2015. december 20., vasárnap

50. Let's talk!




Éééééés... Meg hoztuk a várva várt részt! Nagy volt a kihagyás, tudjuk és nagyon sajnáljuk! Azonban végre sikerült megírni, és talán kicsit össze is kaptuk magunkat. Sokat haladtunk a történetben, szinte az egész nyarat átöleli és reméljük tetszeni fog mindenkinek. 
Nagyon nagyon nagyon hálásak vagyunk a kommenteknek, valamint a rendszeres olvasóknak. A szünet alatt rengeteget látogattátok a blogot és hihetetlenül jó érzés volt látni hogy, várjátok a folytatást. Éppen ezért igyekeztünk minnél jobb részt összehozni, reméljük sikerült is... de ezt döntsétek el ti!;)
Egyszóval, imádunk titeket és köszönjük, hogy meg vártátok amíg ismét erőre kapunk. Jó olvasást!:)<3

U.i.: Louis szülinapja is közeleg, nem felejtettük ám el! ;P


Kicsivel több, mint egy hét telt el azóta mióta összefutottam a fiúkkal a stúdió előtt. Azóta nem beszéltünk. Ők nem kerestek én pedig igyekeztem elkerülni őket. Párszor természetesen, rosszul számoltam ki a dolgokat, és találkoztunk, de olyankor még mielőtt akármit is mondhattak volna, én elslisszoltam. A napjaim annyiból álltak, hogy jelenést tettem a városban, mikor miért, majd este végignéztem a cikkeket amiben szerepeltem. A vastag alapozó réteg és a kicsit füstös szemek a mindennapjaimhoz kezdtek tartozni, és nem azért, mert lázadóvá váltam, hanem mert valami el kellett takarja a kialvatlanságomat, és az érzelmeim egy részét. Órákon keresztül készülődtem, mielőtt kiugrottam volna egy fél órácskára a városba, hiszen biztosra vehettem, hogy a fotósok azonnal megtalálnak majd. És igazam is volt, minden nap legalább hat cikkben voltam főszereplő, és még körülbelül ötben megemlítettek. Nem is tudtam miért figyelik annyira minden lépésem, talán valami érzelmi kitörésre számítottak miközben kifizettem a tejet, vagy hasonló, de egyértelműen nem én voltam az emberük. Azonban sikerült ezekből a pletykára éhes lapokból is hasznot húznom, bármi kifogásolni valót említett egy cikk, másnap különösen figyeltem, hogy azt a hibám is elrejtsem... És meg lett a gyümölcse, eljutottam oda, hogy egy rossz szót sem tudtak írni rólam, egyetlen egy portálon sem. És ez volt a cél.
A házban csak tengtem-lengtem, nem találtam a helyem, unatkoztam. Nevetséges, de még a házifeladatok is hiányozni kezdtek, akkor legalább volt valami amit meg kellett csináljak. Eldöntöttem, hogy nem megyek főiskolára, bár mindenhova felvettek volna, ahova beadtam a jelentkezésemet, de úgy éreztem csak idő pazarlás lenne. Apámnak volt pénze, tele voltam kiváló kapcsolatokkal minden területen, úgyhogy hiba lett volna elfecsérelni ezt a lehetőséget. Be akartam indítani a saját vállalkozásomat, kihasználva azt, hogy az emberek ismernek, ezáltal pedig keresettebb lehet bármi amit létre hozok. Úgyhogy, amikor épp nem a várost jártam, vagy segítettem otthon, azon rágódtam mit is kezdhetnék magammal. Csak egy alap ötletre volt szükségem, onnan minden ment volna mint a karika csapás.
A lelki állapotom nem javult, gyakrabban sírtam mint általában, ingerlékenyebb voltam, és néha csak úgy egyszerűen utáltam mindent, de kezdtem hozzá szokni. Az alap hangulatomban mindig volt valami nyomasztó, amikor épp nem csináltam semmit, akkor pedig kifejezetten lehangoló volt az élethez való hozzáállásom. Tudtam, hogy ez nem jó, de valahogy nem éreztem magam elég érősnek ahhoz, hogy talpra álljak. Egyedül voltam, hiába lógtam sokat Melissával, nem rá volt szükségem és ezt ő is tudta. Csak túl makacs voltam, ahhoz hogy bevalljam hangosan. Pedig hiányoztak a fiúk, hogy a fenébe ne hiányoztak volna! Zavart a tény, miszerint nem kerestek, zavart, hogy nem tudom miért tették, de annyira nem, hogy megkérdezzem tőlük. Meg, ha oda is jöttek volna hozzám, nem hallgattam volna meg őket, úgyhogy lehet jobb volt ez így.

- Chloe, be kéne menj a stúdióba, minél hamarabb!- nyitott be nagyapa kopogás nélkül. Lehajtottam a laptopom, majd felkelve az ágyamról a szekrényemhez mentem. Nem is kérdeztem miért hívtak, hisz nem ez volt az első alkalom. Volt, hogy másik számokat énekeltettek velem, vagy megkérdezték nem akarok-e még többet írni, de én nem vagyok énekes. Azonban minden egyes alkalommal amikor újra éneklem a számomat, kicsit jobban leszek. Nagyon szeretek énekelni, mindig is szerettem és úgy tűnik, még most is meg tud nyugtatni.
 A ruháim előtt álltam, és fejben összetettem mit vehetnék fel. 
Egy barack színű ujjatlan ing mellett döntöttem végül, amit betűrtem egy sima farmer rövid nadrágba. Platformos bokacsízmába bújtattam a lábaim, majd magamra aggattam jónéhány kiegészítőt. A hajamat hagytam úgy ahogy volt, így természetes hullámok keretezték az arcom, kellemes kontrasztot adva a nagy szemeimmel. Egy fekete hátizsákba dobáltam be a szükséges dolgaim, majd lesiettem a lépcsőn. A legközelebbi kocsikulcsot felkapva köszöntem el, majd hagytam el a házat. A napszemüvegem azonnal a szememre csúsztattam és kiálltam a kocsival. Az utamat szokásosan tettem meg, a rádióból szóló slágereket énekeltem, majd a stúdió előtti parkolóban hagyva a kocsim, mosolyogva siettem be az épületbe. 
A recepción mosolyogva megköszöntem a kávét, ami ilyenkor mindig ott vár, majd a liftben megigazítottam a hajam. A még langyos kávém kortyolgatva mentem a szokásos teremhez, de érdekes módon zárva találtam. Összezavarodva kezdtem el nézelődni, hisz senki nem szólt, hogy máshol lennénk. Aztán észre vettem a cetlit az ajtóra ragasztva, ami azt írta, az 506-osba kéne menjek. Elnevettem magam a bénaságomon, hisz hamarabb is észre vehettem volna a papírlapot. Vissza mentem a lifthez, és Adele- Someone like you című számát hallgatva tettem meg a maradék emeleteket. 
~ Never mind, I'll find someone like you. I wish nothing but the best for you.~ halkan énekelgetve kerestem az 506-os szobát, de sehogy nem akart meglenni. Aztán a folyosó legvégén megláttam a kis számot, és magabiztosan megindultam felé. Hangok szűrődtek ki zárt ajtó mögül, de nem zavartattam magam, lenyomtam a kilincset és halál nyugodtan bementem. Végülis én ide voltam kiírva. 
Nem sokon múlt, hogy a kávém a földön landoljon, de szerencsére jó volt a reflexem és még időben elkaptam. Összezavarodtan néztem rá Benre, aki csak halványan mosolygott. Nem hittem el, hogy ide hivatott. Hisz kik lettek volna a teremben, ha nem a híres One Direction. Bár ők is épp annyira meglepődtek azon, hogy én léptem be a terembe, mint jómagam, és ezen én eléggé jól szórakoztam. 
Csend volt, senki nem szólt egy szót sem, mindenki engem nézett. Én pedig zavarban voltam. 
- Ben, beszélhetnénk?- köszörültem meg a torkom, majd a férfihez sétáltam. A cipőm hangosan kopogott a padlón, és most ebben a kínos csendben még erőteljesebbnek hallatszódott. - Nem beszélnétek egymással?!- fordultam ingerülten a fiúk felé, miután bármennyire is suttogtam, tisztán értettek mindent. Ennyi kellett, megszeppenten kezdtek el hadarni egymásnak, mire nekem egy győztes mosoly ült ki az arcomra, és végre normál hangerőn beszélhettem Bennel. 
- Mégis mi történik?- nem voltam mérges, inkább kétségbeesett, ugyanis éreztem ahogy a maszkom kezd vékonyodni, és féltem, hogy pár perc és végleg összetörik. 
- Jaj, ez egy vicces történet!- kezdett el idegesen nevetni, miközben a tarkóját vakarta.- Az úgy volt, hogy épp rólad és az új számodról beszéltem az étkezdében, amikor Tom, a fiúk menedzsere meghallotta és ragaszkodott hozzá, hogy meghallgassa, vagyis, hogy a fiúkkal együtt hallgassa meg.- mesélte zavartan. Én pedig mérges lettem. Nem ismertem még ezt a Tomot, de hihetetlenül dühös lettem rá. Van egy dolog, amit úgy hívnak magánélet, egyszóval semmi joga ahhoz, hogy számonkérje rajtam ezt a számot. Nem véletlenül nem énekeltem el mindenkinek, hisz ez rólam és az érzéseimről szól. Ez nem egy vallomás, nem azért írtam, hogy majd meghallgatják és elsírják magukat, megbánva minden elkövettet hibát. Nem azért írtam, hogy majd valaki megtapsoljon a végén, azt mondva, hogy nagyon sajnálja ami történt. Azért írtam ezt a dalt, hogy kiadjam magamból a feszültséget, és csak és kizárólag azért jöttem el a stúdióba, hogy otthon ne ijedjenek meg a ténytől, miszerint túl sokat vagyok egyedül. Éreztem, ahogy paprika vörös lesz az arcom és nem sok kellett ahhoz, hogy robbanjak. Eszméletlen sok kritika ért az elmúlt héten, mind a médiától, mind a fiúk fanjaitól és természetesen az összes olyan embertől, akinek annyira nincs saját élete, hogy engem és a kinézetem kell szapulja napokig. De egyszer sem törtem össze miattuk, kijavítottam a hibáim és ugyanúgy mosolyogtam mindenkire. Viszont most, ha belekötnek a dalomba, félő, hogy nem bírnám ki érzelmek nélkül. Mert ha valaki kritizálja a dalom, az azt jelenti, hogy kritizálja az érzéseim, azt mondja ki vele, hogy rosszul reagálok, hogy rossz amit csinálok és, hogy nem így kéne érezzek. És nekem erre nincs szükségem. -Chloe, kérlek, csak egyszer énekeld el nekik és aztán végeztünk. A kedvemért!- nézett rám könyörgően én pedig nem tudtam mit tegyek. Óriási szemekkel pislogott rám, és azt mutatta, hogy ez neki nagyon fontos.- Kérlek!- suttogta. 
- Rendben!- hajtottam le a fejem. Miért nem tudok ellenállni a kiskutya szemeknek?! 
- Akkor mehet?- szólalt meg egy férfi  mögülem, gondolom ő volt Tom. Ben helyettem is bólintott, mire intett, hogy menjek be az üveg mögé. Egy gyilkos pillantást vetettem rá, és legalább három féle képpen öltem meg képzeletben, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe hozott, majd kíhúztam magam, és bementem a helyemre. Megfogadtam, hogy addig játszom a magabiztos lányt ameddig bírom. Utána pedig kitalálok valamit...vagy nem. 

Július 3.
Rég nem beszéltem a fiúkkal. Mindenki végzi a saját dolgát, és bár nagyon hiányoznak, nem nekem kell megtennem az első lépést. Túl büszke vagyok hozzá. 

Július 15.
Apa elmondott mindent. Mindent. Azt, hogy ő kényszerítette a fiúkat, hogy nekik semmi rossz szándékuk nem volt benne, és hogy Harry nem csak a szerződés miatt járt velem. Azt mondta nagyon sajnálja, és hogy nem tenne többet ilyet. Azt mondta megváltozott, hogy megbánt mindent amit eddig velem tett. Hiányzott neki anya, nem hitte el, hogy meghalt és azzal, hogy látott minket nap mint nap, csak erősödött a bűntudata. Hisz elhagyta a családját. De azt mondta meg akar változni, azt mondta, hogy ugyan már késő de szeretne egy igazi apa lenni. Pedig ezt sosem késő elkezdeni. És tényleg megváltozott... Most először nem csak üres szavak voltak. 
"- Chloe, könyörgöm neked, adj még egy esélyt. Egy utolsót, ígérem nem okozok csalódást...megint- hajnali egy óra volt, és mi az egyik szinte teljesen üres kávézónkban ültünk. Egy vacsoráról érkeztünk meg, percekkel ezelőtt. Egész este furcsán viselkedett, kedves volt, és most könnyes szemekkel nézett rám. Nem tudtam hihetek-e neki. 
- Miért épp most?!- néztem rá gyanakodva. Nem tudott válaszolni. Megvonta a vállát és esdeklően tekintett rám. Úgy tűnt nem megalázni akar, úgy tűnt komolyan gondolja.- Nem is tudod mennyit vártam erre a mondatra, amikor tizennégy voltam. De azóta eltelt jópár év és már nem akartam hallani.- remegő kezekkel töröltem le a könnyeim, majd engedtem, hogy az érzelmeim átszakítsák a gátjaimat és eluralkodjanak rajtam.- Nem voltál ott!- gúnyosan felnevettem. Pedig nem volt vicces, és az emlékek még mindig fájtak, vagyis inkább azok az üres helyek, ahol ezeknek az emlékeznek kellett volna lenniük. Méllyen a szemeibe néztem. Most jött el az az alkalom, hogy minden sérelmemet rázúdítom. És majd ha tudja mit érzek, eldöntheti mit akar csinálni -Nem voltál ott amikor először mentem iskolába! Nem voltál ott az első apák napján, és azután egyiken sem! Nem integettél a busz mellől, amikor elmentem kirándulni! Mindenkinek ott voltak a szülei, mindenkinek, csak nekem nem! Nem jöttél el a családi nyaralásokra, sosem tartottunk apa-lánya napot!- a szavak csak úgy ömlöttek belőlem,én pedig  minden egyes mondat után mérgesebb lettem- Nem ünnepelted velem a szülinapjaimat, nem voltál ott egy karácsonyon sem! Ném láttad az első balett előadásom, nem voltál ott amikor kihullott az első fogam! Nem voltál ott az első bálon, nem pusziltál meg, és nem néztél csúnyán a kísérőmre! Nem láttad az első barátomat, és nem szidtál le az első csókom után, mondva, hogy még túl fiatal vagyok! És amikor először összetörték a szívem, te nem vigasztaltál meg és nem ígérted meg, hogy megkeresed az illetőt és elbeszélgetsz vele!- idegesen letöröltem a könnyeim, de még nem végeztem!- Nem tudod mi volt a jelem az oviban, hogy melyik általánosba jártam, nem tudod mi volt a kedvenc színem vagy, hogy melyik mesét szerettem a legjobban! Nem ismered a gyerekkori történeteim, nem voltál ott egy családi videón sem, sőt még csak nem is láttál egyet sem! Nem tudod miért van a jobb bokámon egy sebhely és nem tudod mennyit sírtam amiért nem volt mellettem az apám! Nem tudod mi akartam lenni ha nagy leszek és nem tudod ki volt az első szerelmem! Nem tanítottál meg úszni, se biciklizni! Nem kiabáltál velem ha elrontottam valamit és én nem szóltam neked vissza! Mert nem voltál ott! Egyszer sem!- nagy levegőt vettem, majd végre kimondtam a lényeget.- És ami a legfontosabb! Nem voltál ott amikor anya meghalt! Nem jöttél el a temetésére és nem segítettél nekünk túljutni azon az időszakon! Meghalt a feleséged, de az ég szerelmére, te már rég elhagytad! A gyerekeidnek viszont meghalt az anyjuk, de az nem zavart! Apa nélkül nőttünk fel Benivel! Még csak egy képeslapot sem küldtél soha!- a szememből megállás nélkül folytak a könnyek, de még nem fejeztem be. Felnézve rá azonban elakadt a szavam. Ő nem nézett rám. Görnyedten állt. Nem mondhattam hülyeséget, ez most nem az én büszkeségemről szólt. Többé már nem.- Nekünk nem volt apánk. De még van esélyed, még meg tudsz javulni! Zoeynak és Alexnek még lehetsz az apja. Úgyhogy, ha komolyan gondolod amit mondtál, ha tényleg jóvá akarod tenni ezeket, akkor szedd össze magad és játszd végre az apa szerepet. Mert velük még bepótolhatod az időt!- felnéztem az emberre előttem, és megijedtem. A mindig magabiztos, mindig céltudatos férfi megtörten, görnyedten, sírva állt előttem. Féltem, hogy összeroppan, ha valami rosszat mondok. Megsajnáltam. És akkor erőt vettem magamon, félre tettem a gyerekes viselkedésen, és megpróbáltam éretten cselekedni. -Mi meg... Talán még csinálhatunk közös emlékeket...- egy halvány mosollyal néztem rá. A szemem csípett a belekenődött sminktől, hajnali egy óra volt, de úgy éreztem tényleg megpróbálhatjuk. Úgy éreztem, még megoldhatjuk ezt az egészet. A szeme elkerekedett majd remegő kezekkel félre tolt egy széket az útjából, majd elém érve magához vont, és szorosan megölelt."
Ez volt az első közös emlékem az igazi apámmal.

Július 28.
Lassan vége a Júliusnak is, mi pedig még mindig nem beszélünk. Ha jól tudom, most épp távol vannak, valamilyen interjún, de pár nap múlva visszajönnek. Legalábbis még visszajönnek. Mert rohamosan közeledik a nyár vége, amikor is végleg elmennek. De addig még rendbe jöhetünk...valamennyire... talán. 

Augusztus 1. 
Nem hittem volna, hogy valakik ennyire eltávolodhatnak egymástól. Nem értem miért nem keresnek. Nem értem miért nem akarják elmagyarázni. Közel vagyunk egymáshoz, hisz itt vannak pár utcára, de mégsem voltunk még sosem ennyire idegenek. Sokszor sétáltam el a házuk előtt, de sosem álltam meg. Pedig én tényleg úgy indultam el! De ott valahogy sosem tudtam megállni... A lábaim mindig tovább vittek. 
A szállodában sok a munka, apa sok dolgot rám bízott. Jelenleg egy esküvőt szervezek, amit eszméletlenül élvezek... Teljesen új dolog és rengeteg munka van vele, de amikor apa közölte, hogy a menyasszony külön engem kért meg, hogy szervezzem meg, egyértelműen igent mondtam. Egy nagyon gazdag üzletember lánya megy férjhez, és azt mondta imádja a stílusom és szeretné, ha megszervezném a nagy napját. Őszintén, erre ki mondana nemet?! 
Hetek kérdése és egybe kelnek, ezért már szinte egy szabad percem sincsen, de ha jobban belegondolok, így nincs időm gondolkodni. Ami meg sehogy sem rossz. 

Augusztus 2.
- Elnézést!- estem be az irodába, ahol Jessica mosolyogva legyintett. Elhúzódott a virágossal folytatott telefonbeszélgetésem, így kicsit késtem az egyeztetésről. De szerintem már megszokta. Jessica Manson, vagyis a leendő Mrs. Hutch egy elbűvölő fiatal hölgy. Azt hinné az ember, hogy egy elkényeztetett, nyafogós, hisztikirálynő, pedig a valóságban ennek az ellentéte. Egyszerűen élvezet neki dolgozni, nincs akkora stressz ha elrontok valamit. De hát végül is ő jött hozzám. 
- Akkor a fogadás!- ültem le elé, és kinyitottam a mappám. A képeket kitettem előtte. Már szinte minden kész volt. A díszítésről, a virágokról, a színpadról, mindenről megvoltak a képek amiket csodálattal forgatott. A krém és a zöld szín dominál, de sok helyen barackot is fel lehet fedezni. 
- Ezek gyönyörűek lettek!- kezdett el sikítozni én pedig nevetve megköszöntem. Talán a legjobb ebben az egészben, hogy nem sokkal idősebb nálam, így tökéletesen megértjük egymást. Már szinte barátnők vagyunk. Mi ötletelünk, ő dönt, én megkeresem a lehető legjobb árut, a végén az apja meg fizet. Ez így volt megbeszélve és nem is nehéz kivitelezni. 
- Viszont nincs még előadótok. Ma van a határidő amit adtam, remélem nem felejtetted el!- néztem rá kicsit ijedten. Ha nem foglalom le még ma, már alig lesz választásunk. És sajnos megesik, hogy kimegy valami a fejéből. Nevetve megrázta a fejét, amire elmosolyodtam. - Ha szerencséd van, és olyan énekest kérsz akivel jóban vagyok, még baráti árról is lehet szó- kacsintottam rá, mire elnevette magát. 
- Sokat gondolkodtam, ugyanis Zack, mint általában, most is azt mondta döntsek én- nézett rám amolyan "mit lehet tenni, nem érdekli" tekintettel mire felnevettem.- Úgyhogy felírtam néhány embert akik szóba jöhetnek, és gondoltam majd segítesz a végleges döntésben.- mondta mosolyogva. 
A táskájából egy papírt túrt elő majd a kezembe nyomta.
-Nincs semmi baj, ha nem tudod megszerezni, de a legjobb lenne, ha valaki a lista tetejéről lenne, mert ők a kedvenceim -magyarázott, miközben széthajtottam a lapot -Tényleg, az sem baj ha nem a listáról lesz, csak legyen valaki, ha már itt van minden sztár egy helyen.
-Nyugi, ne aggódj!-néztem fel egy mosollyal -Bízd ide!
Bólintott, mire visszafordultam a listához. Az első név, amin megakadt a szemem, Ariana Grande volt, a lista legtetején. Elnyomtam a grimaszom, és tovább olvastam. Alatta a Maroon 5 állt, majd Mariah Carey, Lana Del Rey majd végül Tori Kelly. Gyorsan végigfuttattam a tekintetem még egyszer a listán. Gondolatban rögtön kizártam Mariah Carey-t és Lana Del Rey-t, mert biztos voltam benne, hogy ők nem vállalnák, hiszen Lana már hazament, Mariah pedig túl van zsúfolva, alig van a szállodában. A Maroon 5 kérdésesnek tűnt, úgyhogy az ő neve mellé egy "talán"-t biggyesztettem. Ariana Grande... na ezt az egy nevet nem szerettem volna a lista legelején látni. De hiába, hiszem jó hangja van, és jó számai. Nincs mit tenni.
-Tori Kellyt meg tudom szerezni, ez szinte biztos -szólaltam meg kicsit vontatottan.
Jessica elmosolyodott, de láttam, nem elégszik meg ennyivel.
-Maroon 5-nál érdeklődök, de nem ígérhetek semmit -húztam el a szám -A többi elég lehetetlennek tűnik, sajnálom -mondtam ki nyersen, mire Jessica kicsit lebiggyesztette az ajkát, de aztán hamar bólintott.
-Köszönöm szépen!
Sóhajtottam egyet, majd ismét a listára pillantottam.
-Na akkor a menü... -váltottam témát, és kitettem elé a háromféle összeállítást.
Elég sokáig tartott mire mindent átbeszéltünk, de lassan kezdett összeállni az egész. Jessica iszonyatosan örült, hogy nagyrészt minden le van foglalva, én pedig örültem, hogy jól végzem a munkám. Úgy tűnt, mostmár a végére értünk a megbeszélni valóknak, így szedelőzködni kezdtünk.
-Akkor majd kiküldöm az elfelejtett meghívókat, és körbeérdeklődök énekesért -vettem vállamra a táskám.
-És a pap...-emlékeztetett.
-Ja igen, beszélek a pappal. Nem felejtem el!-mosolyogtam.
Jessica a gyűrűjével babrált.
-Van még valami?-kérdeztem.
-Csak azt szerettem volna kérdezni -kezdte félénken -,hogy esetleg nem tudnál Arival beszélni? Tudom, vagy gondolom nem vagytok jóban, de örülnék, ha megpróbálnád.
-Ja, hogy erről is volt pletyka?-nevettem el magam.
-Hát..igen, volt -hajtotta le a fejét.
-Nem kell mindent elhinni!-villantottam egy mosolyt, ahogy kinyitottam az ajtót.
-Akkor megér egy próbát, nem?
-Lehet róla szó -hümmögtem -Csak nem nagy esélyt adok neki. Elég népszerű a csaj. De megkérdezem!
-Köszönöm!-virult ki a lány arca. -És mondd, akkor ugye nem igazak a pletykák?
-Nem, persze, hogy nem -hazudtam mozdulatlan mosollyal az arcomon.
Reménykedtem, hogy bejön a jóslásom, és Ariana nemet mond.

- Ariana, várj!- kiáltottam az éppen távozni készülő lány után. Órák óta próbáltam elkapni, már az napirendjét is sikerült megszereznem. Nem váltunk el nagyon kedvesen egymástól, lagalábbis az én részemről biztosan nem, így nem gondoltam volna, hogy valaha is kimondom még ezt a mondatot. De most itt voltam, a lány is itt volt, és nekem el kellett végeznem a munkám. Hiszen Jessica miatt csinálom. 
Csodálkozva fordult felém, majd várt meg. Nem volt semmi ellenszenv a tekintetében, inkább csak meglepődött. Ahogyan én is. 
- Szia, Chloe!- köszönt halványan mosolyogva. - Miben segíthetek?- távolságtartó volt, nem tudta hova tegye az egész megjelenésemet. Megpróbáltam a lehető legkedvesebben rámosolyogni, ezzel is megmutatva, hogy fehér zászlóval jöttem. 
- Van egy kis időd? Beszélni szeretnék veled...- meglepődtem a saját érzéseimen, de kicsit tartottam attól, hogy visszautasít. Nem csak Jess miatt, hanem inkább azért mert, ő volt az első aki felé nyitni kezdtem, azóta amióta nem beszélek a fiúkkal. És nem esett volna jól zárt ajtóba ütközni. 
- Persze, most épp ráérek!- mosolyodott el kedvesen. Egy halk sóhaj hagyta el a szám, a lány pedig intett, hogy kövessem. Egy kávézóba ültünk be.

- És körülbelül hány számról lenne szó?- nézett rám vigyorogva. Nagyon örült a felkérésnek, nem is tudta volna titkolni. Amint elmondtam, a szeme azonnal felragyogott. És őszintén, ezzel nagyot nőtt a szememben. 
- Ez igazán rajtad múlik, biztos vagyok benne, hogy Jessica akár egynek is nagyon örülne - mosolyodtam el, elképzelve a lány örömmel teli tekintetét. - Akkor ezek szerint, elvállalod?- néztem rá reménykedve. 
- Természetesen!- nevetett fel -Hiszed vagy sem, megtiszteltetés egy ilyen esküvőn fellépni, és örülök, hogy rám gondolt.- mosolygott büszkén. 
- Szuper!- csaptam össze a tenyerem- Akkor a részleteket még ma elküldöm, és szólj ha döntöttetek az időtartamról és az árról- álltam fel mosolyogva. Megrázta a kitartott kezem, és akár mennyire volt furcsa Ariana Grande-val kezet fogni, büszke voltam, hogy sikerült lefoglalnom. Már indultam volna el, amikor hirtelen megölelt. Meglepődve öleltem vissza. 
- Köszönöm-suttogta- Örülök, hogy nincs harag!
- Én is- mosolyodtam el. 

Augusztus 15.
Gombóccal a torkomban ébredtem. Az esküvő napja. Még volt fél órám az ébresztőig, de egyszerűen nem tudtam nyugton maradni. A laptopomat magamhoz véve átnéztem minden foglalást. Majd még egyszer. Természetesen minden rendben volt, mégis nagyon féltem, hogy elfelejtettem valamit. Hisz ez most már nem olyan mint az iskolában, ha egy dolgozat rossz, majd lesz új. Nem, itt ha az esküvő rossz, valakinek tönkre tettem a gyerekkori álmát. Idegesen csaptam le a képernyőt, majd igyekeztem nem arra gondolni, hogy mi romolhat el. Elmentem tusolni, ami szerencsére ellazított. Fehérneműben és törölközőben nyitottam ajtót Lounak, majd mosolyogva pusziltam meg. Mögötte ott toporgott Lux is, akit nevetve kaptam fel az ölembe. Rég nem láttam őket. 
Lou, a fiúk stylistja pár napja felhívott, hogy nem kell-e segítség a sminkemnél és a hajamnál, én pedig nem győztem neki megköszönni, hogy megkérdezte. Jól néztem volna ki ha nem hív, mert magamra nem is gondoltam egészen addig. 
Luxot hallgattam miközben Lou előkészítette a dolgait, majd vigyorogva lehuppantam elé. 
-Ezt mind használni fogod?-hunyorogtam a sok kipakolt cuccra. Feléről azt sem tudtam biztosan eldönteni, mi lehet.
-Nem, ez csak elrettentés, drágám!-csipkelődött, majd rám szólt, hogy fogjam hátra a hajam, és ne mozogjak. Ezután bele is kezdett. 
A keze magabiztosan és gyorsan járt, teljesen oda koncentrált, attól függetlenül, hogy közben beszélgettünk. Mindenről volt szó, még a fiúk is szóba kerültek. Persze nem kérdezett semmit, amit értékeltem, inkább csak azt mondta el, hogy a turnékon mennyire nehéz volt rendbe szedni őket. Sosem maradtak nyugton. Nevetve hallgattam a történeteket, és nagyon könnyen el tudtam képzelni amit csináltak. Kicsit meglepett, hogy turné vagy akármilyen fellépés előtt is pont ugyan olyanok mint akármikor máskor, de belegondolva ez egy óriási pozitívum. 
Füstös szemeket és vörös ajkakat kaptam. Az elején nem akartam egyiket sem, mondván, hogy én csak a szervező vagyok, de Lou azt mondta, bízzak benne. Végül is megérte, gyönyörű lett a sminkem, valamint igaza volt, hiszen ez nem csak egy egyszerű esküvő lesz... A hajamat kivasalta és néhány tincset oldalra font, hogy ne akadályozzon a munkámban. 
Amint kész lett mindennel, végre felvehettem a ruhám. Külön erre az alkalomra vettük Tashával a múlt héten. Egyből bele szerettem, amint megláttam a boltban. Vajszínű csipkéből van az egész ruha, háromnegyedes ujjú és a derekán egy vékony, fekete öv található. Színben passzoló magassarkúba bújtam, majd a Lou által kikészített ékszereket magamra aggattam. Mosolyogva forgolódtam a tükör előtt, meg voltam elégedve a végkifejlettel. 

Legalább a kinézetemmel minden rendben van, ha már a szervezésbe bármilyen baki becsúszhat. 
- Köszönöm szépen, Lou!- öleltem meg vigyorogva. Tényleg rengeteget segített. Nevetve puszilt meg, majd elköszöntem Luxtól is és már el is hagyták a házat.


És elkezdődött a fogadás! Az emberek az Első-tánc után a parkettre vonultak és elindult a táncolás. A hangulat az egekbe hágott, egyik család sem tartozott a csendes fajtába, így az egész terem nevetéssel és beszélgetéssel telt meg. Pár percre leülhettem, most épp nem volt dolgom. 
Eddig szerencsére minden a legnagyobb rendbe ment, egyetlen egy apró baki sem csúszott be sehova. Igaz, az izgalmam nem hagyott alább egy pillanatra sem, és inkább ötször körbeszaladtam mindent lecsekkolni, mintsem hogy beégjünk. Úgy tűnt, minden rendben volt, Jessica és Zack csak úgy ragyogtak és a meghívottak is jól kijöttek egymással. 
Elkezdték kihordani az ételeket, és tudtam, hogy Ariana most kéne megérkezzen a helyszínre. Hátra mentem a színfalak mögé és ellenőriztem, hogy minden rendben van-e. Természetesen semmi baj nem volt. 
A színpadon a függöny mögött elkezdték előkészíteni a díszletet és ezzel együtt az élet is megindult. Sminkesek és hangtechnikusok rohangáltak össze-vissza, de érdekes módon senki sem keresztezte a másik útját. Ariana öltözőjéből is ki-be rohangáltak az emberek, ezzel bizonyítva, hogy az énekesnő már megérkezett. 
Nem mentem be hozzá azonnal, hagytam hadd készüljön el, majd amikor az utolsó sminkesek is elhagyták az öltözőt, bekopogtam. Éppen a telefonján írt valakinek, de amint meglátott mosolyogva eltette. 
- Szia, Chloe- köszönt kedvesen, amit viszonoztam is. 
- Minden rendben, szükséged van valamire?- kérdeztem, és az idegesség kezdett visszatérni belém. Az nap utolsó nagyobb része következik, a fellépések. Ariana után jön egy zenekar, akiket szintén Jessica választott és itt még lehetséges, hogy probléma adódik. Ő viszont megnyugtatott, hogy minden a legnagyobb rendben, és mivel látta az idegességemet, azt is hozzá tette, hogy elég gyakorlott már a színpadon és képes feltűnés mentesen áthidalni apró hibákat. Ez tényleg megnyugtatott. 

Ariana a második számát adta elő és semmi baj nem volt. A vendégek megőrültek az első sorokban, Jassica pedig levakarhatatlan mosollyal, teli torokból énekelt. Remekül érezte magát és ez mosolyt csalt az arcomra.
Hihetetlenül hálás voltam Ariananak, hiszen elképesztő dolog volt tőle, hogy ekkora sztár lévére elfogadta a felkérést, csak azért, hogy valakinek bearanyozza a nagy napját. És annak ellenére mekkora szemét voltam vele mindig is. Egészen biztos, hogy félreismertem, és ennek nagyon örültem. 
A terem szélenél álltam, onnan nézelődtem szinte egész este. Nem nagyon beszélgettem az emberekkel, de nem is azért voltam itt. Éppen ezért lepődtem meg, amikor egy férfi állt meg mellettem. A ruhájára vetettem egy pillantást, és azonnal tudtam, hogy a tanúk egyike. Majd amikor teljesen felé fordultam vigyorogva vettem tudomásul, hogy Jake Lacy döntött úgy, hogy társaságot biztosít egy rövid időre. 
- Chloe, igaz?- nézett rám a nagy kék szemeivel. Mosolyogva bólintottam. 
- Jake, ugye?- viszonozta a mosolyomat, majd elfogadta a kinyújtott kezem. 
- Jessnek be sem állt a szája az elmúlt hetekben. Chloe ezt találta ki, Chloe azt találta ki, Chloe ilyen zseniális, Chloe olyan szuper- változtatta el a hangját és meglepően jól utánozta Jessica akcentusát. Nevetve hallgattam ahogy mesél, belül pedig nagyon jól esett. Örültem, hogy tényleg tetszett a lánynak. - Nem viccelek, minden második mondatában szerepelt a neved, úgyhogy azt mondtam magamnak, Jake el kell jönnöd az esküvőre, ha másért nem is, akkor Chloe miatt!- nevetett. 
- Értem, szóval csak miattam jöttél. A tény, miszerint tanú vagy, egyáltalán nem is lényeges, igaz?- kérdeztem, és minden figyelmem a nevető férfinek szenteltem. 
- Nem. Mondtam is Zacknek, hogy haver, ha nem küldtél volna meghívót, ki kellett volna dobass az esküvődről!- nevetett fel még hangosabban... Hát igen, így ismerkedtem meg még egy színésszel. Hozzá teszem, egy elég helyes színésszel. 
Végig beszélgettük az egész fellépést, amikor is nekem mennem kellett. 
- Na, igaza volt Jessnek... Megérte megismerni ezt a Chloet!- kacsintott játékosan, majd nyomott egy puszit az arcomra. Nevetve forgattam meg a szemem, majd elköszönve tőle hátra siettem. 

- Ariana ez elképesztő volt!- nyitottam be az öltözőbe felvillanyozva. Neki aztán tényleg van hangja. Azonban nem volt egyedül, amitől rögtön lefagyott a mosoly az arcomról.Rajta kívül egy göndör hajú, zöld szemű, brit énekes is benn volt. Harry. És nem sokkal az érkezésem után a banda többi tagja is megérkezett. Név szerint Louis, Niall, Liam és Zayn. Nagyon rég nem voltunk ennyire közel egymáshoz.
-Chloe, én próbáltam nekik elmagyarázni, hogy...-kezdett Ari magyarázkodni, de leintettem.
-Nem tehetsz róla! -mondtam neki, majd a srácokhoz fordultam.
-Csak nem titeket is meghívtak?-kérdeztem, és elmosolyodtam. Annak ellenére, hogy a szívem a torkomban dobogott, egészen nyugodt tudtam maradni. A hangomban kis remegéssel, és arcomon egy kedélyes mosollyal néztem végig rajtuk.
-Nézd Chloe...-vakarta Harry a halántékát.
-Hol a meghívótok?-szakítottam félbe továbbra is mosolyogva, mire a fiú ledermedt.
-Hát az nem nagyon van -vont vállat.
-Srácok, jobb ha mentek!-szólt közbe félénken Ariana.
Mintha meg sem hallották volna.
-Chloe, legyünk felnőttek és beszéljük meg éretten a dolgokat!-mondta Harry és hátranézett a többiekre, mire azok hevesen bólogatni kezdtek.
-Nem tudom, feltűnt-e srácok, de ez egy esküvő! -nevettem el magam idegesen. Azt hiszem ezzel végleg kiütöttem őket, mert csendben maradt mind.
Ariana ért a vállamhoz, és félrevont. Egészen a sarokba mentünk, hogy a fiúk ne halljanak semmit.
-Van egy ötletem -mosolygott a lány csillogó szemekkel, majd a fülemhez hajolt, és suttogva elhadarta a tervét.
Az arcomra mosoly szökött, ahogy hallgattam.
-Na?-nézett a szemembe.
-Ez rohadt jó!-nevettem, és megöleltem a lányt. Egymás karját szorongatva léptünk vissza a fiúk elé.
Arianara pillantottam, aki bólintott egyet, mire visszavezettem a tekintetem a fiúkra.
-Nem igazán vagytok az alkalomhoz öltözve, ezért nem mehettek ki a vendégek közé. Attól tartok meg kell várnotok, míg végzünk. Ja és a takarítóknak nem ártana egy kis segítség. Pontosabban -hagytam egy kis hatásszünetet, miközben szemügyre vettem ahogy a fiúk arckifejezése változik -mindjárt szólok nekik, hogy nem kell jönni!
-Mi?-kiáltott Louis. Ariana halkan kuncogott mellettem.
-Beszélni akartatok? Beszélünk... mihelyst az egész hely csillog-villog!-nevettem fel, majd kinyitottam az ajtót jelezve, merre menjenek. Mikor mindannyian kint voltak, dobtam feléjük egy puszit, majd becsaptam az ajtót.




6 megjegyzés:

  1. Áááá, már nagyon vártam, végre!
    Igencsak hiányoltam már a fiúkat. Remélem, kimagyarázzák magukat, mert még én is haragszom rájuk. Nem, nem a szerződés miatt. Hanem mert nem keresték őt.
    Az esküvőszervezés illik Chloehoz, jó ötlet volt. :) Amúgy az a csipkeruha, ami az esküvőn volt rajta, olyanom van nekem is pirosban. Pont olyan.
    Már várom a következőt... az Louis szemszögéből lesz? Már nagyon hiányoztak a fiúk, meg Mikát is hiányolom. :P
    Jó munkát a következőhöz, és köszönöm a feltöltést! <3
    És persze Kellemes Ünnepeket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülünk, hogy tetszett!:) Hahaha remélhetőleg nem sokáig haragszol majd;D igen a rész Louis szemszögéből lesz, már készülőben van...
      Hmm...Kölcsön adhatnád azt a ruhát:D
      Köszi a kommentet, neked is Boldog Karácsonyt!:)<3

      Törlés
  2. Hali!
    Uristeeen nagyon nagyon jó lett ez a várva-várt rész! Örülök, hogy Chloe jóban lett Arival :) Louis szemszög... Érdekesnek ígérkezik... ;)
    Nagyon várom a kövi részt
    Boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket!^3^
    Ölelés! Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, már kint is van:) Neked is Boldog Karácsonyt! <3

      Törlés
  3. Koszonjuk a reszt mar nagyon nagyon vartuk es mint mindig fenomenalis :) Csak igy tovabb es boldog karacsonyt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülünk, hogy tetszik és persze, hogy kivártátok amíg megérkezik:)<3 reméljük a Louis-os is tetszik majd!:) Kellemes Ünnepeket!:)<3

      Törlés