2014. június 15., vasárnap

I've grown up...







Chloe Rivers


Természetesen ismertem őket, és tisztában voltam vele hogy most nem vagyok jó helyen.

" - Chloe, gyere! Kezdődik az x-factor válogatás.-kiáltott fel anya az emeletre. Azonnal félredobtam a matek könyvemet és rohantam le a földszintre. Mindenki lent volt már, és érdeklődve tapadtak képernyőre, kivéve persze a bátyámat, aki az iPad-jén kockult. Bepattantam a húgom és az anyám közé, pont időben, mert az első énekes már be is vonult a színpadra. Mindig nagyon sokat nevetünk rajtuk, ez nálunk egy családi programnak számít, és amikor már mindannyian kidőltünk a nevetéstől, a bátyám is fel szokott nézni és velünk nevet. Már majdnem a végéhez ért az aznapi válogatás, amikor egy egész helyes fiú jött fel a színpadra, fekete hajjal és viszonylag barnás bőrrel.

- Zayn?- suttogta maga elé anya, én pedig hirtelen nem tudtam mi történt. Teljesen meglepődött és feljebb tekerte a hangerőt.

- Zayn Malik vagyok, Bradfordból.- mondta a fiú, majd elkezdett énekelni. Eszméletlen hangja volt, de nem nagyon tudtam rákoncentrálni, mert jobban izgatott az a dolog, hogy anyám vajon honnan ismeri. Természetesen tovább jutott, így én megnyugodtam, hogy ha anya most nem is, de majd el fogja mondani, mert benn lesz még a showban egy ideig.

Amikor vége volt az aznapi műsornak, a húgom átkapcsolt egy mese csatornára, anya pedig kiment a konyhába. Úgy gondoltam, hogy a matek várhat még, így utána mentem és behajtottam magunk mögött az ajtót.
-Anya, honnan ismered ezt a Zaynt?- vágtam a közepébe. Sóhajtott egyet, majd leült egy székre. Én is elhelyezkedtem vele szemben, és vártam hogy elkezdje.
- Ő az egyik rokonunk, vagy valami hasonló.-kezdte. Még jobban figyeltem, mert nem szokott beszélni a családjáról, nem tartjuk velük a kapcsolatot, igazából nem is tudom miért.-A nagyapádnak volt egy féltestvére. Igazából nem nagyon bírták egymást, de nem volt választásuk, el kellett viseljék a másikat. Na, ennek az embernek született egy lánya, akivel én kiskoromban nagyon jóban lettem, majd valami miatt eltávolodtunk egymástól. Zayn, neki a fia, vagyis nektek is a rokonotok, valamennyire.-mondta, mire én bólintottam és felmentem a szobámba. Valamiért nem szeretem, ha a családom azon tagjairól beszélnek, akiket sosem láttam, talán azért mert apám lelépett, talán azért mert az apai nagypapámon kívül senki, sose látogatott meg minket az egész családból, nem tudom. De legalább van egy olyan rokonom, akit szeretek, és bár tényleg furcsa hogy pont annak az embernek az apja törődik velünk, aki elhagyott amikor kicsi voltam, de nekem mindegy, felőlem a kukás is lehetne csak tudjak vele beszélgetni."
És hogy, miért nem kerestem fel Zaynt, hogy adjon kölcsön és viselje gondunk?! Mert, csak képen röhögött volna és az arcomba csapta volna az ajtót, senki nem tenne másképp.
- Segítek megkeresni.- mosolyodott el kedvesen Liam,  mire én heves fej rázásba kezdtem.
- Nem, nem, erre semmi szükség! Megtalálom én egyedül is! Inkább menj vissza a haverjaidhoz és ünnepeljétek tovább Louis szülinapját!-mondtam neki, mert leesett, hogy miért lehet ez a buli.
- Szóval rajongó vagy?- hagyta figyelmen kívül a kérésemet.
- Én, ugyan kérlek! Felnőttem már ahhoz hogy popsztárokért rajongjak.- mondtam el, de csak én tudtam hogy nem a koromra értettem. Úgy tűnt, mintha kicsit megsértettem volna, de a legkisebb bajom is nagyobb volt annál mint hogy sztárpalánták lelki állapotát pátyolgassam. Végül túltette magát azon az óriási traumán, miszerint nem vagyok rajongó, és egy teljesen más témába kezdett. Úgy tűnt, csak én keresem Zoeyt, ő pedig csupán csacsog.
- Ismerős vagy nekem! Nem lehet, hogy láttalak már valahol?- nézett rám, mire én ledermedtem. Felé fordultam, és lassan megráztam a fejem.-De, de én biztos vagyok benne! Egy fényképen, vagy valahol!- kezdett el gondolkodni, de én hamar közbeszóltam, mielőtt még juthatott volna bármire is.
- Annyi lányt láttál már életedben, lehet az utcán megláttál valahol, vagy hasonló.- próbáltam meg elhitetni vele. Nem sikerült.
- Nem, én biztos vagyok benne, hogy egy fotón láttalak.-kezdett el töprengeni, én pedig kétségbeesetten kapkodtam a szemem össze-vissza, hátha meglátom a húgom, és akkor mehetünk.
-Megvan!- kiáltott fel, mire többen ránk kapták a tekintetük, majd visszafordultak, és csinálták tovább, amit eddig.- Egy gyerekkori fényképedet láttam, Zaynnél! Rajta voltál egy családi fotón és olyan 5 éves lehettél.- Elcsodálkoztam. Hogy lehet ennyire jó az emlékezete? A másik dolog, ami viszont teljesen meglepett, az az volt, hogy rajta voltam egy családi fotón.- Gyere, szólok Zaynnek!- ragadta meg a kezem, és majd kicsattant a boldogságtól. Én azonban kirántottam magam a szorításából, és minden kedvesség nélkül szóltam hozzá.
- Csak a húgomért jöttem, és már megyek is! Nem érdekel Zayn, se a többiek, se a nyomi elméleted miszerint láttál egy családi fotón!- lettem ideges, mire felemelte a kezeit.
- Jó, jó akkor segítek megkeresni, és már mehetsz is!- mondta megszeppenve, mire én elmotyogtam egy köszönömöt, immár teljesen nyugodtan.
- Megnézed légyszi a többieknél? Zoeynak hívják és 5 éves.-kértem meg, mire egy kis habozás után bólintott.
- Miért nem jössz velem?- kérdezte, mire én hirtelen nem tudtam mit mondani.
- Nem akarok találkozni Zaynnel.- suttogtam.
- Akkor mégis igazam volt!- húzta ki magát, de egy gyilkos pillantással elhallgattattam, és elindult az udvarra. Egy kis hezitálás után elindultam utána, és az ablakon keresztül figyeltem, ahogy keresi a fiúkat. Hamar megtalálta őket, és sajnálatos módon  Zoey is ott volt. Épp Zaynt ölelgette amikor Liam odaért, és kézen fogva elkezdte felém húzni. Nem mintha, annyira meg kellett volna erőltetnie magát, mert Zoey valószínűleg bárhova vele ment volna. Istenítette őket, már az elejétől fogva, és azt viselte a legrosszabbul amikor nem tudtam neki koncert jegyet venni. Hamar visszaértek, én pedig leguggoltam hozzá.
- Zoey Rivers! Mégis hogy gondoltad, hogy csak úgy besétálsz egy buliba, és elkezdesz popsztárokat ölelgetni?- kérdeztem tőle egy kicsit mérgesen. Ő lehajtott fejjel bámulta a cipőjének az orrát, és nekem eszembe jutott a reggeli jelenet, amikor én ugyan ezt csináltam. Nem tudtam rá igazán haragudni. Nyomtam egy puszit a homlokára, és megkértem hogy köszönjön el Liamtől. Odament hozzá, és megölelte, majd megfogta a kezem, ezzel jelezve, hogy mehetünk. Én is megköszöntem a fiúnak és elindultunk kifelé. Szerencsére Alex ugyan ott volt, ahol hagytam így nyugodt szívvel vettem fel a csomagokat. Zoey elkezdett nyújtózkodni felém, ezzel kérve, hogy vegyem fel, így számoltam háromig, mire elugrott én pedig felvettem. Azért kell ugorjon, mert bár könnyű de én nem vagyok olyan  erős hogy csak úgy felkapjam. Felvettem a hátamra a két hátizsákot, Alex megfogta a bőröndöt, és a másik kezével a kezem, és elindultunk. Elhagytunk egy útelágazást, amikor egy ismerős hangot hallottam meg.
- Várjatok!- kiabálta. Megfordultam és egy utánunk futó Liamet láttam meg. Megfordult a fejemben, hogy továbbmegyek, de inkább bevártuk.- Miért nem mondtátok, hogy nincs hová mennetek?- kérdezte amikor már egész közel volt.
- Honnan veszed?- próbáltam meg lenéző hangnemben beszélni, de félő, hogy inkább a csodálkozás hallattszódott ki.
- Egy, kopott táskákkal sétáltok a kertvárosban, este 11 után. Kettő, a kistesóid mindjárt elalszanak, sőt Zoey már alszik is, az öcséd pedig nemsokára a lábán fog. Három, ha tudnád, merre kéne menni, lefordultál volna az előző utcán, mert ez zsákutca.- mondta, amihez nem tudtam hozzászólni.- Figyelj, mond el ki vagy és lehet, hogy segíthetek.-nézett rám, és valamiért hittem neki.
- Ha elmondom, megígéred nem adod tovább?- kérdeztem mire egy kis idő után bólintott.-Szóval, röviden és tömören. Anyám két éve meghalt rákban, a nevelő apám elitta a pénzt, mi az utcára kerültünk. A bátyám elment munkát keresni én pedig a két kicsivel maradtam. Holnap találkozunk vele, két éve először. Azért láthattál azon a fotón, bár én nem tudtam arról, hogy valaha is találkoztam volna bármilyen családtagommal anyán, a tesóimon és a nagypapámon kívül, mert Zayn nagypapája az én másik nagypapámnak a féltestvére.- hadartam el. Egy ideig csak pislogott, majd megszólalt.
- Miért nem kerested meg Zaynt pénzért?- kérdezte csodálkozva.
- Mit mondtam volna? "Cső haver, a soha nem látott rokonod vagyok, kéne egy kis pénz mert nincs hol aludnom. Egyébként hogy vagy?" Ugyan már, ez nevetséges!- mondtam idegesen, mire végül igazat adott nekem.
- Nézd, én tudok adni nektek egy szoba kulcsot, a ma éjszakára, és ha korán elmentek, akkor nem is fogják észrevenni hogy itt voltatok.- mosolyodott el halványan, mire megdöbbentem.
- Tényleg? És mit kérsz cserébe?- kérdeztem halkan. Az egyedüli ok amiért belementem, mert nagyon hideg volt kinn.
- Áruld el a neved.- mondta még mindig mosolyogva.
- Chloe Rivers, ő pedig az öcsém, Alex Rivers. Szóval mit kérsz érte?- kérdeztem, most már komolyan.
- Miért kérnék bármit is? Chloe, az egyik legjobb haverom rokona vagy, és segítségre van szükséged, az a minimum, hogy engedem hogy nálunk aludj.- mondta őszintén, és még mielőtt bármit és válaszolhattam volna, kivette az öcsém kezéből a bőröndöt, majd őt is felkapta az ölébe, és elindult vissza a házba. Némán követtem, egészen az emeletig, ahol alig voltak emberek. Elővett egy kulcsot a zsebéből és kinyitotta az egyik szobát. Bement, letette az öcsém az ágyra, és a bőröndöt mellé. Én is letettem a húgomat.
- Remélem megfelel.- kacsintott, mire mosolyogva bólintottam.
- Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm!- mondtam neki, mire elmosolyodott.
- Meg sem ölelsz?- kezdett el játékosan szipogni, mire én kényelmetlen helyzetbe kerültem.
- Eléggé koszos vagyok, nem akarom össze piszkolni az inged.- mondtam, mire felhúzta a fél szemöldökét, és amolyan "eztmostkomolyangondolod" fejjel kezdett el bámulni. Elnevettem magam, majd bebújtam a karjai közé. Nagyon rég nem ölelt meg olyasvalaki, akiről tudtam, hogy nem kell vigyázzak rá, hanem ő fog segíteni, ha baj van.- Sose felejtem el, amit tettél.- suttogtam a mellkasába, mire nyomott egy puszit a fejem tetejére, majd eltávolodtunk egymástól.
- Ott a fürdő, van benne minden, használjátok nyugodtan.- mosolygott -Oh, és zárd be az ajtót estére, tudod sok a vendég és öhmm...- vakarta meg a tarkóját idegesen, mire én elnevettem magam.
- Köszönöm!- mosolyogtam rá még egyszer, ő intett egy utolsót, és elhagyta a szobát. Bezártam az ajtót, és körülnéztem. Egy hatalmas francia ágy volt középen, és a halvány barna tapéta otthonossá tette a helyet. Voltak még szekrények, és egy hatalmas TV szembe az ággyal. Hamar kivettem a pizsamákat a bőröndből, majd felébresztettem a húgomat, mert ki tudja mikor lesz még egyszer lehetőségünk a tusolásra.
Laposakat pislogva jött be a fürdőbe, ahol segítettem neki hajat mosni, majd felöltözni. Nyomtam fogkrémet az egyik fogkefére, és odaadtam neki, hogy mosson fogat amíg én behozom a bátyját. Amíg Alex vetkőzött, addig én befektettem az ágyba Zoeyt, majd miután Alex kijelentette, hogy ő nagyfiú és tud egyedül fürödni, mosolyogva nyomtam fogkrémet egy másik fogkefére és ott hagytam neki. Én addig kikészítettem a holnapi ruhákat. Direkt hagytam egy-egy viszonylag szép, tiszta ruhát Karácsonyra. Ahogy az öcsém is végzett és befeküdt az ágy másik felébe. Én is hamar beálltam a zuhanyzóba, és jó sokszor átmostam a hajam. Viszonylag hamar kijöttem, mert nem akartam annyi vizet pazarolni, és jól megdörzsöltem törölközővel a
hosszú hajzuhatagomat. Hamar megmostam a fogam, majd egy kicsit szárítottam a hajamon és végül összepakoltam mindent magunk után. Az ágy mellet, az éjjeliszekrényen, találtam egy ébresztőt, így azt beállítottam 6:30-ra. Mivel a fiúk ma buliznak, valószínűleg holnap délig nem kelnek fel, így bőven elég ilyenkor kelni. Ahogy ezt elintéztem, betoltam Zoeyt az ágy közepére, és én is befeküdtem melléjük. Ahogy a fejem a párnához ért, azonnal elaludtam. Rég nem feküdtem ilyen puha, meleg ágyban.
Reggel kipihenten ébredtem. Nagyon rég nem keltem úgy, hogy éreztem a meleg takarót a hátamon, és hogy a Nap sugarai megvilágították az arcom. Nem ordított senki se a szomszédban, se az ajtóm előtt, és addig aludtam amíg kedvem tartotta. Megfordultam a puha ágyban, és résnyire nyitottam a szemem. Ahogy körbe néztem, kezdtem megvilágosodni, hogy mégis hol vagyok, majd ránéztem az órára, és a szemeim kipattantak. 9:00. Nem csörgött! Mintha leöntöttek volna jéghideg vízzel, úgy pattantam ki az ágyamból, és rohantam be a fürdőbe. Valaki kikapcsolta az ébresztőt, mert én biztos vagyok benne, hogy este betettem. Hamar megmostam a fogam és megfésülködtem, majd rohantam ébreszteni a kicsiket. Szerencsére mind a ketten megértették, hogy ez most vészhelyzet, és ők is siettek. Alig tíz percen belül mind a hárman indulásra készek voltunk. Annyira jó érzés volt tisztának lenni, illatosnak és a ruhák is puhák voltak rajtunk. Hamar felkapták a táskájukat, én a bőröndöt és amíg körülnéztem utoljára, ők bevetették az ágyat. Mintha itt sem lettünk volna. Az ajtót kinyitottam és kitessékeltem a többieket. Hamar lementünk a lépcsőn, és már futottunk volna felvenni a cipőket, amikor egy halk csörömpölés hallatszott mellőlünk. Oda fordítottam a fejem, és szemben találtam magam egy ledermedt göndör fiúval. Ennyire szerencsétlenek is csak mi lehetünk! Hirtelen nem tudtam mit mondani, csak bámultam, de látszólag ő se nagyon törekedett arra, hogy megszólaljon. Aztán amikor már épp elkezdtem volna magyarázkodni, hallottam ahogy elkezd nyikorogni a lépcső, majd megláttam két lábat. Gondolkodás nélkül húzódtunk be a törpékkel a fal takarásába, bőven elég egy plusz fő tudomása is az itt létünkről, nem szándékozom szétkürtölni mindenkinek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése