Prológus

Sziasztok!

Sok időt gondolkodtunk rajta, hogy megnyissuk-e a sokadik One Direction fanfictiont, de végül arra jutottunk, nem veszíthetünk semmit ha elkezdjük. Ez az első közös blogunk, és egyikünk sem tapasztalt nagyon a Blogger világában. Nagyon hálásak lennénk, és örülnénk, ha sokan olvasnátok a történetünket, és annak mégjobban ha vissza is jeleznétek. Nem vagyunk profi írók, de igyekszünk minél jobb dolgot alkotni, és még idejében kijavítani a hibáinkat. Sok ötletünk van, és reméljük lesz közönségünk aki olvassa... Egyszóval a Midnight Memories megnyitotta a kapuját!!!

U.i: Kérünk titeket, hogy ha bármi kifogásolni valótok van, vagy tetszik valami, kommenteljetek, hisz minket ez biztosít arról, hogy olvassátok. Ha pedig tetszik a történet, iratkozzatok fel rendszeres olvasónak.

Jó olvasást és maradjatok velünk:),

          a szerzők.

 PROLÓGUS 

2519. Január. 28

-Anyu, anyu!- hallottam a kislányom hangját. Éppen a számítógépem felett görnyedtem, és dolgoztam. Nem szeretem, ha ilyenkor zavarnak. Lecsuktam a gép tetejét, és elindultam felfelé a lépcsőn, a 6 éves kislányom szobája felé. Kinyitottam a behajtott ajtót, és megláttam a gyönyörű gyermekemet az ágyában, mellette egy nyitott mesekönyvvel és a vakítóan világító éjjeli lámpájával. Odamentem, és lejjebb vettem a fény erejét, majd leültem az ágy szélére.

- Nem megmondtam, hogy aludj? Későre jár és holnap óvoda van. Tudod hogy a maminak még sok dolga van, ne nehezítsd meg. Le kell adnom határidőre azt a szerződést, és még nem vagyok vele teljesen kész.- simítottam meg szeplős arcát.

- Nem tudok aludni!- fogta meg az arcán nyugvó kezemet.- Kérlek, kérlek, mesélj valamit!- kezdett el pattogni, és ülő helyzetbe tornázta magát. Tudtam, ő fog győzni. Sóhajtottam egy nagyot, mire elkezdett tapsikolni, én pedig mosolyogva törökülésbe helyezkedtem mellette. Amikor őt nézem, mindig a régi önmagamat látom, ahogy még fiatalon gondtalanul nevettem minden, most már nagy dolognak tűnő "apróságon". Nem mintha most annyira öreg lennék, a 28 éves fejemmel nem sorolom magamat az idős édesanyák csoportjába. A kislányom hamar érkezett, és bár sok mindennel fel kellett hagyjak miatta, nem bántam meg egy percét sem. Na, de ez egy másik történet... kicsit elkalandoztam, mert arra eszméltem fel, hogy a kislányom sorolja, hogy mi legyen benne a történetben. Elmosolyodtam azon, hogy milyen beleéléssel teszi egymás mögé, az amúgy teljesen más témájú mondatokat, és halkan elnevettem magam azon,ahogy próbálkozik valami értelmeset kihozni belőle a végére. Volt benne minden, egyszarvú, óriás, törpe, Télapó... és minden más ami körül a gyerekek képzelete forog. Még hallgattam egy kicsit, majd úgy döntöttem felvetem az én ötletem is.

- Mi lenne, ha ma egy teljesen más történetet mondanék el?- kérdeztem tőle, kíváncsian várva a válaszát. Egy pillanatra megállt a vad sorolásban, és összehúzott szemöldökkel kezdett el gondolkodni. Végül bólintott, és visszafeküdt az ágyába, ezzel jelezve hogy benne van az ötletben. Jól betakargattam, majd elkezdtem gondolkodni, hogyan is kezdjem a történetet. 

-Ez a mese, nem is igazán mese lesz... Én is anyukámtól hallottam, aki szintén az anyukájától, és így tovább. Idővel a szavak és kis történet darabok kicserélődtek, de a lényeg ugyan az maradt. Hogy volt-e valaha is valóság alapja, vagy csak az egyik rokonunk agy szüleménye az egész, nem tudom, a lényeg hogy érdekes történet. A főszereplője, egy csinos,okos fiatal lány...