45. Your voice

Sziasztok,
Ééééés meghoztuk a részt vasárnap!! Tapsot nekünk :D
A szavazatokat köszönjük szépen, csodálatosak vagytok! (Még nincs vége a szavazásnak, szóval, aki nem szavazott, mindent bele ;))

Reméljük tetszeni fog!:) xx

Chloe Rivers:

- Harry, ha bámulsz nem tudok aludni!- mondtam rekedtesen, még nagyon reggel volt. Belefúrtam az arcom a mellkasába, ezzel megpróbálva kikerülni a tekintetét. Elnevette magát, majd közelebb húzott magához, feltéve ha ez még lehetséges volt. Teljesen össze voltunk gabalyodva, ráadásul félig még rajta is feküdtem, de semmi pénzért nem keltem volna fel. Olyan nyugodt volt minden, kiélveztem a csendet. Mondjuk az alattam fekvő fiú, vagy ahogy ő kérte, hogy szólítsam, férfi, sem nagyon akart megmozdulni. Lassan megemeltem a fejem, majd az államra támaszkodva felnéztem rá. A szemei az álmosságtól még össze voltak szűkülve, de a zöld színük még így is ragyogott. Vajon én mennyire nézhetek ki retardáltan? Mintha olvasott volna a gondolataimban, közelebb hajolt és adott egy puszit a számra. 

- Gyönyörű vagy, mint mindig!- igyekeztem nem elpirulni de az arcán az egyre szélesebb mosolyából következtetve nem sikerült. Miközben elhúzódott, a haja megcsikizte az orromat, és éreztem, hogy ebből tüsszentés lesz. Még idejében elfordultam és igyekeztem halkan csinálni, mint mondtam élveztem a csendet. 

- Fázol?- kérdezte, de az aggódó hangnemét megcáfolták a szemei, amiben a gonoszság csillant meg.  Leginkább Louiséba láttam ilyet, úgyhogy zavartan húztam össze a szemöldököm.- Meg ne fázz nekem!- mondta, majd az orromig húzta a takarót. Mosolyogva megforgattam a szemem. 

- Harry húzd le, meleg van!- motyogtam, de én lusta voltam megmozdítani a kezeim. 

- Dehogy, még a végén beteg leszel!- mondta nevetve, és elkezdte betűrni a takarót a hátam alá. Nevetve figyeltem ahogy igyekszik minél jobban beszorítani a paplan és saját maga közé. Ezt ő természetesen félmeztelenül tette, ami szintén azt bizonyította, hogy meleg van "kinn". De kezdtem egyre kevesebbet érzékelni a külvilági időjárásból. Még nyomott egyet a paplan csücskén, majd végre visszafeküdt alám, így újra elhelyezkedhettem. Igazából nem volt annyira rossz. Szó szerint csak Harryt éreztem magam mellett, semmi mást és ez valamiért megnyugtatott. Csendben voltunk, még mind ketten ébredeztünk. Lassan kiszabadítottam az egyik kezem a takaró fogságából, és feljebb csúsztam. A mutató ujjammal elkezdtem végig rajzolgatni a tetoválásai körvonalát. Az elején összerezzent a hirtelen érintésemtől, de aztán ugyan úgy lustálkodott tovább. Érdeklődve figyeltem minden fekete formát ami a felsőtestét borította. Mindegyik gyönyörűen ki volt dolgozva, minden vonal pontos volt, minden ív tökéletesen görbült. Teljesen elvesztem az ábrák tanulmányozásában, csak arra rezzentem össze, hogy a szoba ajtaja erőteljesen kicsapódik. Egy rohanó Louis csapódott be rajta, miközben ordibált. 

- Kelés van galambocskáim!- meztelen lábak, gyors csattogása hallatszódott a folyosóról, majd szinte azonnal Niall is megjelent. Ránk nézett, majd elkerekedett a szeme és lendületből a még mindig futó Louis hátára ugrott. 

- Louis, nem jöhetsz be, mi van ha este Azt csinálták?!- ordította közben. Azonnal eltakarta Lou szemét, de ez nem bizonyult jó ötletnek. A még mindig haladó Louis elvesztette az egyensúlyát és mind a ketten az ágyunkon, pontosabban rajtunk landoltak. A fejeik szinte egy vonalban voltak a mieinkkel. A kezem lezsibbadt mert oda szorították Harry mellkasához, és nem volt jó érzés így ébredni. Kicsit mérges is lettem, de aztán felnéztek, óriási, meglepődött szemekkel és azonnal elpárolgott minden idegességem. A nevetésem elfojtva húztam ki alóluk a karom, majd másztam ki a takaró alól. Azonnal rám néztek, így végre megláthatták Harry pólóját, ami pizsamaként funkcionált. De a lényeg, hogy VOLT rajtam ruha!

- Őszintén?!- kezdtem tettetett komolysággal.- Ha Azt csináltuk volna... Akkor is ezt csinálnátok?- mutattam végig rajtuk, ahogy még mindig a barátomon terpeszkednek. Ők is körülnéztek és szinte egyszerre tört ki belőlük a nevetés. Harry csak mosolyogva megforgatta a szemét és kimászott alóluk. Még mielőtt én is elnevettem volna magam, elmentem a fürdőbe. Nem láthatták meg, hogy igazából jól szórakoztam, nem szeretném ha hozzászoknának ehhez az ébresztéshez...

- Na, mit csinálunk ma?- léptem be a konyhába, amint készen voltam a reggeli teendőimmel. 

- Nekünk programunk van!- lépett be Harry is, és nyomott egy puszit az arcomra. 

- Honnan tudod, hogy szívesen megyek veled bárhova is?!- néztem rá vigyorogva. Nehogy már ne szóljon ha randira visz. 

- Hohó, Hazza az asszony zabos, a helyedben vigyáznék!- visított fel Louis a nevetéstől, de egy gyilkos pillantással elhallgattattam. 

- Jó akkor, Chloe lenne kedved velem tölteni az egész napot?!- kérdezte nevetve, én pedig egy elégedett mosollyal bólintottam. Így mindjárt jobb. 

Harry hiába bizonygatta, hogy az ő ruhájában is tökéletesen mehetek, mikor megkérdeztem, hogy kimegyünk e a szálloda területéről és igent felelt, nem érdekelt mit mond. Még gyorsan megigazítottam a nyakláncomat majd felkapva a már bepakolt táskám, lementem a lépcsőn. Egy lenge fekete pólót, egy vékony farmer inget és egy fehér csipkés gatyát viseltem, és biztos voltam benne, hogy legalább a ruháim miatt nem lesz katasztrófa cikk. El sem merem képzelni mi lett volna, ha a barátom pólójában megyek nyilvánosság elé.

- Belehaltál a várakozásba?!- léptem ki a kapun, mire Harry nevetve eltette a mobilját és a vállamon átdobva a kezét, közelebb húzott magához. 

- Igen, már épp halálra untam magam!- kacsintott játékosan én pedig visszakézből mellkason vágtam. Erre csak még jobban nevetni kezdett, mire nekem is mosoly került az arcomra. 

- Na és akkor hova is megyünk?- kérdeztem pár perc csend után,talán aznap már huszadjára. Hitetlenkedve elnevette magát és a derekamra tette a kezét. Éreztem ahogy megfeszül az egész karja ezért körül néztem. Nem feltűnően, de egy kirakati ablakban megláttam visszatükröződni egy vaku villanást. Hitetlenkedve néztem fel az ideges göndörre, nagyon hozzá lehetnek szokva, ha már ezt is kiszúrta. Alig lehetett észre venni a gépet, és szerintem én simán álldogáltam volna itt egy évig is, anélkül, hogy feltűnt volna bármi is. Mosolyogva fejtettem le a görcsösen belém kapaszkodó ujjait a derekamról, majd összefűztem az enyémekkel. Nem kell ideges legyen miattuk, hozzá vagyok szokva, és azzal hogy feszült, nem tűnnek el. Maximum a képek alapján az kerül az újságokba, hogy "Harry Styles ideges a barátnője közelében. Valyon álbarátnő van a láthatáron?!". Mivel jóval magasabb mint én, csak a vállára tudtam egy puszit adni, de vette a jelzést mert mostmár egy nyugodtabb mosollyal jutalmazott meg. 

- Megjöttünk!- mondta Hazz, és a kezemnél fogva vissza húzott, mert én természetesen tovább sétáltam volna ha nem szól. Mosolyogva felnéztem a "titkos" épületre és elröhögtem magam. Sony Studio. Ez állt nagy betűkkel az ajtó felett. Harry egy mosolyt elfojtva nyitotta ki az ajtót majd tuszkolt be maga előtt. Hiába szólongattam, nem reagált csak vigyorogva, céltudatosan haladt a lift felé. 

- Harold, komolyan stúdiózni hoztál?!- már szinte rajta csüngtem, miközben röhögve böködtem a felső testét, annak érdekében, hogy végre rám figyeljen. Ennek meglett a következménye is, bizonyítván, hogy majdnem meghúztak tesiből, a lábaim összeakadtak, és ha Harrynek nincsenek jobb koordinációs képességei és nem ragadja meg a kezem, a földön végzem. 

- Ne bénázz már Rivers!- állított röhögve a lábamra, majd ugyan úgy haladt tovább. Csak pislogtam rá. 

- Ne bénázzak?!-kiáltottam utána, igyekezve megütni a düh hangszínét, mire megrázkódtak a vállai a nevetéstől.- Na ide hallgass Styles!- kiáltottam és lendületből ráugrottam a hátára. Valószínűleg számított az érkezésemre, mert azonnal elkapta a lábam, ezzel elérve, hogy ne csússzak le.- Nem beszélhetsz így velem! Tudom hol laksz és levadászlak miközben alszol!- mondtam ijesztően mély hangon, de a végére én sem bírtam tovább és elnevettem magam. 

- Nem tennéd, mert szeretsz!- fordította oldalra a fejét, és így láthattam ahogy meglibegteti a szempilláit. Nevetve vágtam tarkón, de azonnal meg is bántam, mert elkezdtem csúszni. Persze ő még nevetés közben is tudott figyelni mindkettőnk testi épségére, így nem estem le. Lehet tanulnom kéne tőle. 

- Na jó Hazz, letehetsz.- kezdtem el bökdösni a hátát egy idő után, de a szavaim süket fülekre találtak. Beletörődve a sorsomba, nekidőltem a széles hátának és onnan nézelődtem. Igazából annyira nem is volt rossz dolgom. 

- Hello Deb!- engedte el Harry egy másodpercre az egyik lábam, amíg intett a recepciós pult mögött ülő hölgynek. 

- Jó napot!- emeltem meg én is a fejem és szégyenlősen rámosolyogtam. A hölgy nevetve üdvözölt mindkettőnk, majd újra a papírjainak szentelte a figyelmét. Idő közben a lift is megérkezett, és amint beléptünk Harry végre leeresztett a saját lábamra. 

Megnyomta a 6-os gombot, majd vártuk, hogy az ajtó bezáruljon. Már majdnem összeért az ajtó két szárnya, mikor egy kéz csapódott közéjük. Ijedten húzódtam hátrébb, míg egy fickó nyomult be mellénk a liftbe. Feltűnően magas, fiatal, fekete srác volt.

-Elnézést, ugye nem baj...?-intett az ajtó felé -Én nem akartam... zavarni

-Nyugi, haver -intett Harry.

-Jaj de laza vagy, haver-suttogtam kuncogva, mire az oldalamba bökött.

-Csak nem Styles?-mosolyodott el, ezzel kivillantva a tökéletesen fehér fogsorát.

-De -Hazz a tarkóját vakarta.

-Jake vagyok, gyakornok -nyújtotta a kezét, amit a barátom rögtön elfogadott.

-Örülök -mosolygott kedvesen.

-Egyébként -szóltam közbe -te is a hatodikra jössz?

-Óh Jézus, milyen szerencse pont oda... Nem is néztem, csak örültem, hogy elértem a liftet. Nem akartam késni, tudjátok ez az első napom -mosolygott idegesen.

Csak bólintottunk.

-Esetleg megtudhatom a hölgy nevét? Nagyon ismerős...-nagyon kedves volt a hangja. Volt egy olyan érzésem, hogy tudta, ki vagyok, csak tőlem akarta hallani.

-Chloe Rivers -ráztam meg a kezét én is. Éppen, hogy elengedtem a kezét, a lift csengetett, hogy megérkeztünk.

-Nos, Jake, nagyon örültünk -intett Harry, a másik kezét a derekamra téve.

-Részemről a szerencse, Styles-nevetett -Ms. Rivers -intett felém játékosan.

-Aztán ügyesen! El ne szúrd az első napod!-mosolyogtam.

Még egyszer visszafordult, és válaszul meglóbálta a karját, majd sietve eltűnt a folyosó végén.

Kuncogni kezdtem.

-Mi az?-nézett rám Harry miközben elindultunk a másik irányba.

-Semmi. Vicces srác...-mondtam elgondolkodva.

-Jó, hogy kezet nem csókolt -röhögött, a vállamat átkarolva.

Megálltunk egy ajtó előtt.

-Ide jöttünk?-néztem fel Harryre kíváncsian.

-Aha...meglátod, tetszeni fog-mosolyodott el. 

Bizakodva fogtam a kezét amíg ő előszedett valami kulcsot, majd megforgatta a zárban.

Az ajtó halkan nyílt ki. Egészen sötét volt, szinte semmit nem láttam.

-Egy pillanat -mondta a fiú, mintha csak a gondolataimban olvasott volna. Az ablakhoz lépett és elhúzta a rolót. Így sem lett fényár, de kellemes félhomály keletkezett, amiben szemügyre vehettem mindent. Kis helyiség volt, egy kanapéval, pár székkel, egy kis hűtővel, kávégéppel,  a stúdiófülkétől elválasztó üvegfallal, ajtóval, és természetesen a DJ pulttal.

A fiú kezét éreztem a derekamon, ahogy húzni kezdett. Leült a kanapéra, engem pedig az ölébe vont.

-Öhm... Harry-kezdtem -nyom a telód.

-Azt hiszem, az nem a telóm -vakarta meg a tarkóját, mire nekem kikerekedett a szemem, és az arcom elöntötte a pír.

-Csak viccelek -robbant ki belőle a nevetés, mire az én arcom még pirosabb színekben kezdett pompázni. A zsebébe nyúlt és kihúzta az ominózus készüléket, majd a kis hűtő tetejére tette.

Az arcom a kezembe temettem.

-Bocsi-ölelt magához nevetve.

Nem válaszoltam semmit.

-Tudom, gonosz vicc volt, ne haragudj -puszilt bele a nyakamba, mire én a mellkasára csaptam. Haragudni akartam rá, de a meglepődött fején muszáj volt elnevetnem magamat.

-Köcsög vagy, Harold -csóváltam a fejem nevetve.

-Uhm igen? És mondd, kislány, miért állsz szóba ilyen köcsögökkel,mint én?-kérdezte sunyin vigyorogva, majd csikizni kezdett.

Nevetve harcoltam Harry csikiző ujjai ellen, közben az ölében ficánkoltam, mint a partra vetett hal.

-Ha-Ha-Harry-y-y-próbáltam szóhoz jutni, de nem tudtam a nevetéstől.

Végül kicsúsztam a göndör karjai közül, és a fülke ajtajához szaladtam. Az üvegfalon keresztül láttam, hogy Harry nevetve a pulthoz sétál, és a mikrofonhoz hajol.

-Na, most pont ott vagy, ahová igazából hoztalak-hallottam a benti hangszórókból.

-Mégis miért hoznál engem ide?-néztem rá meglepetten, mire ő intett a mikrofon felé, hogy abba beszéljek. 

Csak megcsóváltam a fejem a saját bénaságomon, majd a mikrofonhoz léptem. Közelebb húztam a benti gitáros széket, és leültem.

-Miért akartál engem idehozni?-ismételtem meg a kérdést, és ezúttal Harry meg is hallotta.

-Hát... akkor azt hiszem itt az ideje, hogy elmeséljem -húzott ő is egy széket maga alá, hogy leüljön.

Összehúztam a szemem. Hogy mi? Kezdtem kényelmetlenül érezni magam.

-Szóval -vett egy nagy levegőt, amit a mikrofon miatt eléggé erősen hallani lehetett -két éve, mikor nálunk voltál, kicsit kidőltem a bulin. Elegem lett a zsúfolt szobából, és kimentem levegőzni. Leültem a teraszon, és fogtam a piától sajgó fejem, mikor zajt  hallottam a fejem fölül. Kinyílt egy ablak. Felpillantottam, és egy lány körvonalát láttam. Felálltam, és távolabb mentem a ház oldalától, hogy jobban belássak az ablakon. Ott álltál a tükör előtt, a hajadat fésülted, és közben énekeltél-Harry eddig a DJ pultra szegezte a tekintetét, de most felpillantott. Éreztem, hogy megint elvörösödök. Tényleg így volt, emlékszem. Persze, azt nem tudtam, hogy bárki is hallja. A fiú folytatta. -Hangos volt a zene, de mégis kihallottam a te hangod. Olyan gyönyörű volt, hogy másnap reggel azt hittem, csak álmodtam az egészet. Ezért dermedtem le annyira, mikor megláttalak. Akkor...reggel...

Azt hiszem, befejezte, mert elhallgatott, és egy félmosollyal az arcán a szemembe nézett. Nem tudtam, erre mit mondjak. A szemembe könnyek gyűltek. Igyekeztem elrejteni, de Harry mégis észrevette.

-Valami rosszat mondtam?-nézett aggódva.

-Nem, dehogy!-cáfoltam meg azonnal.

-Akkor miért sírsz?-állt fel. 

-Nem tudom -mosolyodtam el zavaromban, miközben a könnyeimet törölgettem -Talán az emlékek-legyintettem.

Harry eltűnt az üvegfal mögül, és nyílt a fülke ajtaja. Szó nélkül hozzám lépett, és megölelt. Szorosan hozzábújtam, miközben a könnyeim egyre csak potyogtak. Magam sem tudom miért.

-Minden rendben!-adott egy puszit a homlokomra, majd eltolt magától, és az ujjaival óvatosan megtörölte az arcom. 

Mosolyogva bólintottam. Hiszen igaza volt. Tényleg minden rendben volt.

-Na akkor, azt szeretném, ha énekelnél nekem egy picit-nézett rám kiskutya szemekkel.

-Rendben -mondtam, majd a mikrofonhoz léptem. -Nyomassuk!

44. Who's gonna make PopCorn?

Sziasztok,
Itt is van  a rész. Kicsit elkésve ugyan, de csak  most sikerült befejezni.
Ha tetszik a történet, még mindig szavazhattok a blogunkra: http://issydesignblogmagazin.blogspot.hu/ jobb oldalt a második szavazás.
Akik eddig szavaztak, azoknak nagyon köszönjük, imádunk titeket <33
Jó olvasást:) xx

Chloe Rivers:

A szobámba bezárkózva volt időm gondolkodni. Ez most rossz időszak lesz, és nem erre számítottam. Igazából nem számítottam semmire, nem tervezgettem, milyen lesz, ha ez összejön Harryvel. Ez csak úgy jött. 

Nem mertem elővenni a mobilom, se bekapcsolni a gépem. Közösségi oldalak...mire jók azok? Másokhoz hasonlítanak, elveszik az időnket az igazi barátainktól. Mit kapunk tőlük? Utálatot... Meg persze mások tökéletes életét figyelhetjük. De valóban az lenne? Aki a képeken mosolyog, lehet, hogy miután posztolta, sírva dőlt be az ágyába... 

Annyira csalóka, kétszínű és képmutató a világ. És érthetetlen is. Miért tölt például egy francia kislány órákat azzal, hogy elérje, rosszul érezzem magam? Hol ismer ő engem? Hol tudja, hogy mit élek én át? Lehet, hogy barátok lennénk, ha ismernénk egymást... De ő a világ másik feléről küldi az utálatot, mert látott egy képet rólam és egy fiúról, akivel valószínűleg egy fél szót sem beszélt még életében. Miért érdeke az neki, hogy én megutáljam magam? Miért?!

Sokszor éreztem már, hogy célpont vagyok a családom miatt, a hírnév miatt. "Túl sok rajtad a smink" "Dagadt vagy" "Anorexiás" "Ribanc" ezeket és még rengeteg dolgot megkaptam már. Az emberek mindig mindenkiben találnak kivetni valót. És őszintén... nem nehéz! Mindenkinek vannak hibái és ha valaki azt akarja észre venni, azt fogja! Annyi energiát pazarolnak az emberek az utálatra, arra hogy a másik rosszul érezze magát. Néha sikerül is megbántani az illetőt, néha nem. De egyet tapasztalatból tudok... Akár sikerül, akár nem, nem adják fel. Az utálat folytatódik. Megszokni meg lehet, olyan mint az időjárás a különböző kontinenseken. Van ahol mindig meleg van, van ahol mindig hideg, de az ember egy idő után megszokja.  De ezt az érzést, ami most elfogott, sosem tapasztaltam még. Nem öten vagy tízen, hanem milliók küldtek gyűlöletet. Már az is megfordult a fejemben, hogy letörlöm magam minden internetes oldalról. Bár Apa megölne, ha megtenném. Ez is a marketing része. Ha hetekig nem posztolok képet instagramra, már akkor is leszidás vár rám. Minden egyes oldalon minden egyes posztom ellenőrizve van. Talán mostmár annyira nem is tűnik álom életnek az enyém? Annyira nem jó egy sztárhoz közel lenni...

Mindennek ellenére úgy döntöttem, nem adom fel. Sokszor megfordult a fejemben, de végül döntöttem. Harry fontos nekem. Fontosabb annál, hogy az internetes gyűlölködők közénk álljanak. Nem fogok többé elbújni, fájjon, nem érdekel. Az emberek nem adnak egy esélyt sem? Jó. Nem is kértem az áldásukat!

Napok óta először hagytam el a biztonságot nyújtó házunkat. Nem voltam egyedül, vagy a fiúk vagy a lányok de mindig volt velem valaki, nem is beszélve Melissáról, aki úgy döntött beköltözik a vendégszobába amíg lecsillapodnak a kedélyek. Magamban nevettem is rajta, hogy akkor valószínűleg addig nálunk alszik amíg nyugdíjba nem vonulok, feltéve hogy a magazinok nem akarnak 80 éves nyanyákról írni... Most azonban mindenki a One Direction házban lazult én pedig unatkoztam. Természetesen nem számítottam semmi különösre amikor kilépek az ajtón. Nem vártam vaku villogásokat sem pedig újságírókat az ajtómban, és senki nem is várt arra hogy végre elhagyják a házat. A friss levegő késként kúszott végig a tüdőmben, mintha évek óta nem lettem volna a szabadban. Elindultam a házuk felé és minden egyes kis zajra felkaptam a fejem és ijedten néztem körbe. Épp egy madár repült el az egyik  fáról én pedig ijedten rezzentem össze, attól tartva, hogy egy firkász. Persze nem az volt. Idegesen nevettem el magam a saját hülyeségemen, majd dúdolgatva igyekeztem minden zajt kizárni. Amennyire hülyén hangzik, annyira nem tudtam mit tenni a félelmem ellen. Minden bokorban tinilányokat láttam akik újjal mutogattak rám miközben súgdolóztak. Az utolsó sarkot már futva tettem meg. Mint amikor este lekapcsolod lenn a villanyt, majd sprintelsz egyet a szobádba, nehogy elkapjanak a "szörnyek". A házuk előtt azért lassítottam, nehogy rajta kapjanak a rohanásomon. Vettem egy nagy levegőt, ezzel végleg helyreállítva a légzésemet, majd lenyomtam a kilincset. Természetesen nyitva volt, őszintén meglepődtem volna ha nem. Nyugodtan lerugtam a cipőm az előszobába, majd a hangokat követve bementem a nappaliba. Mindenki ott volt, Louis, Eleanor, Liam és Soph pedig épp az X-box-al táncoltak. Röhögve vetettem egy pillantást a pontokra, ami jelezte hogy a lányok mérföldekkel lehagyták a barátjaikat. Hangosan köszöntem, mire mindenki más felém kapta a fejét és vigyorogva köszöntöttek. Harry kinyújtotta felém a kezét, ezzel jelezve, hogy mellé kell üljek. A kanapén terpeszkedett Niall és Mel társaságában én pedig gondolkodás nélkül indultam el felé. Amint odaértem a kezemnél fogva az ölébe húzott és amikor lecsúsztam volna Niall és közé, mégjobban szétterült, hogy nekem már ne legyen hely. Nevetve csaptam mellkason mire mosolyogva puszit nyomott az arcomra. Igazából hivatalosan nem vagyunk együtt, de mégis mindenki körülöttünk egy párnak tekint minket. Őszintén, nem tudom mi van köztünk. Azonban még mielőtt elvesztem volna a gondolataimban, Louis megragadta a kezem és felrántott. 

- Chloe!- visította a fülembe mire nagyokat pislogva néztem rá. Épp csak annyira figyelt rám, hogy nem engedte el a kezem, amúgy nagyon koncentrált a táncra. Már épp ültem volna vissza, elkönyvelve, hogy csak rá jött az öt perc, amikor ismét megszólalt. 

- Pisilnem kell!- mondta mire mindenki elnevette magát. Ő durcásan ragadta meg a derekam és mozgatott ugyan arra amerre ő. Az más kérdés, hogy bár ő nagyon akart pontokat szerezni, mind a ketten teljesen mást csináltunk mint amit a képernyőn mutatott a csaj.- Szerezz nekem pontokat!- mondta nevetve, majd nyomott egy puszit az arcomra és ott hagyott Liam és Eleanor között. Nevetve vettem fel a ritmust és pár rossz lépés után teljesen belejöttem a táncolásba. Rohamosan kezdtem el felhozni a lemaradását, ezzel egyedül hagyva szegény Liamet. Nem ismertem a számot amire éppen mozogtunk, de éppen egy gyorsabb rész következett, ami ugye gyorsabb mozgást is igényelt. A kis képek amik előre mutatják milyen lépés jön, csípőrázást jeleztek. Fél szemmel láttam ahogy Liam kihúzza magát és mérgesen mered a képernyőre. Én ugyan úgy mint a másik két lány, hamar felvettem a ritmust és nyugodtan ingattam a csípőm jobbra-balra. Mindhárman maximum pontokat kaptunk, de szerencsétlen Liam akárhogy igyekezett nem kapott csak X-eket. Mondjuk ahogy a már kanapén ücsörgő Louis nevetéséből leszűrtem, nagyon viccesen csinálhatta. Egyszer csak egy könyököt éreztem meg a derekamra ahogy taszít egyet rajtam, így neki esve Eleanornak kiestünk a képből. Nagyokat pislogva fordultam meg a földről, épp időben, hogy lássam ahogy a Liam másik oldalán táncoló Sophia is beleesik egy fotelba. A barátja még őt sem kímélte. De amint a "zavaró tényezők" azaz mi, eltűntünk a képből Liam mintha új erőre kapott volna. A kezeit felemelte és a feje felett össze tette a két tenyerét. Majd vett egy nagy levegőt és a csipőjét iszonyatos gyorsasággal kezdte el mozgatni. A nevetés visítás szerűen robbant ki mindannyiunkból, de Liamet nem zavarta, komoly fejjel koncentrált és táncolt. Csak néztük és röhögtünk, egészen addig amíg majdnem utolért engem és Louist, ugyanis mi vezettünk. Ekkor esett le az éppen kanapén fetrengő répakirályfinak, hogy veszélyben a trónja. Ennyi kellett neki, azonnal felpattant és egy csatakiáltással rávetett magát Liamre. Mind a ketten elterültek a földön, Louis pedig tettetett nehézséggel odaszólt nekem. 

- Chloe, nyerd meg ezt... Értem!- és "meghalt", természetesen Liamen, aki így nem tudott felkelni. Röhögve pattantam fel, majd még pont elkaptam a végső beállást, így megkaptuk a pontot. Azonban látni már nem láttuk, hogy ezzel sikerült-e megelőzni Liamet. Síri csendben várta mindenki, hogy mutassák az eredményeket. Elkezdtek töltődni a pontok, majd a korona megjelent Louis neve felett. Amint meglátta, ordítva "újra éledt" majd felkapott a hátára és örömtáncot lejtett velem. Nevetve kapaszkodtam a nyakába, nehogy leejtsen a nagy ugrálásban és kinyújtottam a nyelvem a duzzogó Liamre. Lehet nem kellett volna, mert egy gonosz mosolyra húzta a száját és elindult felénk. Ijedten de mégis nevetve kezdtem el ütögetni Louis hátát, hogy forduljon meg. Liam már nem volt messze amikor végre ő is észre vette, majd egy lányos sikítást hallatva elkezdett futni. Görcsösen martam bele a vállába, nem voltam felkészülve a sebesség váltásra. Visítozva fordultam hátra és a lábammal rugdostam Louist, ezzel jelezve hogy alig vagyunk előrébb. Szegény "lovacskám" hiába akart gyorsítani, Liam nem viselt senkit a hátán. 

- Louis, tudd, hogy szerettelek!- ordítottam nevetve, mégis kétségbeesetten, amikor már láttam, hogy esélyünk sincs. 

- Neeeeeee!- ordított fel ő is reményveszetten, majd hirtelen megállt. Láttam ahogy Liam rohamosan közeledik ezért megfordultam, hogy megtudjam miért álltunk meg. A kanapé, rajta három emberrel foglalt helyet, tőlünk 10 centire. 

- Louis!- szóltam idegesen, de már késő volt. Liam hátulról belénk rohant és hárman dőltünk rá az eredetileg puha, most pedig emberekkel teli ülőalkalmatosságra. Éreztem ahogy a bordáimba fúródik egy lapocka és egy könyök, és innentől már nem volt annyira vicces a játék. A fejem Niall ölében foglalt helyet, Louisé Melissán, Harry pedig mindhármunk lábait tartotta. 

- Szét... nyomtok!- nyökögte Lou alulról. 

- Nekem mondod?!- motyogtam a hátába,de abban sem voltam biztos, hogy hallotta valaki. 

- Louis te tolvaj!- kiáltott fel Liam, amint észbe kapott miért is kergetőztünk. Éreztem ahogy megemeli a kezét majd engem kikerülve, Louis oldalába nyomta az ujjait. Az illető nem volt felkészülve ilyen támadásra, ezért visítva görnyedt össze, ezzel pedig mind a hárman elkezdtünk dőlni lefelé. A kezeim be voltak szorulva közéjük, így csak annyit tudtam tenni, hogy összeszorítottam a szemeim és vártam a fájdalmat. Csak vártam, de nem jött, majd miután a közelből egy puffanás hallatszott, kinyitottam. Még mindig az ágyon voltam, ugyanis a fiúk nem engedték, hogy leessek. Niall a karomat, míg Harry a lábamat tartotta. Óvatosan kicsúsztam a kanapé szélére és lenéztem. A két jómadár épp ott hempergett, miközben egyszer az egyik, egyszer a másik volt felül. Nem tűnt fel nekik, hogy én nem vagyok ott úgyhogy nyugodtan ültem fel és fészkeltem be magam a "megmentőim" közé.

Később, mikor mindenki megunta a verekedést, Eleanor indítványozására  úgy döntöttünk, csinálunk pop cornt, és megnézünk valami filmet. Eddig mindenki egyetértett az ötlettel, de mikor arra került a sor, hogy eldöntsük, mi legyen a film, a vélemények elváltak.
-Horrort nézünk és pont!-kiabált Louis, mindenkit túlharsogva.
-Mi ütött beléd?-nevetett a barátnője -A múltkor elkezdtük a Lazarus-hatást, de az öt perc után azt mondtad, kapcsoljuk ki, neked ez túl ijesztő.
Kuncogva bújtam Harry karja alá. Engem nem igazán érdekelt, mit nézünk, már Louis-n is jól szórakoztam.
-Az csak vicc volt, El! Igazából csak tudtam, hogy neked ijesztő lesz, és nem akartam, hogy félj!-magyarázta Lou, de mindenki csak nevetett rajta. A fiú inkább feladta, és durcásan leült a barátnője mellé, aki vigasztalásul nyomott egy puszit az arcára.
-Nézzünk valami rajzfilmet! -indítványozta Liam. Ugyan mi, lányok benne lettünk volna, a fiúk hamar lehurrogták.
-Valami normális ötlet?-kérdezte Zayn.
-Szerinted? Mi meg a normális ötletek...-vonta meg a vállát Niall.
-Nézzünk valami vígjátékot-mondta Melissa halkan, de mégis mindenki felfigyelt rá.
-Nekem nyolc -vont vállat Harry, majd rám nézett.
-Felőlem.
Már mindenki beleegyezett, csak Liam és Louis nem.
-Lilo, már csak ti vagytok!-sürgette őket Mel.
Liam csak megvonta a vállát, Lou pedig durcásan felhúzta a térdét.
-Meg fogjátok még bánni, hogy nem horrort nézünk -morogta.
-Ezt beleegyezésnek vesszük -mosolygott Eleanor.
-Valaki csinál kukoricát?-kérdezte Niall. Ő megint csak a hasára gondolt.
Mindenki csak a másikra nézett, úgy látszik egyikünk sem akart felállni a kényelmes pozícióból.
-Majd mi -mondta végül Harry, majd felállt, és felhúzott engem is. Mi. Ez az egy pici szócska többet jelentett most, mint bármi.
A többiek hamar napirendre tértek felette, hogy mi megcsináljuk a kaját, csak Louis pislogott laposakat felénk.
-Ohhó galambocskáim, aztán ne felejtsétek el a pop cornt!-szólt utánunk.
Harry csak nevetve megrázta a fejét, én viszont megfordultam, és kiöltöttem a nyelvem a vihogó fiúra.
Harry halkan csukta be utánunk az ajtót. Egy jóleső borzongás járta át a testem, ahogy a félhomályban a fiú felé fordultam.
Megéreztem a meleg tenyerét a csípőmön, amivel egyre közelebb húzott magához. Mosolyogva öleltem át a nyakát.
-Várakoztassuk őket?-kérdeztem suttogva.
-Egy picit tudnak várni -mosolyodott el, majd közelebb hajolva megcsókolt.
Nem tudom mennyi ideje jöhettünk ki, mikor Harryvel voltam, nem igazán volt időérzékem. A hátamat a falnak döntve bújtam a fiú karjai közé.
-Chloe?-szólalt meg halkan, szinte alig hallhatóan.
-Igen?-a hajával babrálva néztem fel.
-Hogy vagy?-kérdezte, és tudtam, hogy nem az egészségem felől érdeklődik. Nyilván látta a trendeket twitteren, a kommenteket a posztjaim alatt...hiszen az egész világ láthatta. De ez csak egy apró töredéke annak a rengeteg üzenetnek, amit kaptam amiatt az egy kép miatt.
-Nem igazán tudom...-vontam vállat, majd elengedtem a haját.
-Mondd, hogy nem olvasgatod őket!-nézett mélyen a szemembe. A tekintetéből aggódást  véltem felfedezni, ami jól esett.
-Nem, dehogy. Igyekszem nem foglalkozni ezzel az egésszel -sóhajtottam -De néha nehéz ennyi mindent ignorálni.
-Chloe?-Harry félénken lesütötte a szemét egy pillanatra, majd visszanézett rám.
-Igen, Hazz?-meglepett a hangneme, és egyben kíváncsivá is tett.
A fiú kiengedett az öleléséből, és két kezébe fogta az enyémeket. A kézfejeim szinte eltűntek a tenyerében. Láttam rajta, hogy erőt gyűjt, ezért kezdtem félni. Mi van, ha azt akarja mondani, hogy szakít velem?! Már ha egyáltalán együtt vagyunk. Belül vörösen kezdett villogni a vészjelzőm, és szaporábban vettem a levegőt. Harry mélyen a szemembe nézett, majd végre beszédre nyitotta a száját.
-Elmondhatom a világnak, hogy szeretlek?-kérdezte, nekem pedig leesett az állam. Rengeteg gondolat öntötte el a fejem. Szóval nem akar szakítani. Várjunk csak...azt mondta szeret! Szeret?? Te jó ég... Elmondani? Ez azt jelenti, hogy nyilvános lesz a kapcsolatunk? Ne... Mennyi utálatot kapok majd, ha ezt megteszi...
Nem tudtam megszólalni. Az agyam fogaskerekei vadul forogtak, és ezt Harry is észrevehette, mert mentegetőzni kezdett.
-Nem úgy értem, hogy muszáj,  ha nem akarod, persze nem kell. Mármint.... hogy is juthatott ilyen eszembe?Hiszen így  is eleget raktam már rád... Csak felejtsd el! Én...-itt nem bírtam tovább hallgatni. Magam sem igazán gondoltam át, mit csinálok. Már csak arra eszméltem fel, hogy az ajkaink egymáshoz érnek, ezáltal Harry elhallgat.
-Csináld!-nevettem fel,mikor elváltunk.
-Mi?-a szája hitetlen mosolyra húzódott.
-Mondd el! Akinek csak akarod! Írd ki twitterre, mit tudom én!-nevetve öleltem át a nyakát.
-Mármint...Komolyan?
-Persze!
-Mikor?-kérdezte kiskutya szemekkel.
-Amikor akarod-söpörtem ki egy belógó tincset az arcából.
-Akkor szaladok-adott egy gyors puszit. -Kukorica a felső polcon.
-Mi van máris ugráltatsz?-nevettem fel.
-Azt sosem lehet elég korán kezdeni-mosolygott, majd nyomott egy puszit a számra és elkocogott a szobája felé.

Összességében jól sikerült az este. Megnéztünk egy filmet, aztán Louis kérésére belekezdtünk egy másik akciófilmbe is, ami viszont nem nagyon szórakoztatott, és egyre nehezebb volt nyitva tartanom a szemem. Néha láttam, hogy egy-egy repcsi elzúg a képernyőn. Tompán lövöldözések hangját hallottam, de Harry mellkasa jó párnának bizonyult, mert hamar elnyomott rajta az álom.
Mikor legközelebb kinyitottam a szemem, már sötét volt. Egy ágyban feküdtem. Félálomban is éreztem a mellettem fekvő fiú egyenletes lélegzetvételét. Mintha csak megérezte volna, hogy fent vagyok, fél kezével átkarolt, és közelebb húzódott hozzám.
Nem sok idő kellett, hogy megint álomba merüljek.
Annyi év után először, egy mosollyal az arcomon...

Szavazás:)

Sziasztok,

A részről gyorsan annyit, hogy ha lesz, akkor vasárnap lesz kinn. Kicsit el vagyunk maradva, összejöttek a dolgok. Utólag is bocsánat a késésért...

Azonbaaaan! Már egyszer volt erről egy bejegyzés, mint valószínűleg tudjátok jelentkeztünk egy blogversenyre, ahol szavazni lehet néhány kategóriában. Már egyszer megmutattátok, hogy szeretitek a blogunk amikor is a Legjobb Író kategóriában 2.(!) helyezést értünk el, hála nektek. Még egyszer köszönjük szépen, nagyon örültünk neki!!!!<3

Ugyan abban a versenyben, most újra lehet szavazni, jobb oldalt(mint a múltkor). Jelenleg a Legjobb Történetben vagyunk jelöltek, úgyhogy, ha egy kicsit is tetszik Chloe története légyszíves szavazzatok. Sokat jelentene!!!:)<3

http://issydesignblogmagazin.blogspot.hu/2015/07/blogajanlo-56.html

A résszel pedig sietünk!!:D

~szerzők<3

43. Who's "that girl"?

- Nagyiiiii! Nagyiiiii! Nyisd ki az ajtót! Nagyiiiii!- nevetve álltam a kislányom mellett, aki éppen anya ajtaján dörömbölt. Szombat van, ezért biztos voltam benne, hogy itthon lesz. Pár perc után megfogtam a kislányom kezét, mert hallottam ahogy valaki a kulcsal babrál odabenn. 

- Papa!- mosolyodott el ahogy meglátta, majd a nyakába ugrott. Én is köszöntöttem, majd beléptem a házba. Ugyan olyan volt mint amikor kicsi voltam. Bevallom, nem gyakran jövök erre, a munkám miatt szinte csak kiteszem a kislányom és már rohanok is tovább. Az ünnepeken pedig nálunk találkozunk, hiszen nagyobb a házunk. 

- Mi szél hozott erre bogárkám?- guggolt le apa az unokájához, aki szemrebbenés nélkül mondta az arcába, hogy a nagyihoz jöttünk. A mosolyomat elfojtva igyekeztem lecsillapítani a lányomat. 

- Hol a nagyi?- apa mosolyogva a nappali felé mutatott és a kislányom már el is tűnt. 

- Szia drágám! Hát ti mit kerestek itt?- nézett ránk mosolyogva és eltette a kötőtűjét. Hát igen, anya eléggé... régimódi, mondjuk így. 

- Nagyi!- ült le mellé a kislányom a kanapéra.- Nem fejezted be anyunak a mesét amikor kicsi volt, így ő se tudta befejezni nekem. De én kíváncsi vagyok rá!- mondta, és meg sem próbáltam megértetni vele, hogy kicsit várjon még ezzel. 

- Ó igen?!- mosolyodott el anya és közelebb hajolt a szeplős unokájához.- És mégis melyik meseről van szó?

- A Chloesról. Tudod, Chloe és a One Direction!- mondta csillogó szemekkel, anya pedig megállt gondolkodni pár percet. 

- Emlékszem!- csapott egyet a térdére és mosolyogva rámnézett.- Édesanyád sosem kérdezte mi történt utána, így nem is mondtam el. Na de ha te tudni szeretnéd...

- Igen, igen, igen! Nagyi légyszi meséld el!- húzta fel a lábát izgatottan és majd kiugrott a bőréből. 

- Hát jó, de hol is hagytuk abba?- nézett rám, de esélyem sem volt válaszolni, a lányom ezt is megtette helyettem. 

- A végzős bálnál, amikor a gonosz lányok bocsánatot kértek és Chloe elvitte őket bemutatni a One Directionnak!- mondta vigyorogva és egy pillantást vetett rám, ezzel jelezve, hogy ő nagyon is figyelt. 

- Áá, igen, már emlékszem is. Na akkor lássuk csak...- kezdett el gondolkodni és én is leültem egy fotelba. Bármennyire is viccesen hangzik, én is kiváncsi voltam a folytatásra ráadásul most nem nekem kellett mesélnem. - Szóval Chloe...

- Ó, hát előkerült ez a mese is!- jött be apa, majd leült a másik fotelba. Elővette az újságot és elkezdte olvasni. De én tudtam, hogy igazából figyel. Mindig is figyelt...

Chloe Rivers:

A laptopomon nézegettem a végzős bálról készült képeket, és olyan érzés volt, mintha már évek teltek volna el azóta, holott csak pár nap volt. Miután hazaértünk, Olga kijelentette, hogy addig nem fekszik le senki amíg nincs mindenkivel kép. Így reggel nyolckor estünk be az ágyakba, ha jól emlékszem legalább öten aludtunk a szobámba, hisz ez van a legközelebb a lépcsőhöz. 

A képen épp Harry nyomott az arcomra egy puszit én pedig idegesen lecsuktam a gépet. Sikerült ismét felhúznom magam, még mindig nem tudtam eldönteni mi történik velem. Azóta nem beszéltünk erről, nincsenek is a szállodában, talán épp New Yorkban adnak interjút. De ez a kis távollétük kivételesen jól jött, mert tudtam gondolkodni. Nem tudtam hova tegyem az egész lényét, nem tudtam mit kezdjek a helyzettel. Az egyik felem mintha megkönnyebbült volna, hogy valamilyen szinten "együtt vagyok" vele, a másik részem viszont sikít a tudattól, hogy nem Max van mellettem. Egyszerűen nem értem magam és ez kezd megőrjíteni. 

Ijedten kaptam a telefonom után, a hirtelen csörgéstől majdnem leesve az ágyról. Túlságosan elkalandoztam... Megesik. Niall neve villogott a kijelzőn én pedig vigyorogva vettem fel. 

- Mizu csajszi?- nevetett bele azzal a Niallos nevetésével, mire én is elnevettem magam. 

- Semmi különös... Mikor kezdtek?- tudom, hogy említették már az időpontot, de teljesen kiment a fejemből, hiába próbáltam meg felidézni. 

- Pont ezért hívlak, tudtam hogy elfelejted!- nevetett ismét és tudtam, hogy egy idióta vigyor van az arcán. Az amit mindig felvesz ha valamiben igaza van.- Még úgy 10 perc és mi jövünk, úgyhogy szedd össze Melt és nézzetek minket!- próbált átváltani fenyegető hangnembe de nem ment neki. 

- Jó jó, ki nem hagynánk!- forgattam meg nevetve a szemem, majd hallottam ahogy a háttérből valaki rákiált, hogy ne telefonáljon így nevetve elköszöntem tőle. 

- Kész is, kapcsold be a tévét!- tette le Mel az utolsó cukros tálat az asztalra én pedig kimásztam a párnák közül és benyomtam a szerkentyűt. Kitettünk magunkért, minden egészségtelen dolgot oda hordtunk a konyhából, felkészülve a riportra. Mindneki így nézi őket nem?! Nem...?!

- Melyik adón megy?- néztem a barátnőmre mert ezt egyik fiú sem említette egyszer sem. Röhögve megvonta a vállát, én pedig kapkodva kezdtem el végig menni az összes csatornán, hisz már késésben voltunk. 

"-Köszöntsék sok szeretettel mai sztárvendégeinket, itt van velünk a One Direction!"- gyorsan megálltam, majd az ölembe vettem a popcornt és a tévére fókuszáltam. A nézőtéren felvisítottak a Directionerek én pedig elfolytottam egy mosolyt. Beültek egymás mellé a kanapéra és szokásosan alig fértek el. Nem értem miért nincs senkinek egy rendes méretű kanapéja..."-Szóval... Uraim..."- kezdte el a műsorvezető mi pedig elnevettük magunk. Az arckifejezésükből ítélve értékelték a megszólítást, leginkább Louis, aki mintha kihúzta volna magát. "- Most épp pihenőtök van, hogy érzitek magatokat?"

-"Köszönjük, nagyon jól, jó érzés csak úgy pihenni mindenféle sürgetés nélkül. Csend van körülöttünk és reggelente addig alszunk amíg akarunk!"-mondta Liam nevetve. Persze csak akkor ha fel nem keltem őket, de ezt nem kell mindenkinek tudnia-tettem hozzá magamban. 

-"De természetesen hiányzanak a rajongóink! Furcsa hogy nem halljuk a sikításaikat és azt, ahogy éneklik a dalainkat."-tette hozzá Niall majd belemosolygott a kamerába. És pont mint a mellettem ülő lány, valószínűleg az összes Niall-girl elolvadt ettől a képtől. 

-"Meg persze a színpadra felrepülő melltartók is hiányoznak!"-tette hozzá Harry egy félmosollyal a száján mire mind felnevettek. 

-"És Perrie? A Little Mix is épp ott pihen nem igaz Zayn? Így több időtök van egymásra?"- ez mégis milyen kérdés?! Egyértelmű, ha mindketten egy helyen nyaralnak, még szép hogy van idejük egymásra. Engem már most kiborított volna ez a sok felesleges kérdés, de Zaynnek egy arcizma sem rándult, csak elmosolyodott és nyugodtan válaszolt a kérdésre. 

-"Igen, nagyon élvezzük a szabadnapokat, gyakran megyünk várost nézni vagy csak simán filmezünk egyet mint a normális emberek!"- mondta elfojtva egy mosolyt, ezzel jelezve, hogy jöhetnének értelmesebb kérdések is. Csak beszéltek és beszéltek, szokásukhoz híven röhögve egymáson és húzva a másik agyát. Leginkább Louis unatkozott, de lefoglalta magát a mellette ülő Liam vállának pöckölgetésével. És annyira elmerült ebben, hogy nem is hallotta a hozzá intézett kérdést. Harry röhögve rúgta bokán a kanapé túloldaláról mire végre répakirályfi is figyelt. 

-"Mi lepett meg leginkább a nyaraló központban ahol most vagytok? Valami nagyon különleges kell legyen benne, ha már szinte minden híresség ott nyaral."

-"Az, hogy óriási!"- mondta nagyra nyílt szemekkel én pedig elnevettem magam.-"Komolyan! Amikor bejelentkeztünk, a recepciós térképet adott, hogy ne vesszünk el. Akár egy híres városban! Nagyon dúrva!"- mondta és elnevette magát mert Niall előadta hogy még a házukba is elveszett egyszer Lou, és felhívta őket hogy merre jut le a földszintre. A fejemet fogva nevettem, ezt a sztorit még én sem hallottam. 

Pár felesleges kérdést még fel tett, majd olyat kérdezett amire nem számítottam. 

-"Ha jól tudom, nagyon jóba letettek a szálloda tulajdonos, Dan Rivers lányával, Chloeval. Zayn, ő valamennyire a rokonod igaz? Hamar elfogadták a többiek, nem érezte magát kellemtlenül a lány?"- a lány... Hát köszi.

-"Huhh"-nevetett fel Zayn, majd folytatta-"Igen, az unokatestvérem, de én ezt sokáig nem tudtam így a fiúk nem azért kezdtek el vele barátkozni. Ez később derült ki, így annyira nem volt befolyásos dolog. De Chloe a személyiségének köszönhetően nagyon könnyen megtaláltuk, megtalálták vele a közös hangot. És hogy nem érezte-e magát kellemetlenül? De igen!"-nevettek fel mind az öten és én is visszaemlékeztem az első "Activity Louis Módra" játszmámra.-"De hamar felvette a ritmusunk!"-tette hozzá mosolyogva, a műsorvezető pedig sürgetően bólintott. Úgy tűnt nagyon akar mondani valamit. 

- "Na és Harry... Ha igazak a forrásaim, márpedig azok mindig igazak"- nevetett fel, de a fiúk nem kapcsolódtak be. Mind tudtuk mivel kapcsolatban fog kérdezni, de azért én mégiscsak reménykedtem hogy elkerülnek engem.-"Te egy kicsit közelebbi kapcsolatba kerültél ezzel a lánnyal, ugye?"- kezdett nagyon idegesíteni a fickó. Ha már rólam kérdez jegyezze már meg a nevemet!

-"Igen jóban vagyunk, sokszor hülyülünk együtt. Szinte minden nap nálunk lóg, elkerülhetetlen lenne hogy ne legyünk barátok!"- egy másodpercre a kamerába nézett, mintha csak üzenni akarna, hogy meg ne szólaljak, pedig nem is voltam hallótávolságon belül. 

-"Nekem pedig úgy tűnt mintha valamivel több lenne köztetek mint barátság!"-vigyorodott el gonoszan, pletykára szomjasan-"Meg is van!"- kattintott az iPadre és megjelent a háttérben egy kép. Egy kép Harryről és rólam ahogyan csókolózunk a suli udvaron. Lefehéredtem pont ahogy Harry és mindegyikőjük kényelmetlenül kezdett el fészkelődni a kanapén.-"Ne menjenek sehova, pár perc és jövünk vissza! Itt lesz velünk a One Direction és kiderül ki ez a lány, aki valamiért mindig a One Directionnel köthető össze! Nemsokára jövünk!"-nézett a kamerába majd elindultak a reklámok. Feldúltan dobtam el az egyik párnát. Beletúr a magánéletembe, mindenki szemszögéből meg akar ismerni, olyan képet hoz ki rólam amit nem is tudtam hogy létezik, de a nevemet nem képes megjegyezni! Mégis miért olyan nehéz?! Chloe! Öt betű! 

Vettem egy nagy levegőt majd felálltam és a fülemhez emeltem a telefont. Tudtam hogy hívni fog. 

- Chloe én nem tudtam, hogy bele fog keverni, ne haragudj!- hadarta el egy szuszra én pedig halványan elmosolyodtam. 

- Miért haragudnék? Ez csak egy idióta ember!-mondtam duzzogva, felidézve a pár perce ért sérelmeim. 

- Zavar "a lány"?!- nevetett fel. 

- Ne tudd meg mennyire! Mond meg neki, hogy üdvözlöm, és hogy Chloenak hívnak és ha legközelebb találkozunk, ne lepődjön meg ha megütöm!- mondtam mérgesen, de hallva a nevetését nekem is mosolyra húzódott a szám. 

- Mit mondjak a képről?- kérdezte pár pillanat csend után. 

- Nem tudom.-sóhajtottam- Azon a képen tisztán látszik hogy mi vagyunk és az is hogy az egy csók. Nincs nagyon választásod...- mondtam és hallottam ahogy hümmög. A háttérben közölték, hogy még pár perc és hallottam ahogy Louis a háttérből hívja Harryt, vagyis "Hazzacicaaaaaa"-t ezért elköszöntem és vissza ültem a kanapéra. Mel nem kérdezett semmit, tudta, hogy nem tudnék válaszolni. Csendben vártuk, hogy újra kezdődjön az adás és megtudjuk Harry mit válaszol...

-"Itt vagyunk újra a One Directionnel! Szóval Harry, ki is ez a lány?"- a képünk megjelent megint, mellette a Twitter képemmel csak hogy minden elvetemült fan tudja kit kell majd megtámadni. 

- Hát én beszarok!- mondtam Melnek- Miért nem hívják rögtön az egész show-t "Ismerjük meg Chloe Riverst"-nek?!- hangosan felnevetett én pedig tovább puffogtam. 

-"Ez a lány Chloe Rivers, apropó üdvözöl és azt üzeni van neve is!"- villantotta meg Harry a legnagyobb vigyorát a műsorvezető pedig láthatóan zavarba jött. 

-Ezaz! Szép volt Hazza!- ugrottam fel ordibálva és röhögve figyeltem a folytatást. 

-"Amúgy! Ez a csók Chloe végzős bálján történt meg, épp felelsz vagy merszet játszottunk!- "gondolkodott" hangosan Louis, Harry pedig egy elfolytott vigyorral nézett rá. 

-"Igen igen! Mondtam is nekik, hogy le fogják fotózni őket, de Niall nem akart más feladatot kitalálni!"-kapcsolódott be Zayn is a mesébe, Niall pedig bosszúsan kapta felé a fejét, gondolom nem örült mert ő viszi el a "balhét", de aztán mosolyogva bólogatni kezdett. 

-"Egyszóval ez csak egy játék volt!"- fejezte be Liam komolyan, de a szeménél összefutó nevető ráncokból azonnal leszűrhettük, hogy nem sok választja el a röhögéstől. A műsorvezető Harryre nézett aki egy amolyan mit lehet tenni, ez van stílusban megvonta a vállát. A fickó próbált fogást találni rajtuk, de annyira egyhangúan bólogattak, hogy ha nem rólam lett volna szó, lehet még én is elhiszem. 

-"Köszönjük, hogy itt voltatok! Hölgyeim és uraim, a One Direction!"- mutatott feléjük, ők pedig mosolyogva intettek a kamerának, majd elindult a stáb neve jobb oldalt, ők pedig integetve a nézőknek, elhagyták a termet. 

Idegesen járkáltam a házukban fel-alá, perceken belül meg kellene érkezzenek én pedig nagyon ideges voltam. A twitteremet elárasztották a gyűlölködő üzenetek, volt néhány aranyos is és nőtt a követőim száma, de a káromkodó véleményekből sokkal több volt. Messengeren szinte már kiakadt a szám az app jobb fenti sarkában, annyian írtak de nem akartam megnyitni. Twitteren a hatodik leggyakrabban trendelt szöveg volt a Harry és Chloe de ahogy láttam a #wehateChloe és a #thatgirlleaveHazzalone is nagyon gyakori volt. És nem is járunk, a rajongók azt hiszik egy játék miatt volt. És így is a gyűlölőim száma az egekben. Mi lenne ha tényleg lenne köztünk valami?! Mindig azt hittem nem zavar az emberek véleménye, mindig igyekeztem leszarni mit gondolnak rólam mások, de most lehetetlennek tűnt. Túl sokan lettek, túl rövid idő alatt és nem tudtam mit kezdjek a helyzettel. Eddig is sokan utálták mert a fiúkkal lógtam és mert a semmi miatt vagyok híres, de ez a csók csak parazsat dobott a tűzre. Nem tudtam mit kell ilyenkor tenni, a telefon rezgett a zsebembe, jelezve hogy az üzenetek csak jönnek és jönnek én meg kezdtem elveszlődni a saját világomba. Mel hiába próbált megnyugtatni, egy idő után már csak tompán hallottam a hangját, a szemem előtt a gyűlölködő üzenetek lebegtek. Már épp megőrültem, amikor nyílt az ajtó és beléptek rajta a fiúk. Könnyekkel a szemembe futottam oda és csimpaszkodtam bele a legközelebbikbe. Az illatáról megismertem, hogy Harry az, és még szorosabban kezdtem el ölelni. A telefonom rezgett és közel álltam a síráshoz. 

- Sajnálom!- súgta a fülembe szomorúan és nyomott egy puszit a fejemre. Szörnyű érzés ha utál a fél világ, pedig nem is tettél semmi rosszat...