53. Inside

Kicsit késve, de itt van Hazza része is! 

22 éves... Olyan gyorsan felnőnek:'( 

Reméljük nagyon jól érezte magát és sok virágos inget kapott ajándékba. 😍😄

U.i: Üdvözlünk, drága Freddie Tomlinson❤️

~Harry szemszöge~

-Kihez megyünk? -kérdezte Niall álmosan. Chloe csak a vállát vonogatta. Talán tényleg nem érdekelte már az egész.

-Menjünk hozzánk -mondta Zayn -Az közelebb van.

-Oké -a lány megint csak vállat vont. Beharaptam a szám, és követtem a társaságot, ami a mi házunk felé vette az irányt. Egyre jobban féltem, mi lesz. Rengeteg időm volt összeszedni a gondolataimat, de most, ahogy egyre közeledett az igazság pillanata, mindent, amit mondani akartam elfelejtettem. Törtem a fejem, de egyszerűen semmi használható nem jött fel, szemem bekönnyezett az idegességtől. Bíztam a többiekben. Talán ők nem izgulnak annyira, gondoltam.

-Akkor...?-fordult velünk szembe Chloe. Egy széken ült, mi öten pedig vele szemben a kanapén. Egyikünk szokás szerint a karfára szorult ki, és ez a valaki most én voltam. Megérdemeltem. 

-Akkor ... -nézett körbe Louis álmosan. 

-Akkor? -nézett rám Zayn jelentőségteljesen. 

Megköszörültem a torkom. Majd még egyszer. De nem mertem Chloe szemébe nézni,  tudtam,, hogy engem figyel. 

-Elkezdjük még ma? -kérdezte. Nem gúnyolódott, de sürgetett, fáradtan ejtette ki a szavakat a száján. Láttam rajta, nem akar többet veszekedni, nem akar többet kifakadni. Már nem érdekli. 

-Ne haragudj -hadartam -Szóval... gondolom tudod, miről szeretnénk beszélni. 

Chloe bólintott. Azt hittem, rám szól majd, hogy világosítsam fel, legyek szíves. De nem tette. Hosszúakat pislogott, de figyelt rám. Izzadni kezdtem, ahogy magamban kétségbeesetten próbáltam összeszedni a mondanivalómat, közben pedig legalább tízszer megbántam, hogy beszélgetésre kényszerítettük a lányt. 

Pont Chloe volt az, aki kisegített. 

-Rendben. Harry, srácok, akkor most mondjatok el mindent őszintén. Mindent! Egészen onnan, hogy 2012-ben először találkoztunk. 

-Az nem az első volt -szólalt meg Zayn. Mind érdeklődve néztünk rá. 

-Mi találkoztunk egyszer. Talán 2001-ben, vagy nem tudom... Négy-öt évesek voltunk -Zayn a hajába túrt.

-Igen, emlékszem -adott neki igazat Chloe. -A családjaink összevesztek, és azóta nem beszéltek. 

-Ja, de hogy min, azt azóta sem tudom -mosolyodott el halványan Zayn. 

-Ugyanez. Gőzöm sincs. De még a veszekedés előtt készült a kép.

-A kép, amiről Liam felismert -fejezte be Zayn a lány megkezdett mondatát. Mi csak kapkodtuk a fejünket, Liam pedig kihúzta magát. 

-Nem tudom, hogyan csinálta, mert azon a képen így nézek ki -kaparta elő a telefonját, és körbemutatott egy lefotózott papírfényképet. Én nem ismertem volna fel, az is biztos. Nagyon aranyos kislány volt, kicsit pufók, ami most nem mondható el róla.

-Józanon nem ment volna szerintem -biccentett Liam. Csak kicsit be voltam csípve. 

-Szóval aztán Chloe, te láttál minket az X-faktorban, igaz? -szegezte neki a kérdést Zaynt. Úgy látszott ez most inkább rokonok közti tisztázás lesz. Csak hallgattam, és figyeltem. 

-Igen, láttalak -felelte a lány nyugodtan. 

-És tudtad, hogy én rokonod vagyok? -dőlt előre Zayn, és folytatta a vallatást.

-Igen, tudtam. Anya elmondta, én nem ismertelek fel -hihetetlen nyugalommal ejtette ki a szavakat. 

-Miért nem kerestél meg, mikor elvesztettétek mindeneteket? -Zayn nem vádolta, nem kérte számon, csupán érdeklődve tette fel a kérdést. Mindannyian nyugodtak voltunk, talán a korai óra miatt. 

-Nem ismertelek. Büszke családunk van, te is tudod. Nem gondoltam, hogy visszautasítasz, de abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán el tudlak érni, hogy ilyen híres lettél.

Zayn bólintott. Nem vitatkozott.

-Akkor 2012 -szólalt meg Liam némi hallgatás után -A húgod szaladt be hozzánk, mert ő szerette a bandát. Aztán te jöttél, hogy megkeresd. Én pedig valami csoda folytán felismertelek egy régi fényképről, amire már nem is emlékszem, mikor láttam. 

-Miért fogadtál be? -szögezte neki Chloe a kérdést. 

-Mert kedves akartam lenni. Nektek sosincs ilyen, hogy random rátok jön a kedvesség?  Főleg néhány ital után. 

-Ez azt jelenti, hogy ha nem iszol, akkor nem fogadsz be? 

-Nem tudom -Liam őszinte volt -Szerintem akkor is befogadlak, de nem vagyok benne biztos. 

-Rendben -bólintott Chloe -És miért nem akartátok, hogy elmenjek? Miért csesztétek el az ébresztőt? -még mindig nem volt dühös a hangja, csak kíváncsi. 

Csend volt. Lehajtottam a fejem, és a többiek is félrenéztek.

-Először is: ki volt az? -nézett körbe rajtunk, egyesével mindenkit felmérve. 

-Liam volt -szólaltam meg -De én kértem meg. 

A lány egy pillanatra ledermedt, én pedig folytattam. 

-Mondtam neked, hogy hallottalak énekelni este. Részeg voltam, nem is kicsit, és Liam is jobban kidőlt később, és valamit hadart nekem a lányról, aki az emeleten alszik. Akkor mondtam neki, hogy ne hagyjon elmenni. De nem emlékeztem semmire reggel, azt hittem az éneklésed is csak álmodtam. Liam mesélte el később. 

-Értem -bólintott Chloe -Akkor megint ott vagyunk, hogy a pia miatt maradtam nálatok. Mekkora találmány ez az alkohol -mosolyodott el. 

Nem vitatkoztam. Csendesen tördeltem a ujjaim. 

-És Louis, te miért játszottad el a barátom? -nézett a fiúra. 

-Nyilván mert láttam, hogy azzal a rémes alakkal beszélgetsz. Meg akartalak védeni -Louis zavartan vakarta a tarkóját.

-Miért?

-Nagy hazugság, ha azt mondom, kedves vagyok? -kérdezte álmosan. 

-Nem, nem az -vont vállat Chloe -De tényleg semmi hátsó szándék nem volt ebben? 

-Nem, nem volt -Louis mélyen a lány szemébe nézett, aki állta a tekintetét. Egy darabig farkasszemet néztek, végül Chloe kapta el a pillantását.

-Hiszek neked -mondta, majd folytatta -Ugrunk az időben. 2014, megérkeztek a szállodába. 

-Velem találkozol -emelkedik Lou tenyere. 

-Igen. De előtte még Liam apjába ütközöm. Szó szerint. 

-Találkoztál apámmal? -nézett Liam csodálkozva. 

-Igen, téged keresett -felelt a lány -Aztán találkoztam Louis-val, aki felsegítette az egyik ügyetlen hordárt. 

-Nathan -vágta rá Louis. 

-Erre meg hogy a francba emlékszel? -Chloe meglepődött. Louis csak megvonta a vállát. 

-De nem vártál meg minket -szólt közbe Niall. 

-Igen, mondtam, hogy várj, hozom a többieket, de mire visszaértünk, már sehol nem voltál -döntötte oldalra a fejét Louis. 

-Nem akartam, hogy apám megtudja, ismerlek titeket -vont vállat Chloe. Megint. Miért vonogatja a vállát? 

-Miért? -szögeztem neki a kérdést kissé remegő hangon. Rám kapta a tekintetét. 

-Ismered apámat. Hogy milyen... milyen volt -tette hozzá. Ez meglepett, és sok kérdést vetett fel bennem, de csak bólintottam. 

-Aztán megismertük valóban -húzta el a száját Niall. 

-Ha már itt tartunk, lennétek szívesek elmondani, miért mentetek bele apám szerződésébe, ahelyett, hogy szóltok nekem? 

Csend lett. Ez kettőnknek szólt. Nekem és Niallnek. 

-Önzőségből -felelt Niall, és egy pillanatra rám nézett, majd folytatta -Önzők voltunk, és magunk mellett akartunk tartani. Mielőtt megkérdezed, miért, azért mert megkedveltünk. És itt már semmilyen alkohol nincsen a képben. 

Chloe elhallgatott. Fejét ide-oda döntve nézte a szőnyeget. 

-Én is megkedveltelek titeket -mondta -De ez nem azt jelenti, hogy megbocsájtok. Nagyon megbántottatok azzal, hogy hazudtatok. És te, Harry, te mással is -nézett rám, én pedig ajkaimat beharapva hajtottam le a fejem. -Emellett rengeteg örömöt is szereztetek, feldobtátok a napjaimat. Sajnos nem látok át mindent, nem tudom, mi volt őszinte, és mi volt képmutatás, vagy a szerződés egyik pontja. Ezt nem is fogom már napról napra átnézni. Közel  engedtelek titeket magamhoz, és ha mást nem, azt megtanultam, nem lehet folyton bezárkózni. Örülök, hogy megbántottatok. Tanultam belőle. Már nem haragszom, de nem is bocsájtok meg. Azt hiszem, mindennek a legelején vagyunk. 

-Tiszta lappal? -kérdezte Louis. 

-Talán nem tiszta lappal, de egy újjal, amin van még mit tisztogatni -felelte. 

Felnéztem rá. Tudtam, kettőnknek még akad megbeszélni való. Beleláthatott a gondolataimba, mert felállt, és intett nekem, hogy kövessem. Mindenki vette a lapot, hallottam, hogy fellélegeznek. 

-Sétáljunk -mosolygott rám halványan a lány, és felhúzta Eleanor kezébe akadó cipőjét.

-Oké -vettem én is cipőt.  

Kiléptünk az ajtón. Ösztönösen a keze felé nyúltam, de eszembe jutott, hogy nem lehet, így gyorsan elhúztam a karom. Az ingem szélét piszkáltam. Chloe szorosan mellettem lépkedett, de mégis megtartotta a távolságot. 

-Kérdezhetek valamit? -fel sem nézett, az utat bámulta. 

-Persze -nyeltem egyet. 

Elővette a telefonját, és valamit nyomkodott rajta. Majd a kezembe nyomta. 

-Mi ez? -kérdezte halkan, nyugodtan. Egy képet láttam a kijelzőn, amin először nem ismertem fel magam. Egy bárban fekszem a földön véresen. Rögtön tudtam, mikor készült a kép. Mikor követtem Chloet a Neon Lights-ba, aztán összeverekedtem a pasival, akivel táncolt. Örültem, hogy nem emlékezett rá. Alaposan helybenhagyott a csávó.

-Elmondod nekem, mi történt azon az éjszakán? -fordult velem szembe. Bólintottam. -Tudok egy helyet, ahol nem zavar majd senki -mondta, és tovább indult. Követtem.

Inside...

Sziasztok Directionerek,
Végre Február 1. van... ez két okból is nagyon jó. Az egyik az, hogy ismét egy nyárhoz egyre közelebb levő hónapba léptünk, de ez most mellékes. Ami viszont fontos, az az, hogy ma van Harry 21. szülinapja!!!! El sem hiszem, hogy már ő is ilyen "nagy"... Reméljük nagyon jól telik neki ez a gyönyörű nap, és hogy szenzációsan érzi magát a barátaival. #HappyBirthdayHarry
És akkor itt van az Inside rész, mostmár Hazz szemszögéből is. Jó olvasást nektek :) <3

Harry szemszöge:

Magam alatt voltam. Az ágyamon ültem és egy üres papírra firkálgattam. Úgy döntöttem, megpróbálom ezt az egészet, amit érzek, dalba foglalni. Ha Taylornak megy, nekem sem kellene gondot okozzon. Mégis annyira, de annyira nehéz volt. Nem értettem, mit szeretnek bennem a rajongók. Még egy nyomorult dalt se tudok írni. Igaz, Arianaval megírtunk egyet, de mikor valami olyat akarok, ami igaz, ami az én életemről szól, megáll a tudományom. Louis meg Liam sokkal tehetségesebb ebben. Ölembe vettem a mellettem heverő gitárt, hátha így könnyebben eszembe jut valami használható.

Rengeteg harmóniát tudok. De valahogy egyikük sem volt elég jó nekem. Ahogy játszottam, mindig valamelyik már létező dalhoz jutottam.

Éppen a Fireproof-ot dúdoltam, mikor nyílt az ajtó, és Niall a fülén telefonnal lépett a szobába. Kicsit puffogva tettem félre a gitárt, és kérdőn néztem a szőke fiúra, aki folyamatosan helyeselt a telefonba.

-Akkor adom is -mondta, majd tenyerét a készülékre tapasztva hozzám fordult.

Felvontam a szemöldököm.

-Szívesen-mondta, majd kezembe nyomva a mobilt kisétált a szobából.

Kezdtem egyre kíváncsibb lenni, így gyorsan fülemhez emeltem a készüléket.

-Halló?-szóltam bele, nem tudván, hogy ki van vonalban.

-Harry Styles ugye?-hallottam egy mély férfi hangot. Kicsit csalódtam, azt reméltem, Chloe lesz az.

-Igen, kivel beszélek?-sajnos nem ismertem meg hangról.

-Dan Rivers vagyok-kezdte, én pedig kezdtem egyre jobban összezavarodni -Niall hívott, hogy felbontsa a szerződést, és azt mondta, hogy te szívesen felvállalnád helyette.

-Hát...-próbálkoztam, de nem hagyott szóhoz jutni.

-Az a helyzet, hogy most, hogy Chloe nemsokára végez a középiskolában, egyre többet gondolkodok, hogy mi legyen ezután. Sok egyetemre felvették, többek között Oxfordba, és Cambridgebe is. Persze van, hogy úgy érzem, jobb lenne, ha egyetem helyett beszállna ő is az üzletbe. Tudod, hogy nekem fontos, hogy a lányom mindig a középpontban maradjon, amit nem is tudnék jobban elrontani, mint hogy elküldöm a világ másik felére, az eldugott dohos  Angliába tanulni. Hacsak....-vitte fel a hangszínét- és itt jöttök ti a képbe, mint Anglia és a hírnév egyetlen közös pontja.

Úgy látszik befejezte, mert elhallgatott. A fejemben kezdett összeállni a kép. Mit mondjak... nem voltam ellenére. Kivéve egy dolgot: hogy ezt az egészet Chloenak kellene eldöntenie, nem pedig nekünk. Ez az ő élete!

-Nem is tudom-mondtam -Nem akarok olyan lenni, mint Brian volt. Attól, hogy híres vagyok, még van gerincem!-tudtam, hogy helyesen cselekszem, mikor ezt kimondom.

-Hát rendben... Majd szólj, ha Chloe jóléte fontosabb lesz neked, mint a saját büszkeséged!-mondta dühösen, majd lerakta.

Lassan, elgondolkodva emeltem el a fülemtől a készüléket. A semmiben meredve éreztem, hogy most rontottam el az életem. Ezzel mindannyiunktól elvágtam Chloet, elértem, hogy az apja valami Brian féle férget keressen neki, és nem tanulhat tovább az igazi otthonában. Szörnyen éreztem magam.

-Hazza!-hallottam Eleanor csilingelő hangját -Jössz velünk kajálni?

Nagyot nyeltem, hogy lemenjen a gombóc a torokból.

-Maradok itthon-mondtam, és abban a pillanatban nyílt az ajtó, a keletkező résen pedig Louis dugta be a fejét.

-Mi baj?

Nem szóltam semmit, csak megráztam a fejem.

-Addig bámullak, amíg el nem mondod-dőlt neki az ajtófélfának egy féloldalas mosollyal az arcán.

-Semmi, menj csak, legyél a barátnőddel, meg a többiekkel. Csak fáradt vagyok!-erőltettem egy mosolyt az arcomra

Lou ugrott egyet, és a száját valami sikítas szerű hang hagyta el.

-Niall!-förmedt a nevetgélő szőkére, aki védekezően emelte fel a csikiző kezeit, majd befurakodott az ajtón, és leült mellém az ágyra.

-Mi a helyzet?-nézett rám mosolyogva -Mikor írjuk alá az új szerződést?

Louis csak értetlenül nézett az ajtóból. Sóhajtottam egyet, majd Niall izgalomtól csillogó szemeibe néztem.

-Nincs új szerződés, Niall.

-Mi?!-csak ennyit mondott, és a szája tátva maradt a csodálkozástól. Nem is számítottam másra, de egyszerűen nem volt energiám, hogy megmagyarázzam neki, miért döntöttem így.

-Csak nincs. Nem fogadtam el-mondtam idegesen, majd felálltam, és az ajtóban toporgó értetlen Lout majdnem fellökve kisiettem a szobából.

Hallottam, amint felocsúdtak a hirtelen meglepetésből, utánam indultak. De már késő volt, megtaláltam azt a helyet, ahová nem követhetnek. Csapódott az ajtó, kattant a zár, és végre egyedül maradtam a gondolataimmal, kizárva minden és mindenki mást.

Lehajtottam a WC ülőkét, és bár hallottam, hogy kintről szólongatnak, nem zavart. Leültem a lehajtott ülőkére, és az államat megtámasztottam az öklömön. Sötét volt, villanyt nem kapcsoltam, de nem is zavart, sőt jót tett a bűntudattól lüktető fejemnek. 

Kintről hallottam a távolodó lépteket, de nem igazán fogtam fel. Az ujjaim kócos hajamba túrtak, összeszorított ajkaim egy alig hallható sóhaj hagyta el. Egyedül voltam, teljesen egyedül, és éreztem, hogy a döntésem miatti bűntudat lassan belülről  kezd égetni. Fejemben Mr. Rivers szavai zakatoltak: "Majd szólj, ha Chloe jóléte fontosabb lesz neked, mint a saját büszkeséged!"

Magam sem tudom, hogyan jutottam oda, de egy kávézóban ültem egy üres asztalnál, és vártam, hogy Mr.Rivers megérkezzen. Tudtam, hogy hozzájuk nem mehetek, hiszen Chloe bármelyik pillanatban hazaérhet. Ezért felhívtam, és megkértem találkozzunk személyesen. Csak homályosan emlékszem erre a beszélgetésre, mint ha lázas lettem volna, úgy rázkódtam öntudatlanul a sötét fürdőszobában.

Az asztal kockás terítőjét bámultam, és az ujjamat a összevissza futó vonalak mentén húzogattam rajta. A lábam remegni kezdett, ezért megfeszítettem, de ettől csak még rosszabb lett, egész testemben rázkódtam.

Nem mertem körbenézni, mert éreztem a kíváncsi tekinteteket égni a bőrömön. Haza akarok menni, csak ez a gondolat motoszkált a fejemben. De tudtam, nem lehet, még nem. Nem azért jöttem el idáig, hogy most egyszerűen csak visszaforduljak.

Az ajtó felől csilingelő hangot hallottam, ami azt jelzi, valaki belépett. A fejem úgy kaptam fel, mint a fogságba ejtett oroszlán, mikor nyílik a ketrece ajtaja. Az új vendég nem Mr.Rivers volt, de ahogy meglátott céltudatosan indult el felém. Szőke haját játékosan dobta hátra, amint az asztalom mellé ért. Nem kérdezte, leülhet e, csak kihúzta a széket, és lábait keresztbe téve elhelyezkedett. Arcán szétterült a fehér fogait kivillantó mosoly.

-Szia, Haz -könyökölt az asztalra, és a lehető legbájosabban nézett a szemembe.

-Taylor-biccentettem viszonylag nyugodtan, ahhoz képest, hogy belül a pokolba kívántam ezt az ördögi nőszemélyt.

-Mizu, édes?-kuncogott. Ha nem ismerném olyan jól, azt mondanám, aranyos, de tudtam, csak direkt csinálja.

-Taylor, menj el!-nem könyörögtem neki, de nem is kiabáltam. Higgadtan, és megfontoltan ejtettem ki minden szót a számon.

Felhúzta a szemöldökét, és a szája különös mosolyra húzódott.

-Csak nem találkozód van valakivel? De édes...-gügyörészett, és a száját megjátszva lebiggyesztette. Az asztal felett átnyúlva, kezét az enyémre tette, de abban a pillanatban elrántottam, ahogy megéreztem hideg ujjainak érintését.

-És ha igen?-most már kezdtem ideges lenni -Szakítottunk, próbálj meg túllépni, drága!-villantottam egy szarkasztikus vigyort.

Láttam a dühöt egy pillanatra a szememben, de egyből lehiggadt, és már jött is a frappáns visszavágással.

-Próbálok, hidd el!-mondta gúnyosan -De egyszerűen nem megy, olyan tökéletes vagy!-fröcsögte, majd egy bájos mosolyt villantva felállt, és felszegett fejjel kisétált az ajtón. Csak néztem távolodó alakját, és hallgattam, ahogy a kis csengő hangja lassan abbamarad.

Ezután már nyugodtan, gondolataimba merülve várakoztam, azt leszámítva, hogy félpercenként az órára pillantgattam. Vártam, és már a harmadik csésze kávém hozták ki, mikor az ajtó végre kinyílt. Mr. Rivers láttán mindenki mosolyogva köszönt, és mivel ez a kávézó is az ő tulajdona, a dolgozók egyszeriben kedvesebbek és szorgalmasabbak lettek. Hatalmas tekintéllyel bírt ez a férfi. Gyorsan eligazította a félrecsúszott nyakkendőjét, és intésem viszonozva indult el felém. Ahogy odaért felálltam, és kezet nyújtottam neki, amit szívélyesen el is fogadott. Láttam arcán átsuhanni a győztes mosolyt, ahogy a szemembe nézett.

Alig ültünk le, egy felszolgáló lány már ott is termett, hatalmas mosollyal az arcán. Mr. Rivers gyorsan rendelt, majd mosolyogva felém fordult.

-Harry, miről szerettél volna beszélni személyesen?-megint a barátkozós, mézes mázas modorával jött, de most talán csak gúnyból. Tudta, hogy megtört, legyőzött.

-Meggongoltam magam, uram.

-Ezt örömmel hallom-mosolygott, majd átvette a villám gyorsasággal elkészült kávéját. -Tudod mit, szólíts csak Dan-nek! 

-Rendben-bólintottam, bár tudtam, ez is csak egy formaság, amivel megpróbál az emberek bizalmába férkőzni.

Ezután már nem csevegtünk túl sokat. Mr. Rivers a rengeteg dolgára hivatkozva előkapta a szerződést, hogy írjam alá, majd kicsapta az asztalra a mi példányunkat is, amit hazavihetek a fiúknak is.

A saját példányát gondosan elhajtogatva állt fel, gyorsan elköszönt, és már csengett is az ajtó nyitást jelző csengettyű, én pedig ismét egyedül üldögéltem az asztalnál. Gyorsan átfutottam a szerződést, és meglepetten konstatáltam, hogy ugyanaz a papír, amit még az irodájában készített, jobban mondva annak kiegészített másolata. Rajta volt Niall neve, majd szépen sorban mind az ötünk aláírása. A kiegészítő részben már az én nevem szerepelt, minden szabályos. Hiába, ha valamihez ért ez a Mr. Rivers az az üzlet, a formalitás. Lassan tápászkodtam fel, majd a felszolgáló lány kezébe nyomtam a jókora borravalóval megspékelt tartozásom. Még láttam a lány barna szemeit megcsillanni, és az arcán átsuhanni egy halvány mosolyt, majd megfordultam és vissza indultam a házunk felé. A barátságos utcán sétálva néztem, ahogy az egyre laposabb napsugarak megcsillannak a köveken, és arany színűre festik a szembe jövő 5-6 éves lány vöröses tincseit. Szemébe néztem, mire ő elkapta a tekintetét és mosolyogva kezdte a cipője orrát nézni. Ahogy egészen mellém ért, mégis felemelte a tekintetét, és megeresztett egy aranyos mosolyt, amit rögtön viszonoztam is. Halkan felnevetett, majd szemeit újra lesütve tovább ment. Egy pillanatra megálltam, és utána fordultam, hátha csak túl felénk volt, hogy megszólítson. Akkor fordult be a sarkon egy középkorú nő, és ahogy meglátta a kislányt, mosolyra húzta a száját, majd megszaporázta a lépteit. A lány futni kezdett, ahogy észrevette a felé igyekvő nőt, feltehetően az anyukáját. Mikor találkoztak, az anyuka felkapta kislányát, és nevetve pörgette meg a levegőben. 

Arcomra akaratlanul is elégedett mosoly ült ki, majd megfordultam, és lépteimen gyorsítva indultam tovább.