nem mondtam, nem is kérdeztem semmit. Nem mosolyogtam rá, ahogy ő se rám, csak ült, és unottan bámult maga elé. Mind a ketten úgy tettünk, mint ha semmi se történt volna az előbb.
-Mesélj magadról!-könyökölt Louis az asztalra, kezében a még gőzölgő kávéval.
-Mit mondjak?-kavargattam a sajátomat.
-Nem tudom. De ha már megismerem a szüleid, illene tudnom rólad valamit, nem?-hunyorogva húzta fel a fél szemöldökét.
Van benne valami. Néha egy piás, drogos csöves is okosabb nálam.
-Nem igazán van mit tudni rólam...-válaszoltam elgondolkodva-Van egy öcsém, Caspar 16 múlt júniusban. Van egy apám, meg egy anyám. Még valami?
Louis különös mosolyra húzta a száját.
-Egy szót se mondtál magadról. Azt mondtam mesélj magadról, nem azt, hogy a családodról.
-Hát, oké... Januárban leszek 19, a sulit igazából tavaly elvégeztem, idén egyetem előkészítőre járok a régi tanáraimhoz-megvontam a vállam. Ennyi jutott eszembe.
-Értem-bólintott lassan a fiú -Fura. Szimpibb voltál, amíg nem tudtam.
-Egyszerű. Azért van mert a legtöbb ember nevét se tudod, akik megfordulnak az életedben.
-Van benne valami-biccentett, majd beleivott a kávéjába.
-Most te jössz!-dőltem hátra a széken.
-Mondanám, hogy amióta az eszemet tudom, azóta piálok, így sajnos nem emlékszem. De van egy olyan érzésem, hogy bizonyos dolgokat, főleg a múltammal kapcsolatban jobban tudsz, mint én magam.
-Miért léptél ki?-vágtam egyből a közepébe, de utólag rájöttem, hogy túlságosan elhamarkodottan.
Louis vonásai megfeszültek, szemeiben különös fény gyulladt.
-Miért mondanám el?-kezdte halkan, de tudtam, hogy ez csak a vihar előtti csend.-Hmm?
-Nem tudom, én csak...-kezdtem el mentegetőzni, de a fiú közbevágott.
-Az a banda egy kupac szar volt! Arra voltunk jó, hogy mutogassanak minket az embereknek, hogy pénzt keressenek velünk. Nem azt mondom, hogy nem tudtunk énekelni, de ez senkit nem érdekelt. Semmi közöd hozzá, hogy miért voltam benne, és miért léptem ki a bandából!-állt fel, görcsösen remegő kezében szorongatva a csésze kávét.-Ha ezért engedtél be, hogy kérdezgess, akkor megszívtad, mert elmegyek a picsába!
A bögre kicsúszott a remegő ujjai közül, majd nagy csörömpöléssel esett a padlóra. A darabjai ezerfelé hullottak, a maradék kávé pedig lassan folyt szét.
-Ne haragudj!-suttogta, majd kisietett a konyhából.
Miután feltakarítottam, és elmostam a csészémet, lassan elindultam a szobába. Benyitva már meg se lepődtem, hogy minden úszik a füstben. Louisn nyoma sem volt az előbbi kirohanásának. Nyugodtan hevert az ágyon, és karikákat próbált fújni a füstből. Csekély sikerrel.
-Sajnálom-ültem le az ágy szélére.
-Nem para-legyintett rám se nézve.
-Akkor jó...-sóhajtottam-Figyelj, arra gondoltam, hogy most mindketten elmegyünk fodrászhoz, mert én már kértem mostanra időpontot. Szeretném, ha a te hajad is lejjebb vágnák,ápoltabban nagyobb rá az esély, hogy maradhatsz.
Bólintott.
-Tiedből ugye nem vágnak sokat?-kérdezte, a hajamat jobban szemügyre véve.
-Igazából de. Vállig érőre terveztem.
-Ne! Kérlek!-mondta, nekem pedig torkomon akadt a levegő. Ez volt az első alkalom, hogy kért valamit. És nem kijelentett, vagy parancsolt. Annyira meglepett, hogy a "kérlek" szót használta, hogy szinte fel sem fogtam, mit mondott, automatikusan rábólintottam.
Néhány percig csak ültünk csöndben, és gondolkodtunk. Louis kissé közelebb húzódva a hajamat kezdte piszkálni. A vállam felett átnyúlva fogta meg és söpörte az egészet egy oldalra. Ujjai csiklandosan meg-megérintették a vállamat, miközben a tincseimet rendezgette. Ilyenkor a hideg végigfutott a hátamon, de az izmaimat befeszítve nem hagytam, hogy remegni kezdjek.
A szemem lecsukódott. Egyszerre akartam, hogy most rögtön hagyja abba, és, hogy sose érjen véget a pillanat.
-Mikor indulunk?-kérdezte váratlanul, és a kezei a hajamat elengedve hullottak az ölébe.
-Jó lenne minél hamarabb...-gondolkozni kezdtem, hogy mit kell még megcsinálni.-Megyek a fürdőbe, átöltözni-álltam fel, de Louis megragadta a csuklóm, és óvatosan, de határozottan visszarántott.
-Majd én kimegyek. Öltözz nyugodtan a saját szobádban-mondta, majd lazán felállt, és kisétált, az ajtót behajtva maga mögött.
-Nem akarom látni!-csukta be Louis a szemét. Rajta volt a fodrász köpenye, hogy ne essen a levágott haj a ruhájára. A fodrász keze gyorsan járt. Ollója alatt hangosan sercegett a fiú erős haja. Ezen kívül csend volt. Monica, a fodrász lány egyébként beszédes, de most valamiért csak annyit kérdezett az elején, hogy milyenre kérjük a hajunkat. Igaz, a fiú erre se tudott válaszolni, hanem segítségkérőn rám pillantott. Mivel ezen, még nem gondolkodtam, gyorsan elővettem a telóm, hátha találok egy régi képet Louisról. Már majdnem feladtam, hiszen a legtöbbet kitöröltem, de szerencsére egy elkerülte akkor a figyelmem. Az egyik számuk, a Night Changes klipjéből van.
Szerencsére Louisnak semmi ellenvetése nem volt ellene, csak elfogadta, hogy ilyen haja lesz, majd megkérdezte, hogy rágyújthat-e, közben.
Monica csodálkozva ráncolta a homlokát. Gondolom nem túl gyakran kap ilyen kérdéseket.
A levágott tincsek egyre csak hullottak a köpenyre, és Louis egyre inkább hasonlított arra a fiúra, akiért egykor megőrültem. Bár az arcán eléggé meglátszott, hogy kaotikus időszakon van túl. Beesett volt, és sápadt. A szemei alatt sötét karikák húzódtak.
-Kinyithatod, kész van-borzolta meg Monica a fiú haját játékosan, majd visszafésülte a kilógó szálakat.
Felálltam a székből, ahol eddig ültem, hogy megnézzem a fiú reakcióját.
-Furcsa lett-mondta a fiú a tükörbe meredve, de nem tűnt túl meglepettnek. A tükörben összeakadt a tekintetünk. Kissé félrehajtotta a fejét, és mélyen a szemembe nézett. Semmit nem tudtam kiolvasni a tekintetéből. Olyan semmilyen, és mégis különlegesen sokat mondó volt. Nem mosolygott, és nem is tűnt szomorúnak. Kéken csillogó tekintetét az enyémbe fúrta. Egyszerűen nem tudtam elnézni, mintha csapdába ejtett volna egy egyszerű, és jelentéktelen pillantással.
-Jó?-kérdezte nagysokára, mire csak bólintottam egy aprót.
Monica Louishoz lépett, és levette a nyakából a köpenyt, majd a földre rázta a ráragadt hajszálakat.
-Bianca, te jössz-mondta, majd finoman lenyomott a székbe. Hallottam, hogy Louis kisétál a helyiségből.
-Hová mész?-kérdeztem.
-Csak rágyújtok odakint. Mert bent ugyebár nem lehet -vetett egy gúnyos pillantást Monicára.
A szemem sarkából láttam, hogy a kirakatüvegnek dőlve meggyújt egy szál cigit. Nem nagyon fordulhattam oldalra, mert Monica éppen elkezdte vágni a hajam.
-És mondd, Bianca, ki ez a fickó?-csattogtatta az ollót, majd egy fésűvel megigazította a választékomat.
-Egy barátom. Eléggé megszorult mostanában, de nem szeret róla beszélni-mondtam ki az első néhány dolgot, ami eszembe jutott.
-Mióta ismered?
-5 éve. De rég nem beszéltünk már, csak tegnap futottunk össze-mondtam, és nem is hazudtam vele, hiszen 5 éve ismertem meg a One Directiont, és Louisval tényleg tegnap "futottam össze".
A szemem sarkából láttam, hogy Louis már nem egyedül ácsorog a fodrászszalon előtt. Ösztönből kaptam felé a fejem, nem figyeltem, hogy közbe Monica a hajam vágja. A fülemben hasító fájdalmat éreztem, és a leejtett olló tompa koppanással ért földet.
A fülemhez kaptam, és erősen rászorítottam a kezem, hogy enyhítsem a fájdalmat.
-Bianca!-vette fel a fodrász az ollót meglepetten.
-Úristen, ne haragudj! Csak azt hiszem, láttam valamit odakint-fordultam a kirakat felé. Louis mellett egy szőke, cigarettázó lány állt zsebredugott kézzel. Nagyot sóhajtva fordultam vissza -Csak képzelődtem.
-Bianca, a füled-mondta Monica aggodalmas arccal, mire gyorsan a tükörbe pillantottam. A szemem kitágult, és a világ nagyot fordult velem.
-Úristen...-suttogtam. Szinte úsztam a vérben. A nyakamon végigfojt, és a pulcsim nyakához érkezve legyező szerűen terült szét a vérfolt. A kezemet óvatosan levettem a fülemről, majd lassan felemelve néztem rá. A vér elkezdett lefojni a könyököm felé. Gyorsan hátratoltam a széket, hogy elinduljak a mosdóba, de ahogy felálltam, minden elsötétült előttem, és a lábaim összecsuklottak, mint egy rongybabának...
Mikor legközelebb kinyitottam a szemem, imbolygó kép fogadott. A padlón feküdtem, és a fejem alatt volt Louis pulóvere. Monica mellettem guggolt egy pohár vízzel a kezében. Kissé nehezen ültem fel, majd néztem körbe, természetesen Louist keresve. Hamar meg is láttam, az egyik sarokban állt a falnak dőlve. A fodrász székében ülő szőke lány neki magyarázott valamit, de a fiú mereven bámult engem. Vártam, hogy ellöki magát a faltól, és közelebb sétál, de meg se mozdult. Csak nézett.
-Jól vagy?-kérdezte Monica.
-Persze, csak nem bírom a vért-válaszoltam, mire Louis halk, gúnyos nevetését hallottam a sarokból.
-Monica, drága, mikor kezdjük? Nekem 2-re már a vonaton kell lennem-fordult felénk a szőke csajszi. Most jobban megnézhettem, az arcát. Szép szabályos arca volt, csillogó ajkakkal, és nagy, kék szemekkel.
-Csak egy pillanat-Monica ingerülten szólt vissza, kire a lány átdobta a derékig erő haját a válla felett, és visszafordult Louishoz.
Megittam a vizet, amit Monica nyújtott oda, és hamarosan jobban éreztem magam. Mivel a szőke szépség megint türelmetlenkedett, gyorsan fizettünk, és elhagytuk az üzletet.
-Várj, meg adod a számod?-szólt a lány, mikor Louis éppen kisétált az ajtón. Lassan visszafordult, és egy pár másodperc lesajnáló tekintettel ajándékozta meg a lányt, majd halkan röhögve fordult meg, és követett a kocsiig.
-Mondd, minden lánnyal ilyen vagy?-kérdeztem, mikor beült.
-Milyen?-vigyorgott, majd hátradöntötte az ülését, és kényelmesen elfeküdt rajta.
-Ilyen paraszt.
-Ilyen az imidzsem. A mai lányoknak ez jön be.
-Nem hinném, hogy az eddigi külsőddel nagyon hódítottál volna-nevettem el magam gúnyosan.
-Sokan mondták már, hogy ránézésre soha nem állnának szóba velem. Azt is, hogy a viselkedésem sem vonz túl sok lányt. De ha a szemembe néznek, az megragadja őket-különös mosolyra húzta a száját -Nem gondolod, hogy van benne valami?-fúrta tekintetét mélyen az enyémbe.
Nem szóltam semmit, csak beindítottam az autót. Illetve indítottam volna, ha nem fullad le rögtön. Újra próbálkoztam, de alig hogy felbőgött a motor, megint ugyanúgy lefulladt. Dühösen csaptam a térdemre. Legszívesebben káromkodtam volna, de inkább csak halkan lehajtottam a fejem, és igyekeztem visszatartani a kitörni készülő könnyeim. Nem a kocsi miatt, hiszen azt csak most vettük, és még vissza lehet vinni. Nem is azért, mert akkor gyalog kell mennünk, gyalogoltam már eleget, ahhoz, hogy ez ne okozzon gondot. Igazából nem is tudtam pontosan, hogy miért... Louis, aki eddig szótlanul figyelt,óvatosan elsöpörte a hajam az arcomból.
-Megyünk gyalog-mondta halkan, a szemembe nézve. Némán bólintottam, és éreztem, hogy egy könnycsepp elindult lefelé az arcomon. A fiú az arcomhoz nyúlva gyengéden letörölte. A hüvelykujjával mosolyra húzta a számat. Halványan mosolygott ő is, de a szemeiben láttam, hogy ez nem őszinte.
Egyszer csak az arcomhoz hajolt, és az ajkát puhán az egyémre nyomta, de egyszer csak megtorpant. Nem csókolt meg. Lecsuktam a szemem. Meg akartam csókolni. És ott volt rá a lehetőség is, hogy megtegyem. De nem mozdultam, ahogy ő sem. Nem húzta el a fejét, ajkait puhán az enyéimen tartotta.
Csendben sétáltunk egymás mellett. Louis cigizett, én pedig csak zsebredugott kézzel szedtem a lábaim. Már majdnem otthon voltunk, de egy szót se szóltunk egész úton. Mikor már a nyelvemen volt a kérdés, és nyitottam a szám, hogy megkérdezzem, mindig meggondoltam magam, és inkább nem szóltam semmit.
Hazaérve egyből láttam, hogy anyáék már megjöttek, mert a kocsi ott parkolt a ház előtt. Louishoz fordultam.
-Figyelj, kérlek, próbálj meg udvarias lenni. Ne beszélj túl sokat, ne flegmázz, és ne gyújts rá a szüleim előtt.
-Okés-dobta el a cigit és taposta a betonba -Mit mondasz majd, ki vagyok, és hogy kerülök hozzád?
-Egy régi barát. Azt mondom, megszorultál anyagilag, és addig itt laksz, amíg nem tudunk felutazni Londonba, a nagybátyádékhoz.
-Ezt aztán kitaláltad, biccentett, majd maga elé engedett az ajtóban.
-Volt időm gondolkozni rajta-húztam el a számat, majd egy mély levegő után belöktem az ajtót, és beléptem.
Louis meleg tenyerét éreztem meg a vállamon.
-Minden rendben lesz-suttogta. Egy aprót bólintva indultam tovább.
-Anya, apa!-mondtam hangosan.
Anya hamarosan fel is bukkant a hálószobájuk ajtajában.
-Szia, Bianca-kezdte nagy mosollyal az arcán, majd ahogy észrevette a mellettem álldogálló fiút, kikerekedett a szeme, és zavartan hozzátette -Illetve...Sziasztok!
-Szia anya-adtam gyorsan egy puszit az arcára.
-Jó napot!-intett Lou.
-George, gyere egy kicsit!-kiabált be anya a hálószobába.
Hamarosan apa is megjött, és csodálkozva végigmérte Louist.
-Anya, apa-tettem a kezem a fiú vállára -Ő egy barátom, és pár napig megengedtem neki, hogy itt lakjon, mert nincs hová mennie. Csak addig, amíg nem tud felmenni Londonba az ott elő nagybátyjához.
-Louis Tomlinson-nyújtott kezet Lou először anyának, majd apának.
Látszott rajtuk, hogy nem erre számítottak, mikor hazajövök.
Egymásra nézve, csupán a tekintettükkel megvitatták, hogy mi legyen.
-Hát rendben-mondta végre anya -Maradjon.
-Köszönöm, Mrs. Ford! Hálás vagyok, hogy kisegítenek-mondta a fiú, és apa bólintásából arra következtettem, hogy a beszélgetés ezen részének most van vége. Mikor Louis jelenléte nélkül kapok majd fejmosást, az kellemetlenebb, és hosszabb lesz.
A pillanatot kihasználva ragadtam meg a fiú karját, és siettem a szobámba, őt is magammal húzva.
-Bianca!-hallottam az öcsém hangját a hátam mögül. Egyik kezemmel még mindig Louis karját szorongatva fordultam meg, így ő is fordult velem.
-Szia!-intettem, és.mentem is volna tovább, de úgy tűnt, Caspar nem ennyit szeretett volna mondani.
-Ez meg ki?-mutatott Louisra kertelés nélkül.
-Louis!-lépett oda lazán a fiú az öcsémhez, és a kezét nyújtotta. Caspar néhány másodpercig bizalmatlanul méregette, majd kikerülve Louist, kiment a konyhába.
A fiú leengedte az előre nyújtott kezét, majd vállat vont, és elém vágva lépett be a szobámba. Az ablakhoz lépett, és kinyitotta, majd a párkányra ülve cigit vett elő, és rágyújtott. Én ledőltem az ágyra, és elővettem a telefonom. Úgy döntöttem, hogy nem veszek tudomást Mark üzeneteiről. Nehéz volt magam lelkiekben meggyőzni, de végül néhány mozdulattal letiltottam a számát. A twittert megnyitva az első poszt, amit megláttam, Harry Styles új képe volt. Egy koncerten készült. A haja úgy meredezett az égnek, mint valami sündisznó tüskéi. Igen, Harrynek megint új frizurája lett... Szerintem nincs sok olyan, amit ő még nem próbált. Ezen gondolkodva egyszer csak fény gyúlt a fejemben, és kishílyán a homlokomra csaptam, hogy ez eddig még nem jutott eszembe. Gyorsan nyitottam meg a kamerát, majd Louisra pillantottam. Engem nézett. Nem kapta el a tekintetét, ahogy felé fordultam, nem is sütötte le a szemét.
-Mi az?-ültem fel az ágyon.
-Semmi. Csak nézlek.
Zavarba jöttem, és összefontam magam előtt a karom.
-Mi olyan érdekes rajtam? Van rajtam valami?
-Ruha-biccentett, és a szája furcsa mosolyra húzódott.
-Louis fejezd be!-lezártam a telefont, és hanyagul dobtam be a párnak közé.
-Nyugi van. Miért kell mindent rosszul értened?-mondta, majd elfordult, és az ablakon kifelé meredve szívta tovább a cigijét.
-Bocsi-mondtam néhány másodperc hallgatás után. Lou nem válaszolt, csak egy kicsit ingatta a fejét, majd bámulta tovább a kinti világot.
Úgy éreztem, ez a megfelelő pillanat, így óvatosan felemeltem a mobilt, és fényképeztem.
Az ujjaim gyorsan jártak, miközben gépeltem a szöveget.
"HARRY! Ez nem egy egyszerű rajongói üzenet, FONTOS, kérlek szánj rá fél percet... Itt van velem Louis!!!"
Gondoltam, ahhoz, hogy egyáltalán elkezdje olvasni, nem szabad hosszúnak lenni, ezért tényleg nagyon lényegre törő lett. Gyorsan mellékeltem a képet, és elküldtem Harrynek. Később rájöttem, hogy nem nagyon fog neki feltűnni a sok rajongói üzenet között így küldtem neki még egy párat.
-Louis?-kérdeztem félénken, mikor végre leraktam a telefont.
A fiú felém fordult, majd biccentett, hogy mondjam.
-Énekelnél nekem?-kérdeztem némi hezitálás után.
Louis felvonta a fél szemöldökét.
-Nem-válaszolta egyszerűen, majd visszafordult az ablakhoz.
Pár percig csak ültem és gondolkodtam, hogyan győzzem meg, de semmi nem jutott eszembe.
-Biztos?-kérdeztem nagyon halkan, és lemondóan.
A fiú felém sem fordult csak bólintott egyet, amitől majdnem kiesett a cigi a szájából.
-Hát jó...-suttogtam, majd kimentem a konyhába, hogy végre túlessek a fejmosáson, most, hogy Louis nem jön velem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése