2014. november 23., vasárnap

22. Through the dark...


Sziasztok,
Sajnálom hogy megint ezzel kell jöjjünk, de nagyon elszomorít hogy nem kapunk kommenteket. A pipáknak persze örülünk, és köszönjük is, csak azt nem értem, hogy a megtekintések száma elég magas, akkor miért nem kapunk kommenteket. Az oldalt levő chatboxba is lehetne írni, a részek alá is, de sajnos nem jönnek. Persze örülünk minden olvasónak, és e miatt nem fogjuk abba hagyni a blogolást, csak azért jól jönne néhány visszajelzés...
Remélem tetszeni fog a rész, jó olvasást:)<3



- Chloe, csöngettek!- kiálltott fel Alex harmadjára. Szemet forgatva mentem le a földszintre. Az egy dolog, hogy nem képes kinyitni a két lépésre levő ajtót, de az, hogy hiába mondom neki hogy megyek, nem fogja be, már egy kicsit idegesítő. Egy gyenge suhintást mértem a tarkójára, mire nevetve előredőlt és rácsapott a kezemre. Ez mind csak pár másodpercig tartott, utána nyomkodta tovább a kontrollert.
Egy mosolyt varázsoltam az arcomra, majd lenyomtam a kilincset. Niall állt az ajtó túloldalán, zsebre dugott kézzel. Mosolyogva üdvözöltem, majd beinvitáltam amíg belebújtam a cipőmbe. 
- Kinyírlak!- hallatszódott a kiabálás a nappaliból. Kérdőn nézett rám, de egy legyintéssel elrendeztem. Ilyenkor nem érdemes zavarni az öcsém. Épp ordítottam volna el magam,hogy elmentem, amikor Alex kicsoszogott az előszobába. Még mindig pizsamában volt, de tekintve hogy beteg, semmi ellenvetésünk nem lehetett. 
- Időben hozd haza!- szigorúan nézett Niallre én pedig majdnem elnevettem magam. Aranyos volt, ahogy a filmekből próbált idézni, tekintve hogy nem volt kitől tanuljon.- Nagyon vigyázz rá!- mondta mielőtt lenyomtam volna a kilincset.
- Vigyázni fogok!- mosolygott rá Niall, és kiment az ajtón. 
- Menj vissza, ne fázz meg még jobban!- mondtam neki kedvesen mosolyogva. Jól estek a szavai, jól esett hogy bár kicsi de itt van nekem. Még intett egy aprót majd már csak a talpai csattogását lehetett hallani a kőpadlón. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd elindultam Niall felé. 
Az út a "szabad" kávézóig viszonylag csendben telt. Mint minden ilyen helynek, a kávézónak is két bejárata volt, egy a szállodán belül és egy a kerítésen kívül. De persze ide is csak a gazdagok juthatnak be. Egy kis csengő jelezte az ajtó nyitódását, és Niall udvariasan maga elé engedett. Halk zene szólt és finom kávé illat terjengett a levegőben. Nem voltak sokan, de üresnek sem lehetett mondani a helyet, éppen elég volt ahhoz, hogy ne legyünk túl feltűnőek. Leültünk egy kétszemélyes asztalhoz, amikor kiszúrtam valakit, illetve valakiket. Egymás mellett ültek és egy papír felett görnyedve nevettek. Ariana és Harry, a tökéletes pár. Nem akartam különösebb figyelmet fordítani rájuk, mégis megszakadt a szívem. Nem értettem magam. Még mielőtt észrevehettek volna, elkaptam a szemem. 
- Randiznak?- nem akartam kimondani, de kicsúszott. Kellemetlenül éreztem magam, nem tudtam mit tegyek. Semmi közöm hozzá, és ha lenne is, nem a saját randimon kéne érdeklődjek róla. Egyáltalán ezt lehet randinak hívni?!- Öhmm, mit csináltatok ma?- próbáltam témát váltani.
- Nem, nem randiznak.- mosolyodott el Niall, nekem pedig érezhetően kipirult az arcom. Egy kicsit azért megnyugtattak a szavai, de ez nem jelentette azt hogy kevésbé volt kellemetlen a téma.- Ha ez megnyugtat, én is ugyan ezt kérdeztem Hazztól pár napja.- nevette el magát és én is elmosolyodtam, az más kérdés hogy csak illemből. Ha tudnád hogy ettől nem érzem jobban magam...

- És Louis térden állva kezdett el könyörögni Elnek, hogy vele menjen haza ne Liamékkal.- nevetett én pedig ha a sztoritól alapból nem sírtam volna, a nevetését hallva biztosan elerednek a könnyeim. Rég nem éreztem ennyire jól magam, ezért hálás vagyok Niallnek.
- És, végül megkegyelmezett a pasijának?- kérdeztem két röhögés között, mire bólogatni kezdett. 
- Sziasztok!- hallottam meg mellőlem, és a mosoly az arcomra fagyott. Lassan fordultam feléjük. Teljesen tisztában voltam vele hogy kik azok. - Nem is láttuk hogy itt vagytok!- a mély hangjától kirázott a hideg. Nem értettem magam, és ha én nem értek valamit az nagyon kiakaszt. Legszívesebben sikítoznék a szobámban és rombolnék. Már a gondolata is csak mégjobban összezavart és azon kaptam magam hogy röhögök, persze nem látványosan. Ha az ember magával beszél, már az sem egészséges, én pedig nem hogy beszélgetek, hanem ki is röhögöm saját magamat. Lehet, beszélnem kéne egy orvossal. "Szép jónapot, azt gondolom hogy komoly bajom van. Magammal beszélgetek egy idióta miatt, aki nem hogy nem jön be, de nem is ismerem. Ráadásul azon szoktam gondolkodni, hogy ő mit csinál ameddig én őrjöngök magamban. Kérem írjon fel valamit, mert egyre súlyosodnak a tünetek. Maga szerint túl fogom élni?!" Igen, minden bizonnyal gyors beutalót kapnék az idegosztályra. Lehet, el is kéne menjek... Egy apró rúgást éreztem a bokámnál, így hamar elzártam a gondolataim. Ariana tartotta felém mosolyogva a kezét. Gyorsan kapcsoltam, és bármennyire nem akartam most érintkezni vele, kizártam a mellette vigyorgó göndört és megráztam a kezét.
- Chloe vagyok - mosolyogtam rá. Elővettem a rajongói énem, aki képes bárkitől aláírást kérni. 
- Tudom!- kuncogta el magát, én pedig elvörösödtem. Nem akartam beszélgetni vele, de láthatólag ő sem nagyon törte magát. Egy idő után azonban kezdett kínossá válni a csend.
- És...- kezdte Harry. Bárki elkezdhette volna a kommunikálást... Bárki! Miért neki kellett?! Lenyeltem a megszólalásom, és inkább érdeklődést tettetve néztem fel rá.- Ti mit csináltok itt?!- egy ártatlan kérdés és a fejemben ezer meg egy lavina indult meg romboló útján. Alapból rávágtam volna, hogy randizunk, de két okból sem tettem. Az egyik, ami kevésbé fontos, az az hogy magam sem voltam benne biztos hogy mi ez, de bármikor bekamuztam volna bárkinek ha a helyzet úgykívánja. A fontos ok viszont az, hogy ha azt mondom az olyan, mintha fel akarnék vágni vele. Mintha csak azért jöttem volna el, hogy bebizonyítsam nem érdekelt a csókja és tovább tudok lépni gond nélkül. 
- Randizunk...- mosolygott Niall, de valamit éreztem a hangjában. Mélyen Harry szemébe bámult, aki reakció nélkül fogadta a hírt. Őt tényleg nem érdekli, megint csak minden apróságba belelátok mindent, pedig nincs is valóság alapjuk. Szerencse hogy nem látnak bele a fejembe, mert nevet kéne változtassak, és inkognitóban elköltözzek a Bahamákra, annyira beégnék. Nem bírtam tovább, elmosolyodtam. Lehet ez lesz a munkám. Hülyeségre tanítom majd az embereket. Biztos a legjobb lennék belőle.
- Zavarna, ha csatlakoznánk?- a hangja rekedtebb lett mint általában. Igen Harold, zavarna ha beszállnátok a randinkba. Ez milyen kérdés?! Hogy lehet ennyire pofátlan?! Éppen válaszoltam volna valamit, amikor megakadt a szó a torkomban. Az ajtó feletti csengő megszólalt. Reménykedtem hogy rosszul láttam az üvegajtón keresztül, de nem. Brian és egy plázacica léptek be az ajtón. Kezdem úgy érezni, hogy mostanában többet látom, mint amikor együtt voltunk. Rögtön kiszúrt, és egy gúnyos mosoly terült szét az arcán. Akaratlanul is eszembe jutottak a szavai.  "Remélem elhitted, hogy tényleg jelentesz valamit azoknak a fiúknak, mert annál jobban esel majd pofára, mikor kiderül, hogy csak átbasztak. Igaz, én többet nem leszek a pasid, de le is szarom, hiszen apád már talált másokat, akiknek elég egy kis lé és összeállnak bármilyen kurvával!" Nem tudtam mit tenni ellene, a keserű érzés hatalmába kerített. Lopva a két fiúra tekintettem, mindketten engem fürkésztek. Akármennyire is láthatóan akar Harry érzelmileg tönkre tenni, biztos vagyok benne hogy nem lenne ilyenre képes. Niall meg Niall. Csak úgy süt belőle az aranyosság, kedvesség és a törődés. Nem tehették. Nem tennének velem ilyet. 
- Menjünk!- néztem a szöszire kérlelő tekintettel. Azonnal felállt, belebújt a dzsekiébe, letette a fizetendő összeget az asztalra majd kézen fogott, és elindultunk kifele. Éreztem a tekinteteket a hátamon. Tudtam hogy Brian és Harry is engem bámul, de nem zavart. Jól esett Niall érintése, megnyugtatott és sikerült kizárnom a zavaró tényezőket. Aranyosan maga elé engedett az ajtóban, majd ahogy kiértünk, ismét összekulcsolta az ujjainkat. Nem szóltunk egymáshoz, mégsem volt kínos a csend. Tudtam hogy nem kell bocsánatot kérjek, mert eljöttünk, és ő is tudta hogy nem ő tehetett arról hogy kik voltak a kávézóban. 
- Öhmm, kísérjelek haza, vagy még lógnál velem?- félénken rám nézett, majd a mondat végébe belepirult. Gondolom nem így akart fogalmazni, de nem bántam. Ha jobban belegondolok nekem is olyan érzésem volt, mintha egy baráttal lennék, eltekintve az apró dolgoktól, mint például a keze ami szorosan tartotta az enyém. 
- Szívesen maradok még, sőt, van is egy ötletem hova menjünk!- csillant fel a szemem, majd elkezdtem rohanni az egyik irányba, magam mögött húzva őt. Rögtön kirobbant belőle a nevetés, és én is elmosolyodtam. Pár sarok után azonban lelassítottam, ezzel őt is arra kényszerítve. 
- Na, megjöttünk?- kérdezte csodálkozva. Az arca kipirosodott a futástól meg a nevetéstől. Értetlen tekintettel nézett körbe, és majdnem elnevettem magam az arckifejezésén. Egy ugyan olyan utcarészen álltunk mint ahonnan elkezdtünk futni. Nevetve nyomtam egy puszit az arcára. Teljesen baráti gesztus volt, és elkezdtem gondolkodni, hogy vajon többet jelent-e nekem mint egy barát. Igazából, nem kellett most eldöntsem a választ, mert a hely ahova igyekeztünk kicsit sem romantikus. 
- Nem, csak nem szeretek futni.- vontam meg a vállam, mire ismét kirobbant belőle a nevetés. Én is csatlakoztam, mire átkarolta a vállam, és nevetve közelebb húzott magához. 
- És, hova megyünk?- kérdezte csillogó szemekkel, amikor ismét elindultunk. 
- A szálloda legmenőbb helyére- mondtam lassan, majd felnéztem a kivilágított épületre. BounceBounce. Megragadtam a kezét, majd elkezdtem befele húzni. Az ajtóban a kenguru jelmezbe öltözött ember vigyorogva köszöntött. 
- Szia Chloe! Már hiányoltunk a körünkben!- kacsintott, én pedig mosolyogva bele csaptam a kitartott kezébe. Ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, Niallból ismét kirobbant a nevetés, de most annyira, hogy meg kellett álljon. Mosolyogva toporogtam arra várva hogy végezzen. Innen nincs menekvés, ha ide bekerülök, addig nem távozok amíg el nem fáradtam. Mikor végre befejezte, elindultunk befelé. A recepciós mosolyogva kezembe adott egy szekrénykulcsot, én pedig leolvasva a számát, céltudatosan indultam el a helye felé. Elfordítottam a zárban a kulcsot, majd utasítottam Niallt, hogy vegye le a cipőjét és a kabátját. Miután végeztünk, bezártam a szekrényt, majd a kulcsot leadtam a hölgynek. Ahogy közeledtünk a nagy ajtóhoz, úgy nőtt a gyerekzsivaj is. 
- Remélem tetszeni fog!- vigyorogtam a mellettem haladó szöszire, majd lenyomtam a kilincset és kitártam az ajtót. 
Egy óriási játszóház tárult a szemünk elé. Ugrálóvárak, trambulinok, játék kastélyok és minden más terítette be az egész termet. Egy óriási vigyor térült szét az arcomon, majd fél szemmel Niallra sandítottam. Kitátott szájjal bámulta a játékok tömkelegét, én pedig elnevettem magam. Belékaroltam, majd megtettem az első lépést egy felfújt matracra. Ez terítette be az egész termet, így tényleg minden egy ugrálóvár volt. Nem kellett sok, Niall is életre kelt, és elkezdett ordítozva pattogni. Kirobbant belőlem a röhögés, ő pedig mosolyogva fogta meg a kezem és kezdett el befele húzni. Nem tudom hogy csinálta, de valahogy összeakadtak a lábai, és hatalmasat zakózott, de persze azonnal vissza is pattant. Még jobban el kezdtem nevetni, ő pedig nagyokat pislogva ült a földön. Hivatalosan is megérkezett. Én is pont így kezdtem az alső alkalommal amikor itt jártam...

- Huhh, ez eszméletlen volt!- karolt belém Niall, én pedig röhögve bólogattam. Legalább 4 órát ugráltunk megállás nélkül, és elmondhatom rég nem szórakoztam ilyen jól. Egyedül is vicces ide jönni, de most rájöttem hogy társaságban még bulisabb... persze csak akkor ha az illető nagyjából veled egykorú. Lassan haladtunk a házak felé, nem szóltunk egymáshoz, nem volt ra szükség. Egy pár perc után Niall elkezdett halkan dúdolgatni, én pedig azonnal felismertem a dalt. 
- "You're favourite band, the way that you dance... But baby! Baby! Does he know you can move it like that?!"- kezdtem el énekelni, ő pedig hangosan felnevetett. Nem kellett sok, ő is beszállt a számba, és ketten dalolásztunk. Pár alkalmazott eljött mellettünk, és láttam hogy igyekszenek elfojtani a mosolyukat, de igazából nem zavart. Az utolsó mondatnál a végső beállás sem maradt el, ugrottunk egyet és a kezünket kitártuk oldalra. Pár másodpercig állhatunk úgy, majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.
- Igazából csak tesztelni akartam, hogy ismered-e a számainkat.- mondta két nevetés között, én pedig hasba vágtam, de tudtam hogy nem fájt neki. Persze ő rájátszott, és fájdalmasan nyögdécselve összegörnyedt. Csak egy jóízűt nevettem rajta, nem foglalkoztatott különös képpen. 
- Bejössz?- mutatott mosolyogva a mögötte levő Direction házra. 
- Nem, tanulnom kéne.- néztem az utat amely a saját házamhoz vezet. Bár tudtam, hogy ebből nem lesz készülés, haza akartam menni. 
- Létszi!- nézett rám kiskutya szemekkel, mire halványan elmosolyodtam, de nemet intettem a fejemmel. Ahogy ezt meglátta, kicsit behajlította a térdét és előre dőlt. Nem tudtam mit csinál, majd hirtelen felkapott a vállára. Az ijedségtől egy apró sikoly hagyta el a számat, mire ijedten befogtam a kezemmel. Azonnal meghallottam a jellegzetes Niall nevetést, és a válla elkezdett rázkódni a hasam alatt. Ez engem is nevetésre késztetett. Lassan, dőlöngélve indult befelé, miközben mind a ketten nevettünk. Már azt sem nagyon tudtam hogy min.
- Te-gyél. Le.- mondtam akadozva, de fittyet hányva a kérésemre folytatta az útját befelé. Röhögve elkezdtem csapkodni a hátát, de nem értem el vele semmit. Már éppen kezdtem volna kényelembe helyezni magam, amikor a lábam neki csapódott valaminek. 
- Bocsi, azt hittem nyitva van.- mondta a koordinációs problémákkal szenvedő szöszi, és megdörzsölte fél kézzel a tarkóját. Nem voltam felkészülve az esésre, amit a jelenleg biztonságot nyújtó karjának hiányérzete keltett bennem, így ijedten karoltam át a csípőjét.
- Nyugi, nem esel le!- nevette el magát, mire én motyogtam egyet az orrom alatt. Elindult a kerten keresztül a hátsó rész felé, miközben arról magyarázott, hogy biztosan ott lesznek a többiek. Nem különösebben figyeltem rá, a szemem előtt elhaladó fűszállakra összpontosítottam. Ahogy egyre közeledtünk a teraszhoz, úgy nőtt a hangzavar is, majd mikor hirtelen kitört mindannyiukból a nevetés, tudtam hogy megláttak minket. 
- Haver, az Chloe a hátadon?- kérdezte Louis, és hallottam a hangján hogy közel áll a nevetéshez. Épp mondtam volna valamit, amikor egy kezet éreztem meg amint egy óriásit csap a fenekemre. Ijedten kezdtem el rúgkapálni, miközben szinte reflexből szidtam a szöszit. 
- Niall, te idióta! Te nem vagy normális! Tartsd a kezed látható helyen, távol a testrészeimtől!- csak úgy jöttek belőlem a szavak, nem is kellett gondolkodjak a folytatáson.- Ha egyszer lekerülök innen, megemlegeted azt a napot amikor kezet emeltél a hátsó fertályamra! Édesanyád nem tanította meg az alap illemszabályokat, mint például hogy ne csapdosd egy lány seggét!?- amilyen komolyan kezdtem el kiabálni, olyan nehézzé vált a végére hogy ne nevessen el magam. Éreztem ahogy az eddig alattam röhögő barátom meggörnyed, majd már a talajt is érzékelhettem a talpam alatt. Ahogy elengedett elkezdett futni, és mit ne mondjak nagyon jól tette. Azonnal utána eredtem, és nem kellett messze menjek amíg beértem, mert a nevetéstől nem haladt túl gyorsan. Löktem rajta egyet, mire elvesztette az egyensúlyát, élőre esett. Csak egy nagy csobbanást lehetett hallani, mire megszeppentem. Niall ült velem szemben, csurom vizesen, nagyokat pislogva, a kerti tóban. Mindkettőnk arcáról sütött a megdöbbenés, és a többiek hangos röhögése hozott vissza a jelenbe. Nem kellett sok, fuldokló nevetésbe kezdtem, összegörnyedtem és a földön fetrengtem. Gőzöm sem volt róla, hogy ott a kerti tó, sőt igazából azt sem tudtam hogy egyáltalán van nekik olyanuk, de mindenképpen jól jött ki. Niallnak sem kellett sok, ő is csatlakozott a nevetéshez. Konkrétan a saját szerencsétlenségén szórakozott. Miután kicsit megnyugodtam felálltam, és összeszorított fogakkal, egy egy rövid nevetéssel tűrtem ahogy jól megölelget, ezzel engem is teljesen összevizezve...

- Louis, fejezd be! - mondta Soph két nevetés között. Már benn ültünk a nappaliukban, és olyan fél órája érkeztünk meg ahhoz a ponthoz, amikor Louis nem tudta tovább lefoglalni magát és minden féle hülyeséget csinált. Jelenleg Soph oldalába szurkálja az ujját, amit ő nagyon, a lány viszont kevésbé élvez.- Ne merj hozzám érni mégegyszer!- nézett szúrósan rá, de mivel Lou is tudta hogy csak viccel, ismét megbökte. 
- Louis William Tomlinson! Ne taperold a csajomat!- mondta Liam mély hangon. Mintha Louis csak erre várt volna, egy ordítással ráugrott Liamre, és mind a ketten elterültek. Nem zavarta őket hogy a földön vannak, folytatták tovább a "bunyózást". Én rajtuk nevettem, Elt és Sophiat nem nagyon zavarta a fiúk harca, beszélgettek, Harry és Niall is valamin nevettek egyedül Zayn és Perrie nem vettek részt a beszélgetésekben. Pár pillanat múlva fel is álltak, és kivonultak a konyhába. Láttam hogy Pezznek valami nyomja a szívét, de nem akartam megzavarni őket, majd csak kideríti a barátja. 
- Activitizzünk!- kiálltott fel Louis miután befejezték az öldöklést. 
- Kizárt!- mondtam egyből, és mindannyian elnevették magukat az emlékre. Én nem játszom velük! A többieket úgy tűnt meggyőzte, így én felálltam hogy igyak valamit. El is felejtettem hogy a konyhában vannak Zaynék, így lefagytam amikor beléptem. Úgy tűnt éppen valami komoly dologról beszélnek, ezért még kellemetlenebb volt.
- Jujj, bocsi, nem akartalak megzavarni titeket!- mondtam azonnal. Zayn egy elnéző mosolyt küldött felém, és Pezz pedig megfordult. Döbbenten vettem észre, hogy könnycseppek vannak a szemében. Zavartan álltam egyik lábamról a másikra, azt is elfelejtettem hogy miért jöttem. Nem tudtam megkérdezzem-e a lányt hogy mi baja van, ezzel is rontva a helyzeten, vagy hagyjam hogy Zayn elintézze. Biztos vagyok benne hogy el tudná. Az eszem azt mondta hogy menjek el, de a kíváncsiságom nem engedett és mint mindig, most is ez a részem győzött. 
- Perrie... Tudok segíteni valamiben?- halkan kérdeztem, nem akartam hogy kinn bárki is meghallja, de a nevetésekből következtetve tudtam hogy nem ránk figyelnek. 
- Nem, nem köszi, csak kimerültem.- mosolyodott el miközben szipogott párat. Halványan bólintottam, miszerint vettem a célzást, és megfordultam. Épp léptem volna ki a konyhából, amikor meghallottam ahogy szólít. 
- Chloe, várj!- pár lépést beljebb mentem, hogy ne keljen ordítson.- Talán mégis lenne valami...- nézett rám bizonytalanul, mire egy mosollyal ösztönöztem hogy folytassa.- Lesz egy vacsora, ahova meghívták a Little Mixet, és holnapra kéne ruhát nézni. Teljesen kiment a fejemből és a stylistok azt mondták magunk kell kiválasszuk. Én nem ismerek senkit itt LA-ben, te esetleg nem tudsz ajánlani valakit aki ilyenkor is fogadna?- félénken nézett rám. Tudom milyen érzés ha valamivel nem vagy kész időre, igy a fejemben elkezdtem kutatni emberek, boltok után. 
- Dehogynem!- mondtam pár pillanat után.- Meg is van a telefonszáma!- mosolyodtam el, amit ő is viszonzott.- Öhmm, Zayn, ti is jöttök?- kicsit ideges voltam. Tudtam hogy arról van szó, amelyiken Mikával fogok megjelenni. 
- Még nem válaszoltunk.- mosolyodott el, én pedig bólintottam. Félre vonultam telefonálni, majd egy nagy mosollyal mentem vissza hozzájuk. 
- Megvárnak minket, és személyesen jön segíteni!- mosolyodtam el büszkén, mire nevetve megölelt. 
- Köszönöm!- motyogta a nyakamba. 
- Igazán semmiség!- öleltem vissza.- A vásárlás sosem árt!- kacsintottam rá miután elengedett, ő pedig nevetve bólogatott.
- Csajok, Chloeval megyünk estélyit vásárolni, jöttök ti is?- nézett rájuk vigyorogva. Nem kellett kétszer mondani, mind a ketten talpon voltak, és már a cipőjüket húzták. - Majd jövünk!- intett Pezz, és karon ragadva húzott ki az ajtón. 
- Csak nem bánják ha elviszünk egy autót.- mondta nevetve El, és már be is ugrott a vezető ülésre. Nem kellett kétszer mondani nekünk sem, azonnal beültünk mi is, ő pedig rátaposott a gázra. Két rövid dudaszóval köszönt el a fiúktól, amit ők az ajtóból egy nevetéssel díjaztak.
- Irány Los Angeles!- kiáltotta Soph, én pedig röhögve a fülemhez kaptam. Kicsit hangosra sikeredett. El benyomta a rádiót, a zene üvölteni kezdett mi pedig kihajtottunk a szálloda kapuján, bele az éjszakába...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése