53. Inside

Kicsit késve, de itt van Hazza része is! 

22 éves... Olyan gyorsan felnőnek:'( 

Reméljük nagyon jól érezte magát és sok virágos inget kapott ajándékba. 😍😄

U.i: Üdvözlünk, drága Freddie Tomlinson❤️

~Harry szemszöge~

-Kihez megyünk? -kérdezte Niall álmosan. Chloe csak a vállát vonogatta. Talán tényleg nem érdekelte már az egész.

-Menjünk hozzánk -mondta Zayn -Az közelebb van.

-Oké -a lány megint csak vállat vont. Beharaptam a szám, és követtem a társaságot, ami a mi házunk felé vette az irányt. Egyre jobban féltem, mi lesz. Rengeteg időm volt összeszedni a gondolataimat, de most, ahogy egyre közeledett az igazság pillanata, mindent, amit mondani akartam elfelejtettem. Törtem a fejem, de egyszerűen semmi használható nem jött fel, szemem bekönnyezett az idegességtől. Bíztam a többiekben. Talán ők nem izgulnak annyira, gondoltam.

-Akkor...?-fordult velünk szembe Chloe. Egy széken ült, mi öten pedig vele szemben a kanapén. Egyikünk szokás szerint a karfára szorult ki, és ez a valaki most én voltam. Megérdemeltem. 

-Akkor ... -nézett körbe Louis álmosan. 

-Akkor? -nézett rám Zayn jelentőségteljesen. 

Megköszörültem a torkom. Majd még egyszer. De nem mertem Chloe szemébe nézni,  tudtam,, hogy engem figyel. 

-Elkezdjük még ma? -kérdezte. Nem gúnyolódott, de sürgetett, fáradtan ejtette ki a szavakat a száján. Láttam rajta, nem akar többet veszekedni, nem akar többet kifakadni. Már nem érdekli. 

-Ne haragudj -hadartam -Szóval... gondolom tudod, miről szeretnénk beszélni. 

Chloe bólintott. Azt hittem, rám szól majd, hogy világosítsam fel, legyek szíves. De nem tette. Hosszúakat pislogott, de figyelt rám. Izzadni kezdtem, ahogy magamban kétségbeesetten próbáltam összeszedni a mondanivalómat, közben pedig legalább tízszer megbántam, hogy beszélgetésre kényszerítettük a lányt. 

Pont Chloe volt az, aki kisegített. 

-Rendben. Harry, srácok, akkor most mondjatok el mindent őszintén. Mindent! Egészen onnan, hogy 2012-ben először találkoztunk. 

-Az nem az első volt -szólalt meg Zayn. Mind érdeklődve néztünk rá. 

-Mi találkoztunk egyszer. Talán 2001-ben, vagy nem tudom... Négy-öt évesek voltunk -Zayn a hajába túrt.

-Igen, emlékszem -adott neki igazat Chloe. -A családjaink összevesztek, és azóta nem beszéltek. 

-Ja, de hogy min, azt azóta sem tudom -mosolyodott el halványan Zayn. 

-Ugyanez. Gőzöm sincs. De még a veszekedés előtt készült a kép.

-A kép, amiről Liam felismert -fejezte be Zayn a lány megkezdett mondatát. Mi csak kapkodtuk a fejünket, Liam pedig kihúzta magát. 

-Nem tudom, hogyan csinálta, mert azon a képen így nézek ki -kaparta elő a telefonját, és körbemutatott egy lefotózott papírfényképet. Én nem ismertem volna fel, az is biztos. Nagyon aranyos kislány volt, kicsit pufók, ami most nem mondható el róla.

-Józanon nem ment volna szerintem -biccentett Liam. Csak kicsit be voltam csípve. 

-Szóval aztán Chloe, te láttál minket az X-faktorban, igaz? -szegezte neki a kérdést Zaynt. Úgy látszott ez most inkább rokonok közti tisztázás lesz. Csak hallgattam, és figyeltem. 

-Igen, láttalak -felelte a lány nyugodtan. 

-És tudtad, hogy én rokonod vagyok? -dőlt előre Zayn, és folytatta a vallatást.

-Igen, tudtam. Anya elmondta, én nem ismertelek fel -hihetetlen nyugalommal ejtette ki a szavakat. 

-Miért nem kerestél meg, mikor elvesztettétek mindeneteket? -Zayn nem vádolta, nem kérte számon, csupán érdeklődve tette fel a kérdést. Mindannyian nyugodtak voltunk, talán a korai óra miatt. 

-Nem ismertelek. Büszke családunk van, te is tudod. Nem gondoltam, hogy visszautasítasz, de abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán el tudlak érni, hogy ilyen híres lettél.

Zayn bólintott. Nem vitatkozott.

-Akkor 2012 -szólalt meg Liam némi hallgatás után -A húgod szaladt be hozzánk, mert ő szerette a bandát. Aztán te jöttél, hogy megkeresd. Én pedig valami csoda folytán felismertelek egy régi fényképről, amire már nem is emlékszem, mikor láttam. 

-Miért fogadtál be? -szögezte neki Chloe a kérdést. 

-Mert kedves akartam lenni. Nektek sosincs ilyen, hogy random rátok jön a kedvesség?  Főleg néhány ital után. 

-Ez azt jelenti, hogy ha nem iszol, akkor nem fogadsz be? 

-Nem tudom -Liam őszinte volt -Szerintem akkor is befogadlak, de nem vagyok benne biztos. 

-Rendben -bólintott Chloe -És miért nem akartátok, hogy elmenjek? Miért csesztétek el az ébresztőt? -még mindig nem volt dühös a hangja, csak kíváncsi. 

Csend volt. Lehajtottam a fejem, és a többiek is félrenéztek.

-Először is: ki volt az? -nézett körbe rajtunk, egyesével mindenkit felmérve. 

-Liam volt -szólaltam meg -De én kértem meg. 

A lány egy pillanatra ledermedt, én pedig folytattam. 

-Mondtam neked, hogy hallottalak énekelni este. Részeg voltam, nem is kicsit, és Liam is jobban kidőlt később, és valamit hadart nekem a lányról, aki az emeleten alszik. Akkor mondtam neki, hogy ne hagyjon elmenni. De nem emlékeztem semmire reggel, azt hittem az éneklésed is csak álmodtam. Liam mesélte el később. 

-Értem -bólintott Chloe -Akkor megint ott vagyunk, hogy a pia miatt maradtam nálatok. Mekkora találmány ez az alkohol -mosolyodott el. 

Nem vitatkoztam. Csendesen tördeltem a ujjaim. 

-És Louis, te miért játszottad el a barátom? -nézett a fiúra. 

-Nyilván mert láttam, hogy azzal a rémes alakkal beszélgetsz. Meg akartalak védeni -Louis zavartan vakarta a tarkóját.

-Miért?

-Nagy hazugság, ha azt mondom, kedves vagyok? -kérdezte álmosan. 

-Nem, nem az -vont vállat Chloe -De tényleg semmi hátsó szándék nem volt ebben? 

-Nem, nem volt -Louis mélyen a lány szemébe nézett, aki állta a tekintetét. Egy darabig farkasszemet néztek, végül Chloe kapta el a pillantását.

-Hiszek neked -mondta, majd folytatta -Ugrunk az időben. 2014, megérkeztek a szállodába. 

-Velem találkozol -emelkedik Lou tenyere. 

-Igen. De előtte még Liam apjába ütközöm. Szó szerint. 

-Találkoztál apámmal? -nézett Liam csodálkozva. 

-Igen, téged keresett -felelt a lány -Aztán találkoztam Louis-val, aki felsegítette az egyik ügyetlen hordárt. 

-Nathan -vágta rá Louis. 

-Erre meg hogy a francba emlékszel? -Chloe meglepődött. Louis csak megvonta a vállát. 

-De nem vártál meg minket -szólt közbe Niall. 

-Igen, mondtam, hogy várj, hozom a többieket, de mire visszaértünk, már sehol nem voltál -döntötte oldalra a fejét Louis. 

-Nem akartam, hogy apám megtudja, ismerlek titeket -vont vállat Chloe. Megint. Miért vonogatja a vállát? 

-Miért? -szögeztem neki a kérdést kissé remegő hangon. Rám kapta a tekintetét. 

-Ismered apámat. Hogy milyen... milyen volt -tette hozzá. Ez meglepett, és sok kérdést vetett fel bennem, de csak bólintottam. 

-Aztán megismertük valóban -húzta el a száját Niall. 

-Ha már itt tartunk, lennétek szívesek elmondani, miért mentetek bele apám szerződésébe, ahelyett, hogy szóltok nekem? 

Csend lett. Ez kettőnknek szólt. Nekem és Niallnek. 

-Önzőségből -felelt Niall, és egy pillanatra rám nézett, majd folytatta -Önzők voltunk, és magunk mellett akartunk tartani. Mielőtt megkérdezed, miért, azért mert megkedveltünk. És itt már semmilyen alkohol nincsen a képben. 

Chloe elhallgatott. Fejét ide-oda döntve nézte a szőnyeget. 

-Én is megkedveltelek titeket -mondta -De ez nem azt jelenti, hogy megbocsájtok. Nagyon megbántottatok azzal, hogy hazudtatok. És te, Harry, te mással is -nézett rám, én pedig ajkaimat beharapva hajtottam le a fejem. -Emellett rengeteg örömöt is szereztetek, feldobtátok a napjaimat. Sajnos nem látok át mindent, nem tudom, mi volt őszinte, és mi volt képmutatás, vagy a szerződés egyik pontja. Ezt nem is fogom már napról napra átnézni. Közel  engedtelek titeket magamhoz, és ha mást nem, azt megtanultam, nem lehet folyton bezárkózni. Örülök, hogy megbántottatok. Tanultam belőle. Már nem haragszom, de nem is bocsájtok meg. Azt hiszem, mindennek a legelején vagyunk. 

-Tiszta lappal? -kérdezte Louis. 

-Talán nem tiszta lappal, de egy újjal, amin van még mit tisztogatni -felelte. 

Felnéztem rá. Tudtam, kettőnknek még akad megbeszélni való. Beleláthatott a gondolataimba, mert felállt, és intett nekem, hogy kövessem. Mindenki vette a lapot, hallottam, hogy fellélegeznek. 

-Sétáljunk -mosolygott rám halványan a lány, és felhúzta Eleanor kezébe akadó cipőjét.

-Oké -vettem én is cipőt.  

Kiléptünk az ajtón. Ösztönösen a keze felé nyúltam, de eszembe jutott, hogy nem lehet, így gyorsan elhúztam a karom. Az ingem szélét piszkáltam. Chloe szorosan mellettem lépkedett, de mégis megtartotta a távolságot. 

-Kérdezhetek valamit? -fel sem nézett, az utat bámulta. 

-Persze -nyeltem egyet. 

Elővette a telefonját, és valamit nyomkodott rajta. Majd a kezembe nyomta. 

-Mi ez? -kérdezte halkan, nyugodtan. Egy képet láttam a kijelzőn, amin először nem ismertem fel magam. Egy bárban fekszem a földön véresen. Rögtön tudtam, mikor készült a kép. Mikor követtem Chloet a Neon Lights-ba, aztán összeverekedtem a pasival, akivel táncolt. Örültem, hogy nem emlékezett rá. Alaposan helybenhagyott a csávó.

-Elmondod nekem, mi történt azon az éjszakán? -fordult velem szembe. Bólintottam. -Tudok egy helyet, ahol nem zavar majd senki -mondta, és tovább indult. Követtem.

52. Inside

Az első szülinapja a kilépés óta és nem láttunk szülinapos tweetteket a fiúktól...nem, nem, jól vagyok!

Reméljük végre úgy telt ez a napja is, ahogy ő akarta és nem úgy, ahogy mások megmondták neki. Hisz ugye a Billboard interjúból kiderült, hogy évek óta úgy él ahogy nem akart... Jó befejeztem!

Ettől függetlenül tényleg szívből kívánom, hogy remek napja legyen és a 23. életévét úgy töltse ahogy igazán szeretné. És talán nektek csak ennyit kell mondanom:   Z016.01.12 ❤️

Zayn szemszöge:

Sokáig ültünk a színfalak mögött és nem csináltunk semmit. Tudtuk, hogy hazamehetnénk öltönyökért, vagy akár csak egy hívásba került volna, hogy valaki hozzon nekünk, de a büszkeségünk nem engedte. Úgyhogy vártunk. Órákig... Hajnali háromkor kezdtek el haza szállingózni a vendégek és fél ötre minden ki is ürült. Csak a személyzet, Chloe és mi maradtunk. Nem mondom, fél ötig nem egyszer kellett felpofoznunk egymást, Niall esetében csak egy sütibe került ugyan, de tényleg elég sokszor elbóbiskoltunk. Egy esküvő a színfalak mögött annyira nem is érdekes...

- Fiúk, az asztalokat kezdjétek el leszedni... Ott- mutatott Chloe a tőle legtávolabb eső sarokba, mire elindultunk oda. Louis az orra alatt motyogott párszor, de hajnalban már senki nem figyelt rá. 

- Hát akkor munkára fel!- csapta össze a kezét Liam, és elképzelni sem tudtam, hogy miért lelkes ennyire. Hajnali öt volt. Takarítanunk kellett. Olyan emberek után akikkel sose találkoztunk. Azért, mert Chloe vicces kedvében volt. Ebben mi a jó?

- Louis, a tányérszállító kocsi nem játék, szállj le róla!- figyelmeztetett a mellettünk elhaladó egyenruhás. Megint. Hát igen, nem hiszem, hogy nagyon élvezték volna a társaságunkat. Mint említettem, Louis a tányéros kocsikat vitte az asztalokhoz és nem érezte kellemetlenül magát ha felborított egyet... vagy kettőt. Liam az elején próbálta féken tartani, majd inkább elkezdte kergetni. Nem, senki nem örült nekik.

Niall kapta azt a megtiszteltestést, miszerint leszedheti a tányérokat. Én mondtam, már az elején mondtam hogy, ez nem lesz jó ötlet, de senki nem figyelt rám... Azonban a hatodik törött tányér után, már kezdtek egyet érteni velem. Nem haragudott senki sem a szöszire, hogy is lett volna bárki képes rá?! Minden egyes törött tányér után fél pecig bámulta a szilánkokat ilyedt szemekkel, és a szájára szorított kezekkel. Azonban bármennyire igyekezett a törések száma csak nőtt és nőtt. Bevallom, az egyik törött darabért én is felelős vagyok, ugyanis épp betoltam egy széket, ami a túloldalt kinyomta a másikat, neki ment a szöszinek, aki ezért eldobta a kezében tartott porcelánt. Mint mondtam baleset volt... Ez persze még mindig jobb volt mint amikor Harry, kezében hat tányérral, ment bele Niallbe... mondanom sem kell, mind a tizenkettő ripityára tört. És ez volt az a pillanat, amikor Chloe odajött és megkért minket, hogy inkább sepregessünk.

Mi tényleg nem akartunk rosszat! Egyszer sem! Most őszintén, ki nem gáncsolt már ki valakit véletlenül? Ugyehogy, mindenkivel megesett már?! Niall sem akart bajt okozni! És én láttam ami történt, és tényleg a semmiből termett ott egy férfi, kezében sajnos egész sok pohárral. Niall húzta volna vissza a seprűt, de a pasas lába nem engedte, ezért Nialler rántott egyet, gondolván, hogy csak egy szék, és a pasas dobott egy seggest. De! Csak a poharak fele tört el!

Ekkor már leszedték az összes tányért az asztalokról, így Chloe nyugodt szívvel küldött terítőt hajtogatni, hisz már nem volt több törékeny dolog a közelben. És igaza volt, törékeny dolog tényleg nem volt... Azonban azt senki nem mondta, hogy a morzsákra figyelni kell, így amint Harry leszedte az első asztalról az anyagot, kaptuk is a következő munkát...

A díszítéseket kellett leszedni, és itt tényleg hasznosnak bizonyultunk. Alig egy keret tört el, és a virágokat úgysem használják már semmire, úgyhogy az egészen lényegtelen. Elég büszkék voltunk magunkra, és most tényleg senkiben nem tettünk kárt...

- Chloe, már tényleg minden a helyén van!- szóltam a lányhoz órák óta először. Reggel hét volt, és a terem pár emberen kívűl teljesen üres volt. És ezt Chloe is tudta. Azért még párszor körbe sétált, de szerintem nem is nagyon figyelte mi van körülötte. Inkább csak az időt húzta. 

- Rendben- sóhajtotta -menjünk!- Louis vigyorogva pattant fel a székből amiben eddig ült és indult a kijárat felé. 

Már rég fenn volt a nap, mi pedig még semmit nem aludtunk, de ha ezt megbeszéltük akkor még meg is érte. Amint kiléptünk, Chloe kibújt a magassarkú cipőjéből és mezítláb indult el. Tudtam, hogy meleg a föld, mégis a nyelvemre kellett harapnom, hogy ne ajánljam fel a cipőm. Hiszen valószínűleg nem akarná felvenni, még akkor sem ha jóban lennénk. 

- Srácok, nem akarjátok ezt inkább holnap megbeszélni? Elég késő van... Vagy inkább korán- fordult felénk Chloe, egy nagyon halvány mosollyal az arcán. Én tudtam, hogy csak húzni akar minket, de láthatóan Louisnak nem esett le. 

- Most csak szórakozol ugye?! Egész éjjel fenn voltunk és takarítottunk, csak azért mert a többiek hülyék voltak és nem vettek öltönyt! Úgyhogy nehogy azt mondd nekem, hogy ez mind felesleges volt, mert kiakadok! Értem, hogy haragszol, de ezt akkor sem teheted!- Lou nem kiabált, inkább álmos hangon zsörtölődött, miközben ide-oda csapkodott. 

- Igen Louis, szórakoztam- nevette el magát Chloe, majd megfordult és elindult a házak felé. Louis egy elégedett mosolyt villantott, majd a lány után sietett. Azonban a keze megállt a levegőben és mégsem karolta át. Eszébe jutott, hogy ez most nem egy sima piszkálódás volt. Most több is volt mögötte. 

A többiek is elindultak utána, majd csak ketten maradtunk, még mindig a kijáratnál.  Harry és én. 

- Mi lesz?- nézett rám a göndör. Nem tudtam kiolvasni semmit a szemeiből, nem engedte eluralkodni, akármilyen érzései is voltak abban a pillanatban. 

- Nem tudom!- nevettem fel kínosan. És tényleg úgy volt. Gőzöm sem volt.- Vagy megérti, vagy tényleg nem beszél velünk többet... De gondolom, mindjárt kiderül- veregettem meg a vállát, majd én is elindultam. Hallottam ahogy sóhajt egyet, majd mellém sietett és együtt értük utol a többieket. 

-----

U.i.: Sajnáljuk a rövid részt, de a következő jelenetet már Chloe szemszögéből akartuk írni. Azért reméljük, hogy sikerült mosolyt csalni az arcotokra. További szép napot!!:)<3

51. Inside

Sziasztok,
December 24. -e van, minden normális embernek karácsony, szenteste, de nekünk directionereknek mást is jelent. LOUIS WILLIAM TOMLINSON SZÜLETÉSNAPJA!! 24 évvel ezelőtt ezen a napon született meg a világ egyik legcsodálatosabb sráca. Nehéz elhinni, hogy már 24 éves, hiszen még mindig olyan, mint egy cuki kisgyerek!!
Az ő szemszögéből hoztunk ma nektek részt, ami reméljük tetszeni fog!
Boldog Karácsonyt Mindenkinek , és persze a Legboldogabb Születésnapot Louis drágának! <3

~Louis Tomlinson szemszöge~

Eleanor aggódott. Főleg miután egy darabot sem ettem a csomag gumicukorból, amit felbontottunk.

-Mi van veled Louis?-tette a kezét a combomra. Éreztem, ahogy puha érintése nyomán melegség árad szét a testemben.

-Semmi -feleltem vállat vonva -Csak gondolkodom.

-Min?-mosolyodott el halványan.

-Hogy mennyire vagyok szemétláda... Mármint mennyire vagyunk.

-Most miért?-kérdezte, és ujjait végigfuttatta a hajamban. 

-Még mindig Chloe miatt -kicsit rosszul éreztem magam, hogy egy másik lányon gondolkodom, mikor a barátnőmmel vagyok, de szerencsére ő is tudta, hogy nincs oka féltékenynek lenni.

-Lou, te igazán nem tehetsz semmiről!

-Ugyanúgy benne voltam, mint a többiek.

-És ők is azt tették, ami a legjobbnak tűnt. Én is ezt tettem volna!

-Mindegy...-vontam meg a vállam, és magamhoz öleltem a barátnőm.

Egyikünk sem tudta még rendbe szedni magát, pedig lassan közeledett a nyár vége, és vissza kellett lassan térni a mindennapokba. Ugyan nem döntöttünk még róla, hogy mikor hagyjuk el a szállodát, egyre csak kaptuk a felhívásokat interjúkra fellépésekre, mindenféle rendezvényre. Hezitáltunk az összessel kapcsolatban, de persze tudtuk, hogy nem húzhatjuk örökre. Nem nagyon jártunk össze a bandával. Egy házban laktunk, de olyan volt, mint ha ott sem lennének a többiek. Harryt hetekig csak vécére menet, vagy kajálás közben láttam. Nem, ő biztosan nem volt jól. Saját maga árnyéka lett, és úgy látszott, semmi nem érdekli többé.

Már éppen egy hete volt, hogy egyáltalán nem láttam a göndört, mikor írt egy üzenetet a régen nem használt csoport chatbe. Egy házban voltunk az ötből hárman, de ő nem volt képes kijönni a szobájából, hogy szóljon, csak kiírta csoportba. 

"Srácok, elfogadtam az egyik interjút. Július 28. "
Ideges lettem. Attól még, hogy nehéz időszakon megy át, nem kellene azt hinnie, neki mindent lehet.
Gyorsan gépelni kezdtem.
"Harry talán ha feltoltad volna a depis segged, hogy megbeszéljük, ahelyett, hogy eldöntöd helyettünk..."
Egy pillanatnyi hezitálás után elküldtem. Ő rögtön írni kezdett, de közben Niall is feljött a csoportba.
"Mi a szar Hazz?" írta szinte egy időben, ahogy a göndör is végzett a válasszal.
"Nem egyedül döntöttem. Mindenek előtt a managerünk is ezt akarta. Ja és kösz Louis, nagyra értékelem a megértésed!"
A végére még odabiggyesztett egy integetős hangulatjelet. Szóval most én vagyok a rossz? Tudod mit, Harry? All the fucking love , gondoltam, majd a telefonom ledobtam az ágyra, és a fiú szobája felé vettem az irányt.
-Harry!-kopogtam az ajtaján. Válasz nem érkezett, csak egy halk sóhajtás a túloldalról.
-Harry, bemegyek, úgyhogy remélem fel vagy öltözve! -mondtam néhány perc kopogás után. Erre sem felelt, úgyhogy csak lenyomtam a kilincset, és beléptem a szobába.
Hazza az ágy mellett ült a földön a telefonját nyomkodva. Érkezésemre felnézett, de még mindig nem szólt semmit.
-Figyelj, haver -kezdett felmenni bennem a pumpa, amiért nem vett rólam tudomást -szedd már össze magad! Ne viselkedj úgy, mint egy tízéves, akinek elvették a játékait. Basszameg, felnőtt vagy! -már szinte kiabáltam, mikor a göndör úgy döntött,hogy méltóztatik megszólalni.
-Menj ki! -mondta egyszerűen, kimérten.
-Mi?! -néztem rá értetlenül.
-Csak arra kértelek, hagyd el a szobám -ismételte meg a kérését azon az idegesítő nyugodt hangján, amit csak akkor vesz elő, mikor valami nagyon nincs rendben.
-Komolyan ennyit mondasz? -szaladt fel a szemöldököm.
-Nincs miről beszélnünk -mondta hidegen, már rám se nézett, minden figyelmét a telefonjának szentelte. Kezdtem úgy érezni magam, mint aki egy valóságshowba került, és a következő jelenetben kellene kiakadva elviharzania. Nagyon haragudtam Harryre, mert egyikünk sem érdemelte meg, hogy teljesen leszarja, mi van velünk, és aztán üzenetben közölje, hogy döntött helyettünk. De mégis úgy döntöttem, összeszedem magam, és próbálok éretten viselkedni. Legalább egy közülünk legyen felnőtt.
-Oké -ültem le mellé a földre -Akkor nem beszélünk, csak leülök ide.
-Arra kértelek, hagyj!
-Én meg arra, hogy viselkedj kevésbé gyerekesen. 1-1 -villantottam rá egy apró mosolyt.
-Rendben, mit akarsz?-nézett rám, és a telefont idegesen félredobta.
-Harry, mind tudjuk, hogy te nem ilyen vagy. Nem ülsz napokat egy szobában egy lány miatt.
-De úgy látszik mégis ilyen vagyok -vont vállat.
-Így akarod élni az életed? -néztem rá, és a fantáziám kezdett egyre jobban szárnyalni -Képzeld csak el : Harry Styles, a remete. Nagy újságok címlapján -Harry apró kuncogásba kezdett, én pedig folytattam. Elváltoztattam a hangom, mintha egy hírbemondó lennék  -A híres bandatag, 2014 nyarán úgy döntött, hogy végleg kikerül a reflektorfényből, és remete életet kezd a Los Angeles-i Rivers' szállodájában. Már egy hónapja nem hagyta el a szobáját, és ő ugyan nem nyilatkozott nekünk, de közeli ismerősei szerint nem is tervezi egy jó ideig.
Harry nem bírta tovább, nevetni kezdett, ami nekem is mosolyt csalt az arcomra. Játékosan meglökte a vállam, mire elhallgattam.
-Kösz, haver -mondta halkan.
Egy ideig csend lett ezután. Csak ültünk a földön, mindketten a gondolatainkba merülve. Végül Harry törte meg a csendet.
-Louis, szerinted mit kellene tennem? -kérdezte.
-Szerintem, először is megfésülködni, mert a hajad úgy néz ki, mint egy szénaboglya -kuncogtam -aztán felöltözni normálisan, nem melegítőbe. -röhögve lenézett a melegítőcuccaira -Aztán pedig dönteni.
-Miről?
-Vagy feladod Chloet, és akkor tényleg hagyod a francba, nem pedig ülsz, és róla gondolkodsz, vagy pedig nem adod fel, akkor viszont harcolsz érte, és nem hagyod, hogy még egyszer ekkora lehetőséget elcsessz.
-Wow -csak ennyit tudott először mondani.
-Na? Melyiket választod?
-Nem tudom. Az a baj, hogy nem tudom, mit akarok.
-Hogyhogy nem? Akarsz vele lenni, vagy sem?
-Persze, hogy akarok...-sóhajtott - de ő nem akar velem.
-Oké... és szerinted a díjak akarták, hogy megnyerjük őket? Mégis megtettük.
-Azért Chloe nem egy díj.
-De ha nagyon akarod, és keményen dolgozod érte, talán megnyered -ez egy kicsit túl komolyan hangzott, úgyhogy gyorsan hozzátettem -Ha jobban belegondolsz, kicsit hasonlít egy díjra, nem? Olyan szép meg csillogós -röhögtem, mire Harry fejbe vágott egy párnával, de ettől mindketten csak jobban nevettünk. Hátradőltem a röhögéstől, Hazza pedig egy másik párnát dobott a fejemre.
-Fogd be, Louis! -röhögött.
-Miért, nem akarsz egy arany barátnőt?-vihogtam a párna alól. -Mondjuk, szex közben kellemetlenül hideg lehet.
-Fejezd be, Louis! Esküszöm kinyírlak! -fenyegetett, de ahelyett, hogy megpróbált volna megölni, csak ismét rám sózott egyet a párnával.

Így tehát mind összeszedtük magunkat, hogy a tévés szereplésen a lehető legjobb formánkat hozzuk. Eleinte mindenki neheztelt Harryre, de később megbékéltek, ahogy látták, nem gubbaszt tovább sértődötten.

Izgatottak voltunk mind, hiszen ez volt az első tévés fellépésünk egy jó ideje. Végül jobban sikerült, mint számítottuk. Csak egy kínos pillanat volt, mikor Harry azt a kérdést kapta, hogy "Na, és mi a helyzet a csajokkal? " Egy pillanatra tényleg megfagyott a levegő köztünk, mindenki összeszorított fogakkal várta, hogy Hazza mit felel. Végül csak ennyit mondott: "Van valaki, de egyelőre nem szeretnék semmit mondani, mert annyira nem biztos semmi."

Szerintem jó kibúvó volt, de ezt persze a nézők döntik el.

Visszafelé a kocsiban jó volt a hangulat, mindenki viccelődött, és Niall pezsgőt bontott, mondva, hogy ezt meg kell ünnepelnünk. 

-Az újabb túlélt adásra! - emelte a poharát Liam, és mind koccintottunk. Tényleg jó érzés volt " visszatérni".

A sikertől felbuzdulva elvállaltunk egy szabadtéri fellépést augusztus másodikára. Összességében az sem volt gáz, igaz az egész közepén leállt a mikrofonom, és mindenkinek csak akkor tűnt fel, mikor a szólóm jött volna. Én énekeltem tovább, de ugye azért az erősítés hangját nem tudom túlkiabálni. Lefagyott a levegő, de az egyik első sorban álló lány gyorsan bekapcsolódott, így hamar az egész közönség velem énekelt. Szerencsére a mellettem álló Liamnek vágott az agya, és odadobta a mikijét, úgyhogy a versszak második felét már rendesen el tudtam énekelni. A lány az első sorban elsírta magát, úgyhogy a szám után sietve leguggoltam, és felé nyújtottam a zsebemből túrt zsepit. Nagy élmény volt. Nekem is, nem csak neki.

A koncert után mentünk ünnepelni. Őszinte leszek, ez a nyár leginkább a pihenésről szólt eddig, úgyhogy nem ártott egy kis buli végre. Niallel voltam az este nagy részében, táncoltunk, ittunk, baromkodtunk. Sok haverral találkoztunk jó ideje először, úgyhogy elég jó volt a hangulat.

Éjfél körül lehetett, mikor először leültem, hogy kicsit kifújjam magam. Harry mellettem ült, és a telefonját nyomkodta. Egész este el sem mozdult onnan.

-Mit csinálsz? -löktem oldalba.

-Chatelek -felelt röviden, és ujjai gyorsan jártak az érintőképernyőn.

-Kivel?

-Ariana. Chloeról van szó. Azt mondta, esküvőszervezésbe kezdett.

-Nahát... Máris többre viszi, mint mi -mosolyogtam.

Harry vállat vont, majd ledöntötte az előtte lévő italt.

Nem gondoltam volna, hogy ennek a beszélgetésnek valaha is lesz még jelentősége, de nagyot tévedtem.

Egy hét múlva Liammel és Soph-al tévéztünk, mikor Harry elénk állt, és kijelentette, hogy esküvőre megyünk.
-Mármint most? -nézett rá Liam.
-Nem, jövőhéten -mondta, és már ment is volna tovább, de észbekaptam, és gyorsan utánaszóltam.
-Csak nem Chloe esküvője? -a göndör megpördült.
-Mi van? -nevetett Sophia.
-Hát, hamar túl van rajtad...-dünnyögte Liam, mire egy szúrós nézést kapott válaszul.
-Chloe szervezi, nem ő házasodik.
-És meghívott? -kérdezte Soph.
-Az nem számít...-mondta a göndör, és elszántság csillogott a szemében. Szóval hívatlanul be akar sétálni valaki esküvőjére. Ebből nem sok jó fog kisülni, gondoltam, de inkább nem szóltam semmit, nem akartam letörni.
Csak vállat vontunk, és visszafordultunk a tévé felé, Harry pedig elsétált. Nagyon tervezgetett valamit. Ezután minden nap figyelmeztetett minket, hogy el kell mennünk. Az esküvő reggelén mindenkinek egyesével benyitott a szobájába, hogy keljen fel, mert ma van a nagy nap. Persze nekem eszem ágában sem volt felkelni, minek erőltessem magam, ha csak délutánra megyünk? Harryben  viszont túltengett az energia, átvette az edzőcuccát, és elment kocogni. Már én is a kávém mellett ébredeztem, mire visszajött csurom vizesen lihegve. De még mindig ugrált.
Gyorsan be is foglalta a földszinti tusolók egyikét, a másikba pedig mindig a lányok mentek, így inkább az emeletibe indultam. Már majdnem dél volt, de komótosan vetkőztem, és álltam be a vízsugár alá. Volt időm gondolkodni. Persze tele voltam kételyekkel, de jó volt látni, hogy Harry mennyire derűsen látja a dolgokat, valahogy ez reményt adott nekem is.
De mégis féltem, mi lesz, ha Chloe csak az arcunkba nevet, és elküld a francba. Igen, ez elég valószínűnek tűnt. Valószínűbbnek, mint, hogy a nyakunkba borul, és bevallja, hogy tévedett.
Lehet, hogy ezt az egészet Harrynek kellene csinálnia, végül is az ő barátnője volt. Igaz, Zaynnek meg az unokatesója, de hogy mi, többiek miért kellünk, abban nem voltam biztos. Mondjuk nyilván Niall is megbántotta, hiszen ő volt, aki először belement a szerződésbe. Aztán ott volt Liam is, aki ha nem lenne, Chloe még két éve elment volna, és sose ismerjük meg.
Elzártam a vizet, és megálltam. Csak néztem magam elé. Hol jövök én a képbe? -kérdeztem magamtól, miközben a víz csurgott le rajtam csiklandozva a hátam. Van egyáltalán közöm ehhez a lányhoz?
És akkor eszembe jutott a délután, mikor Chloeval megnyertünk a táncot az x boxon, és aztán a lánnyal a hátamon rohangáltam körbe a szobában. Eszembe jutott, mikor Eleanornak balesete volt, és ő ült mellettem a taxiban a kórház felé menet.
Barátok voltunk. És mindez csak úgy eltűnt, mint amikor egy léggömb kidurran, egy nagy pukkanással, és hatalmas csendet hagy maga után.
Kiléptem a tusolóból, és magamra csavartam a törülközőm. Elfelejtettem borotvát hozni, úgyhogy Liam ott hagyott borotváját vettem a kezembe. Így jár, aki nem figyel a cuccaira, Payno.
Gyorsan végeztem a fogmosással is, és visszamentem a szobámba, hogy felöltözzek. Eleanor már elment, az unokatesójával mentek várost nézni. A ruhásszekrényem elé léptem. Esküvő lesz, az biztos öltönyt jelent. Előkaptam az egyetlen öltönyt, ami velem volt itt, és magamra húztam. Ez simán ment, de mikor oda jutottam, hogy fel akartam kötni a nyakkendőt, elakadtam. Hogy is kell az ilyet? Forgolódtam a tükör előtt. Felhajtottam az ing gallérját, és próbáltam visszaemlékezni az utolsó alkalomra, mikor nyakkendőt viseltem. Aztán eszembe jutott, hogy akkor itt volt El, és megcsinálta helyettem.
Bosszankodva kötöttem egy csomót rá, majd leügettem a lépcsőn, remélve, hogy valaki odalent meg tudja majd csinálni. Mikor megláttam a többieket, megtorpantam a lépcső alján.
-Louis? -húzta fel Harry a szemöldökét. Ő mondanom sem kell, nem öltönyben volt. Az egyik színes ingje volt rajta, természetesen hasig legombolva. Alul pedig egy sima fekete csőgatyát viselt.
-Te meg hova készülsz, haver? -nevetett a mellette álló Zayn.
-Esküvőre..? -néztem végig az ő ruháin is. Egy fekete ing volt rajta egy farmerral. Mindenki lazára vette?
-Louis, nem megyünk be az esküvőre, csak hátra, ahol a fellépők vannak, meg ilyenek -tájékoztatott Harry.
-Jókor szólsz -bosszankodva téptem le a nyakkendőt a nyakamból, és dobtam rá a kanapéra.
Ekkor sétált be Niall, akin egy rövidnadrág volt a Crazy Mofos pólójával. Ő is nevetve nézett végig az öltönyömön.
-Meg ne szólalj! -emeltem fel az ujjam, mire a szőke csak még jobban röhögött.
Nem kellett sok, hogy Liam is elkészüljön. Még ő vette leghivatalosabbra a figurát. Egy vasalt, kockás ingben volt, és fekete nadrágban. Duzzogva vonultam fel, és vettem át a cuccom egy Adidas pólóra, és egy kopott csőgatyára.

(...)

És mindezek után ott állt előttünk Chloe, és azt mondta, hogy nem vagyunk az alkalomhoz öltözve. Kicsit bosszantó volt. Ariana meg mellette vihogott. Finoman kitessékeltek minket a szobából, és mikor mind kint voltunk, az ajtó nagyot csapódott utánunk.
-Na ezt elbasztuk -fogta Zayn a fejét.
-Srácok, én mondtam, hogy öltönyben kellett volna jönni! -mondtam, de válaszul csak néhány gyilkos pillantást kaptam.

50. Let's talk!

Éééééés... Meg hoztuk a várva várt részt! Nagy volt a kihagyás, tudjuk és nagyon sajnáljuk! Azonban végre sikerült megírni, és talán kicsit össze is kaptuk magunkat. Sokat haladtunk a történetben, szinte az egész nyarat átöleli és reméljük tetszeni fog mindenkinek. 

Nagyon nagyon nagyon hálásak vagyunk a kommenteknek, valamint a rendszeres olvasóknak. A szünet alatt rengeteget látogattátok a blogot és hihetetlenül jó érzés volt látni hogy, várjátok a folytatást. Éppen ezért igyekeztünk minnél jobb részt összehozni, reméljük sikerült is... de ezt döntsétek el ti!;)

Egyszóval, imádunk titeket és köszönjük, hogy meg vártátok amíg ismét erőre kapunk. Jó olvasást!:)<3

U.i.: Louis szülinapja is közeleg, nem felejtettük ám el! ;P

Kicsivel több, mint egy hét telt el azóta mióta összefutottam a fiúkkal a stúdió előtt. Azóta nem beszéltünk. Ők nem kerestek én pedig igyekeztem elkerülni őket. Párszor természetesen, rosszul számoltam ki a dolgokat, és találkoztunk, de olyankor még mielőtt akármit is mondhattak volna, én elslisszoltam. A napjaim annyiból álltak, hogy jelenést tettem a városban, mikor miért, majd este végignéztem a cikkeket amiben szerepeltem. A vastag alapozó réteg és a kicsit füstös szemek a mindennapjaimhoz kezdtek tartozni, és nem azért, mert lázadóvá váltam, hanem mert valami el kellett takarja a kialvatlanságomat, és az érzelmeim egy részét. Órákon keresztül készülődtem, mielőtt kiugrottam volna egy fél órácskára a városba, hiszen biztosra vehettem, hogy a fotósok azonnal megtalálnak majd. És igazam is volt, minden nap legalább hat cikkben voltam főszereplő, és még körülbelül ötben megemlítettek. Nem is tudtam miért figyelik annyira minden lépésem, talán valami érzelmi kitörésre számítottak miközben kifizettem a tejet, vagy hasonló, de egyértelműen nem én voltam az emberük. Azonban sikerült ezekből a pletykára éhes lapokból is hasznot húznom, bármi kifogásolni valót említett egy cikk, másnap különösen figyeltem, hogy azt a hibám is elrejtsem... És meg lett a gyümölcse, eljutottam oda, hogy egy rossz szót sem tudtak írni rólam, egyetlen egy portálon sem. És ez volt a cél.

A házban csak tengtem-lengtem, nem találtam a helyem, unatkoztam. Nevetséges, de még a házifeladatok is hiányozni kezdtek, akkor legalább volt valami amit meg kellett csináljak. Eldöntöttem, hogy nem megyek főiskolára, bár mindenhova felvettek volna, ahova beadtam a jelentkezésemet, de úgy éreztem csak idő pazarlás lenne. Apámnak volt pénze, tele voltam kiváló kapcsolatokkal minden területen, úgyhogy hiba lett volna elfecsérelni ezt a lehetőséget. Be akartam indítani a saját vállalkozásomat, kihasználva azt, hogy az emberek ismernek, ezáltal pedig keresettebb lehet bármi amit létre hozok. Úgyhogy, amikor épp nem a várost jártam, vagy segítettem otthon, azon rágódtam mit is kezdhetnék magammal. Csak egy alap ötletre volt szükségem, onnan minden ment volna mint a karika csapás.

A lelki állapotom nem javult, gyakrabban sírtam mint általában, ingerlékenyebb voltam, és néha csak úgy egyszerűen utáltam mindent, de kezdtem hozzá szokni. Az alap hangulatomban mindig volt valami nyomasztó, amikor épp nem csináltam semmit, akkor pedig kifejezetten lehangoló volt az élethez való hozzáállásom. Tudtam, hogy ez nem jó, de valahogy nem éreztem magam elég érősnek ahhoz, hogy talpra álljak. Egyedül voltam, hiába lógtam sokat Melissával, nem rá volt szükségem és ezt ő is tudta. Csak túl makacs voltam, ahhoz hogy bevalljam hangosan. Pedig hiányoztak a fiúk, hogy a fenébe ne hiányoztak volna! Zavart a tény, miszerint nem kerestek, zavart, hogy nem tudom miért tették, de annyira nem, hogy megkérdezzem tőlük. Meg, ha oda is jöttek volna hozzám, nem hallgattam volna meg őket, úgyhogy lehet jobb volt ez így.

- Chloe, be kéne menj a stúdióba, minél hamarabb!- nyitott be nagyapa kopogás nélkül. Lehajtottam a laptopom, majd felkelve az ágyamról a szekrényemhez mentem. Nem is kérdeztem miért hívtak, hisz nem ez volt az első alkalom. Volt, hogy másik számokat énekeltettek velem, vagy megkérdezték nem akarok-e még többet írni, de én nem vagyok énekes. Azonban minden egyes alkalommal amikor újra éneklem a számomat, kicsit jobban leszek. Nagyon szeretek énekelni, mindig is szerettem és úgy tűnik, még most is meg tud nyugtatni.

 A ruháim előtt álltam, és fejben összetettem mit vehetnék fel. 

Egy barack színű ujjatlan ing mellett döntöttem végül, amit betűrtem egy sima farmer rövid nadrágba. Platformos bokacsízmába bújtattam a lábaim, majd magamra aggattam jónéhány kiegészítőt. A hajamat hagytam úgy ahogy volt, így természetes hullámok keretezték az arcom, kellemes kontrasztot adva a nagy szemeimmel. Egy fekete hátizsákba dobáltam be a szükséges dolgaim, majd lesiettem a lépcsőn. A legközelebbi kocsikulcsot felkapva köszöntem el, majd hagytam el a házat. A napszemüvegem azonnal a szememre csúsztattam és kiálltam a kocsival. Az utamat szokásosan tettem meg, a rádióból szóló slágereket énekeltem, majd a stúdió előtti parkolóban hagyva a kocsim, mosolyogva siettem be az épületbe. 

A recepción mosolyogva megköszöntem a kávét, ami ilyenkor mindig ott vár, majd a liftben megigazítottam a hajam. A még langyos kávém kortyolgatva mentem a szokásos teremhez, de érdekes módon zárva találtam. Összezavarodva kezdtem el nézelődni, hisz senki nem szólt, hogy máshol lennénk. Aztán észre vettem a cetlit az ajtóra ragasztva, ami azt írta, az 506-osba kéne menjek. Elnevettem magam a bénaságomon, hisz hamarabb is észre vehettem volna a papírlapot. Vissza mentem a lifthez, és Adele- Someone like you című számát hallgatva tettem meg a maradék emeleteket. 

~ Never mind, I'll find someone like you. I wish nothing but the best for you.~ halkan énekelgetve kerestem az 506-os szobát, de sehogy nem akart meglenni. Aztán a folyosó legvégén megláttam a kis számot, és magabiztosan megindultam felé. Hangok szűrődtek ki zárt ajtó mögül, de nem zavartattam magam, lenyomtam a kilincset és halál nyugodtan bementem. Végülis én ide voltam kiírva. 

Nem sokon múlt, hogy a kávém a földön landoljon, de szerencsére jó volt a reflexem és még időben elkaptam. Összezavarodtan néztem rá Benre, aki csak halványan mosolygott. Nem hittem el, hogy ide hivatott. Hisz kik lettek volna a teremben, ha nem a híres One Direction. Bár ők is épp annyira meglepődtek azon, hogy én léptem be a terembe, mint jómagam, és ezen én eléggé jól szórakoztam. 

Csend volt, senki nem szólt egy szót sem, mindenki engem nézett. Én pedig zavarban voltam. 

- Ben, beszélhetnénk?- köszörültem meg a torkom, majd a férfihez sétáltam. A cipőm hangosan kopogott a padlón, és most ebben a kínos csendben még erőteljesebbnek hallatszódott. - Nem beszélnétek egymással?!- fordultam ingerülten a fiúk felé, miután bármennyire is suttogtam, tisztán értettek mindent. Ennyi kellett, megszeppenten kezdtek el hadarni egymásnak, mire nekem egy győztes mosoly ült ki az arcomra, és végre normál hangerőn beszélhettem Bennel. 

- Mégis mi történik?- nem voltam mérges, inkább kétségbeesett, ugyanis éreztem ahogy a maszkom kezd vékonyodni, és féltem, hogy pár perc és végleg összetörik. 

- Jaj, ez egy vicces történet!- kezdett el idegesen nevetni, miközben a tarkóját vakarta.- Az úgy volt, hogy épp rólad és az új számodról beszéltem az étkezdében, amikor Tom, a fiúk menedzsere meghallotta és ragaszkodott hozzá, hogy meghallgassa, vagyis, hogy a fiúkkal együtt hallgassa meg.- mesélte zavartan. Én pedig mérges lettem. Nem ismertem még ezt a Tomot, de hihetetlenül dühös lettem rá. Van egy dolog, amit úgy hívnak magánélet, egyszóval semmi joga ahhoz, hogy számonkérje rajtam ezt a számot. Nem véletlenül nem énekeltem el mindenkinek, hisz ez rólam és az érzéseimről szól. Ez nem egy vallomás, nem azért írtam, hogy majd meghallgatják és elsírják magukat, megbánva minden elkövettet hibát. Nem azért írtam, hogy majd valaki megtapsoljon a végén, azt mondva, hogy nagyon sajnálja ami történt. Azért írtam ezt a dalt, hogy kiadjam magamból a feszültséget, és csak és kizárólag azért jöttem el a stúdióba, hogy otthon ne ijedjenek meg a ténytől, miszerint túl sokat vagyok egyedül. Éreztem, ahogy paprika vörös lesz az arcom és nem sok kellett ahhoz, hogy robbanjak. Eszméletlen sok kritika ért az elmúlt héten, mind a médiától, mind a fiúk fanjaitól és természetesen az összes olyan embertől, akinek annyira nincs saját élete, hogy engem és a kinézetem kell szapulja napokig. De egyszer sem törtem össze miattuk, kijavítottam a hibáim és ugyanúgy mosolyogtam mindenkire. Viszont most, ha belekötnek a dalomba, félő, hogy nem bírnám ki érzelmek nélkül. Mert ha valaki kritizálja a dalom, az azt jelenti, hogy kritizálja az érzéseim, azt mondja ki vele, hogy rosszul reagálok, hogy rossz amit csinálok és, hogy nem így kéne érezzek. És nekem erre nincs szükségem. -Chloe, kérlek, csak egyszer énekeld el nekik és aztán végeztünk. A kedvemért!- nézett rám könyörgően én pedig nem tudtam mit tegyek. Óriási szemekkel pislogott rám, és azt mutatta, hogy ez neki nagyon fontos.- Kérlek!- suttogta. 

- Rendben!- hajtottam le a fejem. Miért nem tudok ellenállni a kiskutya szemeknek?! 

- Akkor mehet?- szólalt meg egy férfi  mögülem, gondolom ő volt Tom. Ben helyettem is bólintott, mire intett, hogy menjek be az üveg mögé. Egy gyilkos pillantást vetettem rá, és legalább három féle képpen öltem meg képzeletben, amiért ilyen kellemetlen helyzetbe hozott, majd kíhúztam magam, és bementem a helyemre. Megfogadtam, hogy addig játszom a magabiztos lányt ameddig bírom. Utána pedig kitalálok valamit...vagy nem. 

Július 3.

Rég nem beszéltem a fiúkkal. Mindenki végzi a saját dolgát, és bár nagyon hiányoznak, nem nekem kell megtennem az első lépést. Túl büszke vagyok hozzá. 

Július 15.

Apa elmondott mindent. Mindent. Azt, hogy ő kényszerítette a fiúkat, hogy nekik semmi rossz szándékuk nem volt benne, és hogy Harry nem csak a szerződés miatt járt velem. Azt mondta nagyon sajnálja, és hogy nem tenne többet ilyet. Azt mondta megváltozott, hogy megbánt mindent amit eddig velem tett. Hiányzott neki anya, nem hitte el, hogy meghalt és azzal, hogy látott minket nap mint nap, csak erősödött a bűntudata. Hisz elhagyta a családját. De azt mondta meg akar változni, azt mondta, hogy ugyan már késő de szeretne egy igazi apa lenni. Pedig ezt sosem késő elkezdeni. És tényleg megváltozott... Most először nem csak üres szavak voltak. 

"- Chloe, könyörgöm neked, adj még egy esélyt. Egy utolsót, ígérem nem okozok csalódást...megint- hajnali egy óra volt, és mi az egyik szinte teljesen üres kávézónkban ültünk. Egy vacsoráról érkeztünk meg, percekkel ezelőtt. Egész este furcsán viselkedett, kedves volt, és most könnyes szemekkel nézett rám. Nem tudtam hihetek-e neki. 

- Miért épp most?!- néztem rá gyanakodva. Nem tudott válaszolni. Megvonta a vállát és esdeklően tekintett rám. Úgy tűnt nem megalázni akar, úgy tűnt komolyan gondolja.- Nem is tudod mennyit vártam erre a mondatra, amikor tizennégy voltam. De azóta eltelt jópár év és már nem akartam hallani.- remegő kezekkel töröltem le a könnyeim, majd engedtem, hogy az érzelmeim átszakítsák a gátjaimat és eluralkodjanak rajtam.- Nem voltál ott!- gúnyosan felnevettem. Pedig nem volt vicces, és az emlékek még mindig fájtak, vagyis inkább azok az üres helyek, ahol ezeknek az emlékeznek kellett volna lenniük. Méllyen a szemeibe néztem. Most jött el az az alkalom, hogy minden sérelmemet rázúdítom. És majd ha tudja mit érzek, eldöntheti mit akar csinálni -Nem voltál ott amikor először mentem iskolába! Nem voltál ott az első apák napján, és azután egyiken sem! Nem integettél a busz mellől, amikor elmentem kirándulni! Mindenkinek ott voltak a szülei, mindenkinek, csak nekem nem! Nem jöttél el a családi nyaralásokra, sosem tartottunk apa-lánya napot!- a szavak csak úgy ömlöttek belőlem,én pedig  minden egyes mondat után mérgesebb lettem- Nem ünnepelted velem a szülinapjaimat, nem voltál ott egy karácsonyon sem! Ném láttad az első balett előadásom, nem voltál ott amikor kihullott az első fogam! Nem voltál ott az első bálon, nem pusziltál meg, és nem néztél csúnyán a kísérőmre! Nem láttad az első barátomat, és nem szidtál le az első csókom után, mondva, hogy még túl fiatal vagyok! És amikor először összetörték a szívem, te nem vigasztaltál meg és nem ígérted meg, hogy megkeresed az illetőt és elbeszélgetsz vele!- idegesen letöröltem a könnyeim, de még nem végeztem!- Nem tudod mi volt a jelem az oviban, hogy melyik általánosba jártam, nem tudod mi volt a kedvenc színem vagy, hogy melyik mesét szerettem a legjobban! Nem ismered a gyerekkori történeteim, nem voltál ott egy családi videón sem, sőt még csak nem is láttál egyet sem! Nem tudod miért van a jobb bokámon egy sebhely és nem tudod mennyit sírtam amiért nem volt mellettem az apám! Nem tudod mi akartam lenni ha nagy leszek és nem tudod ki volt az első szerelmem! Nem tanítottál meg úszni, se biciklizni! Nem kiabáltál velem ha elrontottam valamit és én nem szóltam neked vissza! Mert nem voltál ott! Egyszer sem!- nagy levegőt vettem, majd végre kimondtam a lényeget.- És ami a legfontosabb! Nem voltál ott amikor anya meghalt! Nem jöttél el a temetésére és nem segítettél nekünk túljutni azon az időszakon! Meghalt a feleséged, de az ég szerelmére, te már rég elhagytad! A gyerekeidnek viszont meghalt az anyjuk, de az nem zavart! Apa nélkül nőttünk fel Benivel! Még csak egy képeslapot sem küldtél soha!- a szememből megállás nélkül folytak a könnyek, de még nem fejeztem be. Felnézve rá azonban elakadt a szavam. Ő nem nézett rám. Görnyedten állt. Nem mondhattam hülyeséget, ez most nem az én büszkeségemről szólt. Többé már nem.- Nekünk nem volt apánk. De még van esélyed, még meg tudsz javulni! Zoeynak és Alexnek még lehetsz az apja. Úgyhogy, ha komolyan gondolod amit mondtál, ha tényleg jóvá akarod tenni ezeket, akkor szedd össze magad és játszd végre az apa szerepet. Mert velük még bepótolhatod az időt!- felnéztem az emberre előttem, és megijedtem. A mindig magabiztos, mindig céltudatos férfi megtörten, görnyedten, sírva állt előttem. Féltem, hogy összeroppan, ha valami rosszat mondok. Megsajnáltam. És akkor erőt vettem magamon, félre tettem a gyerekes viselkedésen, és megpróbáltam éretten cselekedni. -Mi meg... Talán még csinálhatunk közös emlékeket...- egy halvány mosollyal néztem rá. A szemem csípett a belekenődött sminktől, hajnali egy óra volt, de úgy éreztem tényleg megpróbálhatjuk. Úgy éreztem, még megoldhatjuk ezt az egészet. A szeme elkerekedett majd remegő kezekkel félre tolt egy széket az útjából, majd elém érve magához vont, és szorosan megölelt."

Ez volt az első közös emlékem az igazi apámmal.

Július 28.

Lassan vége a Júliusnak is, mi pedig még mindig nem beszélünk. Ha jól tudom, most épp távol vannak, valamilyen interjún, de pár nap múlva visszajönnek. Legalábbis még visszajönnek. Mert rohamosan közeledik a nyár vége, amikor is végleg elmennek. De addig még rendbe jöhetünk...valamennyire... talán. 

Augusztus 1. 

Nem hittem volna, hogy valakik ennyire eltávolodhatnak egymástól. Nem értem miért nem keresnek. Nem értem miért nem akarják elmagyarázni. Közel vagyunk egymáshoz, hisz itt vannak pár utcára, de mégsem voltunk még sosem ennyire idegenek. Sokszor sétáltam el a házuk előtt, de sosem álltam meg. Pedig én tényleg úgy indultam el! De ott valahogy sosem tudtam megállni... A lábaim mindig tovább vittek. 

A szállodában sok a munka, apa sok dolgot rám bízott. Jelenleg egy esküvőt szervezek, amit eszméletlenül élvezek... Teljesen új dolog és rengeteg munka van vele, de amikor apa közölte, hogy a menyasszony külön engem kért meg, hogy szervezzem meg, egyértelműen igent mondtam. Egy nagyon gazdag üzletember lánya megy férjhez, és azt mondta imádja a stílusom és szeretné, ha megszervezném a nagy napját. Őszintén, erre ki mondana nemet?! 

Hetek kérdése és egybe kelnek, ezért már szinte egy szabad percem sincsen, de ha jobban belegondolok, így nincs időm gondolkodni. Ami meg sehogy sem rossz. 

Augusztus 2.

- Elnézést!- estem be az irodába, ahol Jessica mosolyogva legyintett. Elhúzódott a virágossal folytatott telefonbeszélgetésem, így kicsit késtem az egyeztetésről. De szerintem már megszokta. Jessica Manson, vagyis a leendő Mrs. Hutch egy elbűvölő fiatal hölgy. Azt hinné az ember, hogy egy elkényeztetett, nyafogós, hisztikirálynő, pedig a valóságban ennek az ellentéte. Egyszerűen élvezet neki dolgozni, nincs akkora stressz ha elrontok valamit. De hát végül is ő jött hozzám. 

- Akkor a fogadás!- ültem le elé, és kinyitottam a mappám. A képeket kitettem előtte. Már szinte minden kész volt. A díszítésről, a virágokról, a színpadról, mindenről megvoltak a képek amiket csodálattal forgatott. A krém és a zöld szín dominál, de sok helyen barackot is fel lehet fedezni. 

- Ezek gyönyörűek lettek!- kezdett el sikítozni én pedig nevetve megköszöntem. Talán a legjobb ebben az egészben, hogy nem sokkal idősebb nálam, így tökéletesen megértjük egymást. Már szinte barátnők vagyunk. Mi ötletelünk, ő dönt, én megkeresem a lehető legjobb árut, a végén az apja meg fizet. Ez így volt megbeszélve és nem is nehéz kivitelezni. 

- Viszont nincs még előadótok. Ma van a határidő amit adtam, remélem nem felejtetted el!- néztem rá kicsit ijedten. Ha nem foglalom le még ma, már alig lesz választásunk. És sajnos megesik, hogy kimegy valami a fejéből. Nevetve megrázta a fejét, amire elmosolyodtam. - Ha szerencséd van, és olyan énekest kérsz akivel jóban vagyok, még baráti árról is lehet szó- kacsintottam rá, mire elnevette magát. 

- Sokat gondolkodtam, ugyanis Zack, mint általában, most is azt mondta döntsek én- nézett rám amolyan "mit lehet tenni, nem érdekli" tekintettel mire felnevettem.- Úgyhogy felírtam néhány embert akik szóba jöhetnek, és gondoltam majd segítesz a végleges döntésben.- mondta mosolyogva. 

A táskájából egy papírt túrt elő majd a kezembe nyomta.

-Nincs semmi baj, ha nem tudod megszerezni, de a legjobb lenne, ha valaki a lista tetejéről lenne, mert ők a kedvenceim -magyarázott, miközben széthajtottam a lapot -Tényleg, az sem baj ha nem a listáról lesz, csak legyen valaki, ha már itt van minden sztár egy helyen.

-Nyugi, ne aggódj!-néztem fel egy mosollyal -Bízd ide!

Bólintott, mire visszafordultam a listához. Az első név, amin megakadt a szemem, Ariana Grande volt, a lista legtetején. Elnyomtam a grimaszom, és tovább olvastam. Alatta a Maroon 5 állt, majd Mariah Carey, Lana Del Rey majd végül Tori Kelly. Gyorsan végigfuttattam a tekintetem még egyszer a listán. Gondolatban rögtön kizártam Mariah Carey-t és Lana Del Rey-t, mert biztos voltam benne, hogy ők nem vállalnák, hiszen Lana már hazament, Mariah pedig túl van zsúfolva, alig van a szállodában. A Maroon 5 kérdésesnek tűnt, úgyhogy az ő neve mellé egy "talán"-t biggyesztettem. Ariana Grande... na ezt az egy nevet nem szerettem volna a lista legelején látni. De hiába, hiszem jó hangja van, és jó számai. Nincs mit tenni.

-Tori Kellyt meg tudom szerezni, ez szinte biztos -szólaltam meg kicsit vontatottan.

Jessica elmosolyodott, de láttam, nem elégszik meg ennyivel.

-Maroon 5-nál érdeklődök, de nem ígérhetek semmit -húztam el a szám -A többi elég lehetetlennek tűnik, sajnálom -mondtam ki nyersen, mire Jessica kicsit lebiggyesztette az ajkát, de aztán hamar bólintott.

-Köszönöm szépen!

Sóhajtottam egyet, majd ismét a listára pillantottam.

-Na akkor a menü... -váltottam témát, és kitettem elé a háromféle összeállítást.

Elég sokáig tartott mire mindent átbeszéltünk, de lassan kezdett összeállni az egész. Jessica iszonyatosan örült, hogy nagyrészt minden le van foglalva, én pedig örültem, hogy jól végzem a munkám. Úgy tűnt, mostmár a végére értünk a megbeszélni valóknak, így szedelőzködni kezdtünk.

-Akkor majd kiküldöm az elfelejtett meghívókat, és körbeérdeklődök énekesért -vettem vállamra a táskám.

-És a pap...-emlékeztetett.

-Ja igen, beszélek a pappal. Nem felejtem el!-mosolyogtam.

Jessica a gyűrűjével babrált.

-Van még valami?-kérdeztem.

-Csak azt szerettem volna kérdezni -kezdte félénken -,hogy esetleg nem tudnál Arival beszélni? Tudom, vagy gondolom nem vagytok jóban, de örülnék, ha megpróbálnád.

-Ja, hogy erről is volt pletyka?-nevettem el magam.

-Hát..igen, volt -hajtotta le a fejét.

-Nem kell mindent elhinni!-villantottam egy mosolyt, ahogy kinyitottam az ajtót.

-Akkor megér egy próbát, nem?

-Lehet róla szó -hümmögtem -Csak nem nagy esélyt adok neki. Elég népszerű a csaj. De megkérdezem!

-Köszönöm!-virult ki a lány arca. -És mondd, akkor ugye nem igazak a pletykák?

-Nem, persze, hogy nem -hazudtam mozdulatlan mosollyal az arcomon.

Reménykedtem, hogy bejön a jóslásom, és Ariana nemet mond.

- Ariana, várj!- kiáltottam az éppen távozni készülő lány után. Órák óta próbáltam elkapni, már az napirendjét is sikerült megszereznem. Nem váltunk el nagyon kedvesen egymástól, lagalábbis az én részemről biztosan nem, így nem gondoltam volna, hogy valaha is kimondom még ezt a mondatot. De most itt voltam, a lány is itt volt, és nekem el kellett végeznem a munkám. Hiszen Jessica miatt csinálom. 

Csodálkozva fordult felém, majd várt meg. Nem volt semmi ellenszenv a tekintetében, inkább csak meglepődött. Ahogyan én is. 

- Szia, Chloe!- köszönt halványan mosolyogva. - Miben segíthetek?- távolságtartó volt, nem tudta hova tegye az egész megjelenésemet. Megpróbáltam a lehető legkedvesebben rámosolyogni, ezzel is megmutatva, hogy fehér zászlóval jöttem. 

- Van egy kis időd? Beszélni szeretnék veled...- meglepődtem a saját érzéseimen, de kicsit tartottam attól, hogy visszautasít. Nem csak Jess miatt, hanem inkább azért mert, ő volt az első aki felé nyitni kezdtem, azóta amióta nem beszélek a fiúkkal. És nem esett volna jól zárt ajtóba ütközni. 

- Persze, most épp ráérek!- mosolyodott el kedvesen. Egy halk sóhaj hagyta el a szám, a lány pedig intett, hogy kövessem. Egy kávézóba ültünk be.

- És körülbelül hány számról lenne szó?- nézett rám vigyorogva. Nagyon örült a felkérésnek, nem is tudta volna titkolni. Amint elmondtam, a szeme azonnal felragyogott. És őszintén, ezzel nagyot nőtt a szememben. 

- Ez igazán rajtad múlik, biztos vagyok benne, hogy Jessica akár egynek is nagyon örülne - mosolyodtam el, elképzelve a lány örömmel teli tekintetét. - Akkor ezek szerint, elvállalod?- néztem rá reménykedve. 

- Természetesen!- nevetett fel -Hiszed vagy sem, megtiszteltetés egy ilyen esküvőn fellépni, és örülök, hogy rám gondolt.- mosolygott büszkén. 

- Szuper!- csaptam össze a tenyerem- Akkor a részleteket még ma elküldöm, és szólj ha döntöttetek az időtartamról és az árról- álltam fel mosolyogva. Megrázta a kitartott kezem, és akár mennyire volt furcsa Ariana Grande-val kezet fogni, büszke voltam, hogy sikerült lefoglalnom. Már indultam volna el, amikor hirtelen megölelt. Meglepődve öleltem vissza. 

- Köszönöm-suttogta- Örülök, hogy nincs harag!

- Én is- mosolyodtam el. 

Augusztus 15.

Gombóccal a torkomban ébredtem. Az esküvő napja. Még volt fél órám az ébresztőig, de egyszerűen nem tudtam nyugton maradni. A laptopomat magamhoz véve átnéztem minden foglalást. Majd még egyszer. Természetesen minden rendben volt, mégis nagyon féltem, hogy elfelejtettem valamit. Hisz ez most már nem olyan mint az iskolában, ha egy dolgozat rossz, majd lesz új. Nem, itt ha az esküvő rossz, valakinek tönkre tettem a gyerekkori álmát. Idegesen csaptam le a képernyőt, majd igyekeztem nem arra gondolni, hogy mi romolhat el. Elmentem tusolni, ami szerencsére ellazított. Fehérneműben és törölközőben nyitottam ajtót Lounak, majd mosolyogva pusziltam meg. Mögötte ott toporgott Lux is, akit nevetve kaptam fel az ölembe. Rég nem láttam őket. 

Lou, a fiúk stylistja pár napja felhívott, hogy nem kell-e segítség a sminkemnél és a hajamnál, én pedig nem győztem neki megköszönni, hogy megkérdezte. Jól néztem volna ki ha nem hív, mert magamra nem is gondoltam egészen addig. 

Luxot hallgattam miközben Lou előkészítette a dolgait, majd vigyorogva lehuppantam elé. 

-Ezt mind használni fogod?-hunyorogtam a sok kipakolt cuccra. Feléről azt sem tudtam biztosan eldönteni, mi lehet.

-Nem, ez csak elrettentés, drágám!-csipkelődött, majd rám szólt, hogy fogjam hátra a hajam, és ne mozogjak. Ezután bele is kezdett. 

A keze magabiztosan és gyorsan járt, teljesen oda koncentrált, attól függetlenül, hogy közben beszélgettünk. Mindenről volt szó, még a fiúk is szóba kerültek. Persze nem kérdezett semmit, amit értékeltem, inkább csak azt mondta el, hogy a turnékon mennyire nehéz volt rendbe szedni őket. Sosem maradtak nyugton. Nevetve hallgattam a történeteket, és nagyon könnyen el tudtam képzelni amit csináltak. Kicsit meglepett, hogy turné vagy akármilyen fellépés előtt is pont ugyan olyanok mint akármikor máskor, de belegondolva ez egy óriási pozitívum. 

Füstös szemeket és vörös ajkakat kaptam. Az elején nem akartam egyiket sem, mondván, hogy én csak a szervező vagyok, de Lou azt mondta, bízzak benne. Végül is megérte, gyönyörű lett a sminkem, valamint igaza volt, hiszen ez nem csak egy egyszerű esküvő lesz... A hajamat kivasalta és néhány tincset oldalra font, hogy ne akadályozzon a munkámban. 

Amint kész lett mindennel, végre felvehettem a ruhám. Külön erre az alkalomra vettük Tashával a múlt héten. Egyből bele szerettem, amint megláttam a boltban. Vajszínű csipkéből van az egész ruha, háromnegyedes ujjú és a derekán egy vékony, fekete öv található. Színben passzoló magassarkúba bújtam, majd a Lou által kikészített ékszereket magamra aggattam. Mosolyogva forgolódtam a tükör előtt, meg voltam elégedve a végkifejlettel. 

Legalább a kinézetemmel minden rendben van, ha már a szervezésbe bármilyen baki becsúszhat. 

- Köszönöm szépen, Lou!- öleltem meg vigyorogva. Tényleg rengeteget segített. Nevetve puszilt meg, majd elköszöntem Luxtól is és már el is hagyták a házat.

És elkezdődött a fogadás! Az emberek az Első-tánc után a parkettre vonultak és elindult a táncolás. A hangulat az egekbe hágott, egyik család sem tartozott a csendes fajtába, így az egész terem nevetéssel és beszélgetéssel telt meg. Pár percre leülhettem, most épp nem volt dolgom. 

Eddig szerencsére minden a legnagyobb rendbe ment, egyetlen egy apró baki sem csúszott be sehova. Igaz, az izgalmam nem hagyott alább egy pillanatra sem, és inkább ötször körbeszaladtam mindent lecsekkolni, mintsem hogy beégjünk. Úgy tűnt, minden rendben volt, Jessica és Zack csak úgy ragyogtak és a meghívottak is jól kijöttek egymással. 

Elkezdték kihordani az ételeket, és tudtam, hogy Ariana most kéne megérkezzen a helyszínre. Hátra mentem a színfalak mögé és ellenőriztem, hogy minden rendben van-e. Természetesen semmi baj nem volt. 

A színpadon a függöny mögött elkezdték előkészíteni a díszletet és ezzel együtt az élet is megindult. Sminkesek és hangtechnikusok rohangáltak össze-vissza, de érdekes módon senki sem keresztezte a másik útját. Ariana öltözőjéből is ki-be rohangáltak az emberek, ezzel bizonyítva, hogy az énekesnő már megérkezett. 

Nem mentem be hozzá azonnal, hagytam hadd készüljön el, majd amikor az utolsó sminkesek is elhagyták az öltözőt, bekopogtam. Éppen a telefonján írt valakinek, de amint meglátott mosolyogva eltette. 

- Szia, Chloe- köszönt kedvesen, amit viszonoztam is. 

- Minden rendben, szükséged van valamire?- kérdeztem, és az idegesség kezdett visszatérni belém. Az nap utolsó nagyobb része következik, a fellépések. Ariana után jön egy zenekar, akiket szintén Jessica választott és itt még lehetséges, hogy probléma adódik. Ő viszont megnyugtatott, hogy minden a legnagyobb rendben, és mivel látta az idegességemet, azt is hozzá tette, hogy elég gyakorlott már a színpadon és képes feltűnés mentesen áthidalni apró hibákat. Ez tényleg megnyugtatott. 

Ariana a második számát adta elő és semmi baj nem volt. A vendégek megőrültek az első sorokban, Jassica pedig levakarhatatlan mosollyal, teli torokból énekelt. Remekül érezte magát és ez mosolyt csalt az arcomra.

Hihetetlenül hálás voltam Ariananak, hiszen elképesztő dolog volt tőle, hogy ekkora sztár lévére elfogadta a felkérést, csak azért, hogy valakinek bearanyozza a nagy napját. És annak ellenére mekkora szemét voltam vele mindig is. Egészen biztos, hogy félreismertem, és ennek nagyon örültem. 

A terem szélenél álltam, onnan nézelődtem szinte egész este. Nem nagyon beszélgettem az emberekkel, de nem is azért voltam itt. Éppen ezért lepődtem meg, amikor egy férfi állt meg mellettem. A ruhájára vetettem egy pillantást, és azonnal tudtam, hogy a tanúk egyike. Majd amikor teljesen felé fordultam vigyorogva vettem tudomásul, hogy Jake Lacy döntött úgy, hogy társaságot biztosít egy rövid időre. 

- Chloe, igaz?- nézett rám a nagy kék szemeivel. Mosolyogva bólintottam. 

- Jake, ugye?- viszonozta a mosolyomat, majd elfogadta a kinyújtott kezem. 

- Jessnek be sem állt a szája az elmúlt hetekben. Chloe ezt találta ki, Chloe azt találta ki, Chloe ilyen zseniális, Chloe olyan szuper- változtatta el a hangját és meglepően jól utánozta Jessica akcentusát. Nevetve hallgattam ahogy mesél, belül pedig nagyon jól esett. Örültem, hogy tényleg tetszett a lánynak. - Nem viccelek, minden második mondatában szerepelt a neved, úgyhogy azt mondtam magamnak, Jake el kell jönnöd az esküvőre, ha másért nem is, akkor Chloe miatt!- nevetett. 

- Értem, szóval csak miattam jöttél. A tény, miszerint tanú vagy, egyáltalán nem is lényeges, igaz?- kérdeztem, és minden figyelmem a nevető férfinek szenteltem. 

- Nem. Mondtam is Zacknek, hogy haver, ha nem küldtél volna meghívót, ki kellett volna dobass az esküvődről!- nevetett fel még hangosabban... Hát igen, így ismerkedtem meg még egy színésszel. Hozzá teszem, egy elég helyes színésszel. 

Végig beszélgettük az egész fellépést, amikor is nekem mennem kellett. 

- Na, igaza volt Jessnek... Megérte megismerni ezt a Chloet!- kacsintott játékosan, majd nyomott egy puszit az arcomra. Nevetve forgattam meg a szemem, majd elköszönve tőle hátra siettem. 

- Ariana ez elképesztő volt!- nyitottam be az öltözőbe felvillanyozva. Neki aztán tényleg van hangja. Azonban nem volt egyedül, amitől rögtön lefagyott a mosoly az arcomról.Rajta kívül egy göndör hajú, zöld szemű, brit énekes is benn volt. Harry. És nem sokkal az érkezésem után a banda többi tagja is megérkezett. Név szerint Louis, Niall, Liam és Zayn. Nagyon rég nem voltunk ennyire közel egymáshoz.

-Chloe, én próbáltam nekik elmagyarázni, hogy...-kezdett Ari magyarázkodni, de leintettem.

-Nem tehetsz róla! -mondtam neki, majd a srácokhoz fordultam.

-Csak nem titeket is meghívtak?-kérdeztem, és elmosolyodtam. Annak ellenére, hogy a szívem a torkomban dobogott, egészen nyugodt tudtam maradni. A hangomban kis remegéssel, és arcomon egy kedélyes mosollyal néztem végig rajtuk.

-Nézd Chloe...-vakarta Harry a halántékát.

-Hol a meghívótok?-szakítottam félbe továbbra is mosolyogva, mire a fiú ledermedt.

-Hát az nem nagyon van -vont vállat.

-Srácok, jobb ha mentek!-szólt közbe félénken Ariana.

Mintha meg sem hallották volna.

-Chloe, legyünk felnőttek és beszéljük meg éretten a dolgokat!-mondta Harry és hátranézett a többiekre, mire azok hevesen bólogatni kezdtek.

-Nem tudom, feltűnt-e srácok, de ez egy esküvő! -nevettem el magam idegesen. Azt hiszem ezzel végleg kiütöttem őket, mert csendben maradt mind.

Ariana ért a vállamhoz, és félrevont. Egészen a sarokba mentünk, hogy a fiúk ne halljanak semmit.

-Van egy ötletem -mosolygott a lány csillogó szemekkel, majd a fülemhez hajolt, és suttogva elhadarta a tervét.

Az arcomra mosoly szökött, ahogy hallgattam.

-Na?-nézett a szemembe.

-Ez rohadt jó!-nevettem, és megöleltem a lányt. Egymás karját szorongatva léptünk vissza a fiúk elé.

Arianara pillantottam, aki bólintott egyet, mire visszavezettem a tekintetem a fiúkra.

-Nem igazán vagytok az alkalomhoz öltözve, ezért nem mehettek ki a vendégek közé. Attól tartok meg kell várnotok, míg végzünk. Ja és a takarítóknak nem ártana egy kis segítség. Pontosabban -hagytam egy kis hatásszünetet, miközben szemügyre vettem ahogy a fiúk arckifejezése változik -mindjárt szólok nekik, hogy nem kell jönni!

-Mi?-kiáltott Louis. Ariana halkan kuncogott mellettem.

-Beszélni akartatok? Beszélünk... mihelyst az egész hely csillog-villog!-nevettem fel, majd kinyitottam az ajtót jelezve, merre menjenek. Mikor mindannyian kint voltak, dobtam feléjük egy puszit, majd becsaptam az ajtót.