Sziasztok,
Idő közben átléptük a 10,000 oldallátogatást és nagyon szépen köszönjük nektek! Ez már egy szép kerek szám, valamint kommentek is érkeztek aminek szintén leírhatatlanul örülünk. Reméljük ez a rész is tetszeni fog. Jó olvasást!
Chloe Rivers:
Kipattant a szemem, és nagy lendülettel ültem fel az ágyban. Kétségbeesetten néztem körbe a sötét szobában. A mellkasom zihált, és éreztem, hogy a szívem dübörög. Lassan kezdtem magamhoz térni, és lassan kisimítottam a verítékes homlokomból az odatapadt tincseket. Ez már a sokadik alkalom volt, hogy így ébredek. Az éjjeliszekrényen lévő órára pillantottam. Negyed öt volt. Lassan visszadőltem a párnára, a fejem elnehezült. Nem mertem a szemem lehunyni, féltem, hogy folytatódik az álom. Hirtelen görcsös fájdalom hasított a hasamba, amitől kicsit oldalra fordulva összegörnyedtem. Nem tudtam, hogy az álom hatása e, vagy nem, de nagyon betegnek éreztem magam. Egyik pillanatban elöntött a forróság, aztán reszketni kezdtem a hidegtől.
Beleégett a retinámba a kép, ahogy Harry szemei lassan lecsukódnak. Napról napra ugyanazt álmodom, és ugyanúgy nem tudok megállni. Hallom a csikorgó kerekeket, de már elkéstem. Újra és újra...Remegő kézzel húztam a nyakamig a takarót, majd lassan befordulva újra elaludtam.
A reggeli ébredésem sem volt kellemesebb. Mostmár egyértelmű volt: beteg vagyok. Normál esetben repestem volna, hiszen nem kell suliba mennem, és egész nap azt csinálok, amit akarok... Csakhogy rá kellett jönnöm, nekem többé már nincs suli. Nincs többé lógás, az életből nem lehet leigazolni az elmulasztott napokat.
Ezek a gondolatok kissé elszomorítottak, így lehajtott fejjel csoszogtam ki a fürdőbe. Megnyitottam a csapot, hadd folyjon, és a kezemet a langyos, mégis frissítő vízsugár alá tartva néztem fel a tükörbe. Eddig úgy gondoltam, nem érdekel a betegség, délutánra jobban leszek, és elmehetek Ellel, Perrievel, és Sophival vásárolni. Már rég lefixáltuk, hogy ma veszünk valamit a végzős bálomra. Sajnos a tükörben látottak meggyőztek, hogy majd inkább máskor. A tenyerembe engedett vízzel óvatosan megmostam az arcom. Lassan felegyenesedtem, de éreztem, hogy a testemből kimegy a vér. Imbolyogni kezdett előttem a kép, majd foltokba fekete lett. A kezem valami fogódzó után kapott, de már későn, a lábaim összecsuklottak, akár egy rongybabának...
-Chloe! Chloe! Ébredj!
A szemeim kinyitva megpillantottam Olgát, amitől kicsit megnyugodtam, mert az utolsó gondolataim azok voltak, hogy mi van, ha senki nem talál meg itt ájulva. Felültem.
-Olga...-tapogattam a vizes felsőm -Leöntöttél vízzel?
-Dehogy, drágám. Csak meg volt nyitva a csap, és az folyt rád.
-Értem-kezemmel megtámasztottam magam a földön.-Meddig feküdtem?
-Rögtön jöttem, ahogy hallottam, hogy elestél. Talán egy percig. De mi történt?
-Nem tudom... csak...-nem tudtam elmagyarázni, a fejem még mindig nehéz volt.
-Minden rendben, Chloe?
-Igazából nem. Azt hiszem, beteg vagyok-húztam el a szám.
-Jajj, gyere segítek felállni, elmegyünk az ágyig, aztán megmérem a lázad.
Lassan, és bizonytalanul álltam talpra. Éreztem, nagyon gyenge vagyok. Nagy nehezen eljutottunk az ágyig, ahová Olga leültetett, majd egy "mindjárt jövök "-kel elsietett.
Amíg visszaért, lecseréltem a vizes pólómat, majd befeküdtem az ágyba. Tudtam, ha mást akarnék is, Olga biztos nem engedne sehova. Nagyon komolyan veszi a gondoskodást rólunk. Talán komolyabban, mint egy igazi anyuka...
Nyílt az ajtó, és Olga lázmérővel felfegyverkezve lépett be.
-Tessék-adta a kezembe a lázmérőt, én pedig bevettem a számba.
-Figyelj Chloe, szeretnéd, hogy itthon maradjak veled?-kérdezte.
Tudtam, hogy ma kirándulni ment volna, néhány régi osztálytársával, és nagyon izgatott volt miatta. Olgának nagyon ritkán volt programja, szinte folyamatosan velünk volt, és tudtam, hogy ez most nagyon sokat jelentett neki. De azt is tudtam, hogy ha nincs más, aki vigyázna rám, akkor rögtön lemondja, akármennyire kérem, hogy ne.
A lázmérő csipogása szakította meg a gondolataim.
38.5. Figyelembe véve, hogy szinte sosem vagyok lázas, ez szinte döntötte a valaha volt rekordomat.
-Mutasd-kérte Olga, én pedig ahelyett, hogy odaadtam volna, gyorsan kikapcsoltam.
-Huppsz... Nyugi nem vagyok lázas, csak egy kis hőemelkedés!
-Add ide!-kérte, én pedig nyugodtan odanyújtottam. A homlokát ráncolva kapcsolta be.
-Chloe... Ha bekapcsolod, mindig mutatja a legutóbbi eredményt-nézett rám értetlenül.
-Ó...-a takarót gyűrögetve hajtottam le a fejem.
-Chloe, nem hagylak itt egyedül. Már hívom is Ashley-t!-állt fel, de megragadtam a karját.
-Várj! Tudok hívni valakit, hogy szemmel tartson.
Lassan megfordult, és sóhajtott egyet.
-Rendben. Lemegyek, és felhívom az orvost, ha lesz valaki, mire visszaérek, akkor elmegyek.
-Okés-mondtam, és gyorsan kezembe vettem a telefonom.
Olga elmosolyodott, majd lassan kiment.
A címtáramat görgettem lefelé. Osztálytársam biztos nem jött volna, úgyhogy velük nem is próbálkoztam. Tudtam, hogy Louis és Eleanor lementek strandra valahol elég messze. Zayn és Perrie Harryvel és Niallel golfoznak. Ebben nem voltam biztos, de úgy emlékeztem, Liam is a barátnőjével tervezett valamit.
Éppen az S-betűs neveket vizsgáltam, mikor megcsörrent a kezemben a telefon. Max volt az, a teniszes fiú. Ezt teljesen el is felejtettem, úgy volt, hogy ma délelőtt teniszezünk... Egyszer csak, mint ha fény gyúlt volna az agyamban, mosolyogva húztam el a zöld ikont.
-Szia Max!-mondtam, és hangom kissé rekedtes volt.
-Szia, Chloe! Csak azért hívlak, hogy ne felejtsd el, hogy várlak fél 11-re!-hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Nem felejtettem el-füllentettem. -De sajnos nem tudok menni. Lázas vagyok, és itthon fekszem.
-Óh... Sajnálom. Gyógyulj meg!-hangja kicsit csalódottan csengett.
-Max...
-Igen?
-Az a helyzet, hogy Olga le akar mondani egy rég tervezett kirándulást, hogy velem maradjon. Tudom, mennyit jelentene ez neki... És azt mondta, ha találok valakit, aki...-a fiú félbeszakított.
-Menjek?
-Hát... ha nem okoz gondot, örülnék neki, és..-magyarázkodtam.
-Tíz perc múlva ott vagyok-mondta mosolygós hangon, majd letette.
A szám megkönnyebbült mosolyra húzódott. Nemsokára belépett Olga.
-Tíz perc, és itt van-nevettem rá.
-Hogy mondod?-értetlenül, de vidáman nézett rám.
-Menj, hódítsátok meg az erdőket!
Olga szótlanul lépett hozzám, és megölelt.
-Egyébként hoztam lázcsillapítót-mondta, mikor szétváltunk.
-Ne aggódj, beveszem!-mosolyogtam, miközben a hideg rázta a testem.
-Köszönöm, Chloe!-Olga nyomott egy puszit az arcomra, majd elindult kifelé.
-Hé-mondtam, mire hátrafordult-Érezd jól magad!
Pár perc múlva hallottam ahogy a bejárati ajtó csukódik, én pedig az állapotomhoz képest hamar kikászálódtam az ágyból. Bevonszoltam magam a fürdőbe, majd a fésüt megragadva elkezdtem gubanctalanítani a szénaboglyát a fejemen. Szempillaspirált is vittem fel, nem fontos, hogy beteg vagyok vagy sem, rendesen kell kinéznem, nem hagyhatom el magam, mert egy rossz lépés és elrontottam az évek alatt felépített képet magamról. A szekrényben kutakodtam valami kényelmes, ámde normális ruha után, és átkoztam a pillanatot amikor engedtem a stylistnak kidobálni az összes melegítőt. Végül találtam egy pandás pulóvert amit használhatónak véltem, és felvettem egy kényelmes fekete cica nadrágot.
Hallottam ahogy lent nyílik az ajtó és Max mosolyogva szól hogy megérkezett. Még gyorsan magamra tekertem egy barna, puha sálat és beugrottam az ágyba. Nem volt a legjobb választás, ugyanis megszédültem de mivel feküdtem nem volt hova leessek.
Halk kopogást hallottam az ajtómon, mire mosolyogva felültem és szóltam hogy bejöhet.
- Szia Chloe!- lépett be én pedig vigyorogva válaszoltam. Örültem hogy ő jött át. - Hogy érzed magad?- nézett rám kérdőn, miután leült a gurulós székembe.
- Ahhoz képest, hogy eddig szinte sosem voltam lázas, egész jól.- eresztettem meg egy halvány mosolyt,mire elnevette magát. Megkértem, hogy lehetőleg inkább ő meséljen sztorikat, mert nekem fáj a torkom, úgyhogy mosolyogva kezdte el mesélni a tegnapi napját.
- A Beckham család fiú tagjai döntöttek úgy, hogy teniszezni szeretnének. Nem sokat tudtak a sportról, legalábbis a három fiú, de elég hamar ráéreztek. Az apjuk pedig addig piszkálta őket, hogy nem játszanak rendesen, hogy a fiúk röhögve, ütővel kezdték el ütni.- mondta nevetve.- egy ki is szakadt. De persze kifizették.- tette hozzá ijedten, mikor eszébe jutott, hogy a tulaj lánya vagyok. Unottan megforgattam a szemem, ezzel jelezve neki, hogy semmi szükség ezekre a formalitásokra. Vette a lapot, és onnan kezdve már sokkal felszabadultabban beszélgettünk...
- Wow!- mondtam tettetett csodálattal, mikor Zack Efron megjelent póló nélkül a képernyőn. Éppen a Rossz Szomszédságot néztük, és előszeretettel piszkáltam Maxot, Zackről való áradozásommal. Mert azért meg kell hagyni tényleg nagyon jól néz ki. Röhögve lökött egyet rajtam amitől az egyensúlyom elvesztve szánkáztam le az ágyról és lezuhantam a padlóra. Ijedten hajolt felém, én pedig nevetve elterültem a padlón. Már szinte semmi bajom nem volt, legalábbis én úgy éreztem. Nevetve fogadtam el a felém nyújtott kezét, mire óvatosan felhúzott a kanapéra. Egy puszit nyomott az arcomra, ezzel kérve bocsánatot, én pedig felkiáltva mutattam a képernyőre, ahol Zack most teljes mellszélességgel a kamera felé fordult. Röhögve szúrta bele az oldalamba a mutató ujját mire vihogva felvisítottam.
- Ha nem fejezed be, megint lelöklek!- lóbálta meg előttem az ujját fenyegetés képpen, de ő is elröhögte magát. Nem volt túlságosan tekintélyt parancsoló.
Már a vége felé tartott a film, amikor hallottam csukódni a bejárati ajtót. Max zavartalanul nevetett tovább a pár perccel ezelőtt benyögött viccemen, én viszont kényelmetlenül kezdtem el fészkelődni. Szinte teljesen biztos voltam benne, hogy kik jöttek, így egy nagy levegő után az ajtó felé fordultam. Másodperceken belül lenyomódott a kilincs, és egy szőke fej bukkant elő.
- Szia Chloe!- kiálltott fel Niall, majd mikor észrevette a mellettem mosolygó fiút, lefagyott. Feltűnően megpróbálta elzárni az utat a mögötte jövő elől, de esélye sem volt. Harry röhögve félrelökte az ajtóban terpeszkedő szöszit és belépett az ajtón. A mosoly azonnal eltűnt az arcáról amint meglátta a mostmár kellemetlenül fészkelődő Maxet.
- Hali...- szólalt meg rekedten és érzelemmentesen. Nem tudtam mi bajuk van, de rosszul éreztem magam, hisz egyértelmű volt, hogy Max jelenléte zavarta meg őket.
- Sziasztok!- villantottam rájuk egy mosolyt, de nem nagyon reagáltak rá.- Ő itt Max, egy barátom.- mutattam a megszeppent fiúra, aki a gyilkos tekintetek kereszttüzébe keveredett. Intett nekik, amire egy biccentés volt a válasz, mind a két fiútól. Ideges lettem. Harrytől már megszoktam, hogy gyakran bunkóskodik, de Niall?! Ő elméletileg az egyik, ha nem a legjobb barátom. Az a minimum, hogy kiáll mellettem és jófej a haverjaimmal.
- Mit csináltok itt? Nem golfozni mentetek?- a kezdetbeli lelkesedésem alább hagyott és már nem örültem annyira a látogatásuknak.
- De, de aztán meghallottuk hogy beteg vagy, és gondoltuk ne töltsd egyedül az egész napod.- mondta Niall, és a szemébe kezdett visszatérni a szokásos csillogás.
- De úgy látszik már megelőztek...- motyogta Harry a zokniját nézegetve.
- Ja, már amúgy is éppen indulni készültem.- mondta Max, de láttam rajta, hogy csak a kínos szituáció elől menekül.
- Nem kell menj, én hívtalak ide, ők nem rúghatnak ki.- mondtam neki teljesen komolyan, mire elmosolyodott és felállt.
- Tényleg dolgom van, de majd beszélünk. Jól éreztem magam, köszi, hogy engem hívtál!- vigyorodott el, mire én is elmosolyodtam.- Gyógyulj meg Chloe!- mondta, majd nyomott egy puszit a fejem búbjára és elindult kifelé. A fiúknak biccentett egyet, majd az ajtóból vissza fordult és intett egy utolsót. Mosolyogva viszonoztam a gesztust, majd ahogy becsukta maga mögött az ajtót, sértődötten bedőltem az ágyamba. A filmet kinyomtam, így már nem volt hangulatom befejezni, majd lecsuktam a laptomom.
- Ez mégis mire volt jó?!- néztem mérgesen a két fiúra, akik közben mintegy felszabadultan mellém telepedtek az ágyra. Nem ronthatnak csak úgy be, és tehetik tönkre a programom azért, mert nekik éppen olyan kedvük van.
- Nem mi voltunk! Mondta, hogy programja van- emelete fel a szöszi védekezően a kezét, mire megforgattam a szemem. Álmos voltam ahhoz, hogy vitát nyissak erről, így inkább témát váltottam.
- Milyen volt a golf?
- Szuper, mindenkit megvertem!- húzta ki magát büszkén Hazz, mire Niall felmordult.
- Már meg ne haragudj, de amikor eljöttünk én álltam nyerésre!- mondta Niall felháborodva, és elkezdtek vitázni valami olyanról, hogy nem fejeződött be egy teljes kör, amikor megkapták azt az égi sugallatot, miszerint muszály meglátogassanak engem, ezért nem tudni biztosan. Miután 3 perc elteltével még mindig ezen ment a vita, kezdtem rádöbbeni, hogy ez sem volt egy jó témaváltás.
Éppen Facebookon nézelődtem, amikor feltűnt, hogy szokatlanul nagy a csend. Zavartan néztem fel, és megláttam egy kék és egy zöld szempárt. Mind a ketten engem bámultak, és mit ne mondjak eléggé kellemetlen volt. Azonban még mielőtt megkérdezhettem volna mi a gyönyörködésük oka, megszólaltak.
- Miért van rajtad smink?- Niall összehúzott szemöldökkel méregetett, és nem hazudok azzal, ha azt mondom, ez az a kérdés, amire legkevésbé voltam felkészülve. A meglepettségtől nagyokat pislogtam, és egyáltalán nem értettem, hogy, hogy jön ez ide.
- Max miatt kented össze magad?- szállt be Harry is, és a mondanivalójából azt szűrtem le, hogy elkenődott valahol a szemem. De egy gyors pillantás az iPad képernyőre megbizonyosított, hogy csak átvitt értelemben értette.- Chloe beteg vagy! Legalább ilyenkor viselkedj természetesen!- csapott idegesen a combjára, én pedig nem értettem ezt a nagy felhajtást. Mármint ez csak egy kis smink!
- Nektek mégis mi bajotok van?!- próbáltam a lehető legdiszkrétebben megkérdezni tőlük, hogy mit szívtak, de a hangom lehet elárult.- Ez csak egy kis smink!- nevettem el magam zavaromban.
- Igen, először csak smink, aztán kitudja...- motyogta Harry az orra alatt, mire idegesen odakaptam a fejem.
- Chloe!- vonta magára Niall a figyelmet, mielőtt még reagálhattam volna.- Neked tetszik Max?
Köpni, nyelni nem tudtam. A szempillaspilártól eljutottunk a szerelmi életemig, szinte egy mondattal.
- Ez hogy jön ide?- néztem rájuk értetlenül. Direkt nem adtam választ, de ezt nem is így fogom elmondani.
- Úgy, hogy nem tartanánk jó ötletnek, ha összejönnél vele. Se mi, se a fiúk.- mondta ki Harry kerek perec, Niall pedig határozottan bólogatott mellette. Hogy mivan?!...
-Mióta van nektek ebbe beleszólásotok?!-kezdtem egyre idegesebb lenni. Elég nehezen jövök ki olyanokkal, akik megmondják mit csináljak. -Egyelőre még egyikőtök sem az anyám, hogy megtiltsátok!
-Chloe, félreérted, csak téged akarunk védeni...-próbálkozott Harry, de ez csak olaj volt a tűzre.
-Fogd be, jó?-üvöltöttem túl a magyarázkodásukat.-Tudjátok mit? Franc fog hozzátok elmenni pénteken! Talán egymásnak megmondhatjátok, kivel járhat és kivel nem, de engem felejtsetek el! Úgy döntöttem, pénteken randim lesz....
-Mégis kivel?-Harry gúnyosan nevetett -Csak nem elhívod?
-Egy tízesbe, hogy nem fogja-szállt be Niall is a cukkolásomba.
-Ti akartátok-mosolyodtam el idegesen -fizetek húszat, ha visszautasít-mondtam, és fülemhez emeltem a már búgó telefont...
